Tavaly az augusztus 20‐át Magyarországon töltöttem. Nagyon meglepődtem, hogy Magyarországon sokkal fontosabb az államalapítás napja, mint Japánban. Ott gyönyörű tűzjátékokat láttam, és az árusok is kipakoltak. Japánban az államalapítás napja nem annyira fontos. Japánban az államalapítás napja február 11‐e, de sem különleges, nagy fesztivál, sem államalapítás napi tűzjátékok nincsenek. Valójában én sem gondolok rá soha, hogy mikor van az államalapítás napja. Nálunk a három nappal későbbi Valentin‐nap sokkal népszerűbb. Tulajdonképpen nálunk nem is „államalapítás napja” van, hanem „államalapítási nap” (japánul kenkokukinen‐no-hi).

A nagymamám szerint a második világháború előtt február 11-ét az időszámítás kezdetének ünnepeként ünnepelték. Egy japán legenda szerint az első japán császár még időszámításunk előtt, február 11‐én lépett trónra, így a japán emberek azt gondolták, hogy Japánban az időszámítás február　11‐én kezdődött. Akkoriban a japán emberek istenként tisztelték a császárokat.

De a második világháború után eltűnt az „időszámítás kezdetének ünnepe”, mert az amerikaiak azt gondolták, hogy a japánok a háborúban a császár nevében harcoltak, így a béke érdekében a császár istenítését abba kell hagyni. Először az amerikaiak azt gondolták, hogy Japánnak nem kell császár, mert a császár miatt a japánok rossz dolgokat csináltak, de utána azt gondolták, hogy a nemzet összetartásához a császár nélkülözhetetlen. Így most is van császár Japánban, de most senki sem isteníti a császárokat. Most a császár csak a nemzeti összetartás szimbóluma, és neki nincs politikához való joga.

Az amerikai megszállás után február 11‐e az „államalapítási nap” lett. Nem tudjuk igaz-e, hogy az első japán császár február 11-én lépett trónra, mert csak a legenda alapján van így, ezért február 11-e nem az „államalapítás napja”, hanem „államalapítási nap”. Az „államalapítási nap” a törvény szerint annak az ünnepe, hogy szeretjük az országunkat és hogy megemlékezünk az államalapításról. Tehát nálunk az „államalapítási napnak” nem kellene február 11‐én lennie, hanem bármikor lehetne. Szerintem ezért Japánban nem annyira fontos az államalapítási nap.

Amikor Magyarországon töltöttem a magyarországi államalapítás napját, meglepődtem, és egyben  irigyeltem a magyarokat. A második világháború után sok japán ember nem ünnepli a japán államalapítást. Ha valaki nemzeti zászlóval vagy himnusszal ünnepel, akkor mindenki jobboldalinak tartja őt. De Magyarországon mindenki ünnepli az államalapítást. Persze a japán emberek is szeretik az országukat, de Japánban valami olyan hangulat van, hogy az államalapítást ünnepelni nem jó. Szerintem ez kicsit szomorú, így irigyeltem a Magyarországi államalapítás napját.

Most én és sok barátom munkát keresünk. Néha az apámmal beszélek a munkakeresésről és azt mondja, hogy különbség van a munkakultúrában Japán és más országok között, különösen a nyugati kulturához képest. Mi különbözik? Hogyan különbözik? Azt hiszem, hogy a mai globális világban ez a téma nagyon fontos nekünk. Ebben a szövegben azt szeretném átgondolni, hogy milyen különbség van a különböző országok között.

Az interneten kerestem és az apámtól kérdeztem a munkakultúra különbségeit Japán és a nyugati országok között, és sok különbséget találtam. Különösen egy dolog nagyon érdekel engem, a ”céghez való lojalitás”, például a más országokban is működő japán pénzügyi cégek helyi dolgozói esetében. Amerikában az amerikai dolgozók büszkék a szakértelmükre; ezért könnyebben váltanak munkahelyet. Európában a japán pénzügyi cégek helyi dolgozóinak alacsony a lojalitása, mert Európában sok híresebb pénzügyi cég van, mint a japán cégek, és sok európai dolgozó inkább európai cégnél dolgozik. Ázsiában a japán pénzügyi cégek helyi dolgozói mindannyian komolyak. Ázsiában , különösen a fejlődő országokban mindenki "együtt lélegzik Japánnal", komolyan és hosszú ideig dolgozik a cégnél. Egy másik különbség, hogy a japán céges megbeszéléseken mindenkivel közösen döntenek el valamit, de a nyugati országok cégeinél kisebb megbeszélések vannak és sok dolog egy-egy dolgozó belátására van bízva. A nyugati országokban, különösen az amerikai cégeknél a meggyőzés, az érvek nagyon fontosak, mert az amerikai cégeknél sok dolgozó van, akik sok különböző országból és kultúrából jöttek, és össze kell egyeztetni a különböző kultúrákat és értékeket.

Azt gondolom, hogy ezek a különbségek az országok között kapcsolatban állnak egy-egy nemzet karakterével és társadalmával. Azt gondolom, el kell fogadnunk a különböző értékeket azért, hogy a mai globalizált társadalomban minden ország cége és dolgozói örvendetesen dolgozzanak és sikeresek legyenek. Végül nagyon érdekel engem, hogy a magyarok mit gondolnak a japán munkakultúráról.

Először arról szeretnék írni, hogy milyen iskolában tanultam. Az édesapám munkája miatt sokszor költöztem, ezért sok iskolában tanultam. Amikor hét éves voltam, egy oszakai általános iskolába iratkoztam be, de egyből Amerikába kellett költöznünk. Amerikában a New Jersey Japán Iskolába jártam három évet. Sokat kellett tanulni ebben az iskolában. Például ebben az iskolában több angol óra volt, mint a japán iskolákban. És majdnem mindennap hét óra volt. A szépművészet órát és az angol órát amerikai tanárok tanították, ezért kicsit nehéz volt érteni. Három év után a helyi iskolára váltottam, mert ki akartam próbálni az amerikai iskolát. Az osztályban nem volt más japán, és csak angolul kellett beszélni, így nekem minden idő tanulás volt. A kedvenc tantárgyam a matematika volt. Tíz hónap után visszajöttem Japánba. A japán iskolában tanultam a társadalomról és a tudományokról, de nekem nehéz volt, mert addig szinte egyáltalán nem tanultam ezeket a tantárgyakat. A középiskolában és a gimnáziumban sokat tanultam, mert felvételiznem kellett. Természettudományos tagozaton tanultam az gimnáziumban, de nem jól tudtam a fizikát és kémiát. A kedvenc tantárgyam az angol volt. Azért választottam az idegen nyelvi kart, mert szerettem az angolt és kíváncsi vagyok az idegen nyelvekre.

Az egyetemen ebben a szemeszterben magyar órákat és egy angol órát választottam. A kedvenc magyar órámon egy rajzfilmet fordítunk japánra. Most próbálom leírni a szövegét. Ez nagyon nehéz, mert gyorsan beszélnek, de nagyon örülök, ha jól tudom hallani a szöveget és értem, mit mondott a szereplő. Szerintem a fordítás nehéz, mert olyan kifejezések vannak, amik nincsenek japánul. Nemcsak magyar tudás, hanem jó japán nyelvi képesség is kell hozzá. Most az angol órán egy amerikai színművet olvasok és ezt is nehéz lefordítani.

Jövőre szeretnék Magyarországon tanulni. Nemcsak nyelvet, hanem magyar kultúrát is. Ezen az egyetemen sok nyelvtant tanultam, így szeretném tudni használni ezeket akkor is, amikor beszélgetek.

A jövőben szeretném a nyelvtudásomat használni a munkában. Ha van lehetőség arra, hogy külföldön dolgozzak, szeretnék ott dolgozni néhány évet. De még nem döntöttem el milyen munkakörben szeretnék dolgozni, ezért még sokat kell gondolkodnom.

M. A.

Az alábbiakban bemutatom a japán előszobát és arról fogok beszélni, hogy Japánban levesszük a cipőnket amikor bemegyünk a házba.

Először is, a japán előszobáról szeretnék írni. Japánban minden háznak van előszobája. Szerintem ez olyan, mint a bejárati ajtó. Általában egy háznak nagy előszobája van és ezzel szemben egy lakásnak kis előszobája van. Én bérlakásban lakom, ezért az előszobám kicsi. Minden előszobában van cipőszekrény, úgyhogy ott lehet felvenni vagy levenni a cipőt. A cipőszekrényre tudunk dísztárgyakat tenni, így tudjuk díszíteni. Az én házamban az anyám nagyon szeret díszíteni és a cipőszekrényre sok fotót tesz. Mindig próbáljuk takarítani és tisztítani az előszobát, mert ez a bejárat és nem akarjuk, hogy a vendég piszkosnak lássa.

A következő részben, a bejárattal kapcsolatos japán szokásokat szeretném bemutatni. Mi mindig levesszük a cipőnket, mielőtt belépünk a padlóra. Általában nem viselünk cipőt a szobában. Helyette sok ember papucsot vesz fel. Nem szeretjük, hogy a lábunk piszkos lesz. Azt hiszem, hogy ha mindig cipőben lennénk a szobában, nem éreznénk magunkat kényelmesen. Azonban például a szállodában a szobában nem kell levenni a cipőt. De a legtöbb ember ott is papucsot használ. Azt lehet mondani, hogy japán ember a szobában nem szeret mezítláb lenni. Tényleg én sem szeretek a lakásomban papucs nélkül lenni és nem akarom, hogy a lábam piszkos legyen.

Amikor Amerikában voltam, találkoztam egy meglepő szokással. Az amerikai emberek nem veszik le a cipőt, amikor belépnek a házba. Mindenhol cipőben vannak. Például a vécében, a konyhában, a nappaliban, az étkezőben és a hálószobában is cipőt viselnek. Amerikában nem láttam olyan embert, aki papucsot használt. Senkit nem érdekelte, hogy a lába piszkos lesz. Csodálkoztam, amikor láttam egy embert, aki a konyhában nem használt papucsot és mezítláb állt. Nem tudtam elképzelni, hogy ők nem törődnek a piszkos lábukkal amikor belépnek a hálószobájukba. De azt hiszem, hogy talán ez a különböző kultúra miatt van. Minden országnak más kultúrája és szokásai vannak. Engem ez nagyon érdekel.

N. M.