Japánban a diákok élete felhőtlen. Különösen a mi generációnk kapott nyomástól mentes oktatást. Azt az oktatáspolitikát, ami a tudást tartja a legfontosabb dolognak, kritizálták a magolós oktatás miatt. Sőt, az iskolán belüli erőszak, az iskolaelhagyás, lemorzsolódás stb. nagy probléma volt, ez ráirányította a figyelmet a diákok kényelmetlen életére, az etikai és egészségi problémákra. Ezért csökkentették az óraszámot és a tananyagot, és az oktatás azt vette célba, hogy a készségeket fejlessze, és tanulás élményét tartották a legfontosabb dolognak. Az oktatók és a szakértők támogatták ezt az oktatást, de a teljesítmény csökkent, így a rendszert megváltoztatták. Napjainkban ismét növelik az óraszámot és a tananyagot. Az ilyen oktatásban töltött diákéveimről írok.

Amikor alsó tagozatos voltam, engedetlen voltam és utáltam csak ülni. Nem voltam jó diák. Az óra közben mindig a tankönyvbe rajzoltam. Egy lánynak szép bajuszt rajzoltam és egy fiúnak pedig orrvérzést. A szünetben sokat hülyéskedtem és a tanárom leszidott, de szerettem az iskolát, mert találkozhattam a barátaimmal. Az iskola után rosszalkodva mentem haza. Mindig ugyanazokkal a barátaimmal hárman valaki házába becsengettünk és elszaladtunk. Miután hazaértem, gyorsan megcsináltam a házi feladatot és kimentem játszani a barátaimmal. Nem fogadtam szót a szüleimnek, és később mentem haza. Természetesen ők is leszidtak. Igazán rossz gyerek voltam.

Amikor felső tagozatos voltam sem voltam jó diák. A társadalomismeret tanára kopasz volt. Én műanyagból készült vonalzóval a fejére tükröztem a napfényt. A feje világosan csillogott és mérges lett. És néha aludtam. Igazán rossz gyerek voltam.

Gimnazista lettem. Akkor sem voltam kíváncsi a tanulásra, ugyanúgy mint korábban. A rögbi edzések miatt nagyon fáradt voltam, úgyhogy néha nem csináltam meg a házi feladatot. A vizsgaidőszakban nem volt edzés, így akkor egész éjjel dolgoztam és sikerült befejezni feladatokat. Mivel magolni kellett, a vizsgán nem teljesítettem jól. A bizonyítványom miatt a szüleim már-már lemondtak rólam. A rögbi klubból nagyon későn léptem ki és novemberig meccsek voltak. Emiatt a felvételi vizsga előtt nem tudtam jól tanulni. Ráadásul akkor nem volt célom és álmom sem, nem volt kedvem tanulni.

Miután érettségit tettem, megbuktam a felvételi vizsgán, egy évig korrepetálásra jártam. Akkor arra gondoltam, hogy a jövőben külföldre akarok menni, idegen nyelvet használva dolgoznék és a bölcsészetre váltottam.

Az egyetemen az idegen nyelvi karon kezdtem tanulni, de gimnazista koromig természettudományos osztályba jártam, úgyhogy egyáltalán nem tanultam történelmet. Ki volt Tokugawa Ieharu? Mit csinált Aleksei Kosygin? Egyáltalán nem tudom. Sokat kell tanulnom.

A nyomásmentes oktatás miatt az iskolaéveim nem voltak stresszesek, de a tudásom nagyon kevés volt. Persze az én rossz hozzáállásom miatt is. De most már ilyen buta embert is felvesznek Oszakai Egyetemre. Ebből is világosan látszik, hogy a nyomásmentes oktatás a tudás csökkenését okozta...

H. Y.

A tavaszi szünetben nem tudtam elmenni a nagyszüleimhez, mert nagyon elfoglalt voltam. Például néhány napig egész nap íjászkodtam Sigában, vásároltam a családommal vagy a barátaimmal és sokat dolgoztam. Az anyukám szülei Kiotó északi részén laknak, az apukám szülei pedig Hokkaidón, tehát nagyon messze vannak innen, Oszakából. Ha sok szabad időm lett volna, szerintem el tudtam volna menni oda.

Amikor kisgyerek voltam, gyakran mentem oda a szüleimmel, és találkoztam a nagyszüleimmel, a nagybátyámmal, a nagynénémmel, és az unokatestvéremmel. Finomakat ettem, sokat beszélgettem, és valahova együtt kirándultunk. Amikor sok emberrel laktam együtt egy helyen, nagyon jól éreztem magam, mert nekem nincs testvérem. Ők mindannyian jó emberek, de különösen a nagyszüleim nagyon kedvesek.

Másodéves gimnazista korom óta nem találkoztam a nagyszüleimmel, és sajnos most sem tudtam elmenni hozzájuk és nem tudtam segíteni nekik a tavaszi szünetben. Így a nyári szünetben akarok menni Kiotóba és Hokkaidóra a családommal, és találkozni a nagyszüleimmel, és sokat akarok segíteni nekik. Például takarítani, mosni, vásárolni, mosogatni, főzni stb. Ha ők örülnek, én is örülök. És ha sok időm van, az unokatestvéremmel is akarok találkozni, de sajnos szerintem ez kicsit nehéz, mert talán sokat kell íjászkodnom. Mindenesetre már mostantól nagyon várom a nyári szünetet.

Y. M.

Japánban minden iskolában sok klub van, amelyekben a diákok szórakozhatnak. Sportklub, zeneklub, főzőklub, mindenféle klub van, és sokan tagjai ezeknek a kluboknak. Néha szórakozásként járnak oda, de néha nagyon komolyan is csinálják. A következőkben szeretném bemutatni a japán iskolai klubokat.

Általános iskolában, gimnáziumban, és egyetemen is vannak klubok, de mindegyik iskolában kicsit másmilyenek. Az általános iskolában, a klub néha egy óra része, szóval az óra alatt dolgoznak a diákok. Az általános iskolában sokfajta klub van: bármilyen sport, rajz, ének, kézimunka, főzés stb. Az iskolában, ahova én jártam, a diákoknak olyan új klubot is lehetett indítani, amit szerettek csinálni. Például volt, aki nagyon szeretett mangát olvasni, és mangaklubot indított. A klub tagjai a klub óra alatt csak mangákat olvastak! Lehet, hogy ez kicsit furcsán hangzik, de ott az volt a fontos, hogy a a diákok a barátaikkal szórakozzanak valamivel. Az általános iskolában másfajta klub is van, amelybe a diákok iskola után járnak. Ez komolyabb, mint az óra alatti klub. Általában iskola után hetente háromszor vagy négyszer két vagy három órát gyakorolnak. Az általános iskolában népszerű klubok a baseball, a futball, a kosárlabda, a röplabda, a nem sport klubok közül pedig a rézfúvós zenekar a legnépszerűbb.

Japánban az általános iskola és a gimnázium között alsó középiskolába járnak a diákok, ott pedig a klub nagyon fontos része lesz a diákok életének. Egy adat szerint az alsó középiskolai diákok kilencven százaléka tagja valamilyen klubnak. És hatvan százalékuk nagyon komolyan dolgozik a klubban. Például ők majdnem mindennap gyakorolnak óra után és néha óra előtt is, szóval már korán reggeltől gyakorolnak. Itt is népszerű a baseball, a futball vagy a többi már említett klub. A klubokban a diákok nem csak gyakorolnak, hanem a helyes magatartást is tanulják. Például nagyon fontos, hogy kimutassák a köszönetüket azoknak az embereknek, akik segítenek nekik, például a családjuknak, az edzőnek vagy a barátaiknak. Az ő segítségük nélkül nem könnyű sokat gyakorolni. Vagy ha jó hely vagy felszerelés van a gyakorláshoz, akkor az is nekik köszönhető. Amikor egy röplabda klubba jártam, az edző azt mondta, hogy azért tudunk edzeni, mert segítséget és felszerelést kapunk, szóval ha egyedül vagyunk nem tudunk csinálni semmit, ezért ne felejtsük el ezt.

A gimnáziumban és egyetemen egyre csökken a diákok száma, de a klubok komolyabbak is lesznek. Különösen a gimnáziumi baseballnak, futballnak és röplabdának van nagy bajnoksága. Ezekre nemcsak a diákok, hanem az egész ország nagyon figyel.

Más országban is lehet iskolai klubokba járni és ezen keresztül fontos dolgokat tanulni, de Japánban ez könnyebb, mert az iskolában sok klub van és könnyű részt venni a tevékenységekben. Én is az általános iskolától a gimnáziumig sokáig röplabdáztam, és nem csak ügyesebb lettem, hanem sok mást is tanultam. Szerintem az iskolai klub nagyon jó tapasztalat a gyerekeknek.

Forrás:

ベネッセ教育研究所「教育データクリップ！子どもと教育」http://berd.benesse.jp/berd/data/dataclip/clip0008/index2.html

Y. N.

2013-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Tokiót választotta a 2020-as olimpia helyszíneként. Biztos, hogy az olimpia miatt a japán gazdaság sokat javul majd: nagyon sok ember jön majd minden országból, és Japánban a munkanélküli emberek száma csökken majd. De nemcsak jótékony hatása van a tokiói olimpiának, hanem kérdések is vannak vele kapcsolatban. Lássuk ezeket a kérdéseket!

Elsősorban a katasztrófa kérdése fontos. Lehetséges, hogy nagy földrengés történik Tokióban az olimpia közben. A japán kormánynak szigorú intézkedéseket kell tennie a földrengés lehetőségével kapcsolatban. És a radioaktív sugárzás kérdése is felmerül. Valójában a tokiói radioaktív sugárzás nagyon gyenge, ezért nincs hatással az emberek egészségére, de a külföldiek aggódnak a sugárzás miatt.

A második kérdés a munkával kapcsolatos. Az olimpia miatt több munkahely keletkezne, de az új munkahelyek miatt nagyon sok munkás menne Tokióba, és a vidéki munkások száma csökkenne.

A nyelvtudás kérdése is fontos. Sok japán nem annyira jól beszél angolul, de persze nagyon sok külföldi jönne Japánba az olimpia közben. A japánoknak, különösen a tokiói japánoknak, többet kell gyakorolniuk az angol nyelvet. És több angolul írt táblát kell elhelyezni a városban.

Az is fontos kérdés, hogy a japán politikusok mit mondanának és ígérnének a világnak. A japán politikusok sokszor kétértelműen beszéltek az atomenergiával kapcsolatos kérdésekről. Emiatt a külföldiek nagyon aggódnak, ezért a japán politikusoknak egyértelműen el kell magyarázniuk, hogy mit gondolnak erről.

Végül, de nem utolsósorban, fontos kérdés, hogy sok japán van, aki a tokiói olimpiára nem egy sporteseményként, hanem csak a gazdaságra jó hatással levő eseményként tekint. Néhány szakember ezt nagyon fontos kérdésnek tekinti. A japánok az olimpián keresztül azt akarják megmutatni, hogy mennyire fejlett Japán. Persze ez is fontos, mert Japán a 2011-as nagy földrengés miatt nagyon sokat szenvedett és sok segítséget kapott az egész világból, így az újraszülető Japánt be kell mutatni és köszönetet kell mondani a világnak. De eredetileg az olimpia nem gazdasági dolog, hanem csak egy sportesemény. Erre is gondolniuk kell a japánoknak.

Még 5 év van hátra a tokiói olimpiáig és még sokat kell tennünk az olimpiáért!

Források

http://dancewithyou.jp/2020tokyo_olympicgames-23-1435.html

http://ccoichi.blog.so-net.ne.jp/2014-10-24-3

 A. M.

Prezentáció a japán általános iskoláról.

„A meccsnek nem akkor van vége, amikor veszítesz, hanem amikor feladod.” Azt hiszem, hogy mindenki ismeri ezt a mondatot. Egy mangában egy kosárlabda klub edzője mondta ezt. Ez a manga a Slam dunk. Ez a manga minden japán fiúnak tetszik. És vannak olyan fiúk, akik azért kezdték el a kosárlabdát, mert szeretik a Slam dunkot. Japánban amikor a gyerekek sport szakkört választanak az iskolában, a mangák biztosan sok embert befolyásolnak. De milyen mangákról van szó? Ebben a bejegyzésben néhány sportról szóló mangát mutatok be.

Először is az első sport mangáról szeretnék írni, ami biztosan a Kjodzsin no hosi volt. Ebben a mangában egy fiú és az apukája van. Az apuka nagyon szigorúan tanítja a fiút baseballozni. Azért népszerű ez a manga, mert nem csak a baseballról, de a család szeretetéről is ír. Az ilyen mangát most szupokonnak hívják. A szupokon azt jelenti, hogy sportszellem. Ez nagyon férfias manga.

A következő manga a Kjaputen Cubasza (Tsubasa kapitány)”. Ebben a mangában a főhős Tsubasa sokat gyakorolja a focit, és közben felnő. Ez a manga nagyon nagy hatással volt a japán focira. Amikor a tévében a „ Tsubasa kapitányt adták, sok gyerek kezdett el focizni. És a mai foci játékosok is szerették, amikor gyerekek voltak. A Tsubasa kapitány viszont nem férfias, hanem könnyed. Tsubasa azt mondta „A labda a barátom”. Ez egy nagyon furcsa, de népszerű mondat.

Végül a Slam dunk nagyon népszerű a mai fiatal emberek körében is. Ebben a mangában egy rossz diák elkezd kosárlabdázni, és megszereti a kosárlabdát. A főhős haja piros (biztosan japán) és sokat verekedett más emberekkel. De aztán amikor elkezd kosárlabdázni, kedves lesz. Ez a manga férfias, de könnyed is. Sok gyerek szereti ezt, sok rossz gyerek is. Talán e miatt a manga miatt lett népszerű a kosárlabda Japánban. És az a mondat, hogy „A meccsnek nem akkor van vége, amikor veszítesz, hanem amikor feladod.” ma is népszerű. Én is használom.

Japánban a mangák nagyon népszerűek és nagy hatásúak. Minden gyerek olvas mangát, ezért a mangák hatása nagy, nem csak a sportban, de a zenében, a hobbiban, és a munkában is. Ha egy manga népszerű lesz, akkor az a dolog is népszerű lesz, amit a főhős csinál a mangában.

U. M.

A világon sok érdekes és különleges sport van. Nem túl sok ember ismeri őket, de az elmúlt években lassanként népszerűek lettek.

Bemutatom az egyiket, a buborékfocit, ami Kanadából terjedt el. A buborékfociban a játékosok BUMPER-t (nagy átlátszó nejlongolyót) viselnek. Eredetileg természetesen nem használtak BUMPER-t a fociban, de egy dán embernek eszébe jutott ez az ötlet, ami aztán új sportként terjedt el.

Sok európai országban, Észak-Amerikában, Óceániában, Japánban, Indiában, a Közel Keleten és Észak-Afrikában is lehet játszani. Gyorsan növekszik a játékosok száma, így létre kell hozni a közös szabályokat és nemzetközi versenyeket kell szervezni. Ezért Németországban megalakult az IBFA, a nemzetközi buborékfoci szervezet. 2016-ban IBFA Világbajnokságot fognak rendezni egy európai országban.

A buborékfoci szabálya és a foci szabálya szinte ugyanaz, de van néhány kicsi különbség. A buborékfocit két négyfős csapat játssza. A pálya egy téglalap alakú, 23x15 méteres terület. A pálya két végén egy-egy kis kapu van.

Játékosok BUMPER-t viselnek. Normális sportcipőt viselnek, nem szabad szöges talpú cipőt viselni, mert az kilyukaszthatja a BUMPER-t.

A szabálytalanságok is érdekesek. Ha a labda belemegy a játékos feje fölött lévő lyukba, a meccset megszakítják, mert más játékosok nem tudnak hozzáérni a labdához. Ha egy játékos szándékosan nekiütközik az ellenfél olyan játékosának, akinél nincs labda az is szabálytalan.

A Youtube-on sok videót tudunk nézni a buborékfociról. A játékosok ütköznek egymással, ugrándoznak. Tévéműsorokban is sokszor bemutatták már ezt a sportot.

A buborékfoci népszerű lett, de még sok ember nem ismeri. Nagyon új sport, így sok játékos szabadon, saját szabályok szerint játszik. Különleges eszközökre és nagy pályára van szükség, ezért még nem sok helyen lehet játszani Japánban. A japán IBFA próbálja népszerűsíteni a sportot. Tavaly novemberben rendezték a második nemzeti buborékfoci versenyt Tokióban.

Eddig én sem ismertem a buborékfocit, de most nagyon akarok játszani a barátaimmal. Szeretném, ha jobban elterjedne, és a gyerekektől a felnőttekig sokan szórakoznának ezt az érdekes sportot űzve.

T. H.

Japánban a baseball nagyon híres és népszerű. Nemcsak az idős emberek, hanem a kisgyerekek is szeretik. Természetesen mindenki a profi baseball meccseket nézi és a profi csapatoknak szurkol. De van egy nagyon hagyományos és népszerű meccs, amit nem szabad elfelejteni. Ez a gimnazisták baseball bajnoksága. Minden augusztusban játszanak a Koshien nevű baseballpályán, ami a Hyogo prefektúrában levő Nishinomiya városban van. Ez a beseball bajnokság a legnagyobb a diákok bajnokságok és a belföldi amatőr bajnokságok közül. Általában „a nyári koshiennak", „a nyári gimnáziumi baseballnak" vagy csak „koshiennak" hívják ezt a bajnokságot.

Az első bajnokságot 1915-ben tartották. Azóta minden évben folytatják. De kétszer nem játszottak. Egyszer 1918-ban a rizs árának emelekedése miatti zavaros helyzet miatt, és másodszor 1941-tól 1945-ig a második világháború miatt nem volt. Ezeken kívül minden évben játszottak.

Japánban 47 prefektúra van. Ezért minden prefektúrából egy gimnáziumot választanak. Viszont kivételek is vannak. Csak Hokkaidóból és Tokióból kettő iskolát választanak, mert ott túl sok iskola van. Ha egy csapat az adott prefektúrában megnyeri a bajnokságot, akkor ez a csapat részt tud venni a Koshienen. De ha csak egyszer is veszít, már nem tud tovább jutni, mert egyenes kieséses rendszert használnak. Ezért minden meccsen nyerni kell, ha a Koshienen szeretne játszani. És a Koshienen is egyenes kieséses rendszert használnak, így a meccsek ugyanúgy zajlanak. Az a csapat, amelyik minden meccsen nyer, bajnok lesz. Egyébként 2014-ben az Oszaka megyei csapat lett a bajnok.

A Koshien mecseit a tévében nézhetjuk és a rádióban is hallgathatjuk, hogy hogyan állnak a meccsek. Szerintem sok japánnak eszébe jut a Koshien, amikor a nyárra vagy a nyári szünetre gondol. Japánban három évig kell a gimnáziumba járni. Ezért a harmadéveseknek ez az utolsó meccsük. Mindig látható a tévében olyan videó, hogy a harmadévesek a baseballpályán levő homokból hazavesznek emlékként. Persze a bajnokcsapat is elvisz a homokból, de a tévében mindig a vesztes csapatok sírva teszik be a homokot egy kis zacskóba. Amikor őket nézem, én is szomorú vagyok kicsit, mert el tudom képzelni, hogy hogy érzik magukat miután elveszítették a fontos meccset .

Azt hiszem, hogy a japánoknak a Koshien különleges bajnokság. A gimnazisták nem profik, ezért a meccsek mindig izgalmasak, és mindenki szeretne szurkolni nekik.

I. T.

Japánban van egy nagyon híres, Radio taiszónak (ラジオ体操) hívott torna. Már minden japán ismeri ezt a tornát és tudja csinálni. A Radio taiszó rádiós mozdulatművészeti torna, amiben ritmikus zenével mozgatják a test minden izmát és ízületét. Mostanában mindennap a rádió műsorán naponta négyszer és a TV-ben naponta kétszer hallgathatjuk és nézhetjük. Sőt néhány vállalatnál a munka előtt mindennap együtt tornáznak a Radio taiszóra, hogy felébredjenek, és hogy egészségesek legyenek. A Radio taiszó már tényleg általános dolog a japánok számára. Szóval most bemutatom a Radio taiszó történetét és a mai helyzetet.

Eredetileg 1925-ben Amerikában egy biztosítótársaság csinált tornát rádióműsorban, majd bemutatták azt a japánoknak. És amikor 1927-ben a Shówa-császár évfordulója volt, elkezdték készíteni a Radió taiszót, amit bárki bárhol könnyen végezhet. Erre a Sokolnak hívott csehszlovák torna is befolyást gyakorolt. Az volt a cél, hogy javítsák a japánok erkölcseit és megtartsák az egészségüket. Végül 1928-ban a japán posta készítette az első régi Radio taiszót, és a rádió közvetítette azt. A II.világháború közben beszüntették, de 1951-ben újrakezdték az új Radio taiszót, és közvetítették a rádióban.

Már mondtam, hogy most is nagyon híres a Radio taiszó és majdnem minden japán ismeri. Ennek az az egyik oka, hogy a nyári szünetben a diákok és az öregek minden reggel összejönnek a parkban vagy iskolában és ott együtt tornáznak a Radio taiszóra. Minden diáknak van Radio taiszó kártyája, amelyikre a diákok tornánként kapnak egy pecsétet. És az a diák, aki minden reggel pontosan jár oda, tud kapni valami apró ajándékot. Ez nagyon jó szokás, mert a diákok korán fel tudnak kelni a nyári szünet közben is és kommunikálni tudnak nem csak más diákokkal, hanem a helyi emberekkel is. Sőt mostanában a Radio taiszó nem csak tornaként, hanem diétás módszerként is népszerű a nők között. Mert a Radio taiszóval igen hatékonyan tudunk mozogni és könnyen sportolni. Remélem, hogy ez a torna jövőben is folytatódik és a japánok továbbra is szeretni fogják.

S. Y.

A dolgozatban a japán úszásoktatást mutatom be. Japánban általánosan nyáron van úszás az iskolában. Minden diák fürdőruhát vesz fel és uszodába mennek a testnevelés órán. Ott úszni tanulnak. Valószínűleg az iskolától függ, hogy hogyan tanítanak úszni a tanárok, de minden tanár azt akarja, hogy a diákjai tudjanak úszni. Csak nyáron van úszás.

Az általános iskolában a diákoknak biztosan van úszás. Néhány diák már tud úszni, mert úszóiskolába járt, amikor kicsi volt. Sok diák tanul úszni. Az általános iskolában két medence van: a sekély medence és a mély medence. A kezdők először a sekély medencében gyakorolnak. A kis diákok is a sekély medencét használják, mert nekik a mély medence túl mély, így ott nem tudnak úszni. Amikor jobban tudnak úszni, elkezdik tanulni a gyorsúszást, a hátúszást és a mellúszást. Sok diák először a gyorsúszást kezdi tanulni. Talán a gyorsúszás a legkönnyebb a diákoknak. Az a diák, aki nagyon jól tud úszni, a pillangóúszást is gyakorolja, de ez kicsit nehéz. Szerintem a japán általános iskolában a diákoknak muszáj úszni. Minden ember tanult úszni, amikor általános iskolás volt.

Azonban az alsó középiskolában és a gimnáziumban a szituáció kicsit különböző. Sok alsó középiskolában a diákoknak van úszás óra, de néhány iskolának nincs uszodája. Az én középiskolámban volt uszoda és nekünk volt úszás óra. Ott nem jól éreztem magam, mert a legfontosabb dolog az volt, hogy milyen gyorsan tudunk úszni. Nem jól tudtam úszni, ezért nekem nem tetszett az úszás óra. Minden órán versenyeztünk, és talán csak az ügyes diákok érezték jól magukat.

A gimnáziumban sok diáknak nincs úszás órája, mert nincs uszoda. Ha van uszoda és nekik van úszás órájuk, nem érzik rosszul maguk, mert az óra nem szigorú. Talán könnyebb, mint a középiskolában. A diákoknak nem kell versenyezni. Csak úszni kell. Nem fontos, hogy milyen gyorsan vagy milyen jól úsznak. Én jól éreztem magam, mert a tanárok nem törődtek vele, hogy milyen gyorsan úszom. Kellemesen tudtam úszni és nem éreztem a nyomást. De nem szerettem fürdőruhát felvenni, mert kövér voltam...

N. M.