Japánban a diákok élete felhőtlen. Különösen a mi generációnk kapott nyomástól mentes oktatást. Azt az oktatáspolitikát, ami a tudást tartja a legfontosabb dolognak, kritizálták a magolós oktatás miatt. Sőt, az iskolán belüli erőszak, az iskolaelhagyás, lemorzsolódás stb. nagy probléma volt, ez ráirányította a figyelmet a diákok kényelmetlen életére, az etikai és egészségi problémákra. Ezért csökkentették az óraszámot és a tananyagot, és az oktatás azt vette célba, hogy a készségeket fejlessze, és tanulás élményét tartották a legfontosabb dolognak. Az oktatók és a szakértők támogatták ezt az oktatást, de a teljesítmény csökkent, így a rendszert megváltoztatták. Napjainkban ismét növelik az óraszámot és a tananyagot. Az ilyen oktatásban töltött diákéveimről írok.

Amikor alsó tagozatos voltam, engedetlen voltam és utáltam csak ülni. Nem voltam jó diák. Az óra közben mindig a tankönyvbe rajzoltam. Egy lánynak szép bajuszt rajzoltam és egy fiúnak pedig orrvérzést. A szünetben sokat hülyéskedtem és a tanárom leszidott, de szerettem az iskolát, mert találkozhattam a barátaimmal. Az iskola után rosszalkodva mentem haza. Mindig ugyanazokkal a barátaimmal hárman valaki házába becsengettünk és elszaladtunk. Miután hazaértem, gyorsan megcsináltam a házi feladatot és kimentem játszani a barátaimmal. Nem fogadtam szót a szüleimnek, és később mentem haza. Természetesen ők is leszidtak. Igazán rossz gyerek voltam.

Amikor felső tagozatos voltam sem voltam jó diák. A társadalomismeret tanára kopasz volt. Én műanyagból készült vonalzóval a fejére tükröztem a napfényt. A feje világosan csillogott és mérges lett. És néha aludtam. Igazán rossz gyerek voltam.

Gimnazista lettem. Akkor sem voltam kíváncsi a tanulásra, ugyanúgy mint korábban. A rögbi edzések miatt nagyon fáradt voltam, úgyhogy néha nem csináltam meg a házi feladatot. A vizsgaidőszakban nem volt edzés, így akkor egész éjjel dolgoztam és sikerült befejezni feladatokat. Mivel magolni kellett, a vizsgán nem teljesítettem jól. A bizonyítványom miatt a szüleim már-már lemondtak rólam. A rögbi klubból nagyon későn léptem ki és novemberig meccsek voltak. Emiatt a felvételi vizsga előtt nem tudtam jól tanulni. Ráadásul akkor nem volt célom és álmom sem, nem volt kedvem tanulni.

Miután érettségit tettem, megbuktam a felvételi vizsgán, egy évig korrepetálásra jártam. Akkor arra gondoltam, hogy a jövőben külföldre akarok menni, idegen nyelvet használva dolgoznék és a bölcsészetre váltottam.

Az egyetemen az idegen nyelvi karon kezdtem tanulni, de gimnazista koromig természettudományos osztályba jártam, úgyhogy egyáltalán nem tanultam történelmet. Ki volt Tokugawa Ieharu? Mit csinált Aleksei Kosygin? Egyáltalán nem tudom. Sokat kell tanulnom.

A nyomásmentes oktatás miatt az iskolaéveim nem voltak stresszesek, de a tudásom nagyon kevés volt. Persze az én rossz hozzáállásom miatt is. De most már ilyen buta embert is felvesznek Oszakai Egyetemre. Ebből is világosan látszik, hogy a nyomásmentes oktatás a tudás csökkenését okozta...

H. Y.

A tavaszi szünetben nem tudtam elmenni a nagyszüleimhez, mert nagyon elfoglalt voltam. Például néhány napig egész nap íjászkodtam Sigában, vásároltam a családommal vagy a barátaimmal és sokat dolgoztam. Az anyukám szülei Kiotó északi részén laknak, az apukám szülei pedig Hokkaidón, tehát nagyon messze vannak innen, Oszakából. Ha sok szabad időm lett volna, szerintem el tudtam volna menni oda.

Amikor kisgyerek voltam, gyakran mentem oda a szüleimmel, és találkoztam a nagyszüleimmel, a nagybátyámmal, a nagynénémmel, és az unokatestvéremmel. Finomakat ettem, sokat beszélgettem, és valahova együtt kirándultunk. Amikor sok emberrel laktam együtt egy helyen, nagyon jól éreztem magam, mert nekem nincs testvérem. Ők mindannyian jó emberek, de különösen a nagyszüleim nagyon kedvesek.

Másodéves gimnazista korom óta nem találkoztam a nagyszüleimmel, és sajnos most sem tudtam elmenni hozzájuk és nem tudtam segíteni nekik a tavaszi szünetben. Így a nyári szünetben akarok menni Kiotóba és Hokkaidóra a családommal, és találkozni a nagyszüleimmel, és sokat akarok segíteni nekik. Például takarítani, mosni, vásárolni, mosogatni, főzni stb. Ha ők örülnek, én is örülök. És ha sok időm van, az unokatestvéremmel is akarok találkozni, de sajnos szerintem ez kicsit nehéz, mert talán sokat kell íjászkodnom. Mindenesetre már mostantól nagyon várom a nyári szünetet.

Y. M.

Most egyedül lakom, de két évvel ezelőtt még a családommal laktam egy másik lakásban. E között a két lakás között sok nagy különbség van. Ezekről a különbségekről fogok írni.

A családom háza nagy és emeletes ház. Négyen vagyunk a családomban, mindenki abban a házban lakott. Sok szoba van. Előszoba, nappali, fürdőszoba, két WC, két gyerekszoba (az enyém és a húgomé), a szüleim hálószobája, konyha, japán stílusú szoba is van. Japán stílusú szoba szerintem csak a japán házakban van, a padló tatami, amit egy növényből lehet készíteni, puha és nagyon jó illatú. A szobának nincs ajtaja, hanem fuszuma van, ami olyan, mint egy papír fal, ezt elcsúsztatjuk és ezen lépünk be vagy ki. Egy kis kert is van. Abban a kertben a kutyánk lakik. Van sok virág, növény, és egy narancsfa.

Van néhány szomszédunk, mindenki jól ismeri egymást. Egyik szomszédunk néha hoz nekünk zöldségeket és gyümölcsöket, amiket maga termesztett. Nagyon finom és friss a zöldség. Mi is adunk neki ajándékot.

Most egy nagyobb házban, de kisebb lakásban lakom. Ez egy kétemeletes ház, és körülbelül harminc ember lakik itt, de mindegyik lakás nagyon kicsi. A lakásomban csak egy nappali van, ebben a nappaliban csinálok mindent. Előszoba, fürdőszoba, WC, konyha is van, de ezek sajnos kisebbek, mint a családi házban. Azt hiszem, hogy legfeljebb két ember tud itt lakni. Nincs kert, de van egy kis erkély, és ültettem virágot egy cserépbe.

Sok ember lakik a házamban, de senkinek se tudom a nevét. Nagyon vékony a fal, ami a lakások között van, ezért könnyen hallhatom a szomszédot. Nekem csak egy szomszédom van. Nem tudom miért, de néha magában beszél és hangosan nevet.

Melyik a jó lakás?   A családom házában nagyon nagyok a szobák és sokan lehet együtt lakni. Kedves szomszédaink is vannak. Másrészt, bármikor bármit lehet csinálni a lakásomban, amiben most lakom. Ha éjfélkor jövök haza, senkit sem zavarok. Azt hiszem, hogy ez nagyon nehéz kérdés. Amikor megkívánom a szabadságot, a kis lakásomban töltöm az időt, amikor valakivel szeretnék beszélni, visszamegyek a családi házba. Ez a legjobb ötlet.

S.Ch.

Születésem óta a szüleimmel meg a nagyszüleimmel együtt lakom. Japánban, főleg vidéken nem annyira ritka az ilyen típusú család. De mi egy kicsit különbözünk az átlagtól. Mi mindannyian egy lakásban lakunk, de benne a nagyszüleim és a szüleim életmódja alaposan elválik. Az ilyen típusú lakást „ két családi ház”-nak hívják.

Ebben a lakásban három generáció lakik. A gyerekek házaspárja szempontjából nézzük a családot, ezért a szülők házaspárját egy családnak számolják és a gyerekek házaspárját és azok gyerekeit másik családként számolják. Ha valaki ilyen típus lakásban szeretne lakni, be kell tartani néhány fontos szabályt. Például nem szabad zavarni a másik ember magánéletét. Jobb, ha az életük helye is elválik, különösen, ha teljesen más életmódot élnek. Viszont ha külön laknak egy lakásban, legalább hetente egyszer mindenki együtt vacsorázik. (Azért a vacsorát választják, mert Japánban a vacsora a legfontosabb étkezés.)

A „két családi ház”-nak három típusa van. Az első típus a közös típus. Ebben a típusban csak a hálószoba van külön és ezen kívül mindent együtt használnak. A második típus a teljesen elválasztott típus. Ez azt jelenti, hogy minden szoba vagy helyiség külön-külön van és nem kell együtt használni. A harmadik típus a félig közös típus. Ez az első és második típus között van. Így néhány helyiséget együtt használnak. Általában a második típust ajánlják, mivel így kevésbé van lehetőség arra, hogy konfliktus történjen.

Milyen helyiségekre van szükség, ha a második típusban szeretnék lakni? Általánosan konyha, fürdőszoba fürdőkád, vécé és mosdó. Sőt a mosókonyhának és telefonnak is külön kell lennie. Mivel mindent elválasztottak, nehéz kommunikálni egymással. Amikor a két család kommunikálni szeretne egymással, belső telefonon beszélhetnek egymással.

Mikor és miért lett híres az ilyen típus lakás? 1975-ben egy lakásokat áruló cég találta ki ezt a lakástípust. 1980-tól lett egyre híresebb, mert a telekárak hihetetlenül drágák lettek a gazdasági lufi miatt. Ekkor nagyon nehéz volt házat venni. És a nők is elkezdtek dolgozni. Emiatt a nőknek a gyereküket bölcsődébe kellett küldeni, de nem volt elég bölcsőde mindenkinek, ezért a nagyszülők vigyáztak a gyerekekre. 2000-től egyre több az idős ember és jó, ha a gyerek a családjával lakik, mert a nagyszülő mindig tud figyelni az unokákra.

Mostanában a „két egész két tized családi ház” nevű lakás is elég ismert. Ilyenkor két család és egy hajadon nő vagy nőtlen férfi lakik együtt.

Azt gondolom, hogy nekünk mindig tisztelnünk kell az időseket, így a szüleinket nagyon fontosnak gondoljuk. Ezért Japánban az ilyen lakás egyre híresebb lett és manapság is egyre népszerűbb.

I. T.