Mostanában sok olyan diákot látunk, aki fekete öltönyt visel. Ők munkát keresnek. Azért igyekeznek, hogy jó munkát találjanak. Általában megfelelő céget tudnak találni és eldöntik, hogy ott fognak dolgozni. Azonban vannak diákok, akik egy "fekete céggel" találkoznak, és azt hiszik, hogy ez a "fekete cég" nagyon jó cég. Ezek a diákok úgy döntik el, hogy ott fognak dolgozni, hogy nem tudják, hogy ez a cég valójában egy "fekete cég". Ebben a szövegben a fekete cégeket szeretném bemutatni.

Először is, mi az a fekete cég? Mit csinál egy fekete cég? Sok definíció van a "fekete cégekről". Például aki egy "fekete cégnél" dolgozik, annak nincs szabadsága. A dolgozók nagyon sokat dolgoznak, de nem tudnak jó fizetést kapni. A munkaidejük túl hosszú, hosszabb, mint egy átlagos cégnél, de nem kapnak pénzt a túlóráért. Mielőtt elkezdnek dolgozni ezen a munkahelyen, azt hallgatják, hogy ez a cég nagyon jó, minden munkavállaló nagyon kedves, ott vidáman lehet dolgozni stb. Azonban ezek a dolgok nem igazak. A munkaadó túl szigorú, nem ad a jó fizetést, vagy szigorú és a munkavállalót nehéz munka végzésére kényszeríti. A túl sok nehéz munka vagy az igazságtalan munkaadó miatt sok munkavállaló beteg lesz. Van olyan munkavállaló is, aki meghal azért, mert túl sokat dolgozott.

Mostanában azt hallom, hogy Japánban sok "fekete cég" van. A japán kormány azt gondolja, hogy ez nagy probléma és megoldásra van szükség. Most tervezik a gyakorlati megoldást és manapság próbálják ki ezeket a terveket. Például minden vállalatnak muszáj rendszeresen jelentést tenni, hogy hány órában dolgozik a munkavállaló vagy hány óra a túlóra. Ha a munkaidő túl hosszú és a munkavállaló túl hosszan dolgozik, megbüntetik ezt a vállalatot. Ha a munkavállaló nem tud elég szabadságot kapni, szintén megbüntetik a munkaadót.

Kicsit nehéz tudni, hogy melyik cég "fekete cég". A legtöbb cég az álláshirdetésben csak jó dolgokat mond, és nem mond rossz dolgokat magáról. Még ha a cég nagyon nagy és népszerű is, akkor is lehet, hogy "fekete cég". De a munkakeresésben a legfontosabb olyan céget keresni, ahol hosszan akarunk dolgozni. Remélem, hogy én is tudok találni egy jó céget és nem egy "fekete cégnél" fogok dolgozni.

Sok japán egyetemista az órák után vagy hétvégén részmunkaidőben dolgozik. Ennek a munkának sok típusa van pl. felvételi előkészítő iskolai tanár, pincér, eladó stb. Annak az oka, hogy sok egyetemista dolgozik az órák után nem csak az, hogy meg kell keresni a megélhetési költségeket és az oktatáshoz szükséges pénzt, hanem az is, hogy a diákok a szórakozáshoz akarnak pénzt keresni. Több egyetemista kap pénzt a megélhetési költségeire a szüleitől, de a szüleitől kapott pénzt nem akarják szórakozásra használni. A másik ok, hogy sok diák külföldre akar utazni, mert csak akkor van szabadidejük, amikor még egyetemisták, tehát pénzt gyűjtenek az utazásra. A fentiek miatt tehát több egyetemista részmunkaidőben dolgozik az órák után.

Az egyetemisták sok különböző típusú munkahelyen dolgoznak. Hogyan választják ki a munkahelyet? Régebben egy érdekes cikket olvastam erről. Ez a cikk azt írta, hogy az egyetemisták három fő szempont alapján választották a munkahelyüket. Az első hogy, hol tudnak jobb órabért kapni. Ezt a szempontot én is nagyon jól értem. Én is minél magasabb órabért adó munkahelyen akarok dolgozni. Azt hiszem, hogy mindenki ezt szeretné, nem csak az egyetemisták. A második szempont, hogy új barátokat akarunk szerezni. Nem minden diák tagja egyetemi klubnak, így a diákok egyetemen kívül szeretnének új barátokat szerezni. A harmadik szempont, hogy számukra kedves időtöltést szeretnének csinálni munkaként. Nem mindenki ezeket a dolgokat válaszolta, de nagyon érdekes cikk volt.

Én is dolgozom részmunkaidőben, mert pénzt akarok keresni a szórakozásra és a külföldi tanulás miatt. Amikor elsőéves voltam, egy szupermarketben dolgoztam. Ott pénztáros voltam. De itt nem volt jó fizetés, de sokat kellett dolgozni, és nem lehetett hiányozni. Egyetemistáknak nagyon nehéz munkahely volt. Most egy uszodában dolgozom. Ez nagyon érdekes, de kicsit szokatlan munka. Általában gyerekeket tanítok úszni. Először sok gyerek nem tud a víz alá merülni, tehát kezdetben csak együtt játszanak az uszodában. A gyerekek nagyon aranyosak és vidámak, de olykor szemtelenek. Azt gondolom, hogy ez a munka nagy kihívást jelent. Meg tudom tanulni az emberekkel való kommunikációt. A gyereket tanítom úszni, de nem csak a gyerekekkel érintkezem, hanem a szüleikkel is kell beszélni és kommunikálni. Szerintem ezek az élmények hasznosak lesznek nekem jövőben.

Mostanában a japán diákoknak nagy probléma az ösztöndíj visszafizetése az egyetem elvégezése után. Azt hiszem, hogy most sokan azt gondolják, hogy miért kell egy ösztöndíjat visszafizetni. De egy híres japán ösztöndíj (Jasso: Japan Student Service Organization) úgy működik, hogy a visszafizetésből lesz a következő diákok ösztöndíja, ezért vissza kell fizetni az ösztöndíjat.

A Jasso ösztöndíjrendszerét mutatom be. Először az ösztöndíjasokról szólok. Akinek nincs elég pénze egyetemre járni, és jó eredményei vannak, annak lehet igényelnie az ösztöndíjat. De inkább a gazdasági elem a fontosabb. Két fajta ösztöndíj van, az egyik a különösen jó eredményekkel rendelkező diákoknak van, de ilyenkor az ösztöndíj összege eldöntött, nem lehet választani. És annak nincs kamata, szóval amennyit kapnak, annyit fizetnek vissza. A másik fajtánál nem annyira szigorúan veszik figyelembe az eredményeket, és öt összeg közül lehet választani. De ennek a típusnak kamata van, szóval ha későn fizetik vissza, akkor többet kell fizetni. És ugyanaz az ember mind a kettő fajta ösztöndíjat is megkaphatja egy időben.

Most nézzük meg, hogy milyen problémák fordulnak elő. Az egyik, hogy ahhoz, hogy állást szerezzen valaki, egyetemre kell járni. Ha nem jár egyetemre, akkor nehéz lesz jó munkát találni, szóval nem lesz elég a fizetése. Ezért sok diák tovább is tanul. De ha az egyetemen nem tanul szorgalmasan, nem találja ki mit akar csinálni a jövőben, vagy nem sikerül állást találnia, akkor nem tud elég pénzt keresni. Ezért ha ösztöndíjasként járt az egyetemre, nem tudja visszafizetni a pénzt.

És a másik ok, hogy néha az ösztöndíjasok nem tudják, hogy az ösztöníjat vissza kell fizetni. A diákok általában a gimnáziumban igénylik az ösztöndíjat, és akkor meghallgatják a tájékoztatást arról, és aláírják a szerződést. De ha a tanárok nem jól magyaráznak, vagy a diákok nem jól figyelnek, néhány diák nem ismeri a kötelezettségeit, és az egyetem elvégzése után nem fizet (és nem is tud, mert általában az ilyen emberek nem keresnek sok pénzt).

Általában azt mondják, hogy e miatt a két ok miatt történik probléma. Az elsőt kicsit nehéz megoldani, mert az álláskereséssel is kapcsolatban van. De a másodikat meg lehet oldani, meg kell ismertetni a diákokkal az ösztöndíjasok kötelezettségeit. Én is kaptam ösztöndíjat a Jassotól, és annak köszönhetően tudtam az egyetemre járni és Magyarországon is tanulni. Ez az ösztöndíj biztos, hogy fontos a diákoknak. Ezért remélem, hogy továbbra is jól működik ez a rendszer azok számára, akik szorgalmasan akarnak tanulni, és még jobb lenne, ha egy új rendszer is indítanának, amelyben nem kell visszafizetni az ösztöndíjat.

Források

・独立行政法人　日本学生支援機構 JASSO

http://www.jasso.go.jp/index.html

・公益財団法人　生命保険文化センター

・http://www.jili.or.jp/lifeplan/lifeevent/education/10.html

・http://news.ameba.jp/20150605-585/

・http://blogos.com/article/112895/

2015. május 18-tól három hétig angol tanítási gyakorlaton voltam az alsó középiskolában, ahova 7 évvel ezelőtt jártam. Ez a három hét nekem nagyon fontos időszak lett. Az iskolában tanár voltam, de sokat tanultam is. Nagyon meglepődtem, hogy teljesen más az a tanár, akit a diákok elképzelnek és az igazi. A következőkben arról fogok írni, amit a tanárokról gondoltam a gyakorlat alatt.

Először is a tanárok nagyon sokat gondolnak a diákjaikra. Szerintem a diákok nem tudják ezt. Korábban én sem tudtam, de a gyakorlat alatt én is sokat gondoltam rájuk. Például a tanár sok időt tölt csak egy óra elkészítésével is. Általában, az alsó középiskolai óra 50 perces, de felkészüléshez több idő kell. Ki kell gondolni, hogy mikor mit csinálunk, mire kell figyelnem, mit kell írnom, és milyen kérdés merülhet fel. Nagyon nehéz volt kigondolnom, hogy hogyan lehet könnyen megmagyarázni a nehéz új nyelvtant. Amikor alsó középiskolai diák voltam, nem nagyon szerettem az órákat, és néha aludtam (de csak amikor nagyon álmos voltam) vagy azt éreztem, hogy ez nagyon unalmas. Most azt gondolom, hogy ez nagyon rossz dolog volt, és sajnálom.

A következő kérdés, hogy szerintem a tanároknak túl sok munkájuk van. Régebben azt gondoltam, hogy a tanári munka csak tanítás, de ez nem igaz. Valójában az alsó középiskola tanároknak egyáltalán nincs szünetük. A tanár reggel 8 órakor megérkezik az iskolába, elő kell készíteni az aznapi órákat, utána a tanterembe megy, és a diákokat tájékoztatni kell az aznapi menetrendről. Mindennap 2-5 órája van, és néha ezeknek ugyanaz a tartalma. Ha nincs órája, ügyeletet kell tartani az iskola körül, és ha baj van vagy egy diák rossz, meg kell oldani a problémát. Ebédszünetben is a tanteremben segít a diákoknak és figyel a rossz diákokra. Ha egy diák nincs ott, meg kell találni őt, és a tanárnak nincs ideje ebédelni. Óra után pedig majdnem mindennap vannak megbeszélések. Néhány tanárnak iskolai klubba is kell mennie. Elméletileg 17 óra után haza lehet menni, de senki nem tud. Van aki 21 óráig is az iskolában marad.

Szerintem a tanári munka nagyon nehéz munka, mert a tanár gyerekekkel érintkezik, akikben sok lehetőség van. Ez motiváció a tanár számára. A tanárok azt akarják, hogy a diákok okosak legyenek, érdeklődjenek valami iránt és jobb emberek legyenek. Persze nagyon nehéz is ez a munka, de nagyon megéri.

A munka világa nagyon kemény. Csak kevés vállalat lehet sikeres, és más vállalatok pedig csődbe mennek. A világon 3000 vállalatnak van több mint 100 éves története és ezek 80 százaléka japán vállalat. Miért tudnak olyan hosszan működni a japán vállalatok? Én azt gondolom, hogy egy japán vállalat olyan, mint egy család. Sok az olyan vezető, akik azt gondolják, hogy a munkavállalói vagy fogyasztói az ő kincsei, és jól bánnak velük. Úgyhogy azok is hűségesek hozzájuk.

Szeretnék bemutatni egy sikertörténetet.1946-ban két férfi alapított egy vállalatot. Masaru Ibukának és Akio Moritának hívták őket. Ez volt a világ egyik leghíresebb vállalatának, a Sonynak az indulása. Ők próbáltak saját termékeket készíteni. A Sony 1954. májusban dobta piacra az első tranzisztorát és a következő évben pedig az első tranzisztoros rádiót Japánban. És a tovább években is így igyekeztek új termékeket készíteni, persze a mai napig.

Akio nem csak tökéletes mérnök volt, hanem kiváló üzletember is. Nagyon jó kommunikációs képességgel rendelkezett. A Sony vállalat igazgatójaként korábban rengeteg alkalma volt előadást, illetve beszédet tartani. Annak ellenére, hogy minden nap nagyon elfoglalt volt, segítség nélkül, csak a saját szavaival szeretett elmondani mindent. Mert ő mindig úgy érezte, hogy ő minden emberért felelős, akik kapcsolatban van a Sonyval. Volt, hogy véletlenül a témától eltérő dologról kezdett beszélni, de mindig méltóságteljesen kijavította magát. Nagy tömegekhez is úgy tudott beszélni, mintha egyenként szólítana meg mindenkit. Talán éppen emiatt hatották meg az embereket a beszédei. Akio 1999-ban meghalt, de a 20. század 100 legnagyszerűbb embere közé választották őt. Most is sokan tisztelik őt. Idegen nyelvet tanuló diákként az egyik álmom, hogy én is olyan beszédet akarok tartani idegen nyelven, amely meghatja az embereket.

Végül szeretném bemutatni két híres mondatát.

"Sok embernek van jó ötlete, de kevés az olyan ember, aki bátor és igyekszik, hogy az álma valóra váljon."

"Azért kell igyekeznem, hogy a Sony minden munkavállalója boldog legyen."

Én most munkát keresek, és szeretnék olyan vállalatot találni, amelynek az igazgatója annyira tisztelete méltó, mint Akio Morita.

Néha arra gondolok, hogy milyen lett volna az életem, ha más karra iratkoztam volna be. Persze most már hiába beszélek erről, de nekem érdekes gondolkodni a "másik önmagamról". Arról szeretnék gondolkodni, hogy mi történt volna, ha tudományos karon tanultam volna tovább.

Amikor gyerek voltam, nagyon szerettem nézni a csillagokat. Mivel Jakusima szigetén nevelkedtem, ami nagyon vidéken van, nagyon szép éjszakai égboltot nézhettem. Kíváncsi voltam, milyen a világűr. Gyakran olvastam képeskönyveket a világűr keletkezéséről. Amikor általános iskolába jártam, a természetismeret órán tanultam először a világűrről. Nehéz volt elképezni hogyan mozog a Föld vagy a Hold, de engem nagyon izgatott. A jövőben űrhajós akartam lenni.

Amikor középiskolába és gimnáziumba jártam, felvettem a földtan órát, sokat tanultam, és engem nagyon érdekelt a Neptunusz. Kíváncsi voltam, miért sugároz ez a bolygó ilyen szép kékes fényt. Sokat kutattam a Neptunuszról önállóan. Amikor másodéves gimnazista voltam, muszáj volt eldönteni, hogy humán vagy természettudományos tagozatra megyek. Mivel nemcsak a földtant szerettem, hanem az angolt, a világtörténelmet és a földrajzot is, nagyon nehéz volt eldönteni, hogy melyik tagozatra menjek. De nekem a matematika nem volt könnyű és nem szerettem. A tanár azt mondta, hogy ha nem szerettem a matematikát, szerinte a tudományos tagozat nehezen menne. Sokat gondolkodtam és végül humán tagozatra mentem. A gimnáziumban tudtam földtant tanulni, de az egyetemen nem. Mivel most nagyon érdekes dolgokat tanulok az egyetemen, nem sajnálom ezt, azonban néha szeretnék tanulni a világűrről és arra gondolok, hogy milyen lett volna a másik egyetemi életem.

Szeretném elképzelni ezt. Ha a tudományos tagozat mellett döntöttem volna, talán a természettudományi kar földtan szakára mentem volna. Kicsit szenvedtem volna a matematikával, de más órák nagyon érdekesek lettek volna. A diplomamunkám a Neptunuszról írtam volna. Az egyetem elvégzése után a JAXÁ-nál fogok dolgozni, ahol Japánban a világűrt kutatják. Nagyon rajongok ezért a szervezetért. Mennyire csodálatos lenne, ha tényleg a JAXÁ-nál tudnék dolgozni! Kicsit sajnáltam, hogy ez nem lehetséges, de utánanéztem ennek és megtudtam, hogy humán végzettségű emberként is tudok ott dolgozni. Nem közvetlenül tudok foglalkozni a világűrrel, azonban nagyon örülök, hogy lehetőségem van erre. Mivel engem érdekel az utazás, a fordítás és a külkereskedelem is, még nem tudom, milyen foglalkozást fogok választani, de a világűrrel kapcsolatos munkát is szeretném számításba venni.

Ha mostanában az ember egy nagy állomásra megy vagy sétál egy nagy utcán, olyan fiatalokat láthat, akik fekete öltönyben vannak, ugyanolyan a frizurájuk és ugyanúgy vannak kisminkelve. Mit csinálnak ők ehhez hasonló megjelenéssel? Természetesen munkát keresnek.

A japán egyetemistáknak az igazi egyetemi időszak mellett munkakeresési időszak is van. Ez az időszak általában fél évig tart. Az első hónapban sok állásbörze van az egyetemeken és rendezvénycsarnokokban. Ugyanakkor külön előadásokat is tartanak a cégek. Ezután a diákoknak jelentkezési lapokat kell írni az őket érdeklő cégeknek. Van internetes és papír jelentkezési lap is. A jelentkezési lapnak van egy önéletrajz része és egy kérdőív része. A kérdések a cégektől függenek, de sokszor találkoztam ezekkel a kérdésekkel: „Miért érdekli ez a munka?”, „A diákéletben mit csinált a legszorgalmasabban?” „Mi az erőssége és a gyengesége?” és „Mit akar csinálni vagy mit akar elérni, ha megkapja ezt az állást?” Szerintem ezek a legnépszerűbb kérdések. Ezután lesz egy motivációs és tudást mérő kérdéssor interneten vagy egy Test Centerben. Az interneten személyi számítógéppel le lehet tenni a vizsgát, ezért bárhonnan lehet vizsgázni, ha van PC, de néha a Test Centerbe kell menni és ott kell csinálni a tesztet. És ha valaki átmegy a teszten, a következő lépés az interjú. Több interjú van, az első néhány más jelentkezővel, és az utolsó egyedül.

Régebben harmadéves korban, októberben kezdődött a munkakeresési időszak, utána decemberben, és most márciusban. Egyre később kezdődik. Ez azért van, mert ha valaki elkezd munkát keresni, az azt jelenti, hogy a tanulásra szánt idő kevesebb lesz. A egyetemistáknak a tanulás a legfontosabb dolog, de ha elkezdenek munkát keresni, akkor nem tudnak jól koncentrálni, mert jelentkezési lapokat kell írni a cégeknek és munkaelőadásokra kell menni. Így később lett a munkakeresési időszak kezdete.

Ennek a változásnak van előnye és hátránya. Az előny természetesen az, hogy a diákoknak hosszabb idejük van arra, hogy a tanulásra koncentráljanak. És a hátrány az, hogy kevés az idő a munkakeresésre. A diákok szeretnének minél jobb munkát szerezni, s a cégek jó és megfelelő diákokat akarnak találni. A rövidebb idő miatt a cégeknek rövidebb idő alatt kell dönteni, hogy melyik diákot veszik fel. A kezdési idő később lett, de a befejezés ideje nem változott. És szeptemberben vagy októberben a cégek szakmai gyakorlatokat intéznek a következő évben munkát kereső diákoknak. Ezért az üzletemberek nagyon elfoglaltak és nincs elég idejük. Egy munkaszemináriumon azt mondta az előadó, hogy a munkakeresés a diákoknak és a cégnek is harc.

Azokról a problémákról szeretnék írni, amelyek a japán oktatási rendszerben vannak, és arról hogy mit gondolok ezekről. Először is szeretném elmondani, hogy milyen a japán oktatási rendszer. Általában a japán iskolában a diákok nem azt tanulják, hogy hogyan kell tanulni vagy gondolkodni, hanem hogy mit kell tanulni vagy gondolni. Szerintem ez nagyon rossz, mert a diákoknak nem kell sok dolgon gondolkodni, és csak megtanulják a szavakat, a matematikai képleteket stb. A diákoknak meg kell tanulni a helyes választ, és nem lehet hibázni. Így sok japánnak nem kell mélyen gondolkodni, és nem tudják, hogyan kell gondolni. És sok japán fél, hogy rossz vagy furcsa dolgot mond, így inkább nem mond véleményt más diákok előtt. Szeretnék írni a japán dzsukuról, azaz felvételi előkészítő iskoláról is, mert szerintem ez nagyon fontos dolog Japánban. Mostanában sok japán gimnáziumi diák jár dzsukuba. Én is jártam, amikor gimnáziumi diák voltam. Én azért jártam, mert nem tanultam szorgalmasan, amikor elsős és másodikos diák voltam, így utána sokat kellett tanulni, és hatékonyan kellett tanulni, mert nekem kevesebb időm volt. De szerintem nem olyan jól hely a dzsuku, mert ez a legkönnyebb módszer ahhoz, hogy valaki átmenjen a vizsgán. Ha van könnyebb módszer, a diákok nem gondolkodnak önállóan azon, hogy mit kell tenni a sikerért. Szerintem a diákoknak a saját módszerükön kellene gondolkodniuk.

A következő részben arról szeretnék írni, hogy milyen különbségek vannak a japán és a magyarországi oktatási rendszer között, mert én tanultam erről a magyar nyelv órán. Sok dolgot nem tudtam, így sokat tanultam. Szerintem ez a téma nagyon érdekes, mert sok különbség van. Néhány különbségen nagyon csodálkoztam. Például Magyarországon az egyházi iskola és a magániskola különbözik, és az egyházi iskolában nem kell fizetni. Japánban ez nagyon furcsa, mert általában ez a kettő ugyanaz, és fizetni kell. És szerintem Japánban kevesebb egyházi iskola van, mert Japánban sok ember van, aki nem vallásos. Én sem vagyok hívő. Ezen kívül azt sem tudtam, hogy Magyarországon csak egy iskola van az általános iskola és az egyetem között (Japánban van alsó középiskola és felső középiskola). Szerintem néhányszor nem azt mondtam valakinek, hogy felső középiskola, hanem hogy gimnázium, amikor erről a témáról akartam beszélni. Olykor nagyon nehéz elmagyarázni az oktatási rendszert, mert sok különbség van a két ország között.

Most én és sok barátom munkát keresünk. Néha az apámmal beszélek a munkakeresésről és azt mondja, hogy különbség van a munkakultúrában Japán és más országok között, különösen a nyugati kulturához képest. Mi különbözik? Hogyan különbözik? Azt hiszem, hogy a mai globális világban ez a téma nagyon fontos nekünk. Ebben a szövegben azt szeretném átgondolni, hogy milyen különbség van a különböző országok között.

Az interneten kerestem és az apámtól kérdeztem a munkakultúra különbségeit Japán és a nyugati országok között, és sok különbséget találtam. Különösen egy dolog nagyon érdekel engem, a ”céghez való lojalitás”, például a más országokban is működő japán pénzügyi cégek helyi dolgozói esetében. Amerikában az amerikai dolgozók büszkék a szakértelmükre; ezért könnyebben váltanak munkahelyet. Európában a japán pénzügyi cégek helyi dolgozóinak alacsony a lojalitása, mert Európában sok híresebb pénzügyi cég van, mint a japán cégek, és sok európai dolgozó inkább európai cégnél dolgozik. Ázsiában a japán pénzügyi cégek helyi dolgozói mindannyian komolyak. Ázsiában , különösen a fejlődő országokban mindenki "együtt lélegzik Japánnal", komolyan és hosszú ideig dolgozik a cégnél. Egy másik különbség, hogy a japán céges megbeszéléseken mindenkivel közösen döntenek el valamit, de a nyugati országok cégeinél kisebb megbeszélések vannak és sok dolog egy-egy dolgozó belátására van bízva. A nyugati országokban, különösen az amerikai cégeknél a meggyőzés, az érvek nagyon fontosak, mert az amerikai cégeknél sok dolgozó van, akik sok különböző országból és kultúrából jöttek, és össze kell egyeztetni a különböző kultúrákat és értékeket.

Azt gondolom, hogy ezek a különbségek az országok között kapcsolatban állnak egy-egy nemzet karakterével és társadalmával. Azt gondolom, el kell fogadnunk a különböző értékeket azért, hogy a mai globalizált társadalomban minden ország cége és dolgozói örvendetesen dolgozzanak és sikeresek legyenek. Végül nagyon érdekel engem, hogy a magyarok mit gondolnak a japán munkakultúráról.

Én diák vagyok, így mostanáig egész élelemben tanultam. Ebben a dolgozatban az eddig tanulmányaimra tekintek vissza.

Amikor általános iskolai diák voltam, nem szerettem annyira tanulni, úgy mint más diákok. Nem tanultam szorgalmasan, de legalább megcsináltam a megcsinálandó feladatokat, mivel nem akartam, hogy leszidjanak. És akkor sem szerettem a tanulást, amikor középiskolai diák voltam. Különösen a matematikát nem tudtam jól érteni, így ezt a tantárgyat utáltam leginkább. De a középiskolai jegy fontos az olyan embereknek, akik szeretnének továbbtanulni, így nekem is, ezért szorgalmasabban tanultam, mint az általános iskolában. Ezen kívül nekem volt egy másik indokom is. Amikor jó jegyet kaptam, akkor az anyám nagyon örült. Én is nagyon örültem, mert szerettem az anyámat. Azonban a gimnáziumban megváltoztam, vagyis ráéreztem a tanulás ízére. Először bizony nem szerettem tanulni, így a gimnáziumi tanulás nagyon nehéz volt, sok volt a feladat és a megtanulandó anyag. Nekem eleinte nem volt kedvem, de egyszer váratlanul, véletlenül kaptam egy jó jegyet, és ettől megtáltosodtam. Azután önként szorgalmasan kezdtem tanulni, jó jegyeket tudtam kapni és végig első helyen voltam az osztályban. Az első hely nagyon kellemes volt nekem, és azt gondoltam, hogy sohasem akarok visszaesni. És szerintem különben is utálok veszíteni, és büszke vagyok, és ennek köszönhető, hogy meg tudtam tartani ezt a helyet.

A tanulás mindenkinek nagyon unalmas és utálja, de végül mindenkinek kell tanulni. És senkinek nem elég szeretni csinálni azt a dolgot, amit nem tud csinálni. Ha ez így van, szerintem jó, ha az ember csak legalább egyszer megpróbálja legyőzni az akadályt, tehát csak egyszer következetesen tanul, és akkor minden bizonnyal jó jegyet kaphat. Mert a tanuláshoz nem kell tehetség, hanem csak türelmesnek kell lenni. Ráadásul a türelmesség nem is túl nagy teher. Szerintem az elég sokat jelent, ha valaki mindennap biztosan legalább harminc percig tanul, vagy alvás előtt biztosan tíz szót megtanul stb. Mindenesetre fontos az, hogy szokásként tanuljon. Japánban van egy szólás—„A porból is hegy lesz, ha lerakódik”. Ez azt jelenti, hogy egy kis állandó türelemmel is lehet nagy sikert elérni. Én nagyon szeretem ezt a szólást, mert szerintem ez azt mondja, hogy mindenkinek mindenre megvan minden lehetősége. A nagy sikerhez nem kell zseninek lenni. Így mindenkinek van lehetősége arra, hogy okos legyen, ha csak legalább egyszer szorgalmasan tanul.