Emlékszem arra az időre, amikor megtanultam biciklizni. Kiskoromban tricikliztem a ház előtt, aztán pótkerekes biciklivel jártam. Mielőtt elkezdtem az általános iskolát, az apukámmal elmentem egy parkba és ott gyakoroltam a pótkerék nélkül. Amikor féltem, nem tudtam tovább menni, rögtön megálltam. Amikor először tudtam egyedüli biciklizni, nem féltem, mert azt hittem, hogy az apám fogja a biciklit. Ebből megtanultam, hogy ha nem félek, tovább tudok menni.

Legjobban a tavaszi napos időben szeretek biciklizni. Biciklizés közben érzem a meleg szelet és látom az új leveleket és virágokat. Nem szeretek a téli havas időben biciklizni. Amikor a középiskolába biciklivel jártam, télen gyakran volt hóvihar és felfagyott a betonút. Nem tudtam messzire ellátni és nagyon kellett figyelni, hogy ne csússzak el.

A leghosszabb biciklitúrám a Simanami kaidó volt. A Simanami kaidó Hirosima megyét és Ehime megyét köti össze Japánban. A két megye között tenger van és hét szigeten és nyolc hídon keresztül juthatunk el az egyik megyéből a másikba. Ez a bicikliút egy kb. 70 kilométeres út. Nem lehet eltévedni, mert az úton van egy kék vonal és mutatja, hogy merre kell mennünk, és fehérrel rá van írva az, hogy hány kilométert tettünk meg, és még hány kilométer van hátra.

Az egyetemi nyári szünetben egyszer biciklivel végigmentem a Simanami kaidón egy barátommal. Az első nap egy Hirosimai városból indultunk, este egy szigeten egy panzióban aludtunk, és másnap érkeztünk az ehimei Imabari városba. Amikor indultunk, esett az eső és mennydörgést hallottunk. A biciklikölcsönzős azt ajánlotta, hogy busszal menjünk, de biciklivel mentünk, esőkabátban, mert azért jöttünk, hogy biciklizzünk. A tenger melletti úton mentünk. Nemsokára elvonultak a felhők és elállt az eső. Feltűnt a szivárvány, és aztán végig szép napos idő volt, mintha nem is lett volna eső. Minden híd előtt van egy hosszú emelkedő. Ezek nagyon fárasztóak voltak, de miután felértünk, gyönyörű tengeri látvány tárult a szemünk elé. Akkor a fáradtság rögtön elment.

Úgy érzem, hogy a biciklizés olyan, mint az élet. Vannak emelkedők, lejtők, napos idő és havas idő, de mindennek vége van előbb vagy utóbb.                               

A magyaroknak nagyon fontos október 23-a. Tavaly aznap Magyarországon voltam. Először a 23-a előtti néhány napon a nyelviskolában sokat tanultam az 1956-os forradalomról. Hogy kezdődött a forradalom, hogy vonultak fel a diákok, milyen szimbólumai voltak a forradalomnak stb. 23-án sok olyan helyre ingyen lehetett bemenni, ami kapcsolódik a forradalomhoz. Én a Terror Házában voltam. Ott tankot, autót, akasztófát és sok más olyan tárgyat állítottak ki, amit akkoriban használtak. A börtönt is meg lehetett nézni. Kicsit el tudtam képzelni azt, hogy milyen volt Magyarország a forradalom idején.

Mielőtt a Terror Házába mentem, azt gondoltam, hogy inkább a külföldiek és a turisták mennek oda, hogy ingyen nézzenek meg egy látványosságot. Ennek ellenére sok magyar volt ott, és lelkesen nézte a kiállításokat. Ezért azt gondoltam, hogy október 23-át nagyon fontos napnak tartják a magyarok, és hogy minden évben ezen a napon felidézik az 56-os forradalmat és az akkori magyarok életét és gondolkoznak ezeken.

Szerintem a magyar október 23-a egy kicsit hasonlít a japán augusztus 6-ához és 9-éhez. Japánban 1945-ben ezeken a napokon dobták le az atombombát. 6-án Hirosimára és 9-én pedig Nagaszakira. Én Nagaszakiból származom, és amikor általános iskolába jártam, minden évben augusztus 9-én az iskolába kellett menni, annak ellenére, hogy augusztusban nyári szünet van. Videókat néztünk a 2. világháborúról és olyan idős emberek tartottak előadást, akik túlélték a háborút. A folyosón sok háborús képet is kiállítottak, de én soha nem bírtam megnézni azokat. Origamidarvakat csináltunk, ami a béke szimbóluma. Így tanultunk a háborúról és felidéztük az áldozatokat, akiket nem szabad elfelejteni.

Most egyre kevesebben tudnak a háborúról Japánban. A Hirosimán és Nagaszakin kívüli tartományokban nem nagyon tanulnak a világháborúról az iskolások. Magyarországon viszont október 23-án sok fiatal magyar is ellátogatott a Terror Házába. Persze nem ugyanazok ezek a napok, mert augusztus 6-a és 9-e nagyon szomorú nap volt, és nem ünnepnap. Azonban annyiban ugyanolyanok ezek a napok, hogy nagyon fontos események voltak az ország történelmében. Tavaly október 23-án azt gondoltam, hogy nekünk is még kíváncsibbnak kell lennünk a japán történelemre, sokat kell gondolkodni róla és tovább kell adni a gyerekeknek.  

Japánban egyes megyék nagy figyelmet fordítanak a turizmusra és sokféle módszerrel próbálják átadni a környék varázsát. Egy cikkben azt olvashattuk, hogy Hiroshimában macskanézetű Street View-val mutatják be az egyik kirándulóhelyet. Ez a Street View Hiroshima Onomichi látképeit mutatja be macskanézetben és a macskákat és a boltokat is bemutatják. Onomichiben sok macska él, ezért készítettek ilyen Street View-t. Ilyesformán próbálják érdekességekkel fellendíteni a japán megyékben a turizmust. Japánban 47 megye van és nemcsak a fő városokban, hanem vidéken is igyekeznek fellendíteni a turizmust. 2020-ban rendezik a Tokiói Olimpiát, ezért több külföldi turista jön majd Japánba. Egyre fontosabb lesz a japán turizmus. Szeretném bemutatni a japán turizmus mostani módszereit és hogy milyen kihívásokkal néz szembe a japán turizmus.

Először szeretnék bemutatni egy magazint, amelyben helyi különlegességeket reklámoznak. Ebben a magazinban olyan emberek mutatják be a helyet, akik az adott helyről származnak. Például Hiroshima megye magazinjában, egy híres japán muzsikus képét használják a címlapon és bemutatják Hiroshima híres termékeit. Iwate megye magazinjában egy szépségkirálynő, aki Iwatéban lakik, mutatja be az egyik utazási célpontot és Iwate hagyományos kultúráját. Ezek a magazinok nagyon népszerűek lettek és sok ember reklámozza a helyi jellegzetességet. A vidéket reklámozó videók is érdekesek. Egyes megyék készítettek olyan videót, amelyek bemutatják a jellegzetes termékeket és a meglátogatni ajánlott helyeket. Ha videót készítenek, azt külföldön is meg lehet nézni, ezért szerintem ez jó ötlet.

A következő részben szeretném bemutatni a kiotói turizmust. 2014-ben 55 640 000 turista ment Kiotóba. Kiotóban sokféle turisztikai innovációt vezettek be. Először is Kiotóban fontos, hogy megőrizzék a szép városképet. Kiotó városban nem szabad magas épületeket építeni és hivalkodó színű cégtáblákat használni. Egy rendelet meghatározza az előírásokat. Ezért az üzletláncoknak is meg kell változtatni a cégtábla színeit. Szeretnék egy példát mondani. Japánban van egy Lawsonnak hívott éjjel-nappali. A bal oldali képen van egy átlagos Lawson külső megjelenése. A jobb oldali képen a kiotói Lawson külső megjelenése van. A kék cégtábla nem illik Kiotó látványához, de a barna és fekete cégtábla és a barna rács illik.

Emiatt a nem hivalkodó külső megjelenés miatt, a turisták élvezni tudják Kiotó látványát. Ezen kívül, Kiotóban érdekes turisztikai módszerek vannak. Kiotóban van egy rendszer, amit a vendégszeretet nagykövetének hívnak. Ez egy ember, aki Kiotót reklámozza, és a vendégszeretetet népszerűsíti. A vendégszeretet nagykövete nem híres ember lesz, hanem például taxivezetők vagy üzletvezetők. Ők jól ismerik Kiotót és be tudják mutatni a várost.

A japán megyék más és más vonzerőt mutatnak be. Szerintem jó lenne, ha jobb lenne a közlekedési hálózat, és könnyen lehetne vidékre menni. Minden megyében van jellegzetes termék vagy olyan hely, amit érdemes megnézni, ezért remélem, hogy sok turista megy nemcsak a fővárosba, hanem vidékre is.