Most egyedül lakom, de két évvel ezelőtt még a családommal laktam egy másik lakásban. E között a két lakás között sok nagy különbség van. Ezekről a különbségekről fogok írni.

A családom háza nagy és emeletes ház. Négyen vagyunk a családomban, mindenki abban a házban lakott. Sok szoba van. Előszoba, nappali, fürdőszoba, két WC, két gyerekszoba (az enyém és a húgomé), a szüleim hálószobája, konyha, japán stílusú szoba is van. Japán stílusú szoba szerintem csak a japán házakban van, a padló tatami, amit egy növényből lehet készíteni, puha és nagyon jó illatú. A szobának nincs ajtaja, hanem fuszuma van, ami olyan, mint egy papír fal, ezt elcsúsztatjuk és ezen lépünk be vagy ki. Egy kis kert is van. Abban a kertben a kutyánk lakik. Van sok virág, növény, és egy narancsfa.

Van néhány szomszédunk, mindenki jól ismeri egymást. Egyik szomszédunk néha hoz nekünk zöldségeket és gyümölcsöket, amiket maga termesztett. Nagyon finom és friss a zöldség. Mi is adunk neki ajándékot.

Most egy nagyobb házban, de kisebb lakásban lakom. Ez egy kétemeletes ház, és körülbelül harminc ember lakik itt, de mindegyik lakás nagyon kicsi. A lakásomban csak egy nappali van, ebben a nappaliban csinálok mindent. Előszoba, fürdőszoba, WC, konyha is van, de ezek sajnos kisebbek, mint a családi házban. Azt hiszem, hogy legfeljebb két ember tud itt lakni. Nincs kert, de van egy kis erkély, és ültettem virágot egy cserépbe.

Sok ember lakik a házamban, de senkinek se tudom a nevét. Nagyon vékony a fal, ami a lakások között van, ezért könnyen hallhatom a szomszédot. Nekem csak egy szomszédom van. Nem tudom miért, de néha magában beszél és hangosan nevet.

Melyik a jó lakás?   A családom házában nagyon nagyok a szobák és sokan lehet együtt lakni. Kedves szomszédaink is vannak. Másrészt, bármikor bármit lehet csinálni a lakásomban, amiben most lakom. Ha éjfélkor jövök haza, senkit sem zavarok. Azt hiszem, hogy ez nagyon nehéz kérdés. Amikor megkívánom a szabadságot, a kis lakásomban töltöm az időt, amikor valakivel szeretnék beszélni, visszamegyek a családi házba. Ez a legjobb ötlet.

S.Ch.

Mostanában Japánban sok lakás betonból van, és egyre kevesebb az eredeti hagyományos japán lakás. A hagyományos japán lakás általában fából készül, és az alakja teljesen más, mint az európai lakásé. Szerintem különösen a szoba más. A hagyományos japán szobát wasicunak mondjuk. Ennek van néhány jellemzője. Ezekről fogok írni.

Az első jellemző a tatami. A wasicu padlója nem fapadló, hanem tatami. A tatami az igusza nevű növényből készített négyszög alakú anyag. Egy szobában néhány tatamit használunk. E miatt a wasicuban jó igusza illat van és nincs szükség cipőre vagy papucsra, csak mezítláb kényelmesen tudunk lenni, és szőnyeg és szék nélkül tudunk ülni és feküdni tatamira. A tatami a hangot is elnyeli. A jó illatú és csendes helyen jól ki tudjuk pihenni magunkat. És a tatamik elrendezésére is van szabály. Általában úgy rendezzük el őket, hogy ne találkozzon egy helyen négy tatami csúcs. Ünnepléskor is így rendezzük el. De temetéskor vagy valami szomorú rendezvényen úgy rendezzük el őket, hogy minden tatami egy vonalban legyen. A templomban is így csináljuk.

A második jellemző a sózi és a fuszuma. A sózi olyan, mint a wasicu ajtaja vagy ablaka. A kerete fából készül és oda papírt ragasztanak, ezért átereszti fényt. A papír miatt nem túl erős a fény, pont jó világosságot kaphatunk. A fuszumát a szobák közötti válaszfalként használjuk. A fuszuma kerete is fából van, és papírt ragasztanak rá, de nem ereszti át a fényt. Olyan fuszuma is van, amin szép rajzolt kép van.

A harmadik jellemző dolog a tokonoma. A tokonoma a wasicu sarkában lévő terület. Ide dísztárgyakat teszünk, olyanokat, mint a kakeziku (olyan mint egy kép vagy kalligráfia), vagy ikebana. Régen, amikor magasabb pozíciójú ember jött vendégként, a vendéglátó dísztárgyakkal mutatta a vendég hatalmát. Szerintem ez nagyon japános szokás. De mostanában nem sok wasicuban van tokonoma.

Ezeken kívül is van még néhány jellemző tulajdonsága a wasicunak. Én azt gondolom, hogy a wasicu a tipikus japán karaktert és szokásokat mutatja. Sajnos mostanában kevesebb lett a wasicuk száma, mint régen. De van olyan ember, aki egy európai stílusú szobába japános tárgyakat is elhelyez (például tatami ágy stb.) Véleményem szerint a mai japánok élete európaias lett, de nem akarják elfelejteni a japánságot.

O. A.

A dolgozatban a japán úszásoktatást mutatom be. Japánban általánosan nyáron van úszás az iskolában. Minden diák fürdőruhát vesz fel és uszodába mennek a testnevelés órán. Ott úszni tanulnak. Valószínűleg az iskolától függ, hogy hogyan tanítanak úszni a tanárok, de minden tanár azt akarja, hogy a diákjai tudjanak úszni. Csak nyáron van úszás.

Az általános iskolában a diákoknak biztosan van úszás. Néhány diák már tud úszni, mert úszóiskolába járt, amikor kicsi volt. Sok diák tanul úszni. Az általános iskolában két medence van: a sekély medence és a mély medence. A kezdők először a sekély medencében gyakorolnak. A kis diákok is a sekély medencét használják, mert nekik a mély medence túl mély, így ott nem tudnak úszni. Amikor jobban tudnak úszni, elkezdik tanulni a gyorsúszást, a hátúszást és a mellúszást. Sok diák először a gyorsúszást kezdi tanulni. Talán a gyorsúszás a legkönnyebb a diákoknak. Az a diák, aki nagyon jól tud úszni, a pillangóúszást is gyakorolja, de ez kicsit nehéz. Szerintem a japán általános iskolában a diákoknak muszáj úszni. Minden ember tanult úszni, amikor általános iskolás volt.

Azonban az alsó középiskolában és a gimnáziumban a szituáció kicsit különböző. Sok alsó középiskolában a diákoknak van úszás óra, de néhány iskolának nincs uszodája. Az én középiskolámban volt uszoda és nekünk volt úszás óra. Ott nem jól éreztem magam, mert a legfontosabb dolog az volt, hogy milyen gyorsan tudunk úszni. Nem jól tudtam úszni, ezért nekem nem tetszett az úszás óra. Minden órán versenyeztünk, és talán csak az ügyes diákok érezték jól magukat.

A gimnáziumban sok diáknak nincs úszás órája, mert nincs uszoda. Ha van uszoda és nekik van úszás órájuk, nem érzik rosszul maguk, mert az óra nem szigorú. Talán könnyebb, mint a középiskolában. A diákoknak nem kell versenyezni. Csak úszni kell. Nem fontos, hogy milyen gyorsan vagy milyen jól úsznak. Én jól éreztem magam, mert a tanárok nem törődtek vele, hogy milyen gyorsan úszom. Kellemesen tudtam úszni és nem éreztem a nyomást. De nem szerettem fürdőruhát felvenni, mert kövér voltam...

N. M.

Amikor Magyarországon és Amerikában voltam, nagyon meglepődtem, hogy külföldön nagyon más lakások vannak. Így ebben a dolgozatban szeretném bemutatni a japán hagyományos lakást.

Először is a japán időjárás elég különleges. Japán nyáron elég meleg a nedvesség miatt és télen hideg az erős északi szél miatt. Hogyan alkalmazkodtak ehhez a japánok?

A japán lakás padlója általában fából készül, és a föld és a padló között szabad helyet hagynak, hogy a föld nedvessége miatt ne legyen meleg a földszint. Ezt a helyet juka szitának hívják, ami magyarul azt jelenti „a padló alatt”. Ez a hely néha elárad, amikor sok eső esik.

A padlóra, ahova az emberek ülnek, mi tatamit teszünk, ami olyan mint egy vastag matrac. Ezt egy növényből készítik, amit Kumamotóban termesztenek a legtöbbet. Csak a japánok használják ezt a dolgot, és körülbelül ezer év óta van. Erre a helyre nem széket szoktunk tenni, hanem zabutont, ami olyan, mint egy vékony párna. Így Japánban a lakásban nem viselnek cipőt. Ez nagy különbség a külföldi országokhoz képest. Tehát amikor külföldi lakásban vagyok, mindig le akarom venni a cipőt.

Azt mondtam, hogy Japánnak különleges éghajlata van. És az északi part és a déli part között hatalmas különbség van. Az északi parton télen sok hó esik, így a ház teteje gyakran meredek, hogy a hó magától lecsússzon róla. A hó miatt néha nem lehet belépni a házba, így sok háznak két bejárati ajtaja van. Inkább a déli parton nem szokott esni a hó télen. Okinawában nagyon sok tájfun jön nyáron, így a házat kőkerítéssel veszik körül, hogy megállítsa az erős szelet. És a tájfunon kívül keveset esik az eső, tehát sok lakásnak van nagy víztározója.

De a második világháború után a japánok a hagyományos japán életről inkább nyugati életre váltottak át. Így hagyományos lakás már nagyon kevés Japánban. A nem japános, nem nyugati lakások száma növekszik, ami japán különlegesség. Ez az egyik jó tulajdonsága Japánnak.

Sok információt kerestem, hogy ezt a dolgozatot megírjam, és sok új dolgot tudtam tanulni. Én japán vagyok, így szeretném a japán kultúra sok részletét megismerni, hogy be tudjam mutatni a külföldieknek, és több embert érdekelje Japán.

K. Ch.

Budapest lakásproblémákkal küzdött a 20. század elején, de ezt nem sikerült megoldani a két világháború között. A kormány 1950. január elején a fővároshoz csatolt hét környékbeli várost és tizenhat községet[1]. Az ipar vonzása és a falusi helyzet romlása miatt megindult a falusi tömegek beáramlása Budapestre, és a tömeges áttelepülés katasztrofálissá tette Budapest lakáshelyzetét[2]. Emiatt kevés volt a lakás, ezért kezdődött el a Kádár-korszakbeli lakásprogram.

Ebben a programban lakótelepeket építettek a városokban. Például Békásmegyeren 1973-ban kezdték el, és a lakótelep 1983-ra készült el; ma mintegy 35000-40000 ember él itt[3]. Panelházakat, kb. 4-10 emeletes házakat építettek.

A lakásokhoz elsősorban olyan társadalmi csoportok jutottak, amelyek közelebb álltak a hatalomhoz[4]. Így a párt és állami apparátus tagjai könnyebben kaptak lakást[5].

Ilyen program nemcsak Magyarországon, hanem egész Kelet-Európában volt. Például a Szovjetunióban nagyon kevés volt lakás, így a Hruscsov-korszakban sok lakást építettek, de ezek a Szovjetunió felbomlásáig nem voltak tele. A Szovjetunióban kevesebb volt a magánlakás, mint más Kelet-Európai országokban. A peresztrojka után olyan programot kezdtek el, amely magán lakás építését ajánlotta.

Egyébként kényelmesek voltak a lakások? Manapság sok kritika éri a távfűtés miatt gazdaságtalan, többnyire csekély alapterületű, rossz elosztású panellakásokat[6]. Ám a beköltözők számára a meleg víz, a fürdőszoba, a távfűtés volt a megvalósult álom[7].

Ma is maradnak a szocializmus-korabeli lakások egész Kelet-Európában és sok lakásban laknak emberek. Az ilyen íztelen és rideg lakásokat a szocializmus hagyatéka részének tekinthetjük. Bár az országok egyre jobban fejlődtek, sok modern épület született meg. Így érdekes, hogy vannak városok, ahol régi és új épületeket is lehet látni. Ma vannak turisták, akik ezeket a lakásokat fényképezik és mutatják be saját blogokon. Remélem, hogy örökre maradnak ilyen hagyatékok, amelyek révén láthatjuk a régi korszakot.

A. M.

[1] Szántó Gábor, A mi 20. századunk : magyarországi képes albuma, Pannon-literatúra KFT, Budapest, 2009, 124. o.

[2] Uo.

[3] Uo.

[4] A Kádár-korszak lakáspolitikája http://www.ingatlanhirek.hu/hir/A-Kadar-korszak-lakaspolitikaja/33606/

[5] Uo.

[6] Szántó, 124. o.

[7] Uo.

Külföldi krimikben és japán krimi animékben gyakran láthatjuk azt a jelenetet, hogy a detektívek kulcs nélkül betörnek a lakásba. Ők a testükkel törik be a bejáratot. De sajnálom, ez Japánban lehetetlen, mert a japán bejáratokat nem lehet kintről befelé nyitni. A japán lakásban többnyire olyan bejáratok vannak, amik kifelé nyílnak, az európai lakásokban pedig olyan bejáratok vannak, amik befelé nyílnak. Vajon miért van ilyen különbség? Ebben a dolgozatban ennek az okát próbálom megfejteni.

Először is a biztonsági problémákról szeretnék írni. Azt hiszem, hogy az európai lakás biztonságosabb, mint a japán. Például egy rabló be akar törni a lakásba. Az európai lakásba nem könnyű betörni, mert a lakó bentről a testével tudja nyomni az ajtót és bútorokat lehet tenni a bejáratok elé. De a japán lakásban nem lehet ilyet csinálni. A japán lakásban a rablónak és a lakónak is húzni kell a bejáratot. Ha a rabló erősebb, be tud törni. Ezért az európai bejáratok biztonságosabbak. Régen Japánban ritka volt a rablás és kevés japán aggódik amiatt, hogy valaki betör a lakásba. De mostanában Japán sem olyan békés. Japánban is növekedett a bűnözés. Nem olyan biztonságos, mint régen. Mostanában Japánban a biztonság érdekében jobbak az olyan bejáratok, amik befelé nyílnak.

A következő részben a szokásokról szeretnék írni. Amikor a japánok hazamennek, ők kinyitják a bejáratot és leveszik a cipőt és a bejárat elé teszik azt. Ha a bejáratok befelé nyílnának, nehezen tudnának nyílni a cipők miatt. Európában viszont nem veszik le a cipőt a bejárat előtt. Azt hiszem, hogy ez a szokás is hatással van a bejáratok közötti különbségre.

Végül azt hiszem, hogy az is fontos, hogy hogyan üdvözöljük egymást. A japánok és az európai emberek különböző módon üdvözlik egymást, amikor valakivel találkoznak. A japánok meghajolnak, az európaiak pedig kezet ráznak vagy csókot adnak egymásnak. Japánban a vendégeknek a bejárattól hátrébb kell várni, mert amikor meghajolnak, biztos távolság szükséges a két ember között. Az európai üdvözléshez pedig nem szükséges ilyen távolság.

A bejárat határvonal, ami összekapcsolja a kinti és benti világot, egy hely, ahol valakivel először találkozunk. Láthatjuk benne a kultúrát is. Vagyis ha látjuk az ország bejáratait, meg lehet ismerni az országot.

U. M.

Ma szeretném bemutatni az engawát, egy olyan helyiséget, ami a hagyományos japán házakban található. Pontosan micsoda az engawa? Az engawa hasonlít a tornáchoz, a ház eresze alatt van, nem egy szoba, inkább olyan mint egy folyosó. Mondhatom azt, hogy az engawa bent van a lakásban, de ugyanakkor azt is, hogy kint van. A kint és a bent közötti világ az engawa.

Mivel a japánok fontosnak tartják a határozatlanságot, az engawát is igénybe veszik és fontos szerepet játszik. Például nyáron szenvedünk a párás melegtől és a szobában nem bírjuk ki. Ilyenkor kimegyünk az engawára leülni és kiszellőztetjük a fejünket. Az engawára egyenesen ki tudunk menni a szobából és nem kell felvenni a cipőt, de mégis már kint vagyunk a szobából. A japán nyár egyik szimbóluma, hogy az engawán ülve görögdinnyét eszünk vagy csillagszórót gyújtunk. Nemcsak nyáron, hanem mind a négy évszakban az engawán ülve nézhetjük a szép japán kertet vagy tájat. Ott tudjuk érezni a természetet és az aktuális évszakot.

Azt is szeretném hozzátenni, hogy az engawán megjelenik a társadalom. Vidéken gyakran látható az, hogy az engawán idős nénik és bácsik ülnek és beszélgetnek. Úgy érzem, hogy Japánban az engawának olyan szerepe van, mint Magyarországon a pletykapadnak. Ha a szomszéd nénik hoznak rágcsálnivalót vagy édességet, illetve friss zöldségeket, akkor a vendéglátó néni kihoz zöld teát az engawára és teázva pletykálnak. A bácsik pedig kínai sakkot játszanak ott.

Manapság az olyan vidéken, amelyeket az elöregedés jellemez, még olyan vállalkozások is vannak, hogy az engawán kávézót nyitnak. Az elöregedés most komolyan érinti Japánt és sok vidéken többen vannak az idősek mint a fiatalok. Sőt az idős emberek többsége egyedül lakik, és mivel hamar nyugdíjba ment, nincsen mit csinálnia vagy nincs hobbija. Ennek az egyik megoldása az engawa-kávézó. Ott összefutnak az idősek és tudnak beszélgetni. Nem érezik egyedül magukat és lesz rendszeres programjuk is. Egy másik előny pedig az, hogy a társadalom szinte minden idős emberre tud figyelmet fordítani. Ezáltal meg tudjuk előzni az aktuális japán problémát, hogy egy öreg ember egyedül hal meg, és utána sokáig nem veszik észre a szomszédai és a rokonai.

Ez az egyedi japán helyiség nemcsak régen, hanem most is nagy szerepet játszik a japán életben.

U. A.

Japánban azt mondják, hogy nem szabad az ajtóküszöbre és a tatami szélére rálépni. Gyerekkorunk óta sokszor hallottuk ezt a szülőktől, és már hozzá vagyunk szokva, hogy ne lépjünk rá az ajtóküszöbre és a tatami szélére.

Öt lehetséges magyarázata van ennek a szokásnak.

Megtiszteljük a házat és a gazdáját.

Az ajtóküszöböt és a tatami szélét a ház szimbólumának tartják. Ha rálépünk, azt jelenti, hogy magára a házra vagy a ház gazdájára is rálépünk, mert a család rangját mutatja a tatami széle és gyakran a család címerét rakták (és rakják) ide.

Védjük magunkat.

Régen a nindzsák a tatami alá bújtak. A tatami szélétől vagy az ajtóküszöbtől látszó kis fényből látták, hogy hol van a ház gazdája, és alulról kiszúrtak egy késsel. Sok szamuráj veszítette el így az életét, innen származik a szabály.

Nem akarjuk zavarni a hely rendjét.

Az ajtó küszöbnek olyan szerepe van, hogy elválasztja egymástól a külső világot és az otthont vagy szobát és a folyosót, a tatami széle pedig a vendéget és a ház gazdáját. Így nem szabad rálépni a kettő közötti határra, nehogy megzavarjuk a hely rendjét.

Nem akarunk rálépni rá a gyerekre.

Ez egy kicsit félelmetes ok. Az Edo-korszakban ha egy egyéves gyerek meghalt, nem rendeztek temetést, hanem a ház alá temették el. Csak két évesnél nagyobb gyereket vittek el a templomba és rendeztek temetést. Ráadásul az Edo-korszakig a hét évesnél kisebb gyereket isten gyerekének hívták. E szerint a magyarázat szerint innen származik, hogy nem szabad rálépni az ajtó küszöbre.

Rendben tartjuk a házat.

Nagyon praktikus ok. Ha sokszor rálépünk az ajtó küszöbre, elkopik és eldeformálódhat a ház kerete és nem nyílik ki és nem záródik be simán az ajtó.

Sok lehetséges oka van, hogy miért nem szabad rálépni az ajtóküszöbre és a tatami szélére, de szerintem mindegyikben van igazság. Lehet, hogy az összes babona összekeveredett és ezekből jött létre a mai illemszabály.

E. A.