Prezentáció a japán WC fejlődéséről a Dzsómon-korszaktól napjainkig.

Prezentáció az ocsúgenról és az oszeibóról, azaz a nyári és a téli ajándékozásról.

Prezentáció a japán kutyafajtákról.

A munka világa nagyon kemény. Csak kevés vállalat lehet sikeres, és más vállalatok pedig csődbe mennek. A világon 3000 vállalatnak van több mint 100 éves története és ezek 80 százaléka japán vállalat. Miért tudnak olyan hosszan működni a japán vállalatok? Én azt gondolom, hogy egy japán vállalat olyan, mint egy család. Sok az olyan vezető, akik azt gondolják, hogy a munkavállalói vagy fogyasztói az ő kincsei, és jól bánnak velük. Úgyhogy azok is hűségesek hozzájuk.

Szeretnék bemutatni egy sikertörténetet.1946-ban két férfi alapított egy vállalatot. Masaru Ibukának és Akio Moritának hívták őket. Ez volt a világ egyik leghíresebb vállalatának, a Sonynak az indulása. Ők próbáltak saját termékeket készíteni. A Sony 1954. májusban dobta piacra az első tranzisztorát és a következő évben pedig az első tranzisztoros rádiót Japánban. És a tovább években is így igyekeztek új termékeket készíteni, persze a mai napig.

Akio nem csak tökéletes mérnök volt, hanem kiváló üzletember is. Nagyon jó kommunikációs képességgel rendelkezett. A Sony vállalat igazgatójaként korábban rengeteg alkalma volt előadást, illetve beszédet tartani. Annak ellenére, hogy minden nap nagyon elfoglalt volt, segítség nélkül, csak a saját szavaival szeretett elmondani mindent. Mert ő mindig úgy érezte, hogy ő minden emberért felelős, akik kapcsolatban van a Sonyval. Volt, hogy véletlenül a témától eltérő dologról kezdett beszélni, de mindig méltóságteljesen kijavította magát. Nagy tömegekhez is úgy tudott beszélni, mintha egyenként szólítana meg mindenkit. Talán éppen emiatt hatották meg az embereket a beszédei. Akio 1999-ban meghalt, de a 20. század 100 legnagyszerűbb embere közé választották őt. Most is sokan tisztelik őt. Idegen nyelvet tanuló diákként az egyik álmom, hogy én is olyan beszédet akarok tartani idegen nyelven, amely meghatja az embereket.

Végül szeretném bemutatni két híres mondatát.

"Sok embernek van jó ötlete, de kevés az olyan ember, aki bátor és igyekszik, hogy az álma valóra váljon."

"Azért kell igyekeznem, hogy a Sony minden munkavállalója boldog legyen."

Én most munkát keresek, és szeretnék olyan vállalatot találni, amelynek az igazgatója annyira tisztelete méltó, mint Akio Morita.

Amikor az iskolában tanulunk, mindannyian tankönyvet használunk. A tankönyv nagyon fontos, mert ebből sok dolgot tanulhatunk. De egyébként ki írta ezt a tankönyvet és hogyan jut el a diákokhoz? Japánban minden tanévkezdéskor, azaz minden áprilisban olvashatunk olyan újságcikket, ami a tankönyvekről szól.

Az oktatási minisztérium szerint az iskolában minden diáknak kötelező tankönyvet használni, és kb. három évig tart, amíg a diákokhoz eljut egy új tankönyv. Azért tart olyan hosszú ideig a tankönyv készítése, mert minden tankönyvnek át kell mennie egy ellenőrzésen, hogy a diákok használhassák. Ez az ellenőrzés 1947 óta működik. A második világháború előtt a japán kormány írta a tankönyveket. De azóta magánkiadók írják őket és a kormány által felállított csoport ellenőrzi. Ha a könyv át tud menni az ellenőrzésen, a kiadók eladhatják a tankönyvet az önkormányzatoknak. Végül a város adja a könyvet az iskolának, és a diákok ingyenesen használhatják.

Amikor a kiadók a tankönyvet írják, az oktatási minisztérium által hozott szabályokat kell követni, de ezen kívül a kiadók szabadon írhatnak. Minden kiadó könyve kicsit különbözik más kiadók könyveitől. Különösen a japán történelemmel kapcsolatban vannak kis különbségek. Viszont 1989 óta a kormány által felállított csoport nem ellenőrzi szigorúan a tankönyveket, ezért általában egy tankönyv sem szokott elbukni a vizsgán.

Sajnos sokszor történt probléma a tankönyvek miatt. Általában a japán kormány és a koreai és a kínai kormány szoktak vitatkozni a japán történelemről. Például a Szenkaku-szigetekről és a Takesima-szigetről mindig vitatkoznak. Kína szerint a Szenkaku-szigetek az övé, Korea szerint pedig a Takesima-sziget Korea része. A japán kormány persze azt mondja, hogy mindkét sziget Japán része. Viszont a japán tankönyvekben régebben nem volt olyan szöveg, hogy ezek a szigetek Japánhoz tartoznak. Mert a japán kormány attól félt, hogy a politikai kapcsolat rossz lesz Kínával és Koreával. 2015-ben pedig végül a kiadók azt írták az új tankönyvben, hogy a Szenkaku-szigetek és a Takesima-sziget nem ezeké az országoké, hanem Japán saját szigetei. Természetesen Kína és Korea nagyon haragszik emiatt Japánra. Még mindig vitatkoznak.

Szerintem az a lényeg, hogy a diákok gondolkodjanak arról, hogy mi az igazság, és tudják, hogy miért gondolják azt, amit gondolnak. A tankönyv csak egy eszköz, amikor valami új dolgot tanulunk. És sohase tökéletes, mert egy ember írja, akinek saját véleménye van Ezért nekünk, diákoknak gondolkodnunk kell, és mindenről saját véleményre van szükségünk.

Amikor egy japán városban vagy, sokszor láthatsz olyan diákokat, akik egyenruhát viselnek. Japánban sok iskolának saját egyenruhája van. Ez biztos a japán iskola egyik fő jellemzője. Ebben a dolgozatban bemutatom a japán iskolai egyenruhák történetét és azon gondolkodom, hogy miért szeretik az egyenruhát a japánok.

Az első japán egyenruha körülbelül 1872-ben tűnt fel. Ez talán az első hivatalos egyenruha, de tulajdonképpen már az Edo-korszaktól volt ilyen ruha. De az Edo-korszakban nem volt hivatalos egyenruha, hanem az iskolai diákok általában kimonót viseltek.

A japánok nem mindig használtak egyenruhát. Amikor háború volt, a japánoknak nem volt pénzük, így ekkor a japánok nem iskolai egyenruhát viseltek, hanem országos egyenruhát. Az országos egyenruha nagyon egyszerű és sima volt.

A háború után újra feltűnt az iskolai egyenruha. És 1970-től új típusú egyenruhák jelentek meg. A régi egyenruha általában olyan volt, mint a katonai egyenruhák, például a matrózblúz. Néhány ember azt mondta, hogy az ilyen egyenruhák miatt a japánoknak nincs egyéniségük. Ekkor a városokban feltűntek a fényes és színes egyenruhák.

Sok oka van annak, hogy miért szeretik a japánok az egyenruhát. Most bemutatok néhányat ezek közül.

Először is a legfontosabb ok, hogy a felnőttek így könnyen igazgathatják a diákokat. Ha a diák nem visel egyenruhát, a felnőttek nem tudják, hogy ő diák vagy nem. És amikor a diákok valami rossz dolgot csinálnak, lehet tudni az iskolájukat az egyenruháról.

A második dolog, hogy az egyenruha által át lehet adni a diáknak azt a tudatot, hogy ő az adott iskola diákja. Majdnem minden iskolában saját egyenruhát használnak, ezért a diák érezheti az iskolai identitást.

A harmadik ok, hogy mostanában olyan iskolák is vannak, ahol szép egyenruhát kell viselni, és ezáltal sok diák jelentkezik oda. Japánban magas a magángimnáziumok száma, és minden magángimnázium több diákot akar kapni, mint más iskolák. Amikor a diákok a leendő gimnáziumukról döntenek, néha az egyenruhát nézik.

Végül bemutatok néhány új egyenruha típust. Mostanában a legnormálisabb egyenruha biztosan a blézer. Sok iskolában használják ezt. A matrózblúz is népszerű. Sok lányiskolában használják, mert a matrózblúz nőies. A fiúiskolák közül pedig sok használ régi iskolai egyenruhákat.

A külföldi emberek sokan mondják, hogy a japánoknak nincs egyéniségük és saját gondolataik. Ennek egyik oka lehet az iskolai egyenruha. A japánok gyerekkoruktól iskolai egyenruhát viselnek. Néha az óvodában is van egyenruha. Ha mindig ugyanazt a ruhát viseli valaki, mint a körülötte lévő emberek, akkor lehet, hogy az ember egyéniség nélküli emberré válik.

U. M.

Japánban a diákok élete felhőtlen. Különösen a mi generációnk kapott nyomástól mentes oktatást. Azt az oktatáspolitikát, ami a tudást tartja a legfontosabb dolognak, kritizálták a magolós oktatás miatt. Sőt, az iskolán belüli erőszak, az iskolaelhagyás, lemorzsolódás stb. nagy probléma volt, ez ráirányította a figyelmet a diákok kényelmetlen életére, az etikai és egészségi problémákra. Ezért csökkentették az óraszámot és a tananyagot, és az oktatás azt vette célba, hogy a készségeket fejlessze, és tanulás élményét tartották a legfontosabb dolognak. Az oktatók és a szakértők támogatták ezt az oktatást, de a teljesítmény csökkent, így a rendszert megváltoztatták. Napjainkban ismét növelik az óraszámot és a tananyagot. Az ilyen oktatásban töltött diákéveimről írok.

Amikor alsó tagozatos voltam, engedetlen voltam és utáltam csak ülni. Nem voltam jó diák. Az óra közben mindig a tankönyvbe rajzoltam. Egy lánynak szép bajuszt rajzoltam és egy fiúnak pedig orrvérzést. A szünetben sokat hülyéskedtem és a tanárom leszidott, de szerettem az iskolát, mert találkozhattam a barátaimmal. Az iskola után rosszalkodva mentem haza. Mindig ugyanazokkal a barátaimmal hárman valaki házába becsengettünk és elszaladtunk. Miután hazaértem, gyorsan megcsináltam a házi feladatot és kimentem játszani a barátaimmal. Nem fogadtam szót a szüleimnek, és később mentem haza. Természetesen ők is leszidtak. Igazán rossz gyerek voltam.

Amikor felső tagozatos voltam sem voltam jó diák. A társadalomismeret tanára kopasz volt. Én műanyagból készült vonalzóval a fejére tükröztem a napfényt. A feje világosan csillogott és mérges lett. És néha aludtam. Igazán rossz gyerek voltam.

Gimnazista lettem. Akkor sem voltam kíváncsi a tanulásra, ugyanúgy mint korábban. A rögbi edzések miatt nagyon fáradt voltam, úgyhogy néha nem csináltam meg a házi feladatot. A vizsgaidőszakban nem volt edzés, így akkor egész éjjel dolgoztam és sikerült befejezni feladatokat. Mivel magolni kellett, a vizsgán nem teljesítettem jól. A bizonyítványom miatt a szüleim már-már lemondtak rólam. A rögbi klubból nagyon későn léptem ki és novemberig meccsek voltak. Emiatt a felvételi vizsga előtt nem tudtam jól tanulni. Ráadásul akkor nem volt célom és álmom sem, nem volt kedvem tanulni.

Miután érettségit tettem, megbuktam a felvételi vizsgán, egy évig korrepetálásra jártam. Akkor arra gondoltam, hogy a jövőben külföldre akarok menni, idegen nyelvet használva dolgoznék és a bölcsészetre váltottam.

Az egyetemen az idegen nyelvi karon kezdtem tanulni, de gimnazista koromig természettudományos osztályba jártam, úgyhogy egyáltalán nem tanultam történelmet. Ki volt Tokugawa Ieharu? Mit csinált Aleksei Kosygin? Egyáltalán nem tudom. Sokat kell tanulnom.

A nyomásmentes oktatás miatt az iskolaéveim nem voltak stresszesek, de a tudásom nagyon kevés volt. Persze az én rossz hozzáállásom miatt is. De most már ilyen buta embert is felvesznek Oszakai Egyetemre. Ebből is világosan látszik, hogy a nyomásmentes oktatás a tudás csökkenését okozta...

H. Y.

A magyarnyelv-tanulás nekem nagyon nehéz volt Magyarországon, mert az iskola kezdetéig Angliában voltam, és ott hat hétig csak angolul tanultam. Angliában elég jól tudtam tanulni angolul, mert otthon is mindig tudtam beszélgetni a házigazdákkal. Hétvégén is a barátaimmal gyakran étterembe mentem és elutaztam néhány szép városba. Az iskolában könnyen alkalmazkodtam a barátaimhoz és sok jó emberrel tudtam összebarátkozni.

De Magyarországon, a Balassi Intézetben először nem jól tudtam barátkozni más emberekkel, mert majdnem mindenki egy barátjával együtt ment oda és már ismerték egymást. De nemcsak ez volt az oka, hanem az is, hogy mindenki elég jól tudott beszélni magyarul. Szerintem nekik magyar családjuk van, például a nagyanyjuk vagy a nagyapjuk magyar. Az magyarórákon összebarátkoztam néhány horvát lánnyal és koreai diákkal. A horvátok öten voltak, ők ugyanazon az egyetemen tanulnak Horvátországban, a koreaiak is már ismerték egymást. Csak én voltam egyedül az osztályban.

Más nehézségeim is voltak minden órán. Mivel B szintű csoportban tanultam, délelőtt a nyelvórán sok szót nem ismertem. Az osztálytársaim már jól ismerték a szavakat, és folyékonyan tudtak beszélni magyarul, különösen a horvát lányok. Délután pedig hungarológiai órákon vettem részt. A legnehezebb a történelem óra volt. Azon az órán B1-es és B3-as diákok tanultak. Ez a két osztály szinte majdnem ugyanaz a szint, de a B3-as csoportban a csak fél évre jövő diákok tanulnak. Azt hallottam, hogy a történelem tanár félreértette a szintet, és azt gondolta, hogy B3-as diákok nagyon okosak, és emiatt az óra nagyon nehéz lett. Tehát egy barátnőm megmondta ezt, és a második szemeszterben a történelem óra sokkal könnyebb lett. Kicsit humoros volt ez a hír. A legérdekesebb óra a nyelvészet óra volt. Persze nehéz volt, mindig sok új szót láttam a papíron, és semmit sem tudtam a magyar nyelvészetről, de szerintem azért érdekes volt. Japánban is fogok tanulni a magyar nyelvészetről.

Az órákon kívül, nekem egy speciális emlékem van. Az őszi szünetben egy magyar barátnőmhöz mentem Kecskemétre, és egy hétig ott laktam. A barátnőm családja szívesen vendégül látott engem. A barátnőm nagyanyjához is ellátogattunk és ott együtt főztünk magyar ételeket. Ennek nagyon örültem, és nagyon jól éreztem magam. Ez lett a legjobb élményem Magyarországon. A féléves tanulás kicsit rövid volt, és máskor is szeretnék még ellátogatni Magyarországra.

 F. Y.

Japánban van egy nagyon híres, Radio taiszónak (ラジオ体操) hívott torna. Már minden japán ismeri ezt a tornát és tudja csinálni. A Radio taiszó rádiós mozdulatművészeti torna, amiben ritmikus zenével mozgatják a test minden izmát és ízületét. Mostanában mindennap a rádió műsorán naponta négyszer és a TV-ben naponta kétszer hallgathatjuk és nézhetjük. Sőt néhány vállalatnál a munka előtt mindennap együtt tornáznak a Radio taiszóra, hogy felébredjenek, és hogy egészségesek legyenek. A Radio taiszó már tényleg általános dolog a japánok számára. Szóval most bemutatom a Radio taiszó történetét és a mai helyzetet.

Eredetileg 1925-ben Amerikában egy biztosítótársaság csinált tornát rádióműsorban, majd bemutatták azt a japánoknak. És amikor 1927-ben a Shówa-császár évfordulója volt, elkezdték készíteni a Radió taiszót, amit bárki bárhol könnyen végezhet. Erre a Sokolnak hívott csehszlovák torna is befolyást gyakorolt. Az volt a cél, hogy javítsák a japánok erkölcseit és megtartsák az egészségüket. Végül 1928-ban a japán posta készítette az első régi Radio taiszót, és a rádió közvetítette azt. A II.világháború közben beszüntették, de 1951-ben újrakezdték az új Radio taiszót, és közvetítették a rádióban.

Már mondtam, hogy most is nagyon híres a Radio taiszó és majdnem minden japán ismeri. Ennek az az egyik oka, hogy a nyári szünetben a diákok és az öregek minden reggel összejönnek a parkban vagy iskolában és ott együtt tornáznak a Radio taiszóra. Minden diáknak van Radio taiszó kártyája, amelyikre a diákok tornánként kapnak egy pecsétet. És az a diák, aki minden reggel pontosan jár oda, tud kapni valami apró ajándékot. Ez nagyon jó szokás, mert a diákok korán fel tudnak kelni a nyári szünet közben is és kommunikálni tudnak nem csak más diákokkal, hanem a helyi emberekkel is. Sőt mostanában a Radio taiszó nem csak tornaként, hanem diétás módszerként is népszerű a nők között. Mert a Radio taiszóval igen hatékonyan tudunk mozogni és könnyen sportolni. Remélem, hogy ez a torna jövőben is folytatódik és a japánok továbbra is szeretni fogják.

S. Y.

Budapest lakásproblémákkal küzdött a 20. század elején, de ezt nem sikerült megoldani a két világháború között. A kormány 1950. január elején a fővároshoz csatolt hét környékbeli várost és tizenhat községet[1]. Az ipar vonzása és a falusi helyzet romlása miatt megindult a falusi tömegek beáramlása Budapestre, és a tömeges áttelepülés katasztrofálissá tette Budapest lakáshelyzetét[2]. Emiatt kevés volt a lakás, ezért kezdődött el a Kádár-korszakbeli lakásprogram.

Ebben a programban lakótelepeket építettek a városokban. Például Békásmegyeren 1973-ban kezdték el, és a lakótelep 1983-ra készült el; ma mintegy 35000-40000 ember él itt[3]. Panelházakat, kb. 4-10 emeletes házakat építettek.

A lakásokhoz elsősorban olyan társadalmi csoportok jutottak, amelyek közelebb álltak a hatalomhoz[4]. Így a párt és állami apparátus tagjai könnyebben kaptak lakást[5].

Ilyen program nemcsak Magyarországon, hanem egész Kelet-Európában volt. Például a Szovjetunióban nagyon kevés volt lakás, így a Hruscsov-korszakban sok lakást építettek, de ezek a Szovjetunió felbomlásáig nem voltak tele. A Szovjetunióban kevesebb volt a magánlakás, mint más Kelet-Európai országokban. A peresztrojka után olyan programot kezdtek el, amely magán lakás építését ajánlotta.

Egyébként kényelmesek voltak a lakások? Manapság sok kritika éri a távfűtés miatt gazdaságtalan, többnyire csekély alapterületű, rossz elosztású panellakásokat[6]. Ám a beköltözők számára a meleg víz, a fürdőszoba, a távfűtés volt a megvalósult álom[7].

Ma is maradnak a szocializmus-korabeli lakások egész Kelet-Európában és sok lakásban laknak emberek. Az ilyen íztelen és rideg lakásokat a szocializmus hagyatéka részének tekinthetjük. Bár az országok egyre jobban fejlődtek, sok modern épület született meg. Így érdekes, hogy vannak városok, ahol régi és új épületeket is lehet látni. Ma vannak turisták, akik ezeket a lakásokat fényképezik és mutatják be saját blogokon. Remélem, hogy örökre maradnak ilyen hagyatékok, amelyek révén láthatjuk a régi korszakot.

A. M.

[1] Szántó Gábor, A mi 20. századunk : magyarországi képes albuma, Pannon-literatúra KFT, Budapest, 2009, 124. o.

[2] Uo.

[3] Uo.

[4] A Kádár-korszak lakáspolitikája http://www.ingatlanhirek.hu/hir/A-Kadar-korszak-lakaspolitikaja/33606/

[5] Uo.

[6] Szántó, 124. o.

[7] Uo.