Tavaly az augusztus 20‐át Magyarországon töltöttem. Nagyon meglepődtem, hogy Magyarországon sokkal fontosabb az államalapítás napja, mint Japánban. Ott gyönyörű tűzjátékokat láttam, és az árusok is kipakoltak. Japánban az államalapítás napja nem annyira fontos. Japánban az államalapítás napja február 11‐e, de sem különleges, nagy fesztivál, sem államalapítás napi tűzjátékok nincsenek. Valójában én sem gondolok rá soha, hogy mikor van az államalapítás napja. Nálunk a három nappal későbbi Valentin‐nap sokkal népszerűbb. Tulajdonképpen nálunk nem is „államalapítás napja” van, hanem „államalapítási nap” (japánul kenkokukinen‐no-hi).

A nagymamám szerint a második világháború előtt február 11-ét az időszámítás kezdetének ünnepeként ünnepelték. Egy japán legenda szerint az első japán császár még időszámításunk előtt, február 11‐én lépett trónra, így a japán emberek azt gondolták, hogy Japánban az időszámítás február　11‐én kezdődött. Akkoriban a japán emberek istenként tisztelték a császárokat.

De a második világháború után eltűnt az „időszámítás kezdetének ünnepe”, mert az amerikaiak azt gondolták, hogy a japánok a háborúban a császár nevében harcoltak, így a béke érdekében a császár istenítését abba kell hagyni. Először az amerikaiak azt gondolták, hogy Japánnak nem kell császár, mert a császár miatt a japánok rossz dolgokat csináltak, de utána azt gondolták, hogy a nemzet összetartásához a császár nélkülözhetetlen. Így most is van császár Japánban, de most senki sem isteníti a császárokat. Most a császár csak a nemzeti összetartás szimbóluma, és neki nincs politikához való joga.

Az amerikai megszállás után február 11‐e az „államalapítási nap” lett. Nem tudjuk igaz-e, hogy az első japán császár február 11-én lépett trónra, mert csak a legenda alapján van így, ezért február 11-e nem az „államalapítás napja”, hanem „államalapítási nap”. Az „államalapítási nap” a törvény szerint annak az ünnepe, hogy szeretjük az országunkat és hogy megemlékezünk az államalapításról. Tehát nálunk az „államalapítási napnak” nem kellene február 11‐én lennie, hanem bármikor lehetne. Szerintem ezért Japánban nem annyira fontos az államalapítási nap.

Amikor Magyarországon töltöttem a magyarországi államalapítás napját, meglepődtem, és egyben  irigyeltem a magyarokat. A második világháború után sok japán ember nem ünnepli a japán államalapítást. Ha valaki nemzeti zászlóval vagy himnusszal ünnepel, akkor mindenki jobboldalinak tartja őt. De Magyarországon mindenki ünnepli az államalapítást. Persze a japán emberek is szeretik az országukat, de Japánban valami olyan hangulat van, hogy az államalapítást ünnepelni nem jó. Szerintem ez kicsit szomorú, így irigyeltem a Magyarországi államalapítás napját.

Az ünnepekről szóló órákon engem az ételek érdekeltek nagyon. Például a pezsgő, a lencse, a hal és a szárnyasok. Elsősorban azon lepődtem meg, hogy milyen sok és különböző élelmiszer szimbolizálja a pénzt a magyar újévi szokásokban. Ha sok lencsét eszünk, akkor sok pénzünk lesz? A halpikkelyek a pénzhez hasonlítanak? A pezsgő drága, és a gazdagságot jelenti? Hát milyen nagyon szeretik a magyarok a pénzt! Érdekes.

Szerintem a japán újévben nem annyira fontos a pénz. Például a bab az oszecsiben nem a pénzt, hanem a szorgalmat jelenti (ez a „szorgalmas” jelentésű mamena melléknévből származik.) Vagy a rákkal hosszú életet, a hal tojásával sok gyereket kívánunk. Talán az oszecsiben csak a nisiki tamago („kétszínű tojás”) kapcsolódik a pénzhez, mert ez az aranyat és az ezüstöt szimbolizálja.

Újévkor a szárnyas azért érdekes, mert Magyarországon ezt nem szabad enni, de Japánban viszont lehet enni. A Cookpad, azaz a japán Mindmegette, 26 kacsa receptet és 605 csirke receptet mutat, ha „kacsa oszecsi” vagy „csirke oszecsi” kulcsszóval keresünk. Mivel a honlap 6799 oszecsi receptet mutat, a szárnyas recept nem sok, de nem is kevés. Nekem a szárnyas tilalmának az oka („elrepül a szerencse”) is érdekes volt. Szerintem a magyarok kreatívak, de egyszerre egy kicsit pesszimisták is, mert nem azt gondolják, hogy a szerencse iderepül vagy messziről szerencsét hoz egy madár.

A szárnyasokkal kapcsolatban arra is kíváncsi vagyok, hogy a tojásról mit gondolnak a magyarok. Hiszen a tojásnak nincs szárnya, de nemsokára szárnyas lesz. Mivel újévkor Japánban a tojás nagyon fontos, (a honlap 1236 tojás receptet mutat 6799 oszecsi recept közül), lehet hogy nagy a különbség Magyarország és Japán között.

Tényleg érdekes a magyar újév!

A magyaroknak nagyon fontos október 23-a. Tavaly aznap Magyarországon voltam. Először a 23-a előtti néhány napon a nyelviskolában sokat tanultam az 1956-os forradalomról. Hogy kezdődött a forradalom, hogy vonultak fel a diákok, milyen szimbólumai voltak a forradalomnak stb. 23-án sok olyan helyre ingyen lehetett bemenni, ami kapcsolódik a forradalomhoz. Én a Terror Házában voltam. Ott tankot, autót, akasztófát és sok más olyan tárgyat állítottak ki, amit akkoriban használtak. A börtönt is meg lehetett nézni. Kicsit el tudtam képzelni azt, hogy milyen volt Magyarország a forradalom idején.

Mielőtt a Terror Házába mentem, azt gondoltam, hogy inkább a külföldiek és a turisták mennek oda, hogy ingyen nézzenek meg egy látványosságot. Ennek ellenére sok magyar volt ott, és lelkesen nézte a kiállításokat. Ezért azt gondoltam, hogy október 23-át nagyon fontos napnak tartják a magyarok, és hogy minden évben ezen a napon felidézik az 56-os forradalmat és az akkori magyarok életét és gondolkoznak ezeken.

Szerintem a magyar október 23-a egy kicsit hasonlít a japán augusztus 6-ához és 9-éhez. Japánban 1945-ben ezeken a napokon dobták le az atombombát. 6-án Hirosimára és 9-én pedig Nagaszakira. Én Nagaszakiból származom, és amikor általános iskolába jártam, minden évben augusztus 9-én az iskolába kellett menni, annak ellenére, hogy augusztusban nyári szünet van. Videókat néztünk a 2. világháborúról és olyan idős emberek tartottak előadást, akik túlélték a háborút. A folyosón sok háborús képet is kiállítottak, de én soha nem bírtam megnézni azokat. Origamidarvakat csináltunk, ami a béke szimbóluma. Így tanultunk a háborúról és felidéztük az áldozatokat, akiket nem szabad elfelejteni.

Most egyre kevesebben tudnak a háborúról Japánban. A Hirosimán és Nagaszakin kívüli tartományokban nem nagyon tanulnak a világháborúról az iskolások. Magyarországon viszont október 23-án sok fiatal magyar is ellátogatott a Terror Házába. Persze nem ugyanazok ezek a napok, mert augusztus 6-a és 9-e nagyon szomorú nap volt, és nem ünnepnap. Azonban annyiban ugyanolyanok ezek a napok, hogy nagyon fontos események voltak az ország történelmében. Tavaly október 23-án azt gondoltam, hogy nekünk is még kíváncsibbnak kell lennünk a japán történelemre, sokat kell gondolkodni róla és tovább kell adni a gyerekeknek.  

Ebben a bejegyzésben arról szeretnék gondolkodni, hogy milyen tanulási módszer volt hasznos vagy érdekes számomra Magyarországon. Azért választottam ezt a témát, mert sokszor gondoltam erről, de sose írtam, és írásban is le akartam jegyezni a gondolataimat.

Amikor Magyarországon voltam, nagyon nehéz volt a magyaróra, mert nem ismertem a nyelvtani szakkifejezéseket. Sokat kellett önállóan tanulni, és a sok ismeretlen szó miatt nem tudtam szótár nélkül dolgozni az órákon. De az egyik tanár, aki magyar irodalmat tanított, tiltotta a szótár használatát azon az órán. Az első hónapban nehéz volt, mert addig mindig használtam szótárt a balassis órákon, de miután megszoktam, hogy szótár nélkül veszek részt az órán, nagyon érdekes lett az az óra nekem. A tanárnő választékosan magyarázta a szavak jelentését. Néha nem pontosan tudtam, hogy lenne japánul a szó, de a benyomásnak köszönhetően megértettem és könnyen megjegyeztem. A tanár mindenkitől azt is kérte, hogy a saját szavaival magyarázza el a szöveg jelentését. A saját szavakkal elmondott magyarázatokat sokkal jobban értettem, úgyhogy nekem ez jó módszer volt. A nyelvészeti óra is érdekes volt nekem. Magyarországon először tanultam nyelvészetet, úgyhogy a szavak teljesen ismeretlenek voltak és nehéz volt érteni, de a tanulás után sokkal jobban értettem a szavak felépítését, és ez nagyon hasznos volt, amikor egy szó jelentését kellett kitalálni.

Sajnos végül nem írtam meg a záródolgozatomat a Balassiban, de az is nagyon jó tanulás volt. Választottam egy mesét a Youtube-on, és utána elolvastam néhány másik változatot. Mindegyik mese kicsit más volt és érdekes volt összehasonlítani őket.

Az iskolán kívül is igyekeztem magyarul beszélgetni a szobatársaimmal, a barátaimmal, meg az emberekkel, akikkel a városban találkoztam. Néha a buszon vagy a villamoson hirtelen megszólított egy ismeretlen magyar. Japánban biztos ignoráltam volna, de Magyarországon élveztem vele a beszélgetést.

Az első hónapban nagyon szenvedtem, mert nehéz volt érteni mindent, és a többi diák sokkal gyorsabban beszélt magyarul, mint én, de miután megtudtam, hogy minden diáknak van gyenge pontja is, már nem gondoltam, hogy én nem vagyok ügyes diák, és nagyobb önbizalommal folytattam a tanulást. Ez volt a legjobb motiváció nekem, és most is igyekszem a motivációmat fenntartani.

Sok országban vannak különleges egészségmegőrzési gyakorlatok. Például Indiában a jóga, Kínában a tajcsi. Japánban is van néhány olyan különleges szokás, ami segít az egészség megőrzésében. Ebben az írásban ezek közül kettőt mutatok be.

Az egyik a rádiótorna. Azért nevezik rádiótornának, mert eredetileg egy rádióműsor volt. Ebben a műsorban zongorakíséretet és egy hangot hallhatunk, ami megmondja nekünk, hogy hogyan kell mozogni. A rádió torna három részből áll. Az első rész a leghíresebb, minden japán ismeri. A második részt is ismerik. De a harmadikat viszont kevés ember ismeri. Ez nagyon bonyolult és nehéz mozgás. Ezért ha rádiótornát mondunk, akkor általában az az első részt jelenti. Az alábbiakban csak az első részről írok. Az első rész 13 mozgásból áll. Például olyan mozgásokból, hogy a testünket előre és hátra döntjük vagy a karunkat fölfelé és lefelé nyújtjuk. Közben mélyen lélegzünk. Nagyrészt egyszerű mozgások, ezért kisgyerekek és öregek, férfiak és nők, mindenki tudja csinálni. És sok helyen végzik. Az iskolai tornaórán először ezt csináljuk, hogy ne sérüljünk meg az óra közben. A gyárakban is csináljuk reggel. És mostanában nem csak az egészségért, hanem fogyókúraként is végezzük.

A másik japán egészségmegőrzési szokás a fürdés. Szerintem a japán fürdés különleges, különösen Európához képest. Amikor Magyarországon voltam, voltam gyógyfürdőben, de azt gondoltam, hogy az más, mint a japán fürdők, mert a japánok szeretnek nagyon meleg vízben fürdeni. És meglepett, hogy a barátaim otthon gyakran csak zuhanyoznak. A japánok nemcsak zuhanyoznak, hanem gyakran fürdenek is. Mert azt gondoljuk, hogy a fürdés jót tesz az egészségünknek. Például enyhíti a vállfájást. És fürdés közben sokat izzadunk, az is jó a bőrnek. Az egészségért és a szépségért gyakran egy különleges port vagy folyadékot teszünk a vízbe. (Ezeket nem szappanként használjuk.) Ez tovább javítja a fürdés minőségét. Ettől még jobb lesz az egészségünk és szebbek leszünk.

Ezek a japánok különleges egészségmegőrzési szokásai. Szerintem minden országban különbözik, hogy mi tesz jót az egészségnek. Ezért nem tudom, hogy a japán szokások tényleg jók-e. De ezeket hosszú ideje fontosnak tarják az emberek, ezért jó lenne, ha továbbra is fennmaradnának ezek a szokások.

Miközben a világon utaztam, azt éreztem, hogy minden országban valamennyire más az étrend és az étkezés. Ezek a dolgok érdekelnek engem. Mivel az órán az egészségről tanultam, ebben a szövegben három országot összehasonlítva az étrend különbségét szeretném bemutatni. Ezeket az országokat mutatom be példaként: Guatemala, Magyarország és Japán. Azért választottam ezeket az országokat, mert tavaly 4 hónapig Guatemalában, 5 pedig hónapig Magyarországon tartózkodtam, Japánban pedig állandóan lakom.

Először nézzük meg a mai helyzetet. Az fenti ábrák a túlsúlyos emberek arányát és az országok e szerinti sorrendjét mutatják. A WHO statisztikája szerint a túlsúlyos emberek száma tekintetében a három ország közül Magyarország az első, Guatemala második, Japán pedig az utolsó. Mivel sok minden okozhatja ezt a helyzetet, igazából minden lehetőséget át kell gondolni. De ez alkalommal az étrend szempontjából szeretném megvizsgálni, mi okozhatta ezt az eredményt.

A kedvenc színdarabom A denevér. Ez egy világhírű operett, amit ifj. Johann Strauss írt. 1874. április 5-én mutatták be először ezt a színdarabot Bécsben, majd Magyarországon, az Operaházban 1895. május 10-én mutatták be.

A denevér a bosszúról szól, de egyáltalán nem szomorú vagy ijesztő. A színészek inkább nevettetik a nézőket, mert ez egy operett. A darab Bécsben játszódik, 1874. december 31-én. Ezért szilveszterkor gyakran játsszák Ausztriában és Németországban. A főszereplők Eisenstein, Rosalinda (Eisenstein felesége), Falke (Eisenstein barátja) és Alfréd (Rosalinda csodálója). Falke és Rosalinda bosszút akarnak állni Eisensteinen. A második felvonásban van egy érdekes és fontos jelenet. Egy álarcosbált rendeznek. Az álarcosbálban felbukkan egy álarcos magyar grófnő. Mindenki kételkedik benne, hogy ő valóban magyar. A magyar grófnő pedig csárdást énekel, és bebizonyítja, hogy ő tényleg magyar. A magyar grófnő igazából Rosalinda, és a bosszú miatt tetteti ezt. Nagyon szeretem ezt a jelenetet, mert a dal nagyon szép. A dal Magyarországról szól, de sajnos Rosalinda nem magyarul, hanem németül énekel. A jelmezek is nagyon szépek és pazarak.

A zene is nagyon híres. Különösen az operett nyitánya nagyon híres, és koncerteken gyakran játsszák. Amikor fúvószenekarban játszottam, én is játszottam. Tévében és filmekben is sokszor hallottam. Nekem jobban tetszik a zene, mint a történet.

A denevér a kedvenc színdarabom, de színházban még nem láttam. Remélem, hogy jövőre színházban is meg tudom nézni, mert szilveszterkor Európában leszek.

Először arról szeretnék írni, hogy milyen iskolában tanultam. Az édesapám munkája miatt sokszor költöztem, ezért sok iskolában tanultam. Amikor hét éves voltam, egy oszakai általános iskolába iratkoztam be, de egyből Amerikába kellett költöznünk. Amerikában a New Jersey Japán Iskolába jártam három évet. Sokat kellett tanulni ebben az iskolában. Például ebben az iskolában több angol óra volt, mint a japán iskolákban. És majdnem mindennap hét óra volt. A szépművészet órát és az angol órát amerikai tanárok tanították, ezért kicsit nehéz volt érteni. Három év után a helyi iskolára váltottam, mert ki akartam próbálni az amerikai iskolát. Az osztályban nem volt más japán, és csak angolul kellett beszélni, így nekem minden idő tanulás volt. A kedvenc tantárgyam a matematika volt. Tíz hónap után visszajöttem Japánba. A japán iskolában tanultam a társadalomról és a tudományokról, de nekem nehéz volt, mert addig szinte egyáltalán nem tanultam ezeket a tantárgyakat. A középiskolában és a gimnáziumban sokat tanultam, mert felvételiznem kellett. Természettudományos tagozaton tanultam az gimnáziumban, de nem jól tudtam a fizikát és kémiát. A kedvenc tantárgyam az angol volt. Azért választottam az idegen nyelvi kart, mert szerettem az angolt és kíváncsi vagyok az idegen nyelvekre.

Az egyetemen ebben a szemeszterben magyar órákat és egy angol órát választottam. A kedvenc magyar órámon egy rajzfilmet fordítunk japánra. Most próbálom leírni a szövegét. Ez nagyon nehéz, mert gyorsan beszélnek, de nagyon örülök, ha jól tudom hallani a szöveget és értem, mit mondott a szereplő. Szerintem a fordítás nehéz, mert olyan kifejezések vannak, amik nincsenek japánul. Nemcsak magyar tudás, hanem jó japán nyelvi képesség is kell hozzá. Most az angol órán egy amerikai színművet olvasok és ezt is nehéz lefordítani.

Jövőre szeretnék Magyarországon tanulni. Nemcsak nyelvet, hanem magyar kultúrát is. Ezen az egyetemen sok nyelvtant tanultam, így szeretném tudni használni ezeket akkor is, amikor beszélgetek.

A jövőben szeretném a nyelvtudásomat használni a munkában. Ha van lehetőség arra, hogy külföldön dolgozzak, szeretnék ott dolgozni néhány évet. De még nem döntöttem el milyen munkakörben szeretnék dolgozni, ezért még sokat kell gondolkodnom.

M. A.

A magyarnyelv-tanulás nekem nagyon nehéz volt Magyarországon, mert az iskola kezdetéig Angliában voltam, és ott hat hétig csak angolul tanultam. Angliában elég jól tudtam tanulni angolul, mert otthon is mindig tudtam beszélgetni a házigazdákkal. Hétvégén is a barátaimmal gyakran étterembe mentem és elutaztam néhány szép városba. Az iskolában könnyen alkalmazkodtam a barátaimhoz és sok jó emberrel tudtam összebarátkozni.

De Magyarországon, a Balassi Intézetben először nem jól tudtam barátkozni más emberekkel, mert majdnem mindenki egy barátjával együtt ment oda és már ismerték egymást. De nemcsak ez volt az oka, hanem az is, hogy mindenki elég jól tudott beszélni magyarul. Szerintem nekik magyar családjuk van, például a nagyanyjuk vagy a nagyapjuk magyar. Az magyarórákon összebarátkoztam néhány horvát lánnyal és koreai diákkal. A horvátok öten voltak, ők ugyanazon az egyetemen tanulnak Horvátországban, a koreaiak is már ismerték egymást. Csak én voltam egyedül az osztályban.

Más nehézségeim is voltak minden órán. Mivel B szintű csoportban tanultam, délelőtt a nyelvórán sok szót nem ismertem. Az osztálytársaim már jól ismerték a szavakat, és folyékonyan tudtak beszélni magyarul, különösen a horvát lányok. Délután pedig hungarológiai órákon vettem részt. A legnehezebb a történelem óra volt. Azon az órán B1-es és B3-as diákok tanultak. Ez a két osztály szinte majdnem ugyanaz a szint, de a B3-as csoportban a csak fél évre jövő diákok tanulnak. Azt hallottam, hogy a történelem tanár félreértette a szintet, és azt gondolta, hogy B3-as diákok nagyon okosak, és emiatt az óra nagyon nehéz lett. Tehát egy barátnőm megmondta ezt, és a második szemeszterben a történelem óra sokkal könnyebb lett. Kicsit humoros volt ez a hír. A legérdekesebb óra a nyelvészet óra volt. Persze nehéz volt, mindig sok új szót láttam a papíron, és semmit sem tudtam a magyar nyelvészetről, de szerintem azért érdekes volt. Japánban is fogok tanulni a magyar nyelvészetről.

Az órákon kívül, nekem egy speciális emlékem van. Az őszi szünetben egy magyar barátnőmhöz mentem Kecskemétre, és egy hétig ott laktam. A barátnőm családja szívesen vendégül látott engem. A barátnőm nagyanyjához is ellátogattunk és ott együtt főztünk magyar ételeket. Ennek nagyon örültem, és nagyon jól éreztem magam. Ez lett a legjobb élményem Magyarországon. A féléves tanulás kicsit rövid volt, és máskor is szeretnék még ellátogatni Magyarországra.

 F. Y.

Budapest lakásproblémákkal küzdött a 20. század elején, de ezt nem sikerült megoldani a két világháború között. A kormány 1950. január elején a fővároshoz csatolt hét környékbeli várost és tizenhat községet[1]. Az ipar vonzása és a falusi helyzet romlása miatt megindult a falusi tömegek beáramlása Budapestre, és a tömeges áttelepülés katasztrofálissá tette Budapest lakáshelyzetét[2]. Emiatt kevés volt a lakás, ezért kezdődött el a Kádár-korszakbeli lakásprogram.

Ebben a programban lakótelepeket építettek a városokban. Például Békásmegyeren 1973-ban kezdték el, és a lakótelep 1983-ra készült el; ma mintegy 35000-40000 ember él itt[3]. Panelházakat, kb. 4-10 emeletes házakat építettek.

A lakásokhoz elsősorban olyan társadalmi csoportok jutottak, amelyek közelebb álltak a hatalomhoz[4]. Így a párt és állami apparátus tagjai könnyebben kaptak lakást[5].

Ilyen program nemcsak Magyarországon, hanem egész Kelet-Európában volt. Például a Szovjetunióban nagyon kevés volt lakás, így a Hruscsov-korszakban sok lakást építettek, de ezek a Szovjetunió felbomlásáig nem voltak tele. A Szovjetunióban kevesebb volt a magánlakás, mint más Kelet-Európai országokban. A peresztrojka után olyan programot kezdtek el, amely magán lakás építését ajánlotta.

Egyébként kényelmesek voltak a lakások? Manapság sok kritika éri a távfűtés miatt gazdaságtalan, többnyire csekély alapterületű, rossz elosztású panellakásokat[6]. Ám a beköltözők számára a meleg víz, a fürdőszoba, a távfűtés volt a megvalósult álom[7].

Ma is maradnak a szocializmus-korabeli lakások egész Kelet-Európában és sok lakásban laknak emberek. Az ilyen íztelen és rideg lakásokat a szocializmus hagyatéka részének tekinthetjük. Bár az országok egyre jobban fejlődtek, sok modern épület született meg. Így érdekes, hogy vannak városok, ahol régi és új épületeket is lehet látni. Ma vannak turisták, akik ezeket a lakásokat fényképezik és mutatják be saját blogokon. Remélem, hogy örökre maradnak ilyen hagyatékok, amelyek révén láthatjuk a régi korszakot.

A. M.

[1] Szántó Gábor, A mi 20. századunk : magyarországi képes albuma, Pannon-literatúra KFT, Budapest, 2009, 124. o.

[2] Uo.

[3] Uo.

[4] A Kádár-korszak lakáspolitikája http://www.ingatlanhirek.hu/hir/A-Kadar-korszak-lakaspolitikaja/33606/

[5] Uo.

[6] Szántó, 124. o.

[7] Uo.