Miért lett ünnep a hegyek napja?

Japánban eredetileg 15 állami ünnep volt. 2016-ban a japán kormány létrehozta az augusztus 11-i hegyek napját és így 16 állami ünnep lett. Ez lett az első ünnep augusztusban. A hegyek napja azért jött létre, hogy az emberek köszönetet mondjanak a természetnek, különösen a hegyeknek. Japánban sok természethez kapcsolódó ünnepet találhatunk a naptárban. Például március 20. körül van a tavaszi napéjegyenlőség, május 3-a a zöld nap, július harmadik hétfője a tenger napja, szeptember 22. körül az őszi napéjegyenlőség. Ekkor is a természetnek mondunk köszönetet. A tenger napja 1995-ben jött létre. És aztán az emberek azt gondolták, hogy miért nincs hegyek napja is. Nagyon érdekes, hogy ez volt a fő ok. A tenger napjának létrejötte után néhány megye létrehozta a hegyek napját, de akkor még nem volt nemzeti ünnep.

Ki akarta létrehozni a hegyek napját? Egy “hegyek napját képviselő szövetség” nevű japán csoport hozta létre, mert a hegyek napját ünneppé akarta nyilváníttatni. Eredetileg augusztus 12-ét választották a hegyek napjává, de azon a napon régen egy nagy légijármű baleset történt és sok ember halt meg. A halottak száma majdnem a legmagasabb a japán történelemben. Ezt a napot sok ember ellenezte, és augusztus 11. lett a hegyek napja.

fuji.jpg

Azért augusztusban van a hegyek napja, mert Japánban augusztusban nyár van és az emberek sokat mennek a hegyekbe hobbiként. Például Japánban van a Fudzsi hegy. Erre a hegyre csak nyáron tudunk felmenni. Néhány évvel ezelőtt, a Fudzsi hegy a világörökség része lett, azóta több ember akar felmenni a Fudzsi hegyre és a külföldieknek is nagyon érdekes és érdemes elmenni a Fudzsi hegyre, amikor Japánba utaznak. Szerintem augusztus 11. a legjobb választás. A második ok az volt, hogy augusztus közepén van obon, és sok cégnél a dolgozók már eddig is pihenhettek. Így arra gondoltak, hogy ha a hegyek napja ünnep lesz, akkor nem annyira fogja zavarni a munkát.

A diákokra nincs nagy hatással a hegyek napjának a létrehozása, mert augusztusban már nyári szünet van, de a dolgozók könnyen tudnak pihenni ez alatt a rövid nyári szünet alatt.