Japánban sok ünnep van, de most különösen a japán szilveszterről és újévről szeretnék írni. A japánok szilveszterkor kitakarítanak a házukban és a háziasszonyok oszecsit, ozónit és hajdinatésztát főznek. Az oszecsi hagyományos japán étel, amiben bab, gesztenye, tengeri moszat stb. van. Az ozóni hasonlít a miszo levesre, de az ozóniban mocsi is van. Az, hogy milyen ízű  az ozóni az adott vidéktől függ. Szilveszterkor mindenki otthon van és a családdal tölti a napot. Az új évet várva egy dalversenyt nézünk a tévében, amiben híres énekesek szerepelnek és a női csapat és a férfi csapat versengenek egymással. Ezután hajdinatésztát eszünk és éjfélkor visszaszámlálunk.

Újévkor oszecsit és ozónit eszünk. Újévkor sok mocsit eszünk, így nagyon kövérek leszünk. Felkeressük a rokonainkat és köszönetet mondunk nekik. A gyerekek pénzt kapnak a szüleiktől vagy a nagyszüleiktől. A családunkkal a templomba megyünk és azt kívánjuk, hogy jó év legyen nekünk az újév. A templomban omikudzsit is csinálunk. Egy dobozból választunk egy pálcát, amire egy szám van írva. Utána kapunk egy papírt, amire ugyanaz a szám van írva és megtudjuk, hogy milyen év lesz nekünk ez az év. Ha rossz év lesz, a papírt odakötözzük egy fához. Azután hazamegyünk és otthon tévét nézve pihenünk. Szerintem mindenki nagyon jól érzi magát újévkor.

Szerintem Japánban rossz a nyelvtanítás. Szerintem ennek két oka van. Az első, hogy a japán iskolában alig gyakorolhatjuk a beszélgetést. Amikor középiskolás voltam, angolórán sokat gyakoroltam a nyelvtant és a hallás utáni értést. Talán sok japán iskolában a diákok ilyesformán tanulnak angolul, mert ezek a készségek nagyon fontosak a felvételi vizsgán. Sok iskolában nincs szóbeli vizsga. Így az angolórán csak egy kicsit gyakoroltam a beszélgetést. Például felolvastuk a tankönyvet, rövid páros munkát csináltunk (de sok diák japánul beszélt), vagy gyakoroltuk az új szavak kiejtését. Még egy rossz dolog van Japánban. Ha valaki keményen próbál folyékonyan beszélni angolul, néhány diák hülyének nézi őt. Így a japán diákok készakarva úgy beszélnek angolul, mintha katakanát olvasnának.

Azt hiszem, hogy az idegen nyelvet nem a vizsga miatt kell tanulnunk, hanem a kommunikáció miatt. Ha egy nyelvet csak a vizsga miatt tanulunk, az nagyon unalmas. A japán diákoknak gyakorolni kell a beszélgetést és valójában használni a nyelvet. Szerintem a használat a legfontosabb, mert amikor tudtam beszélgetni külföldi diákokkal magyarul Szegeden, nagyon jól éreztem magam. Jó ötlet, hogy meghívunk néhány külföldi diákot az órára és beszélgetünk angolul vagy más idegen nyelven.

A következő probléma, hogy a japán emberek nagy része csak angolul tanul. Amikor külföldi diákokkal vitáztam, azt mondták, hogy gimnazista korukban már tanultak egy-kettő idegen nyelvet az angolon kívül. Például németül, franciául, kínaiul stb. És persze tudnak folyékonyan beszélni angolul is. Nagyon csodálkoztam, mert amikor gimnazista voltam, az iskolámban nem tudtam tanulni más idegen nyelvet az angolon kívül. Csak angolórák voltak. Szerintem sok más japán gimnáziumban is csak angolórák vannak és nincsenek más idegennyelv-órák.

Talán sok japán ember azt hiszi, hogy Japánnak csak az angolra van szüksége. Valójában most sok országban beszélnek angolul világszerte és a japánok azt hiszik, hogy talán nincs nagy baj a munkában, ha valaki tudja használni az angolt, mert sok japán vállalat kér jó pontszámot a TOEIC-en vagy a TOEFL-en.

Sok japán tanul idegen nyelvet csak a vizsga vagy a munka miatt! Így amikor valaki azt mondja, hogy tanul egy idegen nyelvet az angolon kívül, a másik azt kérdezi, hogy miért, mi lesz a jövőben. De szerintem még akkor is nagyon fontos nekem a nyelvtanulás, ha nem tudom használni az idegen nyelvet a vizsgán vagy a munkában. Ahogy tanulok magyarul, egyre többet megismerek a magyar kultúrából is. Ez nagy előnye a nyelvtanulásnak. A japánoknak meg kell érteni, milyen izgalmas az idegen nyelv és a kultúra.

Ha a jövőben nekem gyerekeim lesznek, szeretném megtanítani nekik, hogy milyen izgalmas a nyelvtanulás és nem a vizsga miatt, hanem a kommunikáció és a kultúra megismerése miatt taníttatom majd őket idegen nyelvekre.

Az  obon nevű japán ünnep nem nemzeti ünnep, de az egyik legfontosabb ünnep Japánban. Az obon ünnep minden évben augusztus 13-tól 16-ig van. Az obon hasonló mint Magyarországon a halottak napja. Azt mondjuk, hogy ilyenkor az elhunyt emberek lelke visszajön a világba.

Az obon az üzletembereknek az első hosszú szünet az aranyhét (egy olyan hét, ami május elején van és egymás után vannak az nemzeti ünnepek) után. A japán üzletemberek általában nem kaphatnak hosszú fizetett szabadságot, ezért ők obonkor kipihenik magukat és szórakoznak. Obonkor általában találkoznak egymással a rokonok. Akik más városokban dolgoznak vagy tanulnak, azok is visszamennek a szülővárosukba. Én egyedül lakom egy oszakai bérlakásban, de obonkor visszamegyek a vidéki szülővárosomba a családomhoz.     

Sok oboni szokás van. Nem tudom, hogy a nagyvárosokban is ápolják-e ezeket, de a családomban most is követünk néhányat. Augusztus 13-án, az obon előtti napon készülünk fel arra, hogy tisztelettel fogadjuk az elhunyt rokonok lelkét a lakásunkba. A ház eresze alá  lámpákat akasztunk és tüzet rakunk a ház előtt, és így mutatjuk, hogy örömmel várjuk a rokonok lelkét. Dangót (rizsből és babból készült gombóc alakú japán édesség) csinálunk és ezeket az oltár elé tesszük, ami otthon van és ahol a rokonokat gyászoljuk. A családommal együtt elmegyünk a temetőbe, és hazavisszük a rokon lelkét.

Obonkor bonodori, azaz bon néptánc fesztiválok is vannak. A bon néptánccal üdvözöljük és gyászoljuk a rokonok lelkét. A bonodori este kezdődik. A bon néptánc körtánc. A tér közepén egy tornyot építünk, a tornyon néhány férfi dobol és az emberek körülötte táncolnak. Sokan japán hagyományos könnyű nyári kimonót, jukatát viselnek. Étel, ital, és játékstandok is vannak. Régen minden közösség tartott bonodorit. Azonban mostanában egyre kevesebb bonodori van, mert a közösségi kapcsolatok gyengébbek lettek, sőt a fiatalok is kevesebben vannak. Kiskoromban a szülővárosomban is minden évben volt, de sajnos már nincs.

Az obon utolsó napján is tüzet rakunk a ház előtt, hogy visszakísérjük a rokonokat.

Szerintem nem az a fontos, hogy az elhunyt rokon igazán visszajön-e. Az fontosabb, hogy a családunkkal és a rokonokkal együtt töltjük az időt és visszaemlékszünk az elhunyt emberekre.