Néha arra gondolok, hogy milyen lett volna az életem, ha más karra iratkoztam volna be. Persze most már hiába beszélek erről, de nekem érdekes gondolkodni a "másik önmagamról". Arról szeretnék gondolkodni, hogy mi történt volna, ha tudományos karon tanultam volna tovább.

Amikor gyerek voltam, nagyon szerettem nézni a csillagokat. Mivel Jakusima szigetén nevelkedtem, ami nagyon vidéken van, nagyon szép éjszakai égboltot nézhettem. Kíváncsi voltam, milyen a világűr. Gyakran olvastam képeskönyveket a világűr keletkezéséről. Amikor általános iskolába jártam, a természetismeret órán tanultam először a világűrről. Nehéz volt elképezni hogyan mozog a Föld vagy a Hold, de engem nagyon izgatott. A jövőben űrhajós akartam lenni.

Amikor középiskolába és gimnáziumba jártam, felvettem a földtan órát, sokat tanultam, és engem nagyon érdekelt a Neptunusz. Kíváncsi voltam, miért sugároz ez a bolygó ilyen szép kékes fényt. Sokat kutattam a Neptunuszról önállóan. Amikor másodéves gimnazista voltam, muszáj volt eldönteni, hogy humán vagy természettudományos tagozatra megyek. Mivel nemcsak a földtant szerettem, hanem az angolt, a világtörténelmet és a földrajzot is, nagyon nehéz volt eldönteni, hogy melyik tagozatra menjek. De nekem a matematika nem volt könnyű és nem szerettem. A tanár azt mondta, hogy ha nem szerettem a matematikát, szerinte a tudományos tagozat nehezen menne. Sokat gondolkodtam és végül humán tagozatra mentem. A gimnáziumban tudtam földtant tanulni, de az egyetemen nem. Mivel most nagyon érdekes dolgokat tanulok az egyetemen, nem sajnálom ezt, azonban néha szeretnék tanulni a világűrről és arra gondolok, hogy milyen lett volna a másik egyetemi életem.

Szeretném elképzelni ezt. Ha a tudományos tagozat mellett döntöttem volna, talán a természettudományi kar földtan szakára mentem volna. Kicsit szenvedtem volna a matematikával, de más órák nagyon érdekesek lettek volna. A diplomamunkám a Neptunuszról írtam volna. Az egyetem elvégzése után a JAXÁ-nál fogok dolgozni, ahol Japánban a világűrt kutatják. Nagyon rajongok ezért a szervezetért. Mennyire csodálatos lenne, ha tényleg a JAXÁ-nál tudnék dolgozni! Kicsit sajnáltam, hogy ez nem lehetséges, de utánanéztem ennek és megtudtam, hogy humán végzettségű emberként is tudok ott dolgozni. Nem közvetlenül tudok foglalkozni a világűrrel, azonban nagyon örülök, hogy lehetőségem van erre. Mivel engem érdekel az utazás, a fordítás és a külkereskedelem is, még nem tudom, milyen foglalkozást fogok választani, de a világűrrel kapcsolatos munkát is szeretném számításba venni.

Ha mostanában az ember egy nagy állomásra megy vagy sétál egy nagy utcán, olyan fiatalokat láthat, akik fekete öltönyben vannak, ugyanolyan a frizurájuk és ugyanúgy vannak kisminkelve. Mit csinálnak ők ehhez hasonló megjelenéssel? Természetesen munkát keresnek.

A japán egyetemistáknak az igazi egyetemi időszak mellett munkakeresési időszak is van. Ez az időszak általában fél évig tart. Az első hónapban sok állásbörze van az egyetemeken és rendezvénycsarnokokban. Ugyanakkor külön előadásokat is tartanak a cégek. Ezután a diákoknak jelentkezési lapokat kell írni az őket érdeklő cégeknek. Van internetes és papír jelentkezési lap is. A jelentkezési lapnak van egy önéletrajz része és egy kérdőív része. A kérdések a cégektől függenek, de sokszor találkoztam ezekkel a kérdésekkel: „Miért érdekli ez a munka?”, „A diákéletben mit csinált a legszorgalmasabban?” „Mi az erőssége és a gyengesége?” és „Mit akar csinálni vagy mit akar elérni, ha megkapja ezt az állást?” Szerintem ezek a legnépszerűbb kérdések. Ezután lesz egy motivációs és tudást mérő kérdéssor interneten vagy egy Test Centerben. Az interneten személyi számítógéppel le lehet tenni a vizsgát, ezért bárhonnan lehet vizsgázni, ha van PC, de néha a Test Centerbe kell menni és ott kell csinálni a tesztet. És ha valaki átmegy a teszten, a következő lépés az interjú. Több interjú van, az első néhány más jelentkezővel, és az utolsó egyedül.

Régebben harmadéves korban, októberben kezdődött a munkakeresési időszak, utána decemberben, és most márciusban. Egyre később kezdődik. Ez azért van, mert ha valaki elkezd munkát keresni, az azt jelenti, hogy a tanulásra szánt idő kevesebb lesz. A egyetemistáknak a tanulás a legfontosabb dolog, de ha elkezdenek munkát keresni, akkor nem tudnak jól koncentrálni, mert jelentkezési lapokat kell írni a cégeknek és munkaelőadásokra kell menni. Így később lett a munkakeresési időszak kezdete.

Ennek a változásnak van előnye és hátránya. Az előny természetesen az, hogy a diákoknak hosszabb idejük van arra, hogy a tanulásra koncentráljanak. És a hátrány az, hogy kevés az idő a munkakeresésre. A diákok szeretnének minél jobb munkát szerezni, s a cégek jó és megfelelő diákokat akarnak találni. A rövidebb idő miatt a cégeknek rövidebb idő alatt kell dönteni, hogy melyik diákot veszik fel. A kezdési idő később lett, de a befejezés ideje nem változott. És szeptemberben vagy októberben a cégek szakmai gyakorlatokat intéznek a következő évben munkát kereső diákoknak. Ezért az üzletemberek nagyon elfoglaltak és nincs elég idejük. Egy munkaszemináriumon azt mondta az előadó, hogy a munkakeresés a diákoknak és a cégnek is harc.

Azokról a problémákról szeretnék írni, amelyek a japán oktatási rendszerben vannak, és arról hogy mit gondolok ezekről. Először is szeretném elmondani, hogy milyen a japán oktatási rendszer. Általában a japán iskolában a diákok nem azt tanulják, hogy hogyan kell tanulni vagy gondolkodni, hanem hogy mit kell tanulni vagy gondolni. Szerintem ez nagyon rossz, mert a diákoknak nem kell sok dolgon gondolkodni, és csak megtanulják a szavakat, a matematikai képleteket stb. A diákoknak meg kell tanulni a helyes választ, és nem lehet hibázni. Így sok japánnak nem kell mélyen gondolkodni, és nem tudják, hogyan kell gondolni. És sok japán fél, hogy rossz vagy furcsa dolgot mond, így inkább nem mond véleményt más diákok előtt. Szeretnék írni a japán dzsukuról, azaz felvételi előkészítő iskoláról is, mert szerintem ez nagyon fontos dolog Japánban. Mostanában sok japán gimnáziumi diák jár dzsukuba. Én is jártam, amikor gimnáziumi diák voltam. Én azért jártam, mert nem tanultam szorgalmasan, amikor elsős és másodikos diák voltam, így utána sokat kellett tanulni, és hatékonyan kellett tanulni, mert nekem kevesebb időm volt. De szerintem nem olyan jól hely a dzsuku, mert ez a legkönnyebb módszer ahhoz, hogy valaki átmenjen a vizsgán. Ha van könnyebb módszer, a diákok nem gondolkodnak önállóan azon, hogy mit kell tenni a sikerért. Szerintem a diákoknak a saját módszerükön kellene gondolkodniuk.

A következő részben arról szeretnék írni, hogy milyen különbségek vannak a japán és a magyarországi oktatási rendszer között, mert én tanultam erről a magyar nyelv órán. Sok dolgot nem tudtam, így sokat tanultam. Szerintem ez a téma nagyon érdekes, mert sok különbség van. Néhány különbségen nagyon csodálkoztam. Például Magyarországon az egyházi iskola és a magániskola különbözik, és az egyházi iskolában nem kell fizetni. Japánban ez nagyon furcsa, mert általában ez a kettő ugyanaz, és fizetni kell. És szerintem Japánban kevesebb egyházi iskola van, mert Japánban sok ember van, aki nem vallásos. Én sem vagyok hívő. Ezen kívül azt sem tudtam, hogy Magyarországon csak egy iskola van az általános iskola és az egyetem között (Japánban van alsó középiskola és felső középiskola). Szerintem néhányszor nem azt mondtam valakinek, hogy felső középiskola, hanem hogy gimnázium, amikor erről a témáról akartam beszélni. Olykor nagyon nehéz elmagyarázni az oktatási rendszert, mert sok különbség van a két ország között.

Most én és sok barátom munkát keresünk. Néha az apámmal beszélek a munkakeresésről és azt mondja, hogy különbség van a munkakultúrában Japán és más országok között, különösen a nyugati kulturához képest. Mi különbözik? Hogyan különbözik? Azt hiszem, hogy a mai globális világban ez a téma nagyon fontos nekünk. Ebben a szövegben azt szeretném átgondolni, hogy milyen különbség van a különböző országok között.

Az interneten kerestem és az apámtól kérdeztem a munkakultúra különbségeit Japán és a nyugati országok között, és sok különbséget találtam. Különösen egy dolog nagyon érdekel engem, a ”céghez való lojalitás”, például a más országokban is működő japán pénzügyi cégek helyi dolgozói esetében. Amerikában az amerikai dolgozók büszkék a szakértelmükre; ezért könnyebben váltanak munkahelyet. Európában a japán pénzügyi cégek helyi dolgozóinak alacsony a lojalitása, mert Európában sok híresebb pénzügyi cég van, mint a japán cégek, és sok európai dolgozó inkább európai cégnél dolgozik. Ázsiában a japán pénzügyi cégek helyi dolgozói mindannyian komolyak. Ázsiában , különösen a fejlődő országokban mindenki "együtt lélegzik Japánnal", komolyan és hosszú ideig dolgozik a cégnél. Egy másik különbség, hogy a japán céges megbeszéléseken mindenkivel közösen döntenek el valamit, de a nyugati országok cégeinél kisebb megbeszélések vannak és sok dolog egy-egy dolgozó belátására van bízva. A nyugati országokban, különösen az amerikai cégeknél a meggyőzés, az érvek nagyon fontosak, mert az amerikai cégeknél sok dolgozó van, akik sok különböző országból és kultúrából jöttek, és össze kell egyeztetni a különböző kultúrákat és értékeket.

Azt gondolom, hogy ezek a különbségek az országok között kapcsolatban állnak egy-egy nemzet karakterével és társadalmával. Azt gondolom, el kell fogadnunk a különböző értékeket azért, hogy a mai globalizált társadalomban minden ország cége és dolgozói örvendetesen dolgozzanak és sikeresek legyenek. Végül nagyon érdekel engem, hogy a magyarok mit gondolnak a japán munkakultúráról.

Én diák vagyok, így mostanáig egész élelemben tanultam. Ebben a dolgozatban az eddig tanulmányaimra tekintek vissza.

Amikor általános iskolai diák voltam, nem szerettem annyira tanulni, úgy mint más diákok. Nem tanultam szorgalmasan, de legalább megcsináltam a megcsinálandó feladatokat, mivel nem akartam, hogy leszidjanak. És akkor sem szerettem a tanulást, amikor középiskolai diák voltam. Különösen a matematikát nem tudtam jól érteni, így ezt a tantárgyat utáltam leginkább. De a középiskolai jegy fontos az olyan embereknek, akik szeretnének továbbtanulni, így nekem is, ezért szorgalmasabban tanultam, mint az általános iskolában. Ezen kívül nekem volt egy másik indokom is. Amikor jó jegyet kaptam, akkor az anyám nagyon örült. Én is nagyon örültem, mert szerettem az anyámat. Azonban a gimnáziumban megváltoztam, vagyis ráéreztem a tanulás ízére. Először bizony nem szerettem tanulni, így a gimnáziumi tanulás nagyon nehéz volt, sok volt a feladat és a megtanulandó anyag. Nekem eleinte nem volt kedvem, de egyszer váratlanul, véletlenül kaptam egy jó jegyet, és ettől megtáltosodtam. Azután önként szorgalmasan kezdtem tanulni, jó jegyeket tudtam kapni és végig első helyen voltam az osztályban. Az első hely nagyon kellemes volt nekem, és azt gondoltam, hogy sohasem akarok visszaesni. És szerintem különben is utálok veszíteni, és büszke vagyok, és ennek köszönhető, hogy meg tudtam tartani ezt a helyet.

A tanulás mindenkinek nagyon unalmas és utálja, de végül mindenkinek kell tanulni. És senkinek nem elég szeretni csinálni azt a dolgot, amit nem tud csinálni. Ha ez így van, szerintem jó, ha az ember csak legalább egyszer megpróbálja legyőzni az akadályt, tehát csak egyszer következetesen tanul, és akkor minden bizonnyal jó jegyet kaphat. Mert a tanuláshoz nem kell tehetség, hanem csak türelmesnek kell lenni. Ráadásul a türelmesség nem is túl nagy teher. Szerintem az elég sokat jelent, ha valaki mindennap biztosan legalább harminc percig tanul, vagy alvás előtt biztosan tíz szót megtanul stb. Mindenesetre fontos az, hogy szokásként tanuljon. Japánban van egy szólás—„A porból is hegy lesz, ha lerakódik”. Ez azt jelenti, hogy egy kis állandó türelemmel is lehet nagy sikert elérni. Én nagyon szeretem ezt a szólást, mert szerintem ez azt mondja, hogy mindenkinek mindenre megvan minden lehetősége. A nagy sikerhez nem kell zseninek lenni. Így mindenkinek van lehetősége arra, hogy okos legyen, ha csak legalább egyszer szorgalmasan tanul.

Amikor az iskolában tanulunk, mindannyian tankönyvet használunk. A tankönyv nagyon fontos, mert ebből sok dolgot tanulhatunk. De egyébként ki írta ezt a tankönyvet és hogyan jut el a diákokhoz? Japánban minden tanévkezdéskor, azaz minden áprilisban olvashatunk olyan újságcikket, ami a tankönyvekről szól.

Az oktatási minisztérium szerint az iskolában minden diáknak kötelező tankönyvet használni, és kb. három évig tart, amíg a diákokhoz eljut egy új tankönyv. Azért tart olyan hosszú ideig a tankönyv készítése, mert minden tankönyvnek át kell mennie egy ellenőrzésen, hogy a diákok használhassák. Ez az ellenőrzés 1947 óta működik. A második világháború előtt a japán kormány írta a tankönyveket. De azóta magánkiadók írják őket és a kormány által felállított csoport ellenőrzi. Ha a könyv át tud menni az ellenőrzésen, a kiadók eladhatják a tankönyvet az önkormányzatoknak. Végül a város adja a könyvet az iskolának, és a diákok ingyenesen használhatják.

Amikor a kiadók a tankönyvet írják, az oktatási minisztérium által hozott szabályokat kell követni, de ezen kívül a kiadók szabadon írhatnak. Minden kiadó könyve kicsit különbözik más kiadók könyveitől. Különösen a japán történelemmel kapcsolatban vannak kis különbségek. Viszont 1989 óta a kormány által felállított csoport nem ellenőrzi szigorúan a tankönyveket, ezért általában egy tankönyv sem szokott elbukni a vizsgán.

Sajnos sokszor történt probléma a tankönyvek miatt. Általában a japán kormány és a koreai és a kínai kormány szoktak vitatkozni a japán történelemről. Például a Szenkaku-szigetekről és a Takesima-szigetről mindig vitatkoznak. Kína szerint a Szenkaku-szigetek az övé, Korea szerint pedig a Takesima-sziget Korea része. A japán kormány persze azt mondja, hogy mindkét sziget Japán része. Viszont a japán tankönyvekben régebben nem volt olyan szöveg, hogy ezek a szigetek Japánhoz tartoznak. Mert a japán kormány attól félt, hogy a politikai kapcsolat rossz lesz Kínával és Koreával. 2015-ben pedig végül a kiadók azt írták az új tankönyvben, hogy a Szenkaku-szigetek és a Takesima-sziget nem ezeké az országoké, hanem Japán saját szigetei. Természetesen Kína és Korea nagyon haragszik emiatt Japánra. Még mindig vitatkoznak.

Szerintem az a lényeg, hogy a diákok gondolkodjanak arról, hogy mi az igazság, és tudják, hogy miért gondolják azt, amit gondolnak. A tankönyv csak egy eszköz, amikor valami új dolgot tanulunk. És sohase tökéletes, mert egy ember írja, akinek saját véleménye van Ezért nekünk, diákoknak gondolkodnunk kell, és mindenről saját véleményre van szükségünk.

Amikor egy japán városban vagy, sokszor láthatsz olyan diákokat, akik egyenruhát viselnek. Japánban sok iskolának saját egyenruhája van. Ez biztos a japán iskola egyik fő jellemzője. Ebben a dolgozatban bemutatom a japán iskolai egyenruhák történetét és azon gondolkodom, hogy miért szeretik az egyenruhát a japánok.

Az első japán egyenruha körülbelül 1872-ben tűnt fel. Ez talán az első hivatalos egyenruha, de tulajdonképpen már az Edo-korszaktól volt ilyen ruha. De az Edo-korszakban nem volt hivatalos egyenruha, hanem az iskolai diákok általában kimonót viseltek.

A japánok nem mindig használtak egyenruhát. Amikor háború volt, a japánoknak nem volt pénzük, így ekkor a japánok nem iskolai egyenruhát viseltek, hanem országos egyenruhát. Az országos egyenruha nagyon egyszerű és sima volt.

A háború után újra feltűnt az iskolai egyenruha. És 1970-től új típusú egyenruhák jelentek meg. A régi egyenruha általában olyan volt, mint a katonai egyenruhák, például a matrózblúz. Néhány ember azt mondta, hogy az ilyen egyenruhák miatt a japánoknak nincs egyéniségük. Ekkor a városokban feltűntek a fényes és színes egyenruhák.

Sok oka van annak, hogy miért szeretik a japánok az egyenruhát. Most bemutatok néhányat ezek közül.

Először is a legfontosabb ok, hogy a felnőttek így könnyen igazgathatják a diákokat. Ha a diák nem visel egyenruhát, a felnőttek nem tudják, hogy ő diák vagy nem. És amikor a diákok valami rossz dolgot csinálnak, lehet tudni az iskolájukat az egyenruháról.

A második dolog, hogy az egyenruha által át lehet adni a diáknak azt a tudatot, hogy ő az adott iskola diákja. Majdnem minden iskolában saját egyenruhát használnak, ezért a diák érezheti az iskolai identitást.

A harmadik ok, hogy mostanában olyan iskolák is vannak, ahol szép egyenruhát kell viselni, és ezáltal sok diák jelentkezik oda. Japánban magas a magángimnáziumok száma, és minden magángimnázium több diákot akar kapni, mint más iskolák. Amikor a diákok a leendő gimnáziumukról döntenek, néha az egyenruhát nézik.

Végül bemutatok néhány új egyenruha típust. Mostanában a legnormálisabb egyenruha biztosan a blézer. Sok iskolában használják ezt. A matrózblúz is népszerű. Sok lányiskolában használják, mert a matrózblúz nőies. A fiúiskolák közül pedig sok használ régi iskolai egyenruhákat.

A külföldi emberek sokan mondják, hogy a japánoknak nincs egyéniségük és saját gondolataik. Ennek egyik oka lehet az iskolai egyenruha. A japánok gyerekkoruktól iskolai egyenruhát viselnek. Néha az óvodában is van egyenruha. Ha mindig ugyanazt a ruhát viseli valaki, mint a körülötte lévő emberek, akkor lehet, hogy az ember egyéniség nélküli emberré válik.

U. M.

Én a Honvédelmi Minisztériumban szeretnék dolgozni. A Honvédelmi Minisztérium megvédi a japánokat és a japán tartományokat. És együttműködik sok országgal, fenntartja a nemzetközi békét. Ezen kívül terveket készít és kiszámítja a honvédség költségvetését, és van sok más nagyon fontos feladata is. Tehát a Honvédelmi Minisztérium alkalmazottjaként dolgozni azt jelenti, hogy a békéért dolgozni. Gyerekorom óta nagyon kíváncsi vagyok erre a munkára.

Egyébként a Honvédelmi Minisztérium és a honvédség között erős kapcsolat van. Ezért meg akartam ismerni a honvédséget. Tavaly nyáron egy héten át részt vettem egy honvédségi szakmai gyakorlaton. Mindennap nagyon meleg volt, semmit nem akartam a szabadban csinálni. De ilyen napokon is részt kellett venni a hadsereg szigorú kiképezésén. Azt gondolom, hogy az emberek, akik ha valami rossz esemény van, megvédenek minket, nagyon menők és megbízhatóak. De Japánban sok ember van, aki nem szereti a honvédséget, és egy olyan nyilatkozat elfogadása érdekében tevékenykedik, ami nem engedi a honvédség létezését. Szerintem ez nem jó. A honvédség tagjai az életük kockáztatásával dolgoznak Japánért, a világért. Miért rossz ez? Nem tudom megérteni. Ki védi meg a japánokat?

Ma változik a nemzetközi helyzet. És a japán miniszter megváltoztatta az alkotmány interpretációját. A honvédelem szerepe fontosabb lesz. Meg akarom védeni Japánt. Nem tudok a honvédség tagja lenni, mert nem jó az erőnlétem. De egyetemre járok és sokat tanulok, például nyelveket és törvényeket. Akarom használni ezeket az ismereteimet, hogy Japánért és honvédségért dolgozhassak.

Most nyelveket, törvényeket, pénzügyet és történelmet tanulok. Van sok dolog, amit meg kell tanulni és nagyon fontos. Mindennap járok az előkészítő iskolába, és sok vizsga van. Nagyon elfoglalt és fáradt vagyok. De a barátaimmal akiknek ugyanilyen ambíciói vannak, egymást bátorítva igyekszünk. Nagyon érdekes tanulni valami újat. Kíváncsi vagyok a magyar katonaságra és Honvédelmi Minisztériumra is.

I. E.

A tanulás és a munka nagyon fontos az életben. Azt hiszem, hogy nem lehet külön-külön gondolkodni tanulásról és munkáról. Ez azt jelenti, hogy ha jó oktatást kapok és sokat tanulok, akkor jó munkát tudok szerezni. Persze minden embernek különböző gondolatai vannak arról, hogy mi a jó munka. De az az igazság, hogy megtanulni az alapvető ismereteket a gimnáziumban és az egyetemen nagyon fontos és hasznos lesz, amikor valaki munkába áll és dolgozni kezd. Ezért azt hiszem, hogy miután valaki beiratkozik a gimnáziumba, nagyon fontos, hogy hogyan és mit tanul.

Japánban a gimnáziumban általában 8:45-kor kezdődik az első óra. Naponta hat vagy hét óra van, és a diákok sokat tanulnak. Az órák után sok diák délutáni kiegészítő iskolába jár és ott is tanul. Japánban különböző órák vannak a kiegészítő iskolákban, pl. egyszemélyes óra, csoportos óra és videóelőadás az interneten. A gimnázium Japánban nem kötelező és sok diák a felvételi vizsgára készül. A tantárgyak, amiket a diákok a gimnáziumban és az előkészítő iskolában tanulnak, attól függnek, hogy az ember milyen egyetemre fog felvételizni. Aki állami egyetemre fog felvételizni, öt tantárgyat kell tanulnia, aki pedig magánegyetemre, nem kell olyan sok tantárgyat tanulnia. Persze nemcsak az egyetem, hanem a szakiskola is egy választás. Mindenki sokat gondolkozik azon, hogy mi iránt érdeklődik és mi szeretne lenni, és elhatározza, hogy milyen karon, mit tanul majd, miután végez a gimnáziumban.

Az egyetemen a negyedéves diákoknak el kell dönteniük, hogy állást keresnek vagy továbbtanulnak a mesterképzésen. Sok diák állást kezd keresni. Amikor állást keres és talál, az mindenkinek fordulópont az életében. A negyedéves diákok, mielőtt végeznek az egyetemen, általában állást keresnek. Ezt japánul súkacunak hívják. Én még csak harmadéves diák vagyok, és nem kell állást keresnem. De lassan gondolnom kell arra, hogy milyen állásra vagyok kíváncsi és mit kell csinálnom. Én még nem tudok sokat erről, de sok negyedéves diáktól, a tanároktól és a barátaimtól hallottam a munkakeresésről. Mindenki azt mondja, hogy nagyon megerőltető és nehéz időszak, és nagyon fontos sokat készülni az interjúkra. Az interjún nagyon fontos, hogy sokat tudjak mutatni magamból, ezért először magamat kell megismernem. Én most kíváncsi vagyok arra, hogy még jobban megismerjem magamat az egyetemista éveim alatt.

Y. A.

(Kép: Japán állásbörze egyetemistáknak)

A japán általános iskolában általában egy évfolyamon 2-3 osztály van, a gimnáziumban pedig 4-6 osztály. Két japán oktatási jogszabály is szól arról, hogy ezek a szabványos osztályszámok Japánban. Azonban manapság Japánban a gyerekszám csökken, különösen vidéken, ezzel együtt pedig az iskola is kevesebb lesz. Az okajamai szülővárosomban is nagy probléma az elnéptelenedés. A legtöbb iskolában csak egy osztály van egy évfolyamon, sőt néhány iskolában több évfolyam tanul együtt egy osztályban. Az ilyen osztályt fukusiki gakkjúnak, egyesített iskolának hívják. Ráadásul lassan be is zárnak iskolák. Az az általános iskola is fukusiki gakkjú, ahova jártam, sőt, a másik általános iskola ahol tanultam is be fog zárni jövőre. Az iskolák újraszervezése azt jelenti, hogy ilyen iskolabezárások és -egyesítések történnek. Manapság egyre gyakoribb az iskolák újraszervezése Japánban.

Persze egy kicsit hiányzik majd az általános iskolám, azonban én inkább egyetértek az iskolák újraszervezésével. A következőkben ennek két okát szeretném leírni.

Az egyik, hogy néhány kis iskolában nincsenek évfolyamok. A japán iskolákban általában minden évben változik az osztály összetétele. Én a gimnáziumban tapasztaltam először az osztály változását, mert a gimnáziumban 3 osztály van egy évfolyamaton. Addig az óvodától az általános iskoláig körülbelül 12 évet főleg ugyanazokkal a társakkal töltöttem el. Szerintem ez nem is lett volna rossz, ha mindenki jól érezte volna magát az osztályban. Azonban az osztályom nem volt annyira jó. Az emberi kapcsolatok túl szűkek, és ez nekem unalmas és nyomasztó volt. Amikor beiratkoztam a gimnáziumba, frissebbnek és szabadabbnak éreztem magam. Több diákkal találkoztam és barátkoztam meg, új nézeteket és értékrendeket tanultam tőlük. Szerintem a diákok növekedéséhez az a legjobb, ha több osztály van egy évfolyamon. Ráadásul, az osztály változásakor a diákok meg tudják tanulni, hogyan lehet megbarátkozni más diákokkal.

A második ok, ami miatt egyetértek az iskolák újraszervezésével, hogy a kis iskolákban korlátozott a klubok száma. A japán iskolákban általában sok klubtevékenység van, körülbelül 10-20. Viszont abban az általános iskolában, ahova én jártam, csak három klub van: baseball klub, röplabda klub és pingpong klub. Nekünk, akik nem akartunk, nekünk is muszáj volt belépni egy klubba. Én nagyon szerettem volna zene klubba menni, de nem volt. Ráadásul nem jól tudok sportolni, így kelletlenül töltöttem sok nehéz időt az iskolai pingpong klubban. Emiatt is irigyeltem a nagyobb iskolákba járó diákokat.

Ni. N.