Tavaly október óta diákmunkaként egy képviselőfánkboltban dolgozom. Ebben a boltban a dolgozók nem csak egy feladattal vannak megbízva, hanem mindenki készíti és árulja is a képviselőfánkot. Ebből a diákmunkából eddig nagyon sok mindent tanultam. Azokat a dolgokat szeretném megemlíteni, amik szerintem nagyon fontosak, amikor ilyen helyen dolgozunk.

Először a jó vendéglátást szeretném megemlíteni. A jó vendéglátás a legfontosabb része ennek a munkának. Nemcsak az én munkahelyemen, hanem elég sok munkahelyen fontos ez. Azt gondolom, hogy úgy kell vendégül látni a vásárlókat, hogy a vendég azt gondolja, hogy újra akar jönni vásárolni ide. Amikor vásárolok valamit egy boltban, ha nagyon rossz a kiszolgálás, kellemetlenül érzem magam és azt gondolom, hogy nem akarok többször oda menni. Ezért a vidám arc, az udvarias beszéd, a világos hang és köszönés, és a külső megjelenés nagyon fontos. Mostanában a munkahelyem falán van egy plakát. Az van ráírva: “mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj!! Ha a vendég úgy gondolja, hogy nem elégedett, amikor hazamegy, az azt jelenti, hogy te nem mosolyogtál!” A munkahelyemen majdnem mindenki diákmunkaként dolgozik. De a vendégeknek a főállású alkalmazott és a diák egyformán eladó. A diákoknak is felelősségteljesen kell dolgozni.

Most a konyhai munkáról szeretnék szólni. A konyhai munkában szerintem nagyon fontos az előzékenység és az együttműködés. A munkahelyemen általában ketten dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy amikor az egyik dogozó nem teljesíti a saját feladatát, a másik dolgozónak sok feladatot kell csinálnia. Ezért mindig saját magának kell arra gondolnia, hogy most mit kell csinálni, hogy a másik kellemesen tudjon dolgozni. Az, hogy mit csinálok, az aznapi partnertől függ. Amikor olyan dolgozóval dolgozom, aki idősebb nálam, lendületesen keresem a feladatokat és sok feladatot én végzek, mintha nem akarnám dolgoztatni a partnert. Ha a partner valami feladatot csinál, azon gondolkodom, hogy mivel segíthetek neki. Amikor olyan dolgozóval dolgozom, aki fiatalabb nálam, nagyon fontos faladatot adni neki, mert még nem jól tudja, mit kell csinálni először, melyik feladat fontosabb, mire kell vigyáznia stb. Ráadásul ügyelnem kell arra is, hogy ő helyesen csinálja-e. Nemcsak a partnerre gondolok, hanem minden más dolgozóra is. Például, amikor este dolgozom, úgy készülünk másnap reggelre, hogy a másnapi dolgozók könnyen tudjanak dolgozni.

Csak 7 hónapja dolgozom itt, de eddig sokat gondolkozhattam, tapasztalhattam és tanulhattam. Továbbra is szeretnék vigyázni ezekre a fontos dolgokra, hogy jól érezzék magukat a vásárlók és kellemesen dolgozzunk együtt a munkatársaimmal.

M. Y.

Először arról szeretnék írni, hogy milyen iskolában tanultam. Az édesapám munkája miatt sokszor költöztem, ezért sok iskolában tanultam. Amikor hét éves voltam, egy oszakai általános iskolába iratkoztam be, de egyből Amerikába kellett költöznünk. Amerikában a New Jersey Japán Iskolába jártam három évet. Sokat kellett tanulni ebben az iskolában. Például ebben az iskolában több angol óra volt, mint a japán iskolákban. És majdnem mindennap hét óra volt. A szépművészet órát és az angol órát amerikai tanárok tanították, ezért kicsit nehéz volt érteni. Három év után a helyi iskolára váltottam, mert ki akartam próbálni az amerikai iskolát. Az osztályban nem volt más japán, és csak angolul kellett beszélni, így nekem minden idő tanulás volt. A kedvenc tantárgyam a matematika volt. Tíz hónap után visszajöttem Japánba. A japán iskolában tanultam a társadalomról és a tudományokról, de nekem nehéz volt, mert addig szinte egyáltalán nem tanultam ezeket a tantárgyakat. A középiskolában és a gimnáziumban sokat tanultam, mert felvételiznem kellett. Természettudományos tagozaton tanultam az gimnáziumban, de nem jól tudtam a fizikát és kémiát. A kedvenc tantárgyam az angol volt. Azért választottam az idegen nyelvi kart, mert szerettem az angolt és kíváncsi vagyok az idegen nyelvekre.

Az egyetemen ebben a szemeszterben magyar órákat és egy angol órát választottam. A kedvenc magyar órámon egy rajzfilmet fordítunk japánra. Most próbálom leírni a szövegét. Ez nagyon nehéz, mert gyorsan beszélnek, de nagyon örülök, ha jól tudom hallani a szöveget és értem, mit mondott a szereplő. Szerintem a fordítás nehéz, mert olyan kifejezések vannak, amik nincsenek japánul. Nemcsak magyar tudás, hanem jó japán nyelvi képesség is kell hozzá. Most az angol órán egy amerikai színművet olvasok és ezt is nehéz lefordítani.

Jövőre szeretnék Magyarországon tanulni. Nemcsak nyelvet, hanem magyar kultúrát is. Ezen az egyetemen sok nyelvtant tanultam, így szeretném tudni használni ezeket akkor is, amikor beszélgetek.

A jövőben szeretném a nyelvtudásomat használni a munkában. Ha van lehetőség arra, hogy külföldön dolgozzak, szeretnék ott dolgozni néhány évet. De még nem döntöttem el milyen munkakörben szeretnék dolgozni, ezért még sokat kell gondolkodnom.

M. A.

A japán iskolarendszert szeretném bemutatni. Sok különbség van a japán iskola és a magyar iskola között.

Japánban 3 évestől 5 éves korig sok gyerek jár óvodába, de nem mindenkinek kell járni. Az óvodában a gyerekek énekelnek és rajzolnak. Ők a társadalmi rendszert is meg tudják tanulni. Japánban sok magánóvoda van. A gyerekeknek egyenruhát kell viselni, amikor az óvodába mennek, de amikor megérkeznek, ott az egyenruhából munkaruhába kell átöltözni, mert a ruhájuk napközben piszkos lesz.

6 évestől 12 éves korig a gyerekek általános iskolába járnak. Itt általános műveltséget (matematikát, nyelvtant, technikát, ének-zenét stb.) tanulnak. Magániskola és állami iskola is van Japánban. A magániskolában a diákoknak egyenruhát kell viselni és fekete iskolatáskát kell hordani. Az állami iskolában pedig a diákoknak nem kell egyenruhát viselni. Mindkét fajta általános iskolában a diákok együtt ebédelnek az iskolában. Az étlapot dietetikus állítja össze, ezért a szülőknek nem kell aggódniuk.

13 évestől 15 éves korig a gyerekek alsó középiskolába járnak. Japánban a gyerekeknek az alsó középiskoláig kell iskolába járni. Ezt iskolakötelezettségnek hívjak. Az alsó középiskola hasonlít a felső középiskolára. Kettő fajta van. A magániskolában van egyenruha, és sok diák jár az iskolába vonattal. Az állami iskolában is egyenruha van, de a gyerekek gyalog mennek, mert az iskola közel van az otthonukhoz. Néha a magániskolai diákoknak nem kell egyenruhát viselni.

16 évestől 18 éves korig a japán gyerekek felső középiskolába járnak. Itt is kettő iskola fajta (magán és állami iskola) van, de hasonlítanak egymásra. Sok diák a továbbtanulást választja, ezért sokat kell tanulni az egyetemi felvételi vizsgára.

19 évestől 22 éves korig a diákok egyetemre járnak. Az egyetemeken különböző egyetemi karok (orvostudományi, műszaki, bölcsészettudományi, közgazdaságtudományi kar stb.) vannak. Persze az egyetemből is kettő fajta van. Nagy különbség van a magán és állami egyetem tandíja között. Japánban a magánegyetemek tandíja kb. 1 millió jen, de az állami egyetemek tandíja csak kb. ötszázezer jen. A magánegyetemek tandíja nagyon drága, ezért aki nem ment át az állami egyetem felvételi vizsgáján, annak egy évig sokat tanulni és újra megpróbálhatja a vizsgát.

Nagy különbségek vannak a japán és a magyar iskola között. Szerintem ez nagyon érdekes.

K. M.

Japánban sok iskola és más oktatási intézmény van, például egyetemek, gimnáziumok, középiskolák, általános iskolák és óvodák.

A gyerekek először 3 évestől 6 éves korig óvodába járnak, vagy ha az anyjuk dolgozik és nagyon elfoglalt, bármilyen kortól 6 éves korig a gyerekek más típusú óvodába is járhatnak, ahol későig vigyáznak rájuk. Az óvodában a gyerekek tanulnak játszani a barátaikkal, írni, rajzolni, és először ismerkednek meg más gyerekekkel és tanárokkal.

Az általános iskolában 6 évestől 12 éves korig vannak a gyerekek. Az első évben a japán órán a hiraganákat, a katakanákat és könnyű kandzsikat, és a számtan órán az összeadást és a kivonást tanulják. A második évben kezdenek tanulni sok kandzsit és a szorzótáblát. Amikor harmadikosok lesznek, kezdenek tanulni tudományt és társadalmat. Az osztályt is meg kell ismerni, ez nehéz diákoknak. A tanulás egyre nehezebb lesz az egyre magasabb osztályokban. A hatodik osztályban néhány gyerek felvételi vizsgát tesz a következő középiskolába.

Néhány gyerek olyan középiskolába jár, ahol felvételi vizsgát kell tenni. Más gyerekek pedig a helyi középiskolába járnak. A középiskolás diákok nem számtant tanulnak, hanem matematikát, és angolul is kezdenek tanulni. A tanórán kívül majdnem minden diák végez valamilyen klubtevékenységet. A klubok között sport és kulturális klubok vannak, ahol a diákok találnak olyan dolgot, aminek az idejüket szentelhetik. Sok esetben a diákok között, akik középiskolába felvételi vizsgát tesznek, néhány diák a következő gimnáziumba felvételi vizsga nélkül kerül be. Más diákok pedig a következő gimnáziumba felvételiznek.

A gimnáziumban a tanulás nehezebb lesz, és mindent részletesebben tanulnak. Elsős gimnazista kor után néhány vizsgát tesznek, jegyet kapnak, és eldöntik, melyik egyetemre mennek. A gimnáziumban is sok klub van, és a diákoknak szabadon lehet választani. Harmadikos korban szorgalmasan tanulnak, hogy arra az egyetemre tudjanak menni, amire akarnak.

Ha megbuknak a felvételi vizsgán, lehet tanulni még egy évet. Lehet tanulni kiegészítő tanévben vagy előkészítő iskolában. Ha felveszik őket arra az egyetemre, amelyre tényleg akarnak menni, nagyon örülnek.

Az embereknek iskolába járni nagyon fontos tapasztalat. Nemcsak tanulnak, hanem meg lehet ismerni az emberi kapcsolatokat is. A tanáraik és a szüleik sok mindent tanítanak a gyerekeknek, akik ezután felnőttek lesznek és kilépnek a társadalomba.

I. S.

Japánban a diákok élete felhőtlen. Különösen a mi generációnk kapott nyomástól mentes oktatást. Azt az oktatáspolitikát, ami a tudást tartja a legfontosabb dolognak, kritizálták a magolós oktatás miatt. Sőt, az iskolán belüli erőszak, az iskolaelhagyás, lemorzsolódás stb. nagy probléma volt, ez ráirányította a figyelmet a diákok kényelmetlen életére, az etikai és egészségi problémákra. Ezért csökkentették az óraszámot és a tananyagot, és az oktatás azt vette célba, hogy a készségeket fejlessze, és tanulás élményét tartották a legfontosabb dolognak. Az oktatók és a szakértők támogatták ezt az oktatást, de a teljesítmény csökkent, így a rendszert megváltoztatták. Napjainkban ismét növelik az óraszámot és a tananyagot. Az ilyen oktatásban töltött diákéveimről írok.

Amikor alsó tagozatos voltam, engedetlen voltam és utáltam csak ülni. Nem voltam jó diák. Az óra közben mindig a tankönyvbe rajzoltam. Egy lánynak szép bajuszt rajzoltam és egy fiúnak pedig orrvérzést. A szünetben sokat hülyéskedtem és a tanárom leszidott, de szerettem az iskolát, mert találkozhattam a barátaimmal. Az iskola után rosszalkodva mentem haza. Mindig ugyanazokkal a barátaimmal hárman valaki házába becsengettünk és elszaladtunk. Miután hazaértem, gyorsan megcsináltam a házi feladatot és kimentem játszani a barátaimmal. Nem fogadtam szót a szüleimnek, és később mentem haza. Természetesen ők is leszidtak. Igazán rossz gyerek voltam.

Amikor felső tagozatos voltam sem voltam jó diák. A társadalomismeret tanára kopasz volt. Én műanyagból készült vonalzóval a fejére tükröztem a napfényt. A feje világosan csillogott és mérges lett. És néha aludtam. Igazán rossz gyerek voltam.

Gimnazista lettem. Akkor sem voltam kíváncsi a tanulásra, ugyanúgy mint korábban. A rögbi edzések miatt nagyon fáradt voltam, úgyhogy néha nem csináltam meg a házi feladatot. A vizsgaidőszakban nem volt edzés, így akkor egész éjjel dolgoztam és sikerült befejezni feladatokat. Mivel magolni kellett, a vizsgán nem teljesítettem jól. A bizonyítványom miatt a szüleim már-már lemondtak rólam. A rögbi klubból nagyon későn léptem ki és novemberig meccsek voltak. Emiatt a felvételi vizsga előtt nem tudtam jól tanulni. Ráadásul akkor nem volt célom és álmom sem, nem volt kedvem tanulni.

Miután érettségit tettem, megbuktam a felvételi vizsgán, egy évig korrepetálásra jártam. Akkor arra gondoltam, hogy a jövőben külföldre akarok menni, idegen nyelvet használva dolgoznék és a bölcsészetre váltottam.

Az egyetemen az idegen nyelvi karon kezdtem tanulni, de gimnazista koromig természettudományos osztályba jártam, úgyhogy egyáltalán nem tanultam történelmet. Ki volt Tokugawa Ieharu? Mit csinált Aleksei Kosygin? Egyáltalán nem tudom. Sokat kell tanulnom.

A nyomásmentes oktatás miatt az iskolaéveim nem voltak stresszesek, de a tudásom nagyon kevés volt. Persze az én rossz hozzáállásom miatt is. De most már ilyen buta embert is felvesznek Oszakai Egyetemre. Ebből is világosan látszik, hogy a nyomásmentes oktatás a tudás csökkenését okozta...

H. Y.

Ebben a szövegben a japán tanulásról és oktatásról szeretnék írni. Először is, ahogy az órán is megbeszéltük, a japán diákok nagyon elfoglaltak. Ennek egy fontos oka van. Ez a felvéti előkészítő iskola. Elég sok diák jár felvételi  előkészítő iskolába, mert ott a felvételi vizsgára lehet tanulni vagy olyan tantárgyat tanulni, ami nehezen megy az iskolában.

De azt hiszem, hogy a baj nem csak a felvételi előkészítő iskola, hanem a japán iskolarendszer önmagában is. Egy tanárom azt mondta egy órán, hogy a japán diákok a vizsgára tanulnak. Ezt én is így gondolom. A japán diákoknak a jegyek és a vizsgák nagyon fontosak. Japánban elég sok felvételi van. Talán ez is egy stressz a diákoknak.

A vizsga Japánban általában csak írásbeli. Most magyar szakos diák vagyok, és van szóbeli vizsga is, és megszoktam ezt. Japánban a vizsgán általában a tanárok nem nézik azt, hogyan gondolkodott a diák, hanem csak azt, hogy mi a válasz. Ha csak írásbeli vizsga van, talán a diákok és a tanárok is arra gondolnak, hogy az a legfontosabb, hogy „mi a válasz?” De az is nagyon fontos, hogy „hogyan gondolkodtak a diákok?” És ha szóbeli vizsga van, egy kicsit ezt is meg lehet tudniuk a tanároknak. Korábban olvastam egy könyvet, ami a japán oktatásról szól. Ebben a könyvben azt írták, hogy a japán diákok a vitorlázó repülőhöz hasonlítanak. Tehát nem tudnak egyedül repülni, mint a repülők. És nem önmagukért tanulnak, hanem a jó kritikáért, jegyért, vagy a tanárok kedvéért tanulnak a japán diákok. 

És most a diákok  nem azért tanulnak, mert érdekli őket valami, hanem mert a tanárok azt mondják, hogy ezt meg kell tanulni. Egy tanárom szerint a híres japán építész, Andó Tadao is mondott ilyet. Csodálkoztam, amikor azt hallottam, hogy Andó Tadao nem járt egyetemre, sőt egyedül tanulta meg az építészetet. Ő azért tanult, mert érdekelte az építészet. A mai diákoknak, természetesen nekem is, fontos az ilyen tanulás vagy szórakozás. Szerintem nagyon fontos az, hogy hogyan töltjük a fiatalságunkat. Manapság talán kevés szabadidőnk van a felvéti előkészítő iskola, diákmunka stb. miatt. De szeretnék önmagamért tanulni.

Sokat írtam a japán oktatás problémáiról, de természetesen néhány jó dolog is van. Például talán a japán diákok jól tudnak bemagolni valamit. Vagy a diákoknak általában jó erkölcsi érzékük van. Szerintem fontos, hogy megismerjük a japán oktatás előnyeit és hátrányait is, és örömmel tanuljunk önmagunkért.

G. M.

(Kép: A fény temploma Oszakában, tervezte: Andó Tadao)

A magyarnyelv-tanulás nekem nagyon nehéz volt Magyarországon, mert az iskola kezdetéig Angliában voltam, és ott hat hétig csak angolul tanultam. Angliában elég jól tudtam tanulni angolul, mert otthon is mindig tudtam beszélgetni a házigazdákkal. Hétvégén is a barátaimmal gyakran étterembe mentem és elutaztam néhány szép városba. Az iskolában könnyen alkalmazkodtam a barátaimhoz és sok jó emberrel tudtam összebarátkozni.

De Magyarországon, a Balassi Intézetben először nem jól tudtam barátkozni más emberekkel, mert majdnem mindenki egy barátjával együtt ment oda és már ismerték egymást. De nemcsak ez volt az oka, hanem az is, hogy mindenki elég jól tudott beszélni magyarul. Szerintem nekik magyar családjuk van, például a nagyanyjuk vagy a nagyapjuk magyar. Az magyarórákon összebarátkoztam néhány horvát lánnyal és koreai diákkal. A horvátok öten voltak, ők ugyanazon az egyetemen tanulnak Horvátországban, a koreaiak is már ismerték egymást. Csak én voltam egyedül az osztályban.

Más nehézségeim is voltak minden órán. Mivel B szintű csoportban tanultam, délelőtt a nyelvórán sok szót nem ismertem. Az osztálytársaim már jól ismerték a szavakat, és folyékonyan tudtak beszélni magyarul, különösen a horvát lányok. Délután pedig hungarológiai órákon vettem részt. A legnehezebb a történelem óra volt. Azon az órán B1-es és B3-as diákok tanultak. Ez a két osztály szinte majdnem ugyanaz a szint, de a B3-as csoportban a csak fél évre jövő diákok tanulnak. Azt hallottam, hogy a történelem tanár félreértette a szintet, és azt gondolta, hogy B3-as diákok nagyon okosak, és emiatt az óra nagyon nehéz lett. Tehát egy barátnőm megmondta ezt, és a második szemeszterben a történelem óra sokkal könnyebb lett. Kicsit humoros volt ez a hír. A legérdekesebb óra a nyelvészet óra volt. Persze nehéz volt, mindig sok új szót láttam a papíron, és semmit sem tudtam a magyar nyelvészetről, de szerintem azért érdekes volt. Japánban is fogok tanulni a magyar nyelvészetről.

Az órákon kívül, nekem egy speciális emlékem van. Az őszi szünetben egy magyar barátnőmhöz mentem Kecskemétre, és egy hétig ott laktam. A barátnőm családja szívesen vendégül látott engem. A barátnőm nagyanyjához is ellátogattunk és ott együtt főztünk magyar ételeket. Ennek nagyon örültem, és nagyon jól éreztem magam. Ez lett a legjobb élményem Magyarországon. A féléves tanulás kicsit rövid volt, és máskor is szeretnék még ellátogatni Magyarországra.

 F. Y.

Prezentáció a diákmunkáról.

A tavaszi szünetben nem tudtam elmenni a nagyszüleimhez, mert nagyon elfoglalt voltam. Például néhány napig egész nap íjászkodtam Sigában, vásároltam a családommal vagy a barátaimmal és sokat dolgoztam. Az anyukám szülei Kiotó északi részén laknak, az apukám szülei pedig Hokkaidón, tehát nagyon messze vannak innen, Oszakából. Ha sok szabad időm lett volna, szerintem el tudtam volna menni oda.

Amikor kisgyerek voltam, gyakran mentem oda a szüleimmel, és találkoztam a nagyszüleimmel, a nagybátyámmal, a nagynénémmel, és az unokatestvéremmel. Finomakat ettem, sokat beszélgettem, és valahova együtt kirándultunk. Amikor sok emberrel laktam együtt egy helyen, nagyon jól éreztem magam, mert nekem nincs testvérem. Ők mindannyian jó emberek, de különösen a nagyszüleim nagyon kedvesek.

Másodéves gimnazista korom óta nem találkoztam a nagyszüleimmel, és sajnos most sem tudtam elmenni hozzájuk és nem tudtam segíteni nekik a tavaszi szünetben. Így a nyári szünetben akarok menni Kiotóba és Hokkaidóra a családommal, és találkozni a nagyszüleimmel, és sokat akarok segíteni nekik. Például takarítani, mosni, vásárolni, mosogatni, főzni stb. Ha ők örülnek, én is örülök. És ha sok időm van, az unokatestvéremmel is akarok találkozni, de sajnos szerintem ez kicsit nehéz, mert talán sokat kell íjászkodnom. Mindenesetre már mostantól nagyon várom a nyári szünetet.

Y. M.

Japánban minden iskolában sok klub van, amelyekben a diákok szórakozhatnak. Sportklub, zeneklub, főzőklub, mindenféle klub van, és sokan tagjai ezeknek a kluboknak. Néha szórakozásként járnak oda, de néha nagyon komolyan is csinálják. A következőkben szeretném bemutatni a japán iskolai klubokat.

Általános iskolában, gimnáziumban, és egyetemen is vannak klubok, de mindegyik iskolában kicsit másmilyenek. Az általános iskolában, a klub néha egy óra része, szóval az óra alatt dolgoznak a diákok. Az általános iskolában sokfajta klub van: bármilyen sport, rajz, ének, kézimunka, főzés stb. Az iskolában, ahova én jártam, a diákoknak olyan új klubot is lehetett indítani, amit szerettek csinálni. Például volt, aki nagyon szeretett mangát olvasni, és mangaklubot indított. A klub tagjai a klub óra alatt csak mangákat olvastak! Lehet, hogy ez kicsit furcsán hangzik, de ott az volt a fontos, hogy a a diákok a barátaikkal szórakozzanak valamivel. Az általános iskolában másfajta klub is van, amelybe a diákok iskola után járnak. Ez komolyabb, mint az óra alatti klub. Általában iskola után hetente háromszor vagy négyszer két vagy három órát gyakorolnak. Az általános iskolában népszerű klubok a baseball, a futball, a kosárlabda, a röplabda, a nem sport klubok közül pedig a rézfúvós zenekar a legnépszerűbb.

Japánban az általános iskola és a gimnázium között alsó középiskolába járnak a diákok, ott pedig a klub nagyon fontos része lesz a diákok életének. Egy adat szerint az alsó középiskolai diákok kilencven százaléka tagja valamilyen klubnak. És hatvan százalékuk nagyon komolyan dolgozik a klubban. Például ők majdnem mindennap gyakorolnak óra után és néha óra előtt is, szóval már korán reggeltől gyakorolnak. Itt is népszerű a baseball, a futball vagy a többi már említett klub. A klubokban a diákok nem csak gyakorolnak, hanem a helyes magatartást is tanulják. Például nagyon fontos, hogy kimutassák a köszönetüket azoknak az embereknek, akik segítenek nekik, például a családjuknak, az edzőnek vagy a barátaiknak. Az ő segítségük nélkül nem könnyű sokat gyakorolni. Vagy ha jó hely vagy felszerelés van a gyakorláshoz, akkor az is nekik köszönhető. Amikor egy röplabda klubba jártam, az edző azt mondta, hogy azért tudunk edzeni, mert segítséget és felszerelést kapunk, szóval ha egyedül vagyunk nem tudunk csinálni semmit, ezért ne felejtsük el ezt.

A gimnáziumban és egyetemen egyre csökken a diákok száma, de a klubok komolyabbak is lesznek. Különösen a gimnáziumi baseballnak, futballnak és röplabdának van nagy bajnoksága. Ezekre nemcsak a diákok, hanem az egész ország nagyon figyel.

Más országban is lehet iskolai klubokba járni és ezen keresztül fontos dolgokat tanulni, de Japánban ez könnyebb, mert az iskolában sok klub van és könnyű részt venni a tevékenységekben. Én is az általános iskolától a gimnáziumig sokáig röplabdáztam, és nem csak ügyesebb lettem, hanem sok mást is tanultam. Szerintem az iskolai klub nagyon jó tapasztalat a gyerekeknek.

Forrás:

ベネッセ教育研究所「教育データクリップ！子どもと教育」http://berd.benesse.jp/berd/data/dataclip/clip0008/index2.html

Y. N.