Ma szeretném bemutatni az engawát, egy olyan helyiséget, ami a hagyományos japán házakban található. Pontosan micsoda az engawa? Az engawa hasonlít a tornáchoz, a ház eresze alatt van, nem egy szoba, inkább olyan mint egy folyosó. Mondhatom azt, hogy az engawa bent van a lakásban, de ugyanakkor azt is, hogy kint van. A kint és a bent közötti világ az engawa.

Mivel a japánok fontosnak tartják a határozatlanságot, az engawát is igénybe veszik és fontos szerepet játszik. Például nyáron szenvedünk a párás melegtől és a szobában nem bírjuk ki. Ilyenkor kimegyünk az engawára leülni és kiszellőztetjük a fejünket. Az engawára egyenesen ki tudunk menni a szobából és nem kell felvenni a cipőt, de mégis már kint vagyunk a szobából. A japán nyár egyik szimbóluma, hogy az engawán ülve görögdinnyét eszünk vagy csillagszórót gyújtunk. Nemcsak nyáron, hanem mind a négy évszakban az engawán ülve nézhetjük a szép japán kertet vagy tájat. Ott tudjuk érezni a természetet és az aktuális évszakot.

Azt is szeretném hozzátenni, hogy az engawán megjelenik a társadalom. Vidéken gyakran látható az, hogy az engawán idős nénik és bácsik ülnek és beszélgetnek. Úgy érzem, hogy Japánban az engawának olyan szerepe van, mint Magyarországon a pletykapadnak. Ha a szomszéd nénik hoznak rágcsálnivalót vagy édességet, illetve friss zöldségeket, akkor a vendéglátó néni kihoz zöld teát az engawára és teázva pletykálnak. A bácsik pedig kínai sakkot játszanak ott.

Manapság az olyan vidéken, amelyeket az elöregedés jellemez, még olyan vállalkozások is vannak, hogy az engawán kávézót nyitnak. Az elöregedés most komolyan érinti Japánt és sok vidéken többen vannak az idősek mint a fiatalok. Sőt az idős emberek többsége egyedül lakik, és mivel hamar nyugdíjba ment, nincsen mit csinálnia vagy nincs hobbija. Ennek az egyik megoldása az engawa-kávézó. Ott összefutnak az idősek és tudnak beszélgetni. Nem érezik egyedül magukat és lesz rendszeres programjuk is. Egy másik előny pedig az, hogy a társadalom szinte minden idős emberre tud figyelmet fordítani. Ezáltal meg tudjuk előzni az aktuális japán problémát, hogy egy öreg ember egyedül hal meg, és utána sokáig nem veszik észre a szomszédai és a rokonai.

Ez az egyedi japán helyiség nemcsak régen, hanem most is nagy szerepet játszik a japán életben.

U. A.

Japánban azt mondják, hogy nem szabad az ajtóküszöbre és a tatami szélére rálépni. Gyerekkorunk óta sokszor hallottuk ezt a szülőktől, és már hozzá vagyunk szokva, hogy ne lépjünk rá az ajtóküszöbre és a tatami szélére.

Öt lehetséges magyarázata van ennek a szokásnak.

Megtiszteljük a házat és a gazdáját.

Az ajtóküszöböt és a tatami szélét a ház szimbólumának tartják. Ha rálépünk, azt jelenti, hogy magára a házra vagy a ház gazdájára is rálépünk, mert a család rangját mutatja a tatami széle és gyakran a család címerét rakták (és rakják) ide.

Védjük magunkat.

Régen a nindzsák a tatami alá bújtak. A tatami szélétől vagy az ajtóküszöbtől látszó kis fényből látták, hogy hol van a ház gazdája, és alulról kiszúrtak egy késsel. Sok szamuráj veszítette el így az életét, innen származik a szabály.

Nem akarjuk zavarni a hely rendjét.

Az ajtó küszöbnek olyan szerepe van, hogy elválasztja egymástól a külső világot és az otthont vagy szobát és a folyosót, a tatami széle pedig a vendéget és a ház gazdáját. Így nem szabad rálépni a kettő közötti határra, nehogy megzavarjuk a hely rendjét.

Nem akarunk rálépni rá a gyerekre.

Ez egy kicsit félelmetes ok. Az Edo-korszakban ha egy egyéves gyerek meghalt, nem rendeztek temetést, hanem a ház alá temették el. Csak két évesnél nagyobb gyereket vittek el a templomba és rendeztek temetést. Ráadásul az Edo-korszakig a hét évesnél kisebb gyereket isten gyerekének hívták. E szerint a magyarázat szerint innen származik, hogy nem szabad rálépni az ajtó küszöbre.

Rendben tartjuk a házat.

Nagyon praktikus ok. Ha sokszor rálépünk az ajtó küszöbre, elkopik és eldeformálódhat a ház kerete és nem nyílik ki és nem záródik be simán az ajtó.

Sok lehetséges oka van, hogy miért nem szabad rálépni az ajtóküszöbre és a tatami szélére, de szerintem mindegyikben van igazság. Lehet, hogy az összes babona összekeveredett és ezekből jött létre a mai illemszabály.

E. A.

Születésem óta a szüleimmel meg a nagyszüleimmel együtt lakom. Japánban, főleg vidéken nem annyira ritka az ilyen típusú család. De mi egy kicsit különbözünk az átlagtól. Mi mindannyian egy lakásban lakunk, de benne a nagyszüleim és a szüleim életmódja alaposan elválik. Az ilyen típusú lakást „ két családi ház”-nak hívják.

Ebben a lakásban három generáció lakik. A gyerekek házaspárja szempontjából nézzük a családot, ezért a szülők házaspárját egy családnak számolják és a gyerekek házaspárját és azok gyerekeit másik családként számolják. Ha valaki ilyen típus lakásban szeretne lakni, be kell tartani néhány fontos szabályt. Például nem szabad zavarni a másik ember magánéletét. Jobb, ha az életük helye is elválik, különösen, ha teljesen más életmódot élnek. Viszont ha külön laknak egy lakásban, legalább hetente egyszer mindenki együtt vacsorázik. (Azért a vacsorát választják, mert Japánban a vacsora a legfontosabb étkezés.)

A „két családi ház”-nak három típusa van. Az első típus a közös típus. Ebben a típusban csak a hálószoba van külön és ezen kívül mindent együtt használnak. A második típus a teljesen elválasztott típus. Ez azt jelenti, hogy minden szoba vagy helyiség külön-külön van és nem kell együtt használni. A harmadik típus a félig közös típus. Ez az első és második típus között van. Így néhány helyiséget együtt használnak. Általában a második típust ajánlják, mivel így kevésbé van lehetőség arra, hogy konfliktus történjen.

Milyen helyiségekre van szükség, ha a második típusban szeretnék lakni? Általánosan konyha, fürdőszoba fürdőkád, vécé és mosdó. Sőt a mosókonyhának és telefonnak is külön kell lennie. Mivel mindent elválasztottak, nehéz kommunikálni egymással. Amikor a két család kommunikálni szeretne egymással, belső telefonon beszélhetnek egymással.

Mikor és miért lett híres az ilyen típus lakás? 1975-ben egy lakásokat áruló cég találta ki ezt a lakástípust. 1980-tól lett egyre híresebb, mert a telekárak hihetetlenül drágák lettek a gazdasági lufi miatt. Ekkor nagyon nehéz volt házat venni. És a nők is elkezdtek dolgozni. Emiatt a nőknek a gyereküket bölcsődébe kellett küldeni, de nem volt elég bölcsőde mindenkinek, ezért a nagyszülők vigyáztak a gyerekekre. 2000-től egyre több az idős ember és jó, ha a gyerek a családjával lakik, mert a nagyszülő mindig tud figyelni az unokákra.

Mostanában a „két egész két tized családi ház” nevű lakás is elég ismert. Ilyenkor két család és egy hajadon nő vagy nőtlen férfi lakik együtt.

Azt gondolom, hogy nekünk mindig tisztelnünk kell az időseket, így a szüleinket nagyon fontosnak gondoljuk. Ezért Japánban az ilyen lakás egyre híresebb lett és manapság is egyre népszerűbb.

I. T.

„Milyen gonoszak a japánok!” – kiabált egy olasz cserediák, Alice. Ez az eset egy áruházban történt. „Miért nem tartják meg az ajtót, hogy bemehessen a következő ember?” Alice a kezével betakarta az orrát, amely piros volt a fájdalom miatt. „Nem úgy van, ahogy én gondoltam. Amikor Olaszországban voltam, azt hallottam, hogy nagyon kedvesek és udvariasak a japánok. De valójában nem olyanok. Miért?...” – sóhajtott a barátnőm.

Szegény Alice! Nem csak ő, hanem minden külföldi - különösen európai - eleinte nem tudja kikerülni a szemből jövő ajtót, amikor bemegy egy épületbe egy európai stílusú ajtón, hiszen a nyugati országokban mindenki nyitva tartja az ajtót a mögötte jövő embernek. De ne haragudjatok! Nem művelünk gonosz dolgot, csak még nem szoktuk meg a nyugati stílusú ajtót. Nálunk hagyományosan tolóajtó van.

A tolóajtó Kínából jött Japánba több ezer évvel ezelőtt. A tolóajtó eltolható balra vagy jobbra, ezért nem lehet összeütközni az emberrel, aki hátulról jön. Az ajtók struktúrája közötti különbség miatt nem fejlődött ki olyan szokás Japánban, hogy figyelembe vesszük a mögöttünk levő embert.

Ráadásul, akkor is vigyázni kell, amikor egy külföldi valakinek a lakásába látogat. Nincs baj, ha az előszoba ajtaja japán stílusú ajtó, de ha nem, muszáj vigyázni. A külföldiek néha szerencsétlenül nekiütköznek az ajtónak. A külföldiek nem tudják, hogy a Japánban ajtó nem befelé, hanem kifelé nyílik.

A nyugati stílusú ajtót a bűnmegelőzés érdekében készítik úgy, hogy befelé nyíljon. De Japán viszonylag békés, nem kell annyira figyelni a biztonságra. És van még egy fontos dolog. Az európaiak megcsókolják egymást és kezet fognak, amikor találkoznak, ezért közel kell menniük egymáshoz. De a japánok nem csókolják meg egymást, és nem fognak kezet, hanem meghajolnak. Nem muszáj közel menni egymáshoz, inkább el kell távolodni egymástól. Ezért a kifelé nyíló ajtó nagyon megfelel a japán életmódhoz.

A Meiji-kori reform után nagyon sok nyugati dolog jött hozzánk. Viselkedés, étel, jog, építészet stb. De a szokásaink és az életmódunk megmaradtak. Néha az ajtó ugyanúgy néz ki, mint egy európai ajtó, de valójában egy kicsit más. Amikor valaki külföldre utazik, a helyi szokást is jól meg kell tanulni.

T. A.

Az alábbiakban bemutatom a japán előszobát és arról fogok beszélni, hogy Japánban levesszük a cipőnket amikor bemegyünk a házba.

Először is, a japán előszobáról szeretnék írni. Japánban minden háznak van előszobája. Szerintem ez olyan, mint a bejárati ajtó. Általában egy háznak nagy előszobája van és ezzel szemben egy lakásnak kis előszobája van. Én bérlakásban lakom, ezért az előszobám kicsi. Minden előszobában van cipőszekrény, úgyhogy ott lehet felvenni vagy levenni a cipőt. A cipőszekrényre tudunk dísztárgyakat tenni, így tudjuk díszíteni. Az én házamban az anyám nagyon szeret díszíteni és a cipőszekrényre sok fotót tesz. Mindig próbáljuk takarítani és tisztítani az előszobát, mert ez a bejárat és nem akarjuk, hogy a vendég piszkosnak lássa.

A következő részben, a bejárattal kapcsolatos japán szokásokat szeretném bemutatni. Mi mindig levesszük a cipőnket, mielőtt belépünk a padlóra. Általában nem viselünk cipőt a szobában. Helyette sok ember papucsot vesz fel. Nem szeretjük, hogy a lábunk piszkos lesz. Azt hiszem, hogy ha mindig cipőben lennénk a szobában, nem éreznénk magunkat kényelmesen. Azonban például a szállodában a szobában nem kell levenni a cipőt. De a legtöbb ember ott is papucsot használ. Azt lehet mondani, hogy japán ember a szobában nem szeret mezítláb lenni. Tényleg én sem szeretek a lakásomban papucs nélkül lenni és nem akarom, hogy a lábam piszkos legyen.

Amikor Amerikában voltam, találkoztam egy meglepő szokással. Az amerikai emberek nem veszik le a cipőt, amikor belépnek a házba. Mindenhol cipőben vannak. Például a vécében, a konyhában, a nappaliban, az étkezőben és a hálószobában is cipőt viselnek. Amerikában nem láttam olyan embert, aki papucsot használt. Senkit nem érdekelte, hogy a lába piszkos lesz. Csodálkoztam, amikor láttam egy embert, aki a konyhában nem használt papucsot és mezítláb állt. Nem tudtam elképzelni, hogy ők nem törődnek a piszkos lábukkal amikor belépnek a hálószobájukba. De azt hiszem, hogy talán ez a különböző kultúra miatt van. Minden országnak más kultúrája és szokásai vannak. Engem ez nagyon érdekel.

N. M.

Japánban vannak nagyon meleg területek és nagyon hideg területek. Okinawában, a legdélebbi megyében, nyáron kb. 29 fok van átlagosan, délen pedig 19 fok. Hokkaidóban, a legészakibb megyében pedig nyáron átlagosan 22 fok, és télen -3.6 fok van. Japánban ha más területre megyünk egy évszakban, akkor ilyen nagy különbséget lehet tapasztalni. Más területen más típusú lakások vannak vagy ugyanolyanok? Lássuk a különbségeket Okinawa és Hokkaidó lakásai között.

Először, Okinawáról írok. Okinawa a legdélebbi helyen helyezkedik el Japánban, ezért egész évben meleg van és nyáron gyakran jön tájfun. Ott a ház déli oldalán nagy az ablak, hogy jól befújjon a szél szobába. És van egy nagy tornác. Ez megvéd az erős napfény és az eső ellen. E miatt a tornác miatt nyáron nem túl sok napfény jön a szobába, és télen pedig a fény az ablaktól távoli helyig is elér.

A hagyományos okinawai házak általában alacsonyak, mert Okinawába sokszor jön tájfun, és ha magas a ház, akkor könnyen ledőlhet az erős szél miatt. A tradicionális háztetőt a ryúkyú-aka-gawara nevű különleges csempével készítik. A csempét habarccsal rögzítik. Ennek köszönhetően a tetőről nehezen esik le a csempe, és véd a hatalmas szél ellen, mert a habarcs miatt a súlya is nagyobb.

A következő részben Hokkaidóról írok. Hokkaidóban télen nagyon hideg van, ezért nagyon fontos, hogy a lakás a hó és hideg ellen megvédje az embert. A hokkaidói lakásoknak is nagy ablakai és bejárata van a déli oldalon, mint Okinawában. De az északi oldalon nincs ablak vagy csak nagyon kis ablak van, mert ott túl hideg van. Az ablakok általában két vagy több rétegűek, hogy védekezzenek a hideg ellen. A tetőnek két fajtája van. Egyik a meredek nyeregtető. Az ilyen tetőről automatikusan leesik a hó. De ez a fajta kicsit veszélyes, mert a gyalogosokra hirtelen leeshet egy nagy adag hó. A másik forma a lapos tető. Ez viszonylag újabb modell. A hó nem esik le automatikusan, így a lakóknak kell elvinni a havat a tetőről. Azonban mostanában egy még újabb modell is létezik. Ez simának tűnik, de igazából enyhén lejt. Az ilyen típusű tetőről nem kell elvinni a havat, mert a tetőben van egy villanykályha és a kályha felolvasztja a havat. Okinawában a tetőt csempével készítik, Hokkaidóban pedig vassal. Ez azért van, mert a csempés tetőről nehezen esik le a hó, és könnyen összedől. A falban, a mennyezetben és a padlóban hőszigetelő anyagokat használnak a hideg ellen. Mostanában olyan házak is vannak, ahol központi fűtést használnak.

Okinawa és Hokkaidó is Japánban van, de a lakások szerkezete nagyon más a két tartományban. Más hely, más lakás.

M. K.

Manapság Japánban sok modern lakás van, amelyek az európai vagy amerikai stílusú lakásokra hasonlítanak. Azonban a japán stílusú szoba is népszerű még. Nem annyira ritka, hogy a modern stílusú lakásban is legalább egy japán szoba van. Miért szeretjük a japán szobát?

Hagyományosan a japán szobának sok funkciója van. Például nappaliként, hálószobaként és vendégszobaként is használhatjuk a szobát. Ezenkívül az oltárt is ebbe a szobába tesszük. A buddhisták kis otthoni oltárt szoktak tenni a saját lakásukba. A szobában ilyen sok fajta dolgot lehet csinálnunk.

A japán szoba előnye, hogy nem teljesen különül el a lakás többi részétől, szóval meg lehet tartani a jó hangulatot, ha egy modern lakásban van. Ehhez fontos a tipikus ajtó. Ez az ajtó nem a szokásos ajtó, hanem a tolóajtó egy fajtája. Ez persze egy japános, fából készített ajtó, amin négyzet alakú rácsok vannak, és mindkettő oldalára papírt ragasztunk. Mondhatjuk, hogy ez nem igazi ajtó, és kicsit hasonló egy függönyhöz. Szóval a japán szoba ajtaja nem vágja el egymástól a modern területet és a hagyományos területet, ezért a hagyományos szoba könnyen beleillik a modern lakásba.

A japán szobának biztos fontos része a tatami. A tatami egy növényből készül, ezért nagyon kényelmes és jól illik a párás japán időhöz. Akkor sem lesz kényelmetlen, amikor nagyon meleg és párás az idő.

És miért nincs hagyományos stílusú szoba a magyarországi modern lakásokban? Azt hiszem, hogy a magyar hagyományos szobákat vagy lakásokat teljesen más anyagból vagy stílusban kell építeni. A japán szobát készíteni pedig nem nehéz a modern lakásban, mert a tatamit és a fusumá-t (a tolóajtót) könnyen be lehet építeni anyagként vagy stílusként.

Mint már említettem mi, japánok a szokásaink miatt szeretjük a japán szobát. Sok időt szoktunk ott tölteni és nagyon jól érezzük magunkat. Például a japán fürdőszobáról is el tudjuk mondani, hogy főleg az európai szokásokat követjük, de a fürdőkád még fontos nekünk, és a legtöbb embernek nem elég csak zuhanyozni.

Szóval, ha a modern életmódot követjük is, mégis fontos dolog a japán szoba a japánoknak.

Y. N.

Mindenki lakásban él. És minden lakásnak van valamije. Mi ez? Igen, ez a vécé. Minden lakásnak van vécéje. És ebben a házi dolgozatomban erről szeretnék írni, a japán vécé történelméről.

Régen, körülbelül Kr.e. 3oo körül a Zsómon-korszakban vagy a Jajoi-korszakban Japánban már voltak vécék. A régi vécé olyan volt, mint a jobb oldali fényképen. Nagyon könnyű volt elkészíteni, csak fából készítették. És a vécé alatt egy folyó volt. Persze nem volt vécépapír, ezért azt hallottam, hogy a régi japánok kis agyagáru töredéket használtak (hát azt én se tudom, hogy hogyan használták ezt úgy mint vécépapírt).

Azután, a Heian-korszakban külülbelül Kr.u. 9oo-ban, újfajta vécé jelent meg Japánban. A neve hidono vagy hinohako. Csak a bürokraták tudtak olyan vécét használni. Ez a vécé mozgatható volt, és körülbelül ebben az időszakban kezdtek vécépapírt használni.

És a Kamakur-korszakban a parasztok elkezdték összeszedni az ürüléket, mert trágyáként használták. De olyan vécét, mint a jobb oldali képen, normális ember nem sokat használhatott, és mindenki csak valahol elvégezte a dolgát.

És többen és többen kezdtek vécét használni, az Edo-korszakban pedig sok ember használt vécét, és nagyon sok ürüléket használtak trágyaként. És ebben az időszakban ürüléket eladó kereskedők is voltak. Sok ember nem szerette és nem használta az ürüléket, és olyan kereskedő megkapta ezt és parasztoknak stb. eladta. Ezért Edo város nagyon tiszta volt.

De az Edo-korszakig a vécé nagyon könnyen lebomlott, mert minden vécét fából készítettek. És a Meizsi-korszakban készítettek először vécét agyagáruból (olyan, mint a jobb oldali fénykép). Szerintem nagyon szép és modern formája van. És a 2o. században az európai vécé is elterjedt, most nagyon sok vécé van Japánban, és persze minden lakásban van.

És szeretnék írni az újabb vécéről is. Mostanában nagyon sok funkciója van a vécének. Például, amikor leöblítik a vécét, akkor takarítja a vécét, nagyon kevés vízzel öblíti le a vécét, a vécé fedele automatikusan kinyílik, amikor valaki a vécéhez megy, és amikor a vécétől elmegy, akkor a vécé fedele automatikusan becsukódik, és azonfelül amikor vécére megy, akkor hirtelen zenét hallgat a vécén (miért van ez a funkció?). Azt hiszem, hogy olyan vécét kell készíteni, amit bármikor tudunk használni, még akkor is amikor földrengés történik. Azt kívánom, hogy a jövőben sokat fejlődjön a vécé.

O. Sh.

Források:

http://matome.naver.jp/odai/2138980649330490901?page=2

wikipedia

Most az életünk sokkal könnyebb, mint régen. Sok elektronikus készülék van, és nem annyira drágák, ezért minden család meg tudja venni és használni ezeket a lakásában. Ez a helyzet magától értetődő számunkra, de régen persze nem így volt. Különbségeket kerestem, és néhány érdekes dolgot találtam. Ebben a szövegben azt akarom bemutatni, hogy Japánban hogyan fűtötték és hűtötték a lakást régen.

Először is azt szeretném bemutatni, hogyan fűtötték a lakást. Mostanában különböző készülékeket lehet használni; légkondicionálót, padlófűtést, gázkályhát stb. Régen pedig nem voltak annyira hasznos dolgok, de voltak olyan dolgok mint a jutampo (湯たんぽ) és a hibacsi (火鉢).

Az Edo-korszaktól használják a jutanpó-t. Ez fémből készült, és van egy kupakja. Forró vizet töltenek benne, és melegebb lesz. Sokan beteszik a paplan és a matrac közé, és felmelegítik az ágyneműt. A Heian-korszaktól használják a hibacsi-t. Sokfelé alapanyagból készült, és sok hamu van benne. Néhány meggyújtott faszéndarabot tesznek bele, és a hibacsi-nál egy kicsit melegebb lesz. Ha fémhálót tesznek a faszénre, lehet rajta melegíteni a jakan-t (japán kanna) vagy mocsi-t (japán hagyományos étel) sütni.

A következő részben azt akarom bemutatni hogyan hűtötték le a lakást. Most lehet használni légkondicionálót vagy ventilátort, de régen nem voltak ilyenek. Helyettük szudare-t (簾), szenszu-t (扇子) és fúrin-t (風鈴) használták. A Nara-korszaktól használják a szudare-t. Bambuszból készült, és sok rés van a bambuszok között. A szudare-t az ablakhoz vagy előszobához támasztják vagy felakasztják, és így meg lehet előzni napfényt. A Nara-korszaktól használják a szenszú-t. A váza bambuszból vagy fából készült, és erre a vázra egy papírt ragasztottak. Ezt össze lehet csukni, ezért nagyon praktikus. Az Edo-korszaktól használják a fúrin-t, ami üvegből készült. Ezt az ablakhoz akasztják fel, és akkor szép hangot lehet hallgatni, amikor fúj a szél. E miatt a hang miatt hűvösebbnek érezhetjük az időt.

Régen nem voltak annyira hasznos készülékek, de találékonyak voltak az emberek. Az elektronikus készülékek sok energiát igényelnek, ami rossz hatással van az Földre. Azt gondolom, hogy most fel kell idézni a régi tudást és használni a régi praktikákat.

N. A.

Most az egész világ gazdasága nem jól működik, és itt Japánban is súlyosbodik a gazdasági válság. Az Abenomics is úgy látszik, hogy nem sikeres. Az emberek nem szeretnének sok pénzt költeni. De általában az ember életében néha nagy vásárlások történnek, és az egyik a ház. Ha a mai Japánban valaki új házat vesz, általában körülbelül ötvenmillió jent kell fizetni. És majdnem mindenki lakáshitelt vesz fel, és rendszerint körülbelül harminc évbe telik, hogy mindent visszafizessen. Így sok idő és pénz kell, hogy megvegye a saját házát. Ebben a helyzetben egy új lakás fajta egyre népszerűbb lett. Ezt a házfajtát „small house”-nak, vagy „micro house”-nak hívják.

A „small house” , mint a szavakból is látszik, kis házat jelent. Nem olyan nagy, mint egy normális családi ház. Néha a ház olyan kicsi, mint egy kunyhó. Bútorból sincs sok. Minimálisra csökkentik a szükséges tárgyakat. Általában egy ilyen házat körülbelül négy millió jenért lehet kapni. És az ott lakó élete minősége attól függ, hogy milyen jó ötletet vesz a fejébe. Ha nem ragaszkodik ahhoz, hogy csak egy helyen lakjon, lakókocsi is lehet „small house”. A „small house”-nak sok előnye van.

Igazából néhány jogi probléma van azzal kapcsolatban, hogy Japánban „small house”-t építsen valaki. De nem lehetetlen. Feltűnt egy YADOKARI nevű társaság, hogy az ilyen új lakó stílusokat híresebbé tegye Japánban. A YADOKARI weblapja, MIRAI SUMAIKATA KAIGI (A Jövő Lakásinak Konferenciája), az egész világ „small house”-ait bemutatja. Ott az ilyen házakról és ott lakó emberekről lehet tájékozódni. A „small house”-on kívül, más érdekes házakat is meg lehet ismerni. Ráadásul érdekes munkákat végeznek és utazási információkat is adnak. A társaság és a weblapja különösen a fiatalok között egyre népszerűbb lett.

A mai Japánban most nagyon kevés olyan ember van, aki olyan gazdag, mint a régi japánok. És a családmodell is megváltozott. Régen Japánban az ember általában nem csak a szüleivel, hanem a nagyszüleivel is együtt lakott. Nagyon nagy volt a család és nagy házra volt szükség. De most majdnem minden családban, különösen a nagy városokban, csak a szülők és a gyerekek laknak együtt. És már nincs szükség olyan nagy házra. Ha valaki nem tud házat venni a magas ár miatt, a „small house” egy jó lehetőség.

N. N.