Tavaly az augusztus 20‐át Magyarországon töltöttem. Nagyon meglepődtem, hogy Magyarországon sokkal fontosabb az államalapítás napja, mint Japánban. Ott gyönyörű tűzjátékokat láttam, és az árusok is kipakoltak. Japánban az államalapítás napja nem annyira fontos. Japánban az államalapítás napja február 11‐e, de sem különleges, nagy fesztivál, sem államalapítás napi tűzjátékok nincsenek. Valójában én sem gondolok rá soha, hogy mikor van az államalapítás napja. Nálunk a három nappal későbbi Valentin‐nap sokkal népszerűbb. Tulajdonképpen nálunk nem is „államalapítás napja” van, hanem „államalapítási nap” (japánul kenkokukinen‐no-hi).

A nagymamám szerint a második világháború előtt február 11-ét az időszámítás kezdetének ünnepeként ünnepelték. Egy japán legenda szerint az első japán császár még időszámításunk előtt, február 11‐én lépett trónra, így a japán emberek azt gondolták, hogy Japánban az időszámítás február　11‐én kezdődött. Akkoriban a japán emberek istenként tisztelték a császárokat.

De a második világháború után eltűnt az „időszámítás kezdetének ünnepe”, mert az amerikaiak azt gondolták, hogy a japánok a háborúban a császár nevében harcoltak, így a béke érdekében a császár istenítését abba kell hagyni. Először az amerikaiak azt gondolták, hogy Japánnak nem kell császár, mert a császár miatt a japánok rossz dolgokat csináltak, de utána azt gondolták, hogy a nemzet összetartásához a császár nélkülözhetetlen. Így most is van császár Japánban, de most senki sem isteníti a császárokat. Most a császár csak a nemzeti összetartás szimbóluma, és neki nincs politikához való joga.

Az amerikai megszállás után február 11‐e az „államalapítási nap” lett. Nem tudjuk igaz-e, hogy az első japán császár február 11-én lépett trónra, mert csak a legenda alapján van így, ezért február 11-e nem az „államalapítás napja”, hanem „államalapítási nap”. Az „államalapítási nap” a törvény szerint annak az ünnepe, hogy szeretjük az országunkat és hogy megemlékezünk az államalapításról. Tehát nálunk az „államalapítási napnak” nem kellene február 11‐én lennie, hanem bármikor lehetne. Szerintem ezért Japánban nem annyira fontos az államalapítási nap.

Amikor Magyarországon töltöttem a magyarországi államalapítás napját, meglepődtem, és egyben  irigyeltem a magyarokat. A második világháború után sok japán ember nem ünnepli a japán államalapítást. Ha valaki nemzeti zászlóval vagy himnusszal ünnepel, akkor mindenki jobboldalinak tartja őt. De Magyarországon mindenki ünnepli az államalapítást. Persze a japán emberek is szeretik az országukat, de Japánban valami olyan hangulat van, hogy az államalapítást ünnepelni nem jó. Szerintem ez kicsit szomorú, így irigyeltem a Magyarországi államalapítás napját.

Japánban sok ünnep van. Most évente összesen 16 ünnep van, és ez a legnagyobb szám a fejlett országok között. Az 1960-as évek óta fokozatosan növekszik ez a szám. Ennek az oka az, hogy a munkaőrült Japánban szinte egyáltalán nem lehet fizetett szabadságot kapni. Sok ünnepet hoztak létre, hogy legálisan lehessen pihenni. Így Japánban azon kívül, hogy pihenni lehet, nincs fontos jelentése a legtöbb ünnepnek. Mondjuk, tavaly a Hegyek napját azért hozták létre, hogy az emberek elmehessenek a hegyekhez és köszönetet mondhassanak, de szerintem nem sokan mennek a hegyre, nem ünnepelnek semmit, inkább alszanak vagy csavarogni mennek. Nem csak a Hegyek napján, hanem a Zöld napon, a Gyerekek napján, a Tenger napján, sőt még a Sportnapon is alszanak, heverésznek és csajoznak. Sajnos az az igazság, hogy akik a szolgáltatóiparban dolgoznak, nem tudnak pihenni az ünnepeken, mert olyankor többen használják a szolgáltatásokat. Igazából én is dolgozom. Sőt, nincs más munkaszüneti nap az ünnepnapokon kívül. Úgyhogy szerintem az emberek nem is tudják, hogy mikor milyen ünnep van. Igazából nem tudom megmondani, hogy jól működnek-e a japán ünnepek.

Persze van olyan ünnep, amikor majdnem mindenki tud pihenni és amit mindenki ismer. Ez az újév, a legfontosabb ünnep Japánban. Olyankor a rokonok összegyűlnek, és a templomba mennek. Ott boldogságot, egészséget, gazdagságot, vagy bármi mást kívánnak. Én mindig azt kívánom, hogy az egész világról eltűnjön a háború, mindenki boldog legyen, és én legyek a legizmosabb az egész naprendszerben. Ennek köszönhetően minden évben egyre békésebb lett a világ. Ha békés lett a világ, az emberek hazamennek a templomból és buliznak. Különleges és egy kicsit fényűző ünnepi ételeket és italokat esznek és isznak. Ez az ünnepi étel csodálatosan nagy adag, hogy az év első három napján ne kelljen főzni a háziasszonyoknak, de általában a kisgyerekeknek nem ízlik és az öregeknek veszélyes, mert a rizstorta (mocsi) ragacsos. Igazából a gyerekeknek minden mindegy. Nekik a legfontosabb dolog az, hogy rokonoktól sok zsebpénzt kapnak. Hirtelen jó gazdagok lesznek, azután egy pillanat alatt leégnek. Én most már nem kapok egy forintot se. Ellenkezőleg mindjárt adnom kell. Erről eszembe jut, hogy már öreg vagyok.

A második legfontosabb ünnep a Sportnap, mert mostanában egyre inkább elterjed az a gondolat, hogy az izmokat karban kell tartani. Aznap mindenkinek muszáj konditerembe menni, nem szabad heverészni. Azok, akik konditeremben dolgoznak, nagyon gazdagok lesznek, így persze én is. A sörivók a gyúrás után a kocsmába mennek megmozgatni a rekeszizmokat, a heverészők pedig a túlvilágra kerülnek. Ha nincs fájdalom, nincs nyereség. Győzzük le önmagunkat!

Ha létrehozhatnék egy új ünnepet, a Zenenapot hoznám létre. Ez olyan jó nap lenne, amin a városban mindenhol zenélnek, minden koncertre ingyen lehet bemenni, ráadásul a hangszereket és a zenét nagy kedvezménnyel lehet vásárolni. Én egy dobot, egy zongorát, és egy gitárt vennék, és egész nap fesztiváloznék. Ha nincs zene, nincs élet. Robbantsuk fel a művészetet!

Sajnos az emberek annak ellenére nagyon elfoglaltak, hogy sok ünnep van. De jól akarjuk érezni magunkat. Legalább az ünnepeken éljünk boldogan!

Most több és nagyobb teljesítményű számítógépek vannak, mint régen. Szerintem különösen az okostelefon csodálatos találmány. Ez az emberhez legközelebbi számítógép: ha körül nézek itt egy diák nézi az okostelefonját, ott egy férfi is, amott egy öreg néni is... Az okostelefonnal sok dolgot lehet csinálni. Például telefonálni, internetezni, facebookozni, twitterezni, könyveket olvasni, zenét hallgatni stb. Tényleg sok-sok dolgot tudunk csinálni.

Amikor beiratkoztam az egyetemre, a szüleim vettek nekem egy okostelefont. A szüleim háza messze van az és egyedül kell laknom, Nekem (és talán minden egyedül lakónak) az okostelefon nagyon fontos. A szüleim szeretnek LINE-ozni velem mert könnyen és gyorsan tudunk üzenni egymásnak. A szüleim megkönnyebbülnek és én is megkönnyebbülök. Pusztán az okostelefonnal tudok fényképezni és el tudom  küldeni a fotót. Így gyakran küldök  fotót a szüleimnek. 

Útvonalat keresni is nagyon könnyű. Amikor nem volt okostelefonom, a nyomtatott menetrendet néztem. De ez nehéz, mert sok kicsi szám van benne, és néha a papírt is elvesztettem. Most pedig csak be kell vinni a célállomást. Nagyon könnyű. Oszakában a forgalom nagyon bonyolult, így talán okostelefon nélkül nem tudnék elindulni otthonról.

Ennyire kényelmes lett az életem, de az okostelefonnak nemcsak jó oldala, hanem rossz oldala is van, ha rosszul használjuk. Például sok ember mindig, még gyaloglás közben is az okostelefont nézi. Ez nagyon veszélyes. És mostanában a hírek szerint egy férfi vezetés közben az okostelefonját nézte és elgázolt egy kisfiút. Ez szörnyű és szomorú. 

És a kisgyerekeknek is néha van probléma az okostelefon miatt. Belefeledkeznek az online játékokba és nem tanulnak. Sokáig fent maradnak. A LINE-nal könnyen lehet zaklatni is egymást. Azt hiszem, hogy az iskolában a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy mit szabad és mit nem szabad. És az a fontos, hogy a felnőttek megértsék és betartsák az okostelefon használatának szabályait, mert a gyerekek utánozzák a felnőtteket. 

Valójában ezelőtt én is gyaloglás közben néztem okostelefonon a térképet, és kis híján  nekimentem egy öreg néninek. Nem tudtam észrevenni őt. Az öreg néni megszidott. Azt mondta, hogy mostanában mindenki csak az okostelefont nézi és ő nem tud sétálni, mert nagyon fél. Körülöttünk volt néhány ember, kisgyerekek is, és néztek minket. Nagyon szégyelltem magam és bocsánatot kértem. Most nem használom az okostelefont gyaloglás közben.

A jövőben még több és még nagyobb teljesítményű számítógépek lesznek. De azt hiszem, hogy nem a számítógép, hanem az ember a legfontosabb. A számítógép egy eszköz, ami segít az embernek. Ezt nem akarom elfelejteni és kényelmes életet akarok élni a csodálatos számítógéppel!