Én diák vagyok, így mostanáig egész élelemben tanultam. Ebben a dolgozatban az eddig tanulmányaimra tekintek vissza.

Amikor általános iskolai diák voltam, nem szerettem annyira tanulni, úgy mint más diákok. Nem tanultam szorgalmasan, de legalább megcsináltam a megcsinálandó feladatokat, mivel nem akartam, hogy leszidjanak. És akkor sem szerettem a tanulást, amikor középiskolai diák voltam. Különösen a matematikát nem tudtam jól érteni, így ezt a tantárgyat utáltam leginkább. De a középiskolai jegy fontos az olyan embereknek, akik szeretnének továbbtanulni, így nekem is, ezért szorgalmasabban tanultam, mint az általános iskolában. Ezen kívül nekem volt egy másik indokom is. Amikor jó jegyet kaptam, akkor az anyám nagyon örült. Én is nagyon örültem, mert szerettem az anyámat. Azonban a gimnáziumban megváltoztam, vagyis ráéreztem a tanulás ízére. Először bizony nem szerettem tanulni, így a gimnáziumi tanulás nagyon nehéz volt, sok volt a feladat és a megtanulandó anyag. Nekem eleinte nem volt kedvem, de egyszer váratlanul, véletlenül kaptam egy jó jegyet, és ettől megtáltosodtam. Azután önként szorgalmasan kezdtem tanulni, jó jegyeket tudtam kapni és végig első helyen voltam az osztályban. Az első hely nagyon kellemes volt nekem, és azt gondoltam, hogy sohasem akarok visszaesni. És szerintem különben is utálok veszíteni, és büszke vagyok, és ennek köszönhető, hogy meg tudtam tartani ezt a helyet.

A tanulás mindenkinek nagyon unalmas és utálja, de végül mindenkinek kell tanulni. És senkinek nem elég szeretni csinálni azt a dolgot, amit nem tud csinálni. Ha ez így van, szerintem jó, ha az ember csak legalább egyszer megpróbálja legyőzni az akadályt, tehát csak egyszer következetesen tanul, és akkor minden bizonnyal jó jegyet kaphat. Mert a tanuláshoz nem kell tehetség, hanem csak türelmesnek kell lenni. Ráadásul a türelmesség nem is túl nagy teher. Szerintem az elég sokat jelent, ha valaki mindennap biztosan legalább harminc percig tanul, vagy alvás előtt biztosan tíz szót megtanul stb. Mindenesetre fontos az, hogy szokásként tanuljon. Japánban van egy szólás—„A porból is hegy lesz, ha lerakódik”. Ez azt jelenti, hogy egy kis állandó türelemmel is lehet nagy sikert elérni. Én nagyon szeretem ezt a szólást, mert szerintem ez azt mondja, hogy mindenkinek mindenre megvan minden lehetősége. A nagy sikerhez nem kell zseninek lenni. Így mindenkinek van lehetősége arra, hogy okos legyen, ha csak legalább egyszer szorgalmasan tanul.

A tanulás és a munka nagyon fontos az életben. Azt hiszem, hogy nem lehet külön-külön gondolkodni tanulásról és munkáról. Ez azt jelenti, hogy ha jó oktatást kapok és sokat tanulok, akkor jó munkát tudok szerezni. Persze minden embernek különböző gondolatai vannak arról, hogy mi a jó munka. De az az igazság, hogy megtanulni az alapvető ismereteket a gimnáziumban és az egyetemen nagyon fontos és hasznos lesz, amikor valaki munkába áll és dolgozni kezd. Ezért azt hiszem, hogy miután valaki beiratkozik a gimnáziumba, nagyon fontos, hogy hogyan és mit tanul.

Japánban a gimnáziumban általában 8:45-kor kezdődik az első óra. Naponta hat vagy hét óra van, és a diákok sokat tanulnak. Az órák után sok diák délutáni kiegészítő iskolába jár és ott is tanul. Japánban különböző órák vannak a kiegészítő iskolákban, pl. egyszemélyes óra, csoportos óra és videóelőadás az interneten. A gimnázium Japánban nem kötelező és sok diák a felvételi vizsgára készül. A tantárgyak, amiket a diákok a gimnáziumban és az előkészítő iskolában tanulnak, attól függnek, hogy az ember milyen egyetemre fog felvételizni. Aki állami egyetemre fog felvételizni, öt tantárgyat kell tanulnia, aki pedig magánegyetemre, nem kell olyan sok tantárgyat tanulnia. Persze nemcsak az egyetem, hanem a szakiskola is egy választás. Mindenki sokat gondolkozik azon, hogy mi iránt érdeklődik és mi szeretne lenni, és elhatározza, hogy milyen karon, mit tanul majd, miután végez a gimnáziumban.

Az egyetemen a negyedéves diákoknak el kell dönteniük, hogy állást keresnek vagy továbbtanulnak a mesterképzésen. Sok diák állást kezd keresni. Amikor állást keres és talál, az mindenkinek fordulópont az életében. A negyedéves diákok, mielőtt végeznek az egyetemen, általában állást keresnek. Ezt japánul súkacunak hívják. Én még csak harmadéves diák vagyok, és nem kell állást keresnem. De lassan gondolnom kell arra, hogy milyen állásra vagyok kíváncsi és mit kell csinálnom. Én még nem tudok sokat erről, de sok negyedéves diáktól, a tanároktól és a barátaimtól hallottam a munkakeresésről. Mindenki azt mondja, hogy nagyon megerőltető és nehéz időszak, és nagyon fontos sokat készülni az interjúkra. Az interjún nagyon fontos, hogy sokat tudjak mutatni magamból, ezért először magamat kell megismernem. Én most kíváncsi vagyok arra, hogy még jobban megismerjem magamat az egyetemista éveim alatt.

Y. A.

(Kép: Japán állásbörze egyetemistáknak)

A japán általános iskolában általában egy évfolyamon 2-3 osztály van, a gimnáziumban pedig 4-6 osztály. Két japán oktatási jogszabály is szól arról, hogy ezek a szabványos osztályszámok Japánban. Azonban manapság Japánban a gyerekszám csökken, különösen vidéken, ezzel együtt pedig az iskola is kevesebb lesz. Az okajamai szülővárosomban is nagy probléma az elnéptelenedés. A legtöbb iskolában csak egy osztály van egy évfolyamon, sőt néhány iskolában több évfolyam tanul együtt egy osztályban. Az ilyen osztályt fukusiki gakkjúnak, egyesített iskolának hívják. Ráadásul lassan be is zárnak iskolák. Az az általános iskola is fukusiki gakkjú, ahova jártam, sőt, a másik általános iskola ahol tanultam is be fog zárni jövőre. Az iskolák újraszervezése azt jelenti, hogy ilyen iskolabezárások és -egyesítések történnek. Manapság egyre gyakoribb az iskolák újraszervezése Japánban.

Persze egy kicsit hiányzik majd az általános iskolám, azonban én inkább egyetértek az iskolák újraszervezésével. A következőkben ennek két okát szeretném leírni.

Az egyik, hogy néhány kis iskolában nincsenek évfolyamok. A japán iskolákban általában minden évben változik az osztály összetétele. Én a gimnáziumban tapasztaltam először az osztály változását, mert a gimnáziumban 3 osztály van egy évfolyamaton. Addig az óvodától az általános iskoláig körülbelül 12 évet főleg ugyanazokkal a társakkal töltöttem el. Szerintem ez nem is lett volna rossz, ha mindenki jól érezte volna magát az osztályban. Azonban az osztályom nem volt annyira jó. Az emberi kapcsolatok túl szűkek, és ez nekem unalmas és nyomasztó volt. Amikor beiratkoztam a gimnáziumba, frissebbnek és szabadabbnak éreztem magam. Több diákkal találkoztam és barátkoztam meg, új nézeteket és értékrendeket tanultam tőlük. Szerintem a diákok növekedéséhez az a legjobb, ha több osztály van egy évfolyamon. Ráadásul, az osztály változásakor a diákok meg tudják tanulni, hogyan lehet megbarátkozni más diákokkal.

A második ok, ami miatt egyetértek az iskolák újraszervezésével, hogy a kis iskolákban korlátozott a klubok száma. A japán iskolákban általában sok klubtevékenység van, körülbelül 10-20. Viszont abban az általános iskolában, ahova én jártam, csak három klub van: baseball klub, röplabda klub és pingpong klub. Nekünk, akik nem akartunk, nekünk is muszáj volt belépni egy klubba. Én nagyon szerettem volna zene klubba menni, de nem volt. Ráadásul nem jól tudok sportolni, így kelletlenül töltöttem sok nehéz időt az iskolai pingpong klubban. Emiatt is irigyeltem a nagyobb iskolákba járó diákokat.

Ni. N.

Először arról szeretnék írni, hogy milyen iskolában tanultam. Az édesapám munkája miatt sokszor költöztem, ezért sok iskolában tanultam. Amikor hét éves voltam, egy oszakai általános iskolába iratkoztam be, de egyből Amerikába kellett költöznünk. Amerikában a New Jersey Japán Iskolába jártam három évet. Sokat kellett tanulni ebben az iskolában. Például ebben az iskolában több angol óra volt, mint a japán iskolákban. És majdnem mindennap hét óra volt. A szépművészet órát és az angol órát amerikai tanárok tanították, ezért kicsit nehéz volt érteni. Három év után a helyi iskolára váltottam, mert ki akartam próbálni az amerikai iskolát. Az osztályban nem volt más japán, és csak angolul kellett beszélni, így nekem minden idő tanulás volt. A kedvenc tantárgyam a matematika volt. Tíz hónap után visszajöttem Japánba. A japán iskolában tanultam a társadalomról és a tudományokról, de nekem nehéz volt, mert addig szinte egyáltalán nem tanultam ezeket a tantárgyakat. A középiskolában és a gimnáziumban sokat tanultam, mert felvételiznem kellett. Természettudományos tagozaton tanultam az gimnáziumban, de nem jól tudtam a fizikát és kémiát. A kedvenc tantárgyam az angol volt. Azért választottam az idegen nyelvi kart, mert szerettem az angolt és kíváncsi vagyok az idegen nyelvekre.

Az egyetemen ebben a szemeszterben magyar órákat és egy angol órát választottam. A kedvenc magyar órámon egy rajzfilmet fordítunk japánra. Most próbálom leírni a szövegét. Ez nagyon nehéz, mert gyorsan beszélnek, de nagyon örülök, ha jól tudom hallani a szöveget és értem, mit mondott a szereplő. Szerintem a fordítás nehéz, mert olyan kifejezések vannak, amik nincsenek japánul. Nemcsak magyar tudás, hanem jó japán nyelvi képesség is kell hozzá. Most az angol órán egy amerikai színművet olvasok és ezt is nehéz lefordítani.

Jövőre szeretnék Magyarországon tanulni. Nemcsak nyelvet, hanem magyar kultúrát is. Ezen az egyetemen sok nyelvtant tanultam, így szeretném tudni használni ezeket akkor is, amikor beszélgetek.

A jövőben szeretném a nyelvtudásomat használni a munkában. Ha van lehetőség arra, hogy külföldön dolgozzak, szeretnék ott dolgozni néhány évet. De még nem döntöttem el milyen munkakörben szeretnék dolgozni, ezért még sokat kell gondolkodnom.

M. A.

A japán iskolarendszert szeretném bemutatni. Sok különbség van a japán iskola és a magyar iskola között.

Japánban 3 évestől 5 éves korig sok gyerek jár óvodába, de nem mindenkinek kell járni. Az óvodában a gyerekek énekelnek és rajzolnak. Ők a társadalmi rendszert is meg tudják tanulni. Japánban sok magánóvoda van. A gyerekeknek egyenruhát kell viselni, amikor az óvodába mennek, de amikor megérkeznek, ott az egyenruhából munkaruhába kell átöltözni, mert a ruhájuk napközben piszkos lesz.

6 évestől 12 éves korig a gyerekek általános iskolába járnak. Itt általános műveltséget (matematikát, nyelvtant, technikát, ének-zenét stb.) tanulnak. Magániskola és állami iskola is van Japánban. A magániskolában a diákoknak egyenruhát kell viselni és fekete iskolatáskát kell hordani. Az állami iskolában pedig a diákoknak nem kell egyenruhát viselni. Mindkét fajta általános iskolában a diákok együtt ebédelnek az iskolában. Az étlapot dietetikus állítja össze, ezért a szülőknek nem kell aggódniuk.

13 évestől 15 éves korig a gyerekek alsó középiskolába járnak. Japánban a gyerekeknek az alsó középiskoláig kell iskolába járni. Ezt iskolakötelezettségnek hívjak. Az alsó középiskola hasonlít a felső középiskolára. Kettő fajta van. A magániskolában van egyenruha, és sok diák jár az iskolába vonattal. Az állami iskolában is egyenruha van, de a gyerekek gyalog mennek, mert az iskola közel van az otthonukhoz. Néha a magániskolai diákoknak nem kell egyenruhát viselni.

16 évestől 18 éves korig a japán gyerekek felső középiskolába járnak. Itt is kettő iskola fajta (magán és állami iskola) van, de hasonlítanak egymásra. Sok diák a továbbtanulást választja, ezért sokat kell tanulni az egyetemi felvételi vizsgára.

19 évestől 22 éves korig a diákok egyetemre járnak. Az egyetemeken különböző egyetemi karok (orvostudományi, műszaki, bölcsészettudományi, közgazdaságtudományi kar stb.) vannak. Persze az egyetemből is kettő fajta van. Nagy különbség van a magán és állami egyetem tandíja között. Japánban a magánegyetemek tandíja kb. 1 millió jen, de az állami egyetemek tandíja csak kb. ötszázezer jen. A magánegyetemek tandíja nagyon drága, ezért aki nem ment át az állami egyetem felvételi vizsgáján, annak egy évig sokat tanulni és újra megpróbálhatja a vizsgát.

Nagy különbségek vannak a japán és a magyar iskola között. Szerintem ez nagyon érdekes.

K. M.

Japánban sok iskola és más oktatási intézmény van, például egyetemek, gimnáziumok, középiskolák, általános iskolák és óvodák.

A gyerekek először 3 évestől 6 éves korig óvodába járnak, vagy ha az anyjuk dolgozik és nagyon elfoglalt, bármilyen kortól 6 éves korig a gyerekek más típusú óvodába is járhatnak, ahol későig vigyáznak rájuk. Az óvodában a gyerekek tanulnak játszani a barátaikkal, írni, rajzolni, és először ismerkednek meg más gyerekekkel és tanárokkal.

Az általános iskolában 6 évestől 12 éves korig vannak a gyerekek. Az első évben a japán órán a hiraganákat, a katakanákat és könnyű kandzsikat, és a számtan órán az összeadást és a kivonást tanulják. A második évben kezdenek tanulni sok kandzsit és a szorzótáblát. Amikor harmadikosok lesznek, kezdenek tanulni tudományt és társadalmat. Az osztályt is meg kell ismerni, ez nehéz diákoknak. A tanulás egyre nehezebb lesz az egyre magasabb osztályokban. A hatodik osztályban néhány gyerek felvételi vizsgát tesz a következő középiskolába.

Néhány gyerek olyan középiskolába jár, ahol felvételi vizsgát kell tenni. Más gyerekek pedig a helyi középiskolába járnak. A középiskolás diákok nem számtant tanulnak, hanem matematikát, és angolul is kezdenek tanulni. A tanórán kívül majdnem minden diák végez valamilyen klubtevékenységet. A klubok között sport és kulturális klubok vannak, ahol a diákok találnak olyan dolgot, aminek az idejüket szentelhetik. Sok esetben a diákok között, akik középiskolába felvételi vizsgát tesznek, néhány diák a következő gimnáziumba felvételi vizsga nélkül kerül be. Más diákok pedig a következő gimnáziumba felvételiznek.

A gimnáziumban a tanulás nehezebb lesz, és mindent részletesebben tanulnak. Elsős gimnazista kor után néhány vizsgát tesznek, jegyet kapnak, és eldöntik, melyik egyetemre mennek. A gimnáziumban is sok klub van, és a diákoknak szabadon lehet választani. Harmadikos korban szorgalmasan tanulnak, hogy arra az egyetemre tudjanak menni, amire akarnak.

Ha megbuknak a felvételi vizsgán, lehet tanulni még egy évet. Lehet tanulni kiegészítő tanévben vagy előkészítő iskolában. Ha felveszik őket arra az egyetemre, amelyre tényleg akarnak menni, nagyon örülnek.

Az embereknek iskolába járni nagyon fontos tapasztalat. Nemcsak tanulnak, hanem meg lehet ismerni az emberi kapcsolatokat is. A tanáraik és a szüleik sok mindent tanítanak a gyerekeknek, akik ezután felnőttek lesznek és kilépnek a társadalomba.

I. S.

Japánban a diákok élete felhőtlen. Különösen a mi generációnk kapott nyomástól mentes oktatást. Azt az oktatáspolitikát, ami a tudást tartja a legfontosabb dolognak, kritizálták a magolós oktatás miatt. Sőt, az iskolán belüli erőszak, az iskolaelhagyás, lemorzsolódás stb. nagy probléma volt, ez ráirányította a figyelmet a diákok kényelmetlen életére, az etikai és egészségi problémákra. Ezért csökkentették az óraszámot és a tananyagot, és az oktatás azt vette célba, hogy a készségeket fejlessze, és tanulás élményét tartották a legfontosabb dolognak. Az oktatók és a szakértők támogatták ezt az oktatást, de a teljesítmény csökkent, így a rendszert megváltoztatták. Napjainkban ismét növelik az óraszámot és a tananyagot. Az ilyen oktatásban töltött diákéveimről írok.

Amikor alsó tagozatos voltam, engedetlen voltam és utáltam csak ülni. Nem voltam jó diák. Az óra közben mindig a tankönyvbe rajzoltam. Egy lánynak szép bajuszt rajzoltam és egy fiúnak pedig orrvérzést. A szünetben sokat hülyéskedtem és a tanárom leszidott, de szerettem az iskolát, mert találkozhattam a barátaimmal. Az iskola után rosszalkodva mentem haza. Mindig ugyanazokkal a barátaimmal hárman valaki házába becsengettünk és elszaladtunk. Miután hazaértem, gyorsan megcsináltam a házi feladatot és kimentem játszani a barátaimmal. Nem fogadtam szót a szüleimnek, és később mentem haza. Természetesen ők is leszidtak. Igazán rossz gyerek voltam.

Amikor felső tagozatos voltam sem voltam jó diák. A társadalomismeret tanára kopasz volt. Én műanyagból készült vonalzóval a fejére tükröztem a napfényt. A feje világosan csillogott és mérges lett. És néha aludtam. Igazán rossz gyerek voltam.

Gimnazista lettem. Akkor sem voltam kíváncsi a tanulásra, ugyanúgy mint korábban. A rögbi edzések miatt nagyon fáradt voltam, úgyhogy néha nem csináltam meg a házi feladatot. A vizsgaidőszakban nem volt edzés, így akkor egész éjjel dolgoztam és sikerült befejezni feladatokat. Mivel magolni kellett, a vizsgán nem teljesítettem jól. A bizonyítványom miatt a szüleim már-már lemondtak rólam. A rögbi klubból nagyon későn léptem ki és novemberig meccsek voltak. Emiatt a felvételi vizsga előtt nem tudtam jól tanulni. Ráadásul akkor nem volt célom és álmom sem, nem volt kedvem tanulni.

Miután érettségit tettem, megbuktam a felvételi vizsgán, egy évig korrepetálásra jártam. Akkor arra gondoltam, hogy a jövőben külföldre akarok menni, idegen nyelvet használva dolgoznék és a bölcsészetre váltottam.

Az egyetemen az idegen nyelvi karon kezdtem tanulni, de gimnazista koromig természettudományos osztályba jártam, úgyhogy egyáltalán nem tanultam történelmet. Ki volt Tokugawa Ieharu? Mit csinált Aleksei Kosygin? Egyáltalán nem tudom. Sokat kell tanulnom.

A nyomásmentes oktatás miatt az iskolaéveim nem voltak stresszesek, de a tudásom nagyon kevés volt. Persze az én rossz hozzáállásom miatt is. De most már ilyen buta embert is felvesznek Oszakai Egyetemre. Ebből is világosan látszik, hogy a nyomásmentes oktatás a tudás csökkenését okozta...

H. Y.

Ebben a szövegben a japán tanulásról és oktatásról szeretnék írni. Először is, ahogy az órán is megbeszéltük, a japán diákok nagyon elfoglaltak. Ennek egy fontos oka van. Ez a felvéti előkészítő iskola. Elég sok diák jár felvételi  előkészítő iskolába, mert ott a felvételi vizsgára lehet tanulni vagy olyan tantárgyat tanulni, ami nehezen megy az iskolában.

De azt hiszem, hogy a baj nem csak a felvételi előkészítő iskola, hanem a japán iskolarendszer önmagában is. Egy tanárom azt mondta egy órán, hogy a japán diákok a vizsgára tanulnak. Ezt én is így gondolom. A japán diákoknak a jegyek és a vizsgák nagyon fontosak. Japánban elég sok felvételi van. Talán ez is egy stressz a diákoknak.

A vizsga Japánban általában csak írásbeli. Most magyar szakos diák vagyok, és van szóbeli vizsga is, és megszoktam ezt. Japánban a vizsgán általában a tanárok nem nézik azt, hogyan gondolkodott a diák, hanem csak azt, hogy mi a válasz. Ha csak írásbeli vizsga van, talán a diákok és a tanárok is arra gondolnak, hogy az a legfontosabb, hogy „mi a válasz?” De az is nagyon fontos, hogy „hogyan gondolkodtak a diákok?” És ha szóbeli vizsga van, egy kicsit ezt is meg lehet tudniuk a tanároknak. Korábban olvastam egy könyvet, ami a japán oktatásról szól. Ebben a könyvben azt írták, hogy a japán diákok a vitorlázó repülőhöz hasonlítanak. Tehát nem tudnak egyedül repülni, mint a repülők. És nem önmagukért tanulnak, hanem a jó kritikáért, jegyért, vagy a tanárok kedvéért tanulnak a japán diákok. 

És most a diákok  nem azért tanulnak, mert érdekli őket valami, hanem mert a tanárok azt mondják, hogy ezt meg kell tanulni. Egy tanárom szerint a híres japán építész, Andó Tadao is mondott ilyet. Csodálkoztam, amikor azt hallottam, hogy Andó Tadao nem járt egyetemre, sőt egyedül tanulta meg az építészetet. Ő azért tanult, mert érdekelte az építészet. A mai diákoknak, természetesen nekem is, fontos az ilyen tanulás vagy szórakozás. Szerintem nagyon fontos az, hogy hogyan töltjük a fiatalságunkat. Manapság talán kevés szabadidőnk van a felvéti előkészítő iskola, diákmunka stb. miatt. De szeretnék önmagamért tanulni.

Sokat írtam a japán oktatás problémáiról, de természetesen néhány jó dolog is van. Például talán a japán diákok jól tudnak bemagolni valamit. Vagy a diákoknak általában jó erkölcsi érzékük van. Szerintem fontos, hogy megismerjük a japán oktatás előnyeit és hátrányait is, és örömmel tanuljunk önmagunkért.

G. M.

(Kép: A fény temploma Oszakában, tervezte: Andó Tadao)