Ha azt mondom, hogy magyar szakos diák vagyok, mindig mindenki azt kérdezi, miért akarok magyarul tanulni. A magyar emberek is az ugyanezt a kérdést teszik fel. Ha azt mondom, hogy angolul is tanulok, senki sem kérdezi azt, miért tanulok angolul. Mindenki azt gondolja, hogy az angol nyelv nagyon fontos, mindenkinek kell angolul tanulni, a magyar nyelv viszont nem hasznos, nem fontos, és nem kell tanulni.

Szerintem ez nem igaz. Tulajdonképpen az angol nyelv nem mindig fontos. Ha az egész életemet Japánban töltöm, talán sok külföldi emberrel találkozom, de Japánban sok nyelvi szakember is van, így ők segíthetik a külföldi embereket. Persze a legjobb szituáció, ha én is tudok segíteni, de ha csak japánul tudok beszélni, akkor sem leszek bajban. Ha Amerikában lakom, persze az angol nyelv nagyon fontos, de a magyar nyelv is nagyon fontos Magyarországon. Tehát a nyelv értéke a hely szerint változik.

Amikor tanulunk, az érdeklődés a legfontosabb indíttatás. Az emberek nem tudnak sokáig igyekezni, ha nem érdeklődnek az adott dolog iránt. Ha valaki nyelvet tanul, különösen sok időt kell a nyelvtanulásra szánni. Így ha nem nyelveket akarsz tanulni, hanem valami más tantárgyat, akkor nem kell nyelveket tanulnod. Ha nem érdekelnek a nyelvek, sokáig tanulni néha időpocsékolás lesz, mert ha ugyanannyi időt egy számodra érdekes dologra szánsz, az eredmény talán jobb lesz.

De mit csinálják, ha semmi sem érdekel?  Amikor gimnazista voltam, valójában semmi sem érdekelt. A gimnáziumban japán nyelvet, angol nyelvet, matematikát, tudományt és japán történelmet tanultam. Egyik tantárgy sem volt érdekes, és persze az angol nyelv sem volt érdekes. A tanárom azt mondta nekem, hogy közgazdaságtant tanuljak az egyetemen, mert amikor dolgozom majd, az nagyon hasznos lesz. De a felvételi vizsgám nem sikerült, és végül magyar szakra kerültem. Szerencsére nekem nagyon tetszik a magyar nyelv és Magyarország. Nagyon érdeklődöm a magyar nyelv iránt, így szorgalmasan tudok magyarul tanulni. Ha semmire sem vagy kíváncsi, a gondviselésre bízni a dolgot néha nagyon jó eredményt hozhat.

Szerintem a világon nincsenek „hasznosabb nyelvek” vagy „fontosabb nyelvek”.  Amikor egy nyelvet tanulsz, a legfontosabb dolog csak az érdeklődés. Ha semmire sem vagy kíváncsi, akkor pedig csak a gondviselés!

Mindenki tudja, hogy az egészség nagyon fontos. De az egészségügyi problémák nélküli élet túl természetes számunkra és ritkán vesszük észre azt, hogy a normális életünket élni nagy boldogság.

Kiskoromtól nagyon szerettem sportolni, úgyhogy amikor 10 éves voltam, elkezdtem röplabdázni. Majdnem mindennap reggel és este gyakoroltunk a barátaimmal. Én nem vagyok olyan magas, ez azt jelenti, hogy magasabbra kell ugranom, ha úgy akarok játszani, mint a többi, magas játékos. Lehet, hogy ez megerőltető volt, mert amikor 15 éves voltam, elszakítottam a térdszalagomat. Az orvos azt mondta, hogy a térdem nem tud magától meggyógyulni, és ha megint röplabdázni akarok, operációra van szükség. De féltem tőle, és azt hallottam, hogy két hétig a kórházban kell maradni. A középiskola harmadikos diákoknak nincs ilyen sok idejük, mert  szorgalmasan kell tanulniuk a felvételi vizsgára és nem akartam hiányozni az óráról. Úgyhogy azt választottam, hogy nem operáltatom meg a lábamat.

Mielőtt én elszakítottam a térdszalagomat, néha nem akartam röplabdázni, szinte utáltam a röplabdát, mert az edzőnk nagyon szigorú volt, és mindennap megszidott engem. És nem volt szabadidőm, mert minden nap volt edzés. De miután nem volt szabad röplabdáznom, észrevettem, hogy mennyire szeretek röplabdázni, és milyen nagyszerű a csapattársakkal együtt röplabdázni. Ha lehet, vissza akartam kapni ezt a lehetőséget. Én úgy döntöttem, hogy miután egyetemista leszek, meg fogom operáltatni a térdemet. Amikor gimnáziumba jártam, mindennap csak tanultam. Éreztem, hogy az élet sport nélkül nagyon unalmas, de türelmes voltam.

Miután átmentem az egyetemi felvételi vizsgán, az orvossal megbeszéltük és eldöntöttem, hogy az egyetem második évében, a tavaszi szünetben lesz a műtét. De nem tudtam várni és menedzserként beléptem az egyetemi röplabda klubba. Aggódottam amiatt, hogy kicsit unalmas csak összeszedni a labdákat, vagy vizet adni a játékosoknak, de ez nem volt probléma. Nagyon jól éreztem magam, amikor mindenki együtt gyakorolt és segíteni tudtam a játékosoknak. Legalább valami olyan dolgot csináltam, ami kapcsolatban volt a röplabdával, így boldog voltam. Egy évvel később megoperálták a térdemet, úgyhogy most tudok sportolni （persze óvatosan kell). De ez a tapasztalat emlékeztet engem arra, hogy mennyire szeretek röplabdázni. Még látszik a műtét nyoma a térdemen, de szerintem ez is az életem nyoma.

Néha arra gondolok, hogy milyen lett volna az életem, ha más karra iratkoztam volna be. Persze most már hiába beszélek erről, de nekem érdekes gondolkodni a "másik önmagamról". Arról szeretnék gondolkodni, hogy mi történt volna, ha tudományos karon tanultam volna tovább.

Amikor gyerek voltam, nagyon szerettem nézni a csillagokat. Mivel Jakusima szigetén nevelkedtem, ami nagyon vidéken van, nagyon szép éjszakai égboltot nézhettem. Kíváncsi voltam, milyen a világűr. Gyakran olvastam képeskönyveket a világűr keletkezéséről. Amikor általános iskolába jártam, a természetismeret órán tanultam először a világűrről. Nehéz volt elképezni hogyan mozog a Föld vagy a Hold, de engem nagyon izgatott. A jövőben űrhajós akartam lenni.

Amikor középiskolába és gimnáziumba jártam, felvettem a földtan órát, sokat tanultam, és engem nagyon érdekelt a Neptunusz. Kíváncsi voltam, miért sugároz ez a bolygó ilyen szép kékes fényt. Sokat kutattam a Neptunuszról önállóan. Amikor másodéves gimnazista voltam, muszáj volt eldönteni, hogy humán vagy természettudományos tagozatra megyek. Mivel nemcsak a földtant szerettem, hanem az angolt, a világtörténelmet és a földrajzot is, nagyon nehéz volt eldönteni, hogy melyik tagozatra menjek. De nekem a matematika nem volt könnyű és nem szerettem. A tanár azt mondta, hogy ha nem szerettem a matematikát, szerinte a tudományos tagozat nehezen menne. Sokat gondolkodtam és végül humán tagozatra mentem. A gimnáziumban tudtam földtant tanulni, de az egyetemen nem. Mivel most nagyon érdekes dolgokat tanulok az egyetemen, nem sajnálom ezt, azonban néha szeretnék tanulni a világűrről és arra gondolok, hogy milyen lett volna a másik egyetemi életem.

Szeretném elképzelni ezt. Ha a tudományos tagozat mellett döntöttem volna, talán a természettudományi kar földtan szakára mentem volna. Kicsit szenvedtem volna a matematikával, de más órák nagyon érdekesek lettek volna. A diplomamunkám a Neptunuszról írtam volna. Az egyetem elvégzése után a JAXÁ-nál fogok dolgozni, ahol Japánban a világűrt kutatják. Nagyon rajongok ezért a szervezetért. Mennyire csodálatos lenne, ha tényleg a JAXÁ-nál tudnék dolgozni! Kicsit sajnáltam, hogy ez nem lehetséges, de utánanéztem ennek és megtudtam, hogy humán végzettségű emberként is tudok ott dolgozni. Nem közvetlenül tudok foglalkozni a világűrrel, azonban nagyon örülök, hogy lehetőségem van erre. Mivel engem érdekel az utazás, a fordítás és a külkereskedelem is, még nem tudom, milyen foglalkozást fogok választani, de a világűrrel kapcsolatos munkát is szeretném számításba venni.

Én diák vagyok, így mostanáig egész élelemben tanultam. Ebben a dolgozatban az eddig tanulmányaimra tekintek vissza.

Amikor általános iskolai diák voltam, nem szerettem annyira tanulni, úgy mint más diákok. Nem tanultam szorgalmasan, de legalább megcsináltam a megcsinálandó feladatokat, mivel nem akartam, hogy leszidjanak. És akkor sem szerettem a tanulást, amikor középiskolai diák voltam. Különösen a matematikát nem tudtam jól érteni, így ezt a tantárgyat utáltam leginkább. De a középiskolai jegy fontos az olyan embereknek, akik szeretnének továbbtanulni, így nekem is, ezért szorgalmasabban tanultam, mint az általános iskolában. Ezen kívül nekem volt egy másik indokom is. Amikor jó jegyet kaptam, akkor az anyám nagyon örült. Én is nagyon örültem, mert szerettem az anyámat. Azonban a gimnáziumban megváltoztam, vagyis ráéreztem a tanulás ízére. Először bizony nem szerettem tanulni, így a gimnáziumi tanulás nagyon nehéz volt, sok volt a feladat és a megtanulandó anyag. Nekem eleinte nem volt kedvem, de egyszer váratlanul, véletlenül kaptam egy jó jegyet, és ettől megtáltosodtam. Azután önként szorgalmasan kezdtem tanulni, jó jegyeket tudtam kapni és végig első helyen voltam az osztályban. Az első hely nagyon kellemes volt nekem, és azt gondoltam, hogy sohasem akarok visszaesni. És szerintem különben is utálok veszíteni, és büszke vagyok, és ennek köszönhető, hogy meg tudtam tartani ezt a helyet.

A tanulás mindenkinek nagyon unalmas és utálja, de végül mindenkinek kell tanulni. És senkinek nem elég szeretni csinálni azt a dolgot, amit nem tud csinálni. Ha ez így van, szerintem jó, ha az ember csak legalább egyszer megpróbálja legyőzni az akadályt, tehát csak egyszer következetesen tanul, és akkor minden bizonnyal jó jegyet kaphat. Mert a tanuláshoz nem kell tehetség, hanem csak türelmesnek kell lenni. Ráadásul a türelmesség nem is túl nagy teher. Szerintem az elég sokat jelent, ha valaki mindennap biztosan legalább harminc percig tanul, vagy alvás előtt biztosan tíz szót megtanul stb. Mindenesetre fontos az, hogy szokásként tanuljon. Japánban van egy szólás—„A porból is hegy lesz, ha lerakódik”. Ez azt jelenti, hogy egy kis állandó türelemmel is lehet nagy sikert elérni. Én nagyon szeretem ezt a szólást, mert szerintem ez azt mondja, hogy mindenkinek mindenre megvan minden lehetősége. A nagy sikerhez nem kell zseninek lenni. Így mindenkinek van lehetősége arra, hogy okos legyen, ha csak legalább egyszer szorgalmasan tanul.

A tanulás és a munka nagyon fontos az életben. Azt hiszem, hogy nem lehet külön-külön gondolkodni tanulásról és munkáról. Ez azt jelenti, hogy ha jó oktatást kapok és sokat tanulok, akkor jó munkát tudok szerezni. Persze minden embernek különböző gondolatai vannak arról, hogy mi a jó munka. De az az igazság, hogy megtanulni az alapvető ismereteket a gimnáziumban és az egyetemen nagyon fontos és hasznos lesz, amikor valaki munkába áll és dolgozni kezd. Ezért azt hiszem, hogy miután valaki beiratkozik a gimnáziumba, nagyon fontos, hogy hogyan és mit tanul.

Japánban a gimnáziumban általában 8:45-kor kezdődik az első óra. Naponta hat vagy hét óra van, és a diákok sokat tanulnak. Az órák után sok diák délutáni kiegészítő iskolába jár és ott is tanul. Japánban különböző órák vannak a kiegészítő iskolákban, pl. egyszemélyes óra, csoportos óra és videóelőadás az interneten. A gimnázium Japánban nem kötelező és sok diák a felvételi vizsgára készül. A tantárgyak, amiket a diákok a gimnáziumban és az előkészítő iskolában tanulnak, attól függnek, hogy az ember milyen egyetemre fog felvételizni. Aki állami egyetemre fog felvételizni, öt tantárgyat kell tanulnia, aki pedig magánegyetemre, nem kell olyan sok tantárgyat tanulnia. Persze nemcsak az egyetem, hanem a szakiskola is egy választás. Mindenki sokat gondolkozik azon, hogy mi iránt érdeklődik és mi szeretne lenni, és elhatározza, hogy milyen karon, mit tanul majd, miután végez a gimnáziumban.

Az egyetemen a negyedéves diákoknak el kell dönteniük, hogy állást keresnek vagy továbbtanulnak a mesterképzésen. Sok diák állást kezd keresni. Amikor állást keres és talál, az mindenkinek fordulópont az életében. A negyedéves diákok, mielőtt végeznek az egyetemen, általában állást keresnek. Ezt japánul súkacunak hívják. Én még csak harmadéves diák vagyok, és nem kell állást keresnem. De lassan gondolnom kell arra, hogy milyen állásra vagyok kíváncsi és mit kell csinálnom. Én még nem tudok sokat erről, de sok negyedéves diáktól, a tanároktól és a barátaimtól hallottam a munkakeresésről. Mindenki azt mondja, hogy nagyon megerőltető és nehéz időszak, és nagyon fontos sokat készülni az interjúkra. Az interjún nagyon fontos, hogy sokat tudjak mutatni magamból, ezért először magamat kell megismernem. Én most kíváncsi vagyok arra, hogy még jobban megismerjem magamat az egyetemista éveim alatt.

Y. A.

(Kép: Japán állásbörze egyetemistáknak)