Japánban a diákok élete felhőtlen. Különösen a mi generációnk kapott nyomástól mentes oktatást. Azt az oktatáspolitikát, ami a tudást tartja a legfontosabb dolognak, kritizálták a magolós oktatás miatt. Sőt, az iskolán belüli erőszak, az iskolaelhagyás, lemorzsolódás stb. nagy probléma volt, ez ráirányította a figyelmet a diákok kényelmetlen életére, az etikai és egészségi problémákra. Ezért csökkentették az óraszámot és a tananyagot, és az oktatás azt vette célba, hogy a készségeket fejlessze, és tanulás élményét tartották a legfontosabb dolognak. Az oktatók és a szakértők támogatták ezt az oktatást, de a teljesítmény csökkent, így a rendszert megváltoztatták. Napjainkban ismét növelik az óraszámot és a tananyagot. Az ilyen oktatásban töltött diákéveimről írok.

Amikor alsó tagozatos voltam, engedetlen voltam és utáltam csak ülni. Nem voltam jó diák. Az óra közben mindig a tankönyvbe rajzoltam. Egy lánynak szép bajuszt rajzoltam és egy fiúnak pedig orrvérzést. A szünetben sokat hülyéskedtem és a tanárom leszidott, de szerettem az iskolát, mert találkozhattam a barátaimmal. Az iskola után rosszalkodva mentem haza. Mindig ugyanazokkal a barátaimmal hárman valaki házába becsengettünk és elszaladtunk. Miután hazaértem, gyorsan megcsináltam a házi feladatot és kimentem játszani a barátaimmal. Nem fogadtam szót a szüleimnek, és később mentem haza. Természetesen ők is leszidtak. Igazán rossz gyerek voltam.

Amikor felső tagozatos voltam sem voltam jó diák. A társadalomismeret tanára kopasz volt. Én műanyagból készült vonalzóval a fejére tükröztem a napfényt. A feje világosan csillogott és mérges lett. És néha aludtam. Igazán rossz gyerek voltam.

Gimnazista lettem. Akkor sem voltam kíváncsi a tanulásra, ugyanúgy mint korábban. A rögbi edzések miatt nagyon fáradt voltam, úgyhogy néha nem csináltam meg a házi feladatot. A vizsgaidőszakban nem volt edzés, így akkor egész éjjel dolgoztam és sikerült befejezni feladatokat. Mivel magolni kellett, a vizsgán nem teljesítettem jól. A bizonyítványom miatt a szüleim már-már lemondtak rólam. A rögbi klubból nagyon későn léptem ki és novemberig meccsek voltak. Emiatt a felvételi vizsga előtt nem tudtam jól tanulni. Ráadásul akkor nem volt célom és álmom sem, nem volt kedvem tanulni.

Miután érettségit tettem, megbuktam a felvételi vizsgán, egy évig korrepetálásra jártam. Akkor arra gondoltam, hogy a jövőben külföldre akarok menni, idegen nyelvet használva dolgoznék és a bölcsészetre váltottam.

Az egyetemen az idegen nyelvi karon kezdtem tanulni, de gimnazista koromig természettudományos osztályba jártam, úgyhogy egyáltalán nem tanultam történelmet. Ki volt Tokugawa Ieharu? Mit csinált Aleksei Kosygin? Egyáltalán nem tudom. Sokat kell tanulnom.

A nyomásmentes oktatás miatt az iskolaéveim nem voltak stresszesek, de a tudásom nagyon kevés volt. Persze az én rossz hozzáállásom miatt is. De most már ilyen buta embert is felvesznek Oszakai Egyetemre. Ebből is világosan látszik, hogy a nyomásmentes oktatás a tudás csökkenését okozta...

H. Y.

Ebben a szövegben a japán tanulásról és oktatásról szeretnék írni. Először is, ahogy az órán is megbeszéltük, a japán diákok nagyon elfoglaltak. Ennek egy fontos oka van. Ez a felvéti előkészítő iskola. Elég sok diák jár felvételi  előkészítő iskolába, mert ott a felvételi vizsgára lehet tanulni vagy olyan tantárgyat tanulni, ami nehezen megy az iskolában.

De azt hiszem, hogy a baj nem csak a felvételi előkészítő iskola, hanem a japán iskolarendszer önmagában is. Egy tanárom azt mondta egy órán, hogy a japán diákok a vizsgára tanulnak. Ezt én is így gondolom. A japán diákoknak a jegyek és a vizsgák nagyon fontosak. Japánban elég sok felvételi van. Talán ez is egy stressz a diákoknak.

A vizsga Japánban általában csak írásbeli. Most magyar szakos diák vagyok, és van szóbeli vizsga is, és megszoktam ezt. Japánban a vizsgán általában a tanárok nem nézik azt, hogyan gondolkodott a diák, hanem csak azt, hogy mi a válasz. Ha csak írásbeli vizsga van, talán a diákok és a tanárok is arra gondolnak, hogy az a legfontosabb, hogy „mi a válasz?” De az is nagyon fontos, hogy „hogyan gondolkodtak a diákok?” És ha szóbeli vizsga van, egy kicsit ezt is meg lehet tudniuk a tanároknak. Korábban olvastam egy könyvet, ami a japán oktatásról szól. Ebben a könyvben azt írták, hogy a japán diákok a vitorlázó repülőhöz hasonlítanak. Tehát nem tudnak egyedül repülni, mint a repülők. És nem önmagukért tanulnak, hanem a jó kritikáért, jegyért, vagy a tanárok kedvéért tanulnak a japán diákok. 

És most a diákok  nem azért tanulnak, mert érdekli őket valami, hanem mert a tanárok azt mondják, hogy ezt meg kell tanulni. Egy tanárom szerint a híres japán építész, Andó Tadao is mondott ilyet. Csodálkoztam, amikor azt hallottam, hogy Andó Tadao nem járt egyetemre, sőt egyedül tanulta meg az építészetet. Ő azért tanult, mert érdekelte az építészet. A mai diákoknak, természetesen nekem is, fontos az ilyen tanulás vagy szórakozás. Szerintem nagyon fontos az, hogy hogyan töltjük a fiatalságunkat. Manapság talán kevés szabadidőnk van a felvéti előkészítő iskola, diákmunka stb. miatt. De szeretnék önmagamért tanulni.

Sokat írtam a japán oktatás problémáiról, de természetesen néhány jó dolog is van. Például talán a japán diákok jól tudnak bemagolni valamit. Vagy a diákoknak általában jó erkölcsi érzékük van. Szerintem fontos, hogy megismerjük a japán oktatás előnyeit és hátrányait is, és örömmel tanuljunk önmagunkért.

G. M.

(Kép: A fény temploma Oszakában, tervezte: Andó Tadao)