A japán építőipari munkásokat, különösen azokat, akik magas helyen dolgoznak, tobi shokunak hívják. A tobi kányát, a shoku pedig foglalkozást jelent. Az állás nevének az eredetéről több magyarázat van, de az egyik legnépszerűbb magyarázat az, hogy ők szó szerint gerendáról gerendára repültek, mint a madarak. És a másik magyarázat szerint azért így hívják őket, mert ők egy olyan eszközt használtak, ami úgy néz ki, mint a kányának a csőre. Régen, az Edo-korszakban, tűzesetekkor nem úgy oltották el a tüzet, mint most, hanem ezt az eszközt használva lerombolták az épületet. A tobi shokuk jobban tudták, hogy milyen az épületek szerkezete, vagyis hogy hogyan lehet legkönnyebben lerombolni őket. Ezért nem a tűzoltók, hanem a tobi shokuk foglalkoztak a tűzesetekkel.

Prezentáció az enkáról, az egyik legnépszerűbb japán zenei műfajról.

Miközben a világon utaztam, azt éreztem, hogy minden országban valamennyire más az étrend és az étkezés. Ezek a dolgok érdekelnek engem. Mivel az órán az egészségről tanultam, ebben a szövegben három országot összehasonlítva az étrend különbségét szeretném bemutatni. Ezeket az országokat mutatom be példaként: Guatemala, Magyarország és Japán. Azért választottam ezeket az országokat, mert tavaly 4 hónapig Guatemalában, 5 pedig hónapig Magyarországon tartózkodtam, Japánban pedig állandóan lakom.

Először nézzük meg a mai helyzetet. Az fenti ábrák a túlsúlyos emberek arányát és az országok e szerinti sorrendjét mutatják. A WHO statisztikája szerint a túlsúlyos emberek száma tekintetében a három ország közül Magyarország az első, Guatemala második, Japán pedig az utolsó. Mivel sok minden okozhatja ezt a helyzetet, igazából minden lehetőséget át kell gondolni. De ez alkalommal az étrend szempontjából szeretném megvizsgálni, mi okozhatta ezt az eredményt.

Prezentáció az ocsúgenról és az oszeibóról, azaz a nyári és a téli ajándékozásról.

Prezentáció a japán újévi szokásokról és a hagyományos újévi ételekről.

Mostanában Japánban sok lakás betonból van, és egyre kevesebb az eredeti hagyományos japán lakás. A hagyományos japán lakás általában fából készül, és az alakja teljesen más, mint az európai lakásé. Szerintem különösen a szoba más. A hagyományos japán szobát wasicunak mondjuk. Ennek van néhány jellemzője. Ezekről fogok írni.

Az első jellemző a tatami. A wasicu padlója nem fapadló, hanem tatami. A tatami az igusza nevű növényből készített négyszög alakú anyag. Egy szobában néhány tatamit használunk. E miatt a wasicuban jó igusza illat van és nincs szükség cipőre vagy papucsra, csak mezítláb kényelmesen tudunk lenni, és szőnyeg és szék nélkül tudunk ülni és feküdni tatamira. A tatami a hangot is elnyeli. A jó illatú és csendes helyen jól ki tudjuk pihenni magunkat. És a tatamik elrendezésére is van szabály. Általában úgy rendezzük el őket, hogy ne találkozzon egy helyen négy tatami csúcs. Ünnepléskor is így rendezzük el. De temetéskor vagy valami szomorú rendezvényen úgy rendezzük el őket, hogy minden tatami egy vonalban legyen. A templomban is így csináljuk.

A második jellemző a sózi és a fuszuma. A sózi olyan, mint a wasicu ajtaja vagy ablaka. A kerete fából készül és oda papírt ragasztanak, ezért átereszti fényt. A papír miatt nem túl erős a fény, pont jó világosságot kaphatunk. A fuszumát a szobák közötti válaszfalként használjuk. A fuszuma kerete is fából van, és papírt ragasztanak rá, de nem ereszti át a fényt. Olyan fuszuma is van, amin szép rajzolt kép van.

A harmadik jellemző dolog a tokonoma. A tokonoma a wasicu sarkában lévő terület. Ide dísztárgyakat teszünk, olyanokat, mint a kakeziku (olyan mint egy kép vagy kalligráfia), vagy ikebana. Régen, amikor magasabb pozíciójú ember jött vendégként, a vendéglátó dísztárgyakkal mutatta a vendég hatalmát. Szerintem ez nagyon japános szokás. De mostanában nem sok wasicuban van tokonoma.

Ezeken kívül is van még néhány jellemző tulajdonsága a wasicunak. Én azt gondolom, hogy a wasicu a tipikus japán karaktert és szokásokat mutatja. Sajnos mostanában kevesebb lett a wasicuk száma, mint régen. De van olyan ember, aki egy európai stílusú szobába japános tárgyakat is elhelyez (például tatami ágy stb.) Véleményem szerint a mai japánok élete európaias lett, de nem akarják elfelejteni a japánságot.

O. A.

Amikor Magyarországon és Amerikában voltam, nagyon meglepődtem, hogy külföldön nagyon más lakások vannak. Így ebben a dolgozatban szeretném bemutatni a japán hagyományos lakást.

Először is a japán időjárás elég különleges. Japán nyáron elég meleg a nedvesség miatt és télen hideg az erős északi szél miatt. Hogyan alkalmazkodtak ehhez a japánok?

A japán lakás padlója általában fából készül, és a föld és a padló között szabad helyet hagynak, hogy a föld nedvessége miatt ne legyen meleg a földszint. Ezt a helyet juka szitának hívják, ami magyarul azt jelenti „a padló alatt”. Ez a hely néha elárad, amikor sok eső esik.

A padlóra, ahova az emberek ülnek, mi tatamit teszünk, ami olyan mint egy vastag matrac. Ezt egy növényből készítik, amit Kumamotóban termesztenek a legtöbbet. Csak a japánok használják ezt a dolgot, és körülbelül ezer év óta van. Erre a helyre nem széket szoktunk tenni, hanem zabutont, ami olyan, mint egy vékony párna. Így Japánban a lakásban nem viselnek cipőt. Ez nagy különbség a külföldi országokhoz képest. Tehát amikor külföldi lakásban vagyok, mindig le akarom venni a cipőt.

Azt mondtam, hogy Japánnak különleges éghajlata van. És az északi part és a déli part között hatalmas különbség van. Az északi parton télen sok hó esik, így a ház teteje gyakran meredek, hogy a hó magától lecsússzon róla. A hó miatt néha nem lehet belépni a házba, így sok háznak két bejárati ajtaja van. Inkább a déli parton nem szokott esni a hó télen. Okinawában nagyon sok tájfun jön nyáron, így a házat kőkerítéssel veszik körül, hogy megállítsa az erős szelet. És a tájfunon kívül keveset esik az eső, tehát sok lakásnak van nagy víztározója.

De a második világháború után a japánok a hagyományos japán életről inkább nyugati életre váltottak át. Így hagyományos lakás már nagyon kevés Japánban. A nem japános, nem nyugati lakások száma növekszik, ami japán különlegesség. Ez az egyik jó tulajdonsága Japánnak.

Sok információt kerestem, hogy ezt a dolgozatot megírjam, és sok új dolgot tudtam tanulni. Én japán vagyok, így szeretném a japán kultúra sok részletét megismerni, hogy be tudjam mutatni a külföldieknek, és több embert érdekelje Japán.

K. Ch.

Ma szeretném bemutatni az engawát, egy olyan helyiséget, ami a hagyományos japán házakban található. Pontosan micsoda az engawa? Az engawa hasonlít a tornáchoz, a ház eresze alatt van, nem egy szoba, inkább olyan mint egy folyosó. Mondhatom azt, hogy az engawa bent van a lakásban, de ugyanakkor azt is, hogy kint van. A kint és a bent közötti világ az engawa.

Mivel a japánok fontosnak tartják a határozatlanságot, az engawát is igénybe veszik és fontos szerepet játszik. Például nyáron szenvedünk a párás melegtől és a szobában nem bírjuk ki. Ilyenkor kimegyünk az engawára leülni és kiszellőztetjük a fejünket. Az engawára egyenesen ki tudunk menni a szobából és nem kell felvenni a cipőt, de mégis már kint vagyunk a szobából. A japán nyár egyik szimbóluma, hogy az engawán ülve görögdinnyét eszünk vagy csillagszórót gyújtunk. Nemcsak nyáron, hanem mind a négy évszakban az engawán ülve nézhetjük a szép japán kertet vagy tájat. Ott tudjuk érezni a természetet és az aktuális évszakot.

Azt is szeretném hozzátenni, hogy az engawán megjelenik a társadalom. Vidéken gyakran látható az, hogy az engawán idős nénik és bácsik ülnek és beszélgetnek. Úgy érzem, hogy Japánban az engawának olyan szerepe van, mint Magyarországon a pletykapadnak. Ha a szomszéd nénik hoznak rágcsálnivalót vagy édességet, illetve friss zöldségeket, akkor a vendéglátó néni kihoz zöld teát az engawára és teázva pletykálnak. A bácsik pedig kínai sakkot játszanak ott.

Manapság az olyan vidéken, amelyeket az elöregedés jellemez, még olyan vállalkozások is vannak, hogy az engawán kávézót nyitnak. Az elöregedés most komolyan érinti Japánt és sok vidéken többen vannak az idősek mint a fiatalok. Sőt az idős emberek többsége egyedül lakik, és mivel hamar nyugdíjba ment, nincsen mit csinálnia vagy nincs hobbija. Ennek az egyik megoldása az engawa-kávézó. Ott összefutnak az idősek és tudnak beszélgetni. Nem érezik egyedül magukat és lesz rendszeres programjuk is. Egy másik előny pedig az, hogy a társadalom szinte minden idős emberre tud figyelmet fordítani. Ezáltal meg tudjuk előzni az aktuális japán problémát, hogy egy öreg ember egyedül hal meg, és utána sokáig nem veszik észre a szomszédai és a rokonai.

Ez az egyedi japán helyiség nemcsak régen, hanem most is nagy szerepet játszik a japán életben.

U. A.

Japánban azt mondják, hogy nem szabad az ajtóküszöbre és a tatami szélére rálépni. Gyerekkorunk óta sokszor hallottuk ezt a szülőktől, és már hozzá vagyunk szokva, hogy ne lépjünk rá az ajtóküszöbre és a tatami szélére.

Öt lehetséges magyarázata van ennek a szokásnak.

Megtiszteljük a házat és a gazdáját.

Az ajtóküszöböt és a tatami szélét a ház szimbólumának tartják. Ha rálépünk, azt jelenti, hogy magára a házra vagy a ház gazdájára is rálépünk, mert a család rangját mutatja a tatami széle és gyakran a család címerét rakták (és rakják) ide.

Védjük magunkat.

Régen a nindzsák a tatami alá bújtak. A tatami szélétől vagy az ajtóküszöbtől látszó kis fényből látták, hogy hol van a ház gazdája, és alulról kiszúrtak egy késsel. Sok szamuráj veszítette el így az életét, innen származik a szabály.

Nem akarjuk zavarni a hely rendjét.

Az ajtó küszöbnek olyan szerepe van, hogy elválasztja egymástól a külső világot és az otthont vagy szobát és a folyosót, a tatami széle pedig a vendéget és a ház gazdáját. Így nem szabad rálépni a kettő közötti határra, nehogy megzavarjuk a hely rendjét.

Nem akarunk rálépni rá a gyerekre.

Ez egy kicsit félelmetes ok. Az Edo-korszakban ha egy egyéves gyerek meghalt, nem rendeztek temetést, hanem a ház alá temették el. Csak két évesnél nagyobb gyereket vittek el a templomba és rendeztek temetést. Ráadásul az Edo-korszakig a hét évesnél kisebb gyereket isten gyerekének hívták. E szerint a magyarázat szerint innen származik, hogy nem szabad rálépni az ajtó küszöbre.

Rendben tartjuk a házat.

Nagyon praktikus ok. Ha sokszor rálépünk az ajtó küszöbre, elkopik és eldeformálódhat a ház kerete és nem nyílik ki és nem záródik be simán az ajtó.

Sok lehetséges oka van, hogy miért nem szabad rálépni az ajtóküszöbre és a tatami szélére, de szerintem mindegyikben van igazság. Lehet, hogy az összes babona összekeveredett és ezekből jött létre a mai illemszabály.

E. A.

„Milyen gonoszak a japánok!” – kiabált egy olasz cserediák, Alice. Ez az eset egy áruházban történt. „Miért nem tartják meg az ajtót, hogy bemehessen a következő ember?” Alice a kezével betakarta az orrát, amely piros volt a fájdalom miatt. „Nem úgy van, ahogy én gondoltam. Amikor Olaszországban voltam, azt hallottam, hogy nagyon kedvesek és udvariasak a japánok. De valójában nem olyanok. Miért?...” – sóhajtott a barátnőm.

Szegény Alice! Nem csak ő, hanem minden külföldi - különösen európai - eleinte nem tudja kikerülni a szemből jövő ajtót, amikor bemegy egy épületbe egy európai stílusú ajtón, hiszen a nyugati országokban mindenki nyitva tartja az ajtót a mögötte jövő embernek. De ne haragudjatok! Nem művelünk gonosz dolgot, csak még nem szoktuk meg a nyugati stílusú ajtót. Nálunk hagyományosan tolóajtó van.

A tolóajtó Kínából jött Japánba több ezer évvel ezelőtt. A tolóajtó eltolható balra vagy jobbra, ezért nem lehet összeütközni az emberrel, aki hátulról jön. Az ajtók struktúrája közötti különbség miatt nem fejlődött ki olyan szokás Japánban, hogy figyelembe vesszük a mögöttünk levő embert.

Ráadásul, akkor is vigyázni kell, amikor egy külföldi valakinek a lakásába látogat. Nincs baj, ha az előszoba ajtaja japán stílusú ajtó, de ha nem, muszáj vigyázni. A külföldiek néha szerencsétlenül nekiütköznek az ajtónak. A külföldiek nem tudják, hogy a Japánban ajtó nem befelé, hanem kifelé nyílik.

A nyugati stílusú ajtót a bűnmegelőzés érdekében készítik úgy, hogy befelé nyíljon. De Japán viszonylag békés, nem kell annyira figyelni a biztonságra. És van még egy fontos dolog. Az európaiak megcsókolják egymást és kezet fognak, amikor találkoznak, ezért közel kell menniük egymáshoz. De a japánok nem csókolják meg egymást, és nem fognak kezet, hanem meghajolnak. Nem muszáj közel menni egymáshoz, inkább el kell távolodni egymástól. Ezért a kifelé nyíló ajtó nagyon megfelel a japán életmódhoz.

A Meiji-kori reform után nagyon sok nyugati dolog jött hozzánk. Viselkedés, étel, jog, építészet stb. De a szokásaink és az életmódunk megmaradtak. Néha az ajtó ugyanúgy néz ki, mint egy európai ajtó, de valójában egy kicsit más. Amikor valaki külföldre utazik, a helyi szokást is jól meg kell tanulni.

T. A.