Tavaly október óta diákmunkaként egy képviselőfánkboltban dolgozom. Ebben a boltban a dolgozók nem csak egy feladattal vannak megbízva, hanem mindenki készíti és árulja is a képviselőfánkot. Ebből a diákmunkából eddig nagyon sok mindent tanultam. Azokat a dolgokat szeretném megemlíteni, amik szerintem nagyon fontosak, amikor ilyen helyen dolgozunk.

Először a jó vendéglátást szeretném megemlíteni. A jó vendéglátás a legfontosabb része ennek a munkának. Nemcsak az én munkahelyemen, hanem elég sok munkahelyen fontos ez. Azt gondolom, hogy úgy kell vendégül látni a vásárlókat, hogy a vendég azt gondolja, hogy újra akar jönni vásárolni ide. Amikor vásárolok valamit egy boltban, ha nagyon rossz a kiszolgálás, kellemetlenül érzem magam és azt gondolom, hogy nem akarok többször oda menni. Ezért a vidám arc, az udvarias beszéd, a világos hang és köszönés, és a külső megjelenés nagyon fontos. Mostanában a munkahelyem falán van egy plakát. Az van ráírva: “mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj!! Ha a vendég úgy gondolja, hogy nem elégedett, amikor hazamegy, az azt jelenti, hogy te nem mosolyogtál!” A munkahelyemen majdnem mindenki diákmunkaként dolgozik. De a vendégeknek a főállású alkalmazott és a diák egyformán eladó. A diákoknak is felelősségteljesen kell dolgozni.

Most a konyhai munkáról szeretnék szólni. A konyhai munkában szerintem nagyon fontos az előzékenység és az együttműködés. A munkahelyemen általában ketten dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy amikor az egyik dogozó nem teljesíti a saját feladatát, a másik dolgozónak sok feladatot kell csinálnia. Ezért mindig saját magának kell arra gondolnia, hogy most mit kell csinálni, hogy a másik kellemesen tudjon dolgozni. Az, hogy mit csinálok, az aznapi partnertől függ. Amikor olyan dolgozóval dolgozom, aki idősebb nálam, lendületesen keresem a feladatokat és sok feladatot én végzek, mintha nem akarnám dolgoztatni a partnert. Ha a partner valami feladatot csinál, azon gondolkodom, hogy mivel segíthetek neki. Amikor olyan dolgozóval dolgozom, aki fiatalabb nálam, nagyon fontos faladatot adni neki, mert még nem jól tudja, mit kell csinálni először, melyik feladat fontosabb, mire kell vigyáznia stb. Ráadásul ügyelnem kell arra is, hogy ő helyesen csinálja-e. Nemcsak a partnerre gondolok, hanem minden más dolgozóra is. Például, amikor este dolgozom, úgy készülünk másnap reggelre, hogy a másnapi dolgozók könnyen tudjanak dolgozni.

Csak 7 hónapja dolgozom itt, de eddig sokat gondolkozhattam, tapasztalhattam és tanulhattam. Továbbra is szeretnék vigyázni ezekre a fontos dolgokra, hogy jól érezzék magukat a vásárlók és kellemesen dolgozzunk együtt a munkatársaimmal.

M. Y.

Először arról szeretnék írni, hogy milyen iskolában tanultam. Az édesapám munkája miatt sokszor költöztem, ezért sok iskolában tanultam. Amikor hét éves voltam, egy oszakai általános iskolába iratkoztam be, de egyből Amerikába kellett költöznünk. Amerikában a New Jersey Japán Iskolába jártam három évet. Sokat kellett tanulni ebben az iskolában. Például ebben az iskolában több angol óra volt, mint a japán iskolákban. És majdnem mindennap hét óra volt. A szépművészet órát és az angol órát amerikai tanárok tanították, ezért kicsit nehéz volt érteni. Három év után a helyi iskolára váltottam, mert ki akartam próbálni az amerikai iskolát. Az osztályban nem volt más japán, és csak angolul kellett beszélni, így nekem minden idő tanulás volt. A kedvenc tantárgyam a matematika volt. Tíz hónap után visszajöttem Japánba. A japán iskolában tanultam a társadalomról és a tudományokról, de nekem nehéz volt, mert addig szinte egyáltalán nem tanultam ezeket a tantárgyakat. A középiskolában és a gimnáziumban sokat tanultam, mert felvételiznem kellett. Természettudományos tagozaton tanultam az gimnáziumban, de nem jól tudtam a fizikát és kémiát. A kedvenc tantárgyam az angol volt. Azért választottam az idegen nyelvi kart, mert szerettem az angolt és kíváncsi vagyok az idegen nyelvekre.

Az egyetemen ebben a szemeszterben magyar órákat és egy angol órát választottam. A kedvenc magyar órámon egy rajzfilmet fordítunk japánra. Most próbálom leírni a szövegét. Ez nagyon nehéz, mert gyorsan beszélnek, de nagyon örülök, ha jól tudom hallani a szöveget és értem, mit mondott a szereplő. Szerintem a fordítás nehéz, mert olyan kifejezések vannak, amik nincsenek japánul. Nemcsak magyar tudás, hanem jó japán nyelvi képesség is kell hozzá. Most az angol órán egy amerikai színművet olvasok és ezt is nehéz lefordítani.

Jövőre szeretnék Magyarországon tanulni. Nemcsak nyelvet, hanem magyar kultúrát is. Ezen az egyetemen sok nyelvtant tanultam, így szeretném tudni használni ezeket akkor is, amikor beszélgetek.

A jövőben szeretném a nyelvtudásomat használni a munkában. Ha van lehetőség arra, hogy külföldön dolgozzak, szeretnék ott dolgozni néhány évet. De még nem döntöttem el milyen munkakörben szeretnék dolgozni, ezért még sokat kell gondolkodnom.

M. A.

A japán iskolarendszert szeretném bemutatni. Sok különbség van a japán iskola és a magyar iskola között.

Japánban 3 évestől 5 éves korig sok gyerek jár óvodába, de nem mindenkinek kell járni. Az óvodában a gyerekek énekelnek és rajzolnak. Ők a társadalmi rendszert is meg tudják tanulni. Japánban sok magánóvoda van. A gyerekeknek egyenruhát kell viselni, amikor az óvodába mennek, de amikor megérkeznek, ott az egyenruhából munkaruhába kell átöltözni, mert a ruhájuk napközben piszkos lesz.

6 évestől 12 éves korig a gyerekek általános iskolába járnak. Itt általános műveltséget (matematikát, nyelvtant, technikát, ének-zenét stb.) tanulnak. Magániskola és állami iskola is van Japánban. A magániskolában a diákoknak egyenruhát kell viselni és fekete iskolatáskát kell hordani. Az állami iskolában pedig a diákoknak nem kell egyenruhát viselni. Mindkét fajta általános iskolában a diákok együtt ebédelnek az iskolában. Az étlapot dietetikus állítja össze, ezért a szülőknek nem kell aggódniuk.

13 évestől 15 éves korig a gyerekek alsó középiskolába járnak. Japánban a gyerekeknek az alsó középiskoláig kell iskolába járni. Ezt iskolakötelezettségnek hívjak. Az alsó középiskola hasonlít a felső középiskolára. Kettő fajta van. A magániskolában van egyenruha, és sok diák jár az iskolába vonattal. Az állami iskolában is egyenruha van, de a gyerekek gyalog mennek, mert az iskola közel van az otthonukhoz. Néha a magániskolai diákoknak nem kell egyenruhát viselni.

16 évestől 18 éves korig a japán gyerekek felső középiskolába járnak. Itt is kettő iskola fajta (magán és állami iskola) van, de hasonlítanak egymásra. Sok diák a továbbtanulást választja, ezért sokat kell tanulni az egyetemi felvételi vizsgára.

19 évestől 22 éves korig a diákok egyetemre járnak. Az egyetemeken különböző egyetemi karok (orvostudományi, műszaki, bölcsészettudományi, közgazdaságtudományi kar stb.) vannak. Persze az egyetemből is kettő fajta van. Nagy különbség van a magán és állami egyetem tandíja között. Japánban a magánegyetemek tandíja kb. 1 millió jen, de az állami egyetemek tandíja csak kb. ötszázezer jen. A magánegyetemek tandíja nagyon drága, ezért aki nem ment át az állami egyetem felvételi vizsgáján, annak egy évig sokat tanulni és újra megpróbálhatja a vizsgát.

Nagy különbségek vannak a japán és a magyar iskola között. Szerintem ez nagyon érdekes.

K. M.

Japánban sok iskola és más oktatási intézmény van, például egyetemek, gimnáziumok, középiskolák, általános iskolák és óvodák.

A gyerekek először 3 évestől 6 éves korig óvodába járnak, vagy ha az anyjuk dolgozik és nagyon elfoglalt, bármilyen kortól 6 éves korig a gyerekek más típusú óvodába is járhatnak, ahol későig vigyáznak rájuk. Az óvodában a gyerekek tanulnak játszani a barátaikkal, írni, rajzolni, és először ismerkednek meg más gyerekekkel és tanárokkal.

Az általános iskolában 6 évestől 12 éves korig vannak a gyerekek. Az első évben a japán órán a hiraganákat, a katakanákat és könnyű kandzsikat, és a számtan órán az összeadást és a kivonást tanulják. A második évben kezdenek tanulni sok kandzsit és a szorzótáblát. Amikor harmadikosok lesznek, kezdenek tanulni tudományt és társadalmat. Az osztályt is meg kell ismerni, ez nehéz diákoknak. A tanulás egyre nehezebb lesz az egyre magasabb osztályokban. A hatodik osztályban néhány gyerek felvételi vizsgát tesz a következő középiskolába.

Néhány gyerek olyan középiskolába jár, ahol felvételi vizsgát kell tenni. Más gyerekek pedig a helyi középiskolába járnak. A középiskolás diákok nem számtant tanulnak, hanem matematikát, és angolul is kezdenek tanulni. A tanórán kívül majdnem minden diák végez valamilyen klubtevékenységet. A klubok között sport és kulturális klubok vannak, ahol a diákok találnak olyan dolgot, aminek az idejüket szentelhetik. Sok esetben a diákok között, akik középiskolába felvételi vizsgát tesznek, néhány diák a következő gimnáziumba felvételi vizsga nélkül kerül be. Más diákok pedig a következő gimnáziumba felvételiznek.

A gimnáziumban a tanulás nehezebb lesz, és mindent részletesebben tanulnak. Elsős gimnazista kor után néhány vizsgát tesznek, jegyet kapnak, és eldöntik, melyik egyetemre mennek. A gimnáziumban is sok klub van, és a diákoknak szabadon lehet választani. Harmadikos korban szorgalmasan tanulnak, hogy arra az egyetemre tudjanak menni, amire akarnak.

Ha megbuknak a felvételi vizsgán, lehet tanulni még egy évet. Lehet tanulni kiegészítő tanévben vagy előkészítő iskolában. Ha felveszik őket arra az egyetemre, amelyre tényleg akarnak menni, nagyon örülnek.

Az embereknek iskolába járni nagyon fontos tapasztalat. Nemcsak tanulnak, hanem meg lehet ismerni az emberi kapcsolatokat is. A tanáraik és a szüleik sok mindent tanítanak a gyerekeknek, akik ezután felnőttek lesznek és kilépnek a társadalomba.

I. S.

Japánban a diákok élete felhőtlen. Különösen a mi generációnk kapott nyomástól mentes oktatást. Azt az oktatáspolitikát, ami a tudást tartja a legfontosabb dolognak, kritizálták a magolós oktatás miatt. Sőt, az iskolán belüli erőszak, az iskolaelhagyás, lemorzsolódás stb. nagy probléma volt, ez ráirányította a figyelmet a diákok kényelmetlen életére, az etikai és egészségi problémákra. Ezért csökkentették az óraszámot és a tananyagot, és az oktatás azt vette célba, hogy a készségeket fejlessze, és tanulás élményét tartották a legfontosabb dolognak. Az oktatók és a szakértők támogatták ezt az oktatást, de a teljesítmény csökkent, így a rendszert megváltoztatták. Napjainkban ismét növelik az óraszámot és a tananyagot. Az ilyen oktatásban töltött diákéveimről írok.

Amikor alsó tagozatos voltam, engedetlen voltam és utáltam csak ülni. Nem voltam jó diák. Az óra közben mindig a tankönyvbe rajzoltam. Egy lánynak szép bajuszt rajzoltam és egy fiúnak pedig orrvérzést. A szünetben sokat hülyéskedtem és a tanárom leszidott, de szerettem az iskolát, mert találkozhattam a barátaimmal. Az iskola után rosszalkodva mentem haza. Mindig ugyanazokkal a barátaimmal hárman valaki házába becsengettünk és elszaladtunk. Miután hazaértem, gyorsan megcsináltam a házi feladatot és kimentem játszani a barátaimmal. Nem fogadtam szót a szüleimnek, és később mentem haza. Természetesen ők is leszidtak. Igazán rossz gyerek voltam.

Amikor felső tagozatos voltam sem voltam jó diák. A társadalomismeret tanára kopasz volt. Én műanyagból készült vonalzóval a fejére tükröztem a napfényt. A feje világosan csillogott és mérges lett. És néha aludtam. Igazán rossz gyerek voltam.

Gimnazista lettem. Akkor sem voltam kíváncsi a tanulásra, ugyanúgy mint korábban. A rögbi edzések miatt nagyon fáradt voltam, úgyhogy néha nem csináltam meg a házi feladatot. A vizsgaidőszakban nem volt edzés, így akkor egész éjjel dolgoztam és sikerült befejezni feladatokat. Mivel magolni kellett, a vizsgán nem teljesítettem jól. A bizonyítványom miatt a szüleim már-már lemondtak rólam. A rögbi klubból nagyon későn léptem ki és novemberig meccsek voltak. Emiatt a felvételi vizsga előtt nem tudtam jól tanulni. Ráadásul akkor nem volt célom és álmom sem, nem volt kedvem tanulni.

Miután érettségit tettem, megbuktam a felvételi vizsgán, egy évig korrepetálásra jártam. Akkor arra gondoltam, hogy a jövőben külföldre akarok menni, idegen nyelvet használva dolgoznék és a bölcsészetre váltottam.

Az egyetemen az idegen nyelvi karon kezdtem tanulni, de gimnazista koromig természettudományos osztályba jártam, úgyhogy egyáltalán nem tanultam történelmet. Ki volt Tokugawa Ieharu? Mit csinált Aleksei Kosygin? Egyáltalán nem tudom. Sokat kell tanulnom.

A nyomásmentes oktatás miatt az iskolaéveim nem voltak stresszesek, de a tudásom nagyon kevés volt. Persze az én rossz hozzáállásom miatt is. De most már ilyen buta embert is felvesznek Oszakai Egyetemre. Ebből is világosan látszik, hogy a nyomásmentes oktatás a tudás csökkenését okozta...

H. Y.

Ebben a szövegben a japán tanulásról és oktatásról szeretnék írni. Először is, ahogy az órán is megbeszéltük, a japán diákok nagyon elfoglaltak. Ennek egy fontos oka van. Ez a felvéti előkészítő iskola. Elég sok diák jár felvételi  előkészítő iskolába, mert ott a felvételi vizsgára lehet tanulni vagy olyan tantárgyat tanulni, ami nehezen megy az iskolában.

De azt hiszem, hogy a baj nem csak a felvételi előkészítő iskola, hanem a japán iskolarendszer önmagában is. Egy tanárom azt mondta egy órán, hogy a japán diákok a vizsgára tanulnak. Ezt én is így gondolom. A japán diákoknak a jegyek és a vizsgák nagyon fontosak. Japánban elég sok felvételi van. Talán ez is egy stressz a diákoknak.

A vizsga Japánban általában csak írásbeli. Most magyar szakos diák vagyok, és van szóbeli vizsga is, és megszoktam ezt. Japánban a vizsgán általában a tanárok nem nézik azt, hogyan gondolkodott a diák, hanem csak azt, hogy mi a válasz. Ha csak írásbeli vizsga van, talán a diákok és a tanárok is arra gondolnak, hogy az a legfontosabb, hogy „mi a válasz?” De az is nagyon fontos, hogy „hogyan gondolkodtak a diákok?” És ha szóbeli vizsga van, egy kicsit ezt is meg lehet tudniuk a tanároknak. Korábban olvastam egy könyvet, ami a japán oktatásról szól. Ebben a könyvben azt írták, hogy a japán diákok a vitorlázó repülőhöz hasonlítanak. Tehát nem tudnak egyedül repülni, mint a repülők. És nem önmagukért tanulnak, hanem a jó kritikáért, jegyért, vagy a tanárok kedvéért tanulnak a japán diákok. 

És most a diákok  nem azért tanulnak, mert érdekli őket valami, hanem mert a tanárok azt mondják, hogy ezt meg kell tanulni. Egy tanárom szerint a híres japán építész, Andó Tadao is mondott ilyet. Csodálkoztam, amikor azt hallottam, hogy Andó Tadao nem járt egyetemre, sőt egyedül tanulta meg az építészetet. Ő azért tanult, mert érdekelte az építészet. A mai diákoknak, természetesen nekem is, fontos az ilyen tanulás vagy szórakozás. Szerintem nagyon fontos az, hogy hogyan töltjük a fiatalságunkat. Manapság talán kevés szabadidőnk van a felvéti előkészítő iskola, diákmunka stb. miatt. De szeretnék önmagamért tanulni.

Sokat írtam a japán oktatás problémáiról, de természetesen néhány jó dolog is van. Például talán a japán diákok jól tudnak bemagolni valamit. Vagy a diákoknak általában jó erkölcsi érzékük van. Szerintem fontos, hogy megismerjük a japán oktatás előnyeit és hátrányait is, és örömmel tanuljunk önmagunkért.

G. M.

(Kép: A fény temploma Oszakában, tervezte: Andó Tadao)

Prezentáció a diákmunkáról.

Napjainkban a társadalmunkban sok környezeti védelmi probléma van, és az egyik a hulladék problémája. Különösen a szabadtéri rendezvényeken sok eldobható edényt és evőeszközt használunk. Ráadásul nyáron Japánban sok fesztivál van és ott persze majdnem minden kanál, tányér, villa és pálcika eldobható. És ezekből mind hulladék lesz, ez minden évben nagy problémát jelent. Nem csak az ilyen rendezvényeken, hanem a mindennapokban is használunk valamilyen hasonló eldobható edényt. Ez a probléma nagyon hatalmas. De most kiderült, hogy egy új típusú edény megoldja ezt a problémát. Ezek az ehető edények.

Az ehető edények élelmiszerekből készülnek. Az étkezés után nem dobjuk el ezeket az edényeket, hanem megesszük. A következőkben néhány ilyen ehető edényt és evőeszközt fogok bemutatni.

Az első a nori (tengeri fű) tálka. Ezt egy japán vállalat, az Aneszuto árulja. Sok japán otthon készített ebédet (bentót) visz az iskolába vagy a munkahelyre, és a nori tálka nagyon jó az ilyen ebédekhez. Ez a tálka nagyon finom rizsgombóccal.

A második edény az Edible Tableware bowl. Ezt a edényt is egy japán vállalat, a Rice-design árulja. Ez az edény kétszersültből készül. Az íze kicsit sós és bármilyen ételhez jól illik.

A harmadik érdekes elképzelés a zöldségből készült edény. Ezeket az edényeket egy kanadai dizájner, Diane Leclair Bisson tervezte. A képen látható edény paradicsomból készült. Ha más zöldségből készül, más tulajdonságai lesznek.

A negyedik ehető edény a kup. A neve a japán kuu (eszik) és angol cup (csésze) szavak összevonása. Ez a pohár rizslisztből készül. Főzni is lehet. Egy japán dizájner, sugiX tervezte. Ő sok ázsiai országba utazott. Ott kis falvakba ment, látta az emberek életét, és így kapta a kup ötletét.

Az ötödik termék az ehető kanál. Ez a kanál kukoricából készül. A Triangle Tree nevű vállalt árulja. Három fajta ízben van (sima, édes és fűszeres). A kanál alján vonalak vannak és könnyen vágható.

Az utolsó érdekesség egy zellerből készült szívószál, a Duda Celery Straws. Egy amerikai vállalat, a Duda Farm Fresh Foods találta fel.

Ebben a bejegyzésben csak hat dolgot mutattam be, de most már több ilyen termék is van. De a mai japán áruházakban még kevés az ilyen edény. Remélem, hogy több ember megismeri az ilyen edényeket és a japán nyári fesztiválokon csökken a hulladék mennyisége.

N. N.

A világon sok érdekes és különleges sport van. Nem túl sok ember ismeri őket, de az elmúlt években lassanként népszerűek lettek.

Bemutatom az egyiket, a buborékfocit, ami Kanadából terjedt el. A buborékfociban a játékosok BUMPER-t (nagy átlátszó nejlongolyót) viselnek. Eredetileg természetesen nem használtak BUMPER-t a fociban, de egy dán embernek eszébe jutott ez az ötlet, ami aztán új sportként terjedt el.

Sok európai országban, Észak-Amerikában, Óceániában, Japánban, Indiában, a Közel Keleten és Észak-Afrikában is lehet játszani. Gyorsan növekszik a játékosok száma, így létre kell hozni a közös szabályokat és nemzetközi versenyeket kell szervezni. Ezért Németországban megalakult az IBFA, a nemzetközi buborékfoci szervezet. 2016-ban IBFA Világbajnokságot fognak rendezni egy európai országban.

A buborékfoci szabálya és a foci szabálya szinte ugyanaz, de van néhány kicsi különbség. A buborékfocit két négyfős csapat játssza. A pálya egy téglalap alakú, 23x15 méteres terület. A pálya két végén egy-egy kis kapu van.

Játékosok BUMPER-t viselnek. Normális sportcipőt viselnek, nem szabad szöges talpú cipőt viselni, mert az kilyukaszthatja a BUMPER-t.

A szabálytalanságok is érdekesek. Ha a labda belemegy a játékos feje fölött lévő lyukba, a meccset megszakítják, mert más játékosok nem tudnak hozzáérni a labdához. Ha egy játékos szándékosan nekiütközik az ellenfél olyan játékosának, akinél nincs labda az is szabálytalan.

A Youtube-on sok videót tudunk nézni a buborékfociról. A játékosok ütköznek egymással, ugrándoznak. Tévéműsorokban is sokszor bemutatták már ezt a sportot.

A buborékfoci népszerű lett, de még sok ember nem ismeri. Nagyon új sport, így sok játékos szabadon, saját szabályok szerint játszik. Különleges eszközökre és nagy pályára van szükség, ezért még nem sok helyen lehet játszani Japánban. A japán IBFA próbálja népszerűsíteni a sportot. Tavaly novemberben rendezték a második nemzeti buborékfoci versenyt Tokióban.

Eddig én sem ismertem a buborékfocit, de most nagyon akarok játszani a barátaimmal. Szeretném, ha jobban elterjedne, és a gyerekektől a felnőttekig sokan szórakoznának ezt az érdekes sportot űzve.

T. H.

Most egyedül lakom, de két évvel ezelőtt még a családommal laktam egy másik lakásban. E között a két lakás között sok nagy különbség van. Ezekről a különbségekről fogok írni.

A családom háza nagy és emeletes ház. Négyen vagyunk a családomban, mindenki abban a házban lakott. Sok szoba van. Előszoba, nappali, fürdőszoba, két WC, két gyerekszoba (az enyém és a húgomé), a szüleim hálószobája, konyha, japán stílusú szoba is van. Japán stílusú szoba szerintem csak a japán házakban van, a padló tatami, amit egy növényből lehet készíteni, puha és nagyon jó illatú. A szobának nincs ajtaja, hanem fuszuma van, ami olyan, mint egy papír fal, ezt elcsúsztatjuk és ezen lépünk be vagy ki. Egy kis kert is van. Abban a kertben a kutyánk lakik. Van sok virág, növény, és egy narancsfa.

Van néhány szomszédunk, mindenki jól ismeri egymást. Egyik szomszédunk néha hoz nekünk zöldségeket és gyümölcsöket, amiket maga termesztett. Nagyon finom és friss a zöldség. Mi is adunk neki ajándékot.

Most egy nagyobb házban, de kisebb lakásban lakom. Ez egy kétemeletes ház, és körülbelül harminc ember lakik itt, de mindegyik lakás nagyon kicsi. A lakásomban csak egy nappali van, ebben a nappaliban csinálok mindent. Előszoba, fürdőszoba, WC, konyha is van, de ezek sajnos kisebbek, mint a családi házban. Azt hiszem, hogy legfeljebb két ember tud itt lakni. Nincs kert, de van egy kis erkély, és ültettem virágot egy cserépbe.

Sok ember lakik a házamban, de senkinek se tudom a nevét. Nagyon vékony a fal, ami a lakások között van, ezért könnyen hallhatom a szomszédot. Nekem csak egy szomszédom van. Nem tudom miért, de néha magában beszél és hangosan nevet.

Melyik a jó lakás?   A családom házában nagyon nagyok a szobák és sokan lehet együtt lakni. Kedves szomszédaink is vannak. Másrészt, bármikor bármit lehet csinálni a lakásomban, amiben most lakom. Ha éjfélkor jövök haza, senkit sem zavarok. Azt hiszem, hogy ez nagyon nehéz kérdés. Amikor megkívánom a szabadságot, a kis lakásomban töltöm az időt, amikor valakivel szeretnék beszélni, visszamegyek a családi házba. Ez a legjobb ötlet.

S.Ch.