Nem szeretem a mostani házamat. Én a családommal lakom Hjógóban, egy kétszintes, erkélyes, saját házban. Ez a ház nem nagy, nem is napos, és a környék sem szép. Az igaz, hogy jó a közlekedés, de a legközelebbi állomás környékén nincsenek érdekes helyek, és nincs szép könyvtár és kávéház sem. A szomszédunk pedig unalmas, és nem vagyunk jóban. Ennek ellenére nem akarok elköltözni ebből a házból.

Öt évvel ezelőtt költöztünk erre a helyre. Ez az első saját házunk, mert eddig egy céges szálláson éltünk Nagojában. Nekem nem annyira tetszett az a lakás sem, de legalább elégedett voltam. Ott a környéken volt néhány barátom, és az épület egy magas helyen volt, így onnan gyönyörű volt a kilátás (a harmadik emeleten laktunk).  A nappaliban nagy ablakok voltak, így nagyon szerettem a kilátást nézve tanulni. Hát, milyen a mostani házam? Igazán semmi sem tetszik nekem a mostani házunkban, de ha valaki ezt kérdezi, így fogok válaszolni: „Ebben az öt évben sok mindenen mentem keresztül itt, így nem szeretnék elköltözni innen.” Itt a házban egyszer nagyon veszekedtem az anyámmal vagy a nővéremmel, máskor vidáman beszélgettem az apámmal. Voltak olyan esték, amikor nem tudtam aludni.  Olyan reggelek is voltak, amikor sokáig boldogan zenét hallgattam az alvó nővérem mellett. Itt sokat sírtam, sokat nevettem. Ezek az élmények nagyon fontosak nekem.

Nem szeretem ezt a házat, de nagyon szeretem ezeket az élményeket. Így ezután is itt fogok lakni addig, ameddig meg nem házasodom. Szeretném megköszönni ennek a háznak a boldog napokat.

A házasság az egyik legnagyobb dolog az életben. Japánban mostanában gyakran egy pár találkozik valahol, randevúzik, és ha szeretik egymást, akkor sokáig együtt járnak. Végül ha hosszú ideig együtt járnak, összeházasodnak. De régen Japánban nem ez történt. Ebben a bejegyzésben arról szeretnék írni, hogy milyen volt régen a házasság Japánban és most milyen a japán család.

Először arról szeretnék írni, hogy milyen volt régen a házasság Japánban. Körülbelül 1000 évvel ezelőtt, ha egy férfi szeretett egy nőt és szeretett volna megnősülni, a férfi sokszor elment a nő házához. De a férfi nem láthatta a nő arcát, csak beszélni tudott vele. Ha a férfi körülbelül háromszor vagy többször elment a nőhöz, akkor a pár összeházasodott. Azonban a házasság után, ha a férfinek megtetszett egy másik nő, nem járt tovább a korábbi nőhöz, hanem talán a másik nőhöz kezdett járni. Ebben az esetben a házasság megszűnt és akkor a nő feleségül tudott menni egy másik férfihoz. Japánban régen a házasság tekintetében, a párok nem voltak felelősek.

Manapság amikor a pár el akar válni, bonyolult dolgokat kell csinálni. Például el kell menni a polgármester hivatalba és be kell adni a válási papírt. Ha a férfi vagy a nő nem akar elválni, talán bíróságra kell menni és a pár veszekedik. Mostanában a házasság erős és különleges kapcsolatot jelent. A házasság nehéz és fontos dolog. De régen a házasság nem volt nehéz. Ha a férfi szeretett volna feleségül venni egy nőt, csak el kellett járnia hozzá, és ha el szeretett volna válni, csak nem járt hozzá többet. A házasság nagyon könnyű dolog volt.

Manapság milyen a család Japánban? Alapjában véve egy családban egy apa, egy anya és gyerek van. Régen néhány család a nagyszülőkkel lakott. De most kevesebb lett az ilyen család. Azt hallottam, hogy mostanában több a szingli anya is. A szingli anya olyan anya, akinek van gyereke, de elvált, így egyedül gondoskodik a gyerekéről. Sok családforma van, de minden család jó, amíg mindenki boldogan és vidáman tud együtt lakni.

Ebben a bejegyzésben a net-idzsiméről szeretnék írni. Már gyerekkoromban is volt olyan, hogy egy bizonyos embert bántottak az interneten keresztül, de akkor még nem volt okostelefon és LINE se, úgyhogy más volt a zaklatás formája. Az idzsime formája évről évre változik, és nekünk is muszáj megismerni a mostani helyzetet és gondolkodni, hogy hogyan lehet megoldani a problémákat a gyerekek érdekében.

Az első fontos dolog, hogy az interneten nem lehet látni a másik ember arcát, így igaz az, hogy nehéz megérteni, hogy hogyan érzi magát a másik ember a neki írt szöveg miatt. Nagyon fontos, hogy a szónak rengeteg hatása van jó értelemben, és rossz értelemben is. Ha mélyen megbántják a másik embert, talán nem veszik észre. Általában csak szöveggel nehéz kifejezni az érzéseket, és gyakran előfordul félreértés, vagy kellemetlenség. Például egy diák a hétköznapi társalgásban sokszor használt csak a viccként nagyon durva szavakat, például hogy „Dögölj meg!” vagy „Tűnj el!”. De a másik diák megbántódott ezek miatt a szavak miatt. Gyerekkoromban egy rossz, de divatos dolog volt, hogy voltak olyan internetes oldalak, amin egy iskoláról volt szó, és bizonyos diákokról rosszakat írtak név nélkül. Akkor nagy probléma volt az, hogy néhány diák megsértődött emiatt az oldal miatt, és a tanárok nem tudták kitalálni, hogy kik írták a szövegeket.

A másik legkomolyabb probléma, hogy a szülőknek vagy a tanároknak nehéz észrevenni, hogy mi történik az interneten keresztül. Régen internetes oldalakon történt az idzsime, úgyhogy a tanárok láthatták a helyzetet, de mostanában gyakori, hogy a LINE-on bántják az illető diákot, szóval nehezebb lett észrevenni.

Mit kell csinálni a szülőknek és a tanároknak, hogy felismerjék a problémát? Nagyon fontos észrevenni a gyerek változását: pl. gyakran késik, hiányzik, vagy korán megy haza, rosszul érzi magát stb. Az is fontos, hogy mindig beszélgessenek is a gyerekkel az iskoláról vagy a LINE-ról. Ezután is változni fog a zaklatás formája, de az a lényeg, hogy mindig gondosan vigyázni kell a gyerekekre.

A gimnáziumomban a diákokat olyan emberré akarták nevelni, akik a tanulásban és a sportban egyaránt igyekeznek és sikeresek lesznek. Nem volt könnyű a diákok élete.

Először is arról szeretnék írni, hogy milyen volt a tanulás. Mindennap fél 8-kor kezdődtek az órák, és kb. délután 6-ig tartottak, aztán klubfoglalkozásra mentem. 6-7 órakor mentem haza. Otthon sem lehetett pihenni, bár nagyon fáradt voltam. Minden este meg kellett csinálni a házi feladatokat, fel kellett készülni a következő nap óráira, és meg kellett jegyezni az angol szavakat és a régi japán szavakat, mert minden angolórán és régi japánnyelv-órán szódolgozat is volt. Így minden este csak a tanulással foglalkoztam. Alig tudtam aludni. A legjobb esetben is csak 5 órát tudtam aludni. Az iskolában a szünetekben is tanultam, mert e nélkül még kevesebb lett volna az alvásidő.

Másodikként a sportról szeretnék írni. A gimnáziumban a klub sem volt könnyű. A gimnáziumomban különböző sportklubok léteztek, és az összes diák több mint fele tartozott valamelyik klubhoz. Majdnem minden sportklub mindennap tartott edzést. Én az íjászatklub tagja voltam. Hétköznap óra után és hétvégén délelőtt is edzettünk. Az íjászat nem olyan aktív sport, mégis elfáradtam az edzés végére. Hétvégén sokszor szurkolni is mentünk a versenyekre, ahol a klub tagjai versenyeztek. Az edzésről és a szurkolásról nem lehetett hiányozni, ha nem voltunk betegek vagy nem volt speciális dolgunk. A versenyeken általában sok időt kellett várni, ezért sokan vittek magukkal házi feladatokat, és ha volt egy kis idő, akkor házit csináltunk.

Nem volt könnyű a sportot és a tanulást is ilyen komolyan csinálni. Most visszanézve azt gondolom, hogy ez nem hatékony. Olyan fáradtan nehéz megtanulni a dolgokat. Ha rengeteg tennivaló van, akkor a diákok nem tudnak elég időt szakítani egy-egy feladatra és tantárgyra. Nem lehet az olyan tantárgyat intenzívebben tanulni, ami nem megy elég jól. A klub egy kis felfrissítő tevékenység lesz, mert ott a diákok mozoghatnak és találkozhatnak a barátaikkal, de szerintem nem kell olyan szigorúnak lenni, mint az alsó középiskolai sportklubokban. A gimnáziumban a tanulás a legfontosabb.

Most azt ajánlanám a gimnáziumomnak, hogy ne adjanak ugyanannyi, ugyanolyan szintű feladatot minden diáknak, az osztályfőnök beszélje meg a diákokkal, hogy melyik tantárgyból mit kell csinálni, és kevesebb edzést tartsanak vagy ne legyen kötelező a mindennapi részvétel. Azt hiszem, hogy az a fontos, hogy a diák, az osztályfőnök, egy-egy tantárgy tanárai és a klub tanárai együttműködjenek. Így a diákok a saját maguk számára legjobb egyensúlyt tudják megtalálni a tanulásban és a sportban.

Az alábbi kétnyelvű kiadvány egy tipikus japán életút legfontosabb állomásait mutatja be. Minden fejezet egy-egy fontos eseményhez kapcsolódik: bemutatja az adott eseményhez kötődő szokásokat, kulturális tudnivalókat és társadalmi vonatkozásokat.

További érdekes kiadványokat találtok ISSUU-oldalunkon!

Most több és nagyobb teljesítményű számítógépek vannak, mint régen. Szerintem különösen az okostelefon csodálatos találmány. Ez az emberhez legközelebbi számítógép: ha körül nézek itt egy diák nézi az okostelefonját, ott egy férfi is, amott egy öreg néni is... Az okostelefonnal sok dolgot lehet csinálni. Például telefonálni, internetezni, facebookozni, twitterezni, könyveket olvasni, zenét hallgatni stb. Tényleg sok-sok dolgot tudunk csinálni.

Amikor beiratkoztam az egyetemre, a szüleim vettek nekem egy okostelefont. A szüleim háza messze van az és egyedül kell laknom, Nekem (és talán minden egyedül lakónak) az okostelefon nagyon fontos. A szüleim szeretnek LINE-ozni velem mert könnyen és gyorsan tudunk üzenni egymásnak. A szüleim megkönnyebbülnek és én is megkönnyebbülök. Pusztán az okostelefonnal tudok fényképezni és el tudom  küldeni a fotót. Így gyakran küldök  fotót a szüleimnek. 

Útvonalat keresni is nagyon könnyű. Amikor nem volt okostelefonom, a nyomtatott menetrendet néztem. De ez nehéz, mert sok kicsi szám van benne, és néha a papírt is elvesztettem. Most pedig csak be kell vinni a célállomást. Nagyon könnyű. Oszakában a forgalom nagyon bonyolult, így talán okostelefon nélkül nem tudnék elindulni otthonról.

Ennyire kényelmes lett az életem, de az okostelefonnak nemcsak jó oldala, hanem rossz oldala is van, ha rosszul használjuk. Például sok ember mindig, még gyaloglás közben is az okostelefont nézi. Ez nagyon veszélyes. És mostanában a hírek szerint egy férfi vezetés közben az okostelefonját nézte és elgázolt egy kisfiút. Ez szörnyű és szomorú. 

És a kisgyerekeknek is néha van probléma az okostelefon miatt. Belefeledkeznek az online játékokba és nem tanulnak. Sokáig fent maradnak. A LINE-nal könnyen lehet zaklatni is egymást. Azt hiszem, hogy az iskolában a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy mit szabad és mit nem szabad. És az a fontos, hogy a felnőttek megértsék és betartsák az okostelefon használatának szabályait, mert a gyerekek utánozzák a felnőtteket. 

Valójában ezelőtt én is gyaloglás közben néztem okostelefonon a térképet, és kis híján  nekimentem egy öreg néninek. Nem tudtam észrevenni őt. Az öreg néni megszidott. Azt mondta, hogy mostanában mindenki csak az okostelefont nézi és ő nem tud sétálni, mert nagyon fél. Körülöttünk volt néhány ember, kisgyerekek is, és néztek minket. Nagyon szégyelltem magam és bocsánatot kértem. Most nem használom az okostelefont gyaloglás közben.

A jövőben még több és még nagyobb teljesítményű számítógépek lesznek. De azt hiszem, hogy nem a számítógép, hanem az ember a legfontosabb. A számítógép egy eszköz, ami segít az embernek. Ezt nem akarom elfelejteni és kényelmes életet akarok élni a csodálatos számítógéppel!

Az internetes technológiák egyre fejlettebbek lesznek a mai világban. Mostanában mindent lehet csinálni az interneten, például vásárolni, rendelni stb. Az internet persze sok jót is ad nekünk, de problémákat is okoz. Ebben a dolgozatban mind az internetes technológiák hasznáról mind a problémáiról fogok írni.

Először az internet hasznosságáról szeretnék írni. A legjobban akkor érzem az internet hasznát, amikor magyarul tanulok, mert a távolság ellenére mindent lehet csinálni. Ha valami szót nem értek, gyorsan meg tudom keresni az interneten. És nem kell mindig nehéz papír szótárt hozni az iskolába. Csak okostelefonos alkalmazással egy pillanat alatt meg lehet keresni a szót. És a magyar barátaimmal is kapcsolatot lehet tartani az internetnek köszönhetően. Könnyen tudunk e-mailt és sms-t küldeni. Ráadásul egymást látva lehet beszélgetni. Egyre kisebb lesz a világ az internetes technológia miatt.

A következő részben két problémáról szeretnék írni. Az egyik, hogy a túl nagy technikai fejlődés miatt az ember semmit nem csinál saját maga. Például van néhány olyan szülő, aki nem maga vigyáz a gyerekére, hanem okostelefonnal: okostelefonos játékot ad a gyereknek. De ez rosszat tesz a gyerek mentális fejlődésének. Például a gyerek nem kezd beszélni. És gyakran írunk szöveget géppel. Ha valamit rosszul írunk, a gép önműködően kijavítja. Ezért elfelejtjük a helyesírást.

A másik probléma a közösségi oldalak. A közösségi oldalak nagyon hasznosak. Megtudhatjuk, hogy mi történik a barátainkkal. A mai világban sok ember nem tud élni a közösségi oldalak  nélkül. Olyan ember is van, aki közösségi oldalaktól függ. Mindig arra gondol, hogy mit mutasson meg másoknak a közösségi oldalakon. Csak a közösségi oldalakért csinál mindent. És olyanok is vannak, akik a másik ember közösségi oldalán látott dolgok miatt depressziósak lesznek, mert úgy látszik, mások élete sokkal jobb mint az övék. És a fiatal diákok között problémát okoznak a közösségi oldalak. Nagyon népszerűek az olyan közösségi oldalak, amivel rövid szövegeket lehet küldeni. Ezeken az oldalakon lehet csoportokat készíteni,és a csoportban titokban beszélgetni. Ez  erőszakoskodást okoz . Ha csak egy embert kihagynak a csoportból, a többiek titokban gúnyolódnak rajta. Ez mostanában súlyos probléma.

Az internet nagyon hasznos, de mindig arra kell gondolni, hogy hogyan használhatjuk helyesen.

A házasságot általában ellenkező neműek kötik. De vannak azonos nemű párok is. A mai japán törvények tiltják az azonos neműek házasságát. Ha ellenkező nemű pár köt házasságot, akkor lehet örökölni, és eltartottként felmentést kapni az adó alól. De az azonos nemű pároknak nem engedik ezt, így ők problémákkal szembesülnek.

De a közelmúltban nagy változás történt. A tokiói Sibujában 2015. november 5-dikén elkezdtek „párkapcsolati igazolást” kiállítani az azonos nemű párok számára. Ez a dokumentum igazolja, hogy az azonos neműek párok olyan kapcsolatban vannak, amely nem különbözik az ellenkező nemű párok kapcsolatától. Ennek köszönhetően az azonos nemű pároknak lehet életbiztosítást kötni és jelzálogkölcsönt felvenni, ha a cégek is engedik. És az igazolás más lehetőséget is ad. Az azonos nemű pároknak eddig nehéz lehetett házat bérelni, mert az azonos nemű pár nem család. De az igazolvány talán ezt is megkönnyíti.

Ellenzők is vannak. Például van olyan ember, aki azt mondja, hogy ha megengedik az azonos neműek házasságát, akkor az problémákat okoz a gyerekekkel kapcsolatban. Az azonos neműeknek nem lehet közös gyerekük, a mai Japánban pedig egyre kevesebb lesz a gyerek. Ha több lesz az azonos nemű pár, akkor még kevesebb lesz a gyerek. És ha egy olyan pár egy másik férfitől vagy nőtől kap spermiumot vagy petesejtet és gyereke lesz, akkor a gyereknek nem lesz apja vagy anyja a családban. Azt mondják, hogy emiatt a gyerek szenved.

De olyanok is vannak, akik azt gondolják, hogy a „párkapcsolati igazolás” jó ötlet. A mai Japánban még mindig van előítélet az azonos nemű párokkal szemben. De nekünk muszáj elfogadni a kisebbséget. Ez a „kapcsolati igazolás” az egyik nagy és jó változás az előítéletek ellen.

A „párkapcsolati igazolás” még nem enged örökölni, és eltartottként felmentést kapni az adó alól és más problémák is maradnak. De azt gondolom, hogy a szerelemben nincs különbség az ellenkező neműek és az azonos neműek között. Jó lenne, ha a „párkapcsolati igazolásnak” köszönhetően kevesebb azonos nemű pár szenvedne az előítéletektől és könnyebben lehetne élniük a mai Japánban.

Források:

https://www.city.shibuya.tokyo.jp/est/oowada/partnership.html

http://emajapan.org/ssmqaa

http://mainichi.jp/articles/20151214/org/00m/100/018000c

http://www.huffingtonpost.jp/2015/11/04/lgbt-couple-shibuya-setagaya_n_8475140.html

Valószínűleg Japánban egyre fontosabbak és komolyabbak a házassággal és a válással kapcsolatos problémák. A múlthoz képest azt érezzük, hogy a házasságról való gondolataink és a házasélettel kapcsolatos érzéseink változnak. Erről a problémáról szeretnék gondolkodni.

Először a házassággal kapcsolatos problémákról szeretnék írni. Mostanában növekszik azoknak a létszáma, aki későn házasodnak meg vagy az életük végig sohasem házasodnak meg. Ennek az oka, hogy sok ember inkább a munkájára akar koncentrálni, mint a szerelemre, több saját szabadidőre vágyik, úgy gondolja, hogy a házasélet nagyon nehézkes, és nincs elég pénze egy családhoz stb. Úgy érezzük, hogy a legutóbbi időben az emberek szeretnének a saját életükre koncentrálni, és nem akarnak rengeteg pénzt és erőfeszítést szánni a családra.

Ez a tendencia kapcsolódik a születési ráta csökkenéséhez. A késői házasság és a házasság elmaradása miatt kevesebb gyerek születik, mert az emberek nem akarnak rengeteg pénzt költeni, és gyerek nélkül akarják élvezni az életüket.

A következő probléma a válás. Az állam szerint Japánban a válások száma és aránya 2000-től rohamosan növekedett, és 2003-ban volt a legnagyobb. Azóta apránként csökken. A válások okaként lehet említeni, hogy a pár tagjainak nincs elég pénzük, túl elfoglaltak, különbözik a gondolkodásuk, eltérőek az érzéseik és már nem szeretik egymást stb.

Azt gondolom, hogy ha a párnak van gyereke, ő nagyon szomorú lesz és szenved a mindennapi életében, ha neki hiányzik az egyik szülője. Ezért a szüleinek gondolkodni kell a nagy teherről, amit a válás jelent a gyereküknek. A válás nem csak a szülőknek probléma, hanem a gyereknek is. Nem szabad könnyelműen dönteni erről.

Az ilyen házassággal és válással kapcsolatos problémákban van néhány rossz dolog. Azt gondolom, hogy ezek a problémák rossz változást jelentenek az életünkben. A legkomolyabb probléma az, hogy ez kapcsolódik a születési ráta csökkenéséhez. Ez az egész országnak nagyon fontos téma, mert jelentős társadalmi probléma, hogy különösen mostantól a lakosság csökkenni fog. A házasság és a válás nagyon fontos pont az életükben, ezért körültekintően kell gondolkodni és dönteni.

Ebben a bejegyzésben a vegyes házasságról szeretnék gondolkodni. Azért választottam ezt a témát, mert amikor első éves voltam, egy angol órán beszélgettünk a osztálytársaimmal, hogy mennyire nehéz egy külföldi emberrel összeházasodni. A véleményem szerint a legnehezebb dolog a nyelvi probléma. Ha egy párnak az egyik tagja jól tudja mindkét nyelvet, még akkor is nagyon nehéz neki, hogy a saját érzéseit pontosan és részletesen tudja kifejezni. Különösen amikor veszekednek, általában az anyanyelvünkön akarnak vitatkozni, de ha nem lehet, néha azt érzik, hogy nem tudják pontosan közölni a saját véleményünket. És ha a pár másik tagja nem tudja azt a nyelvet, amit a házastárs beszél, akkor nagyon nehéz a pár családjával jó kapcsolatot fenntartani.

A pár mindkét tagjának folyamatosan és szorgalmasan kell nyelvet tanulni, illetve a szokásokat és a kultúrát is. Például eszembe jut egy esemény, amit egy barátomtól hallottam. A barátom barátnője amerikai volt, és amikor a barátom szüleihez jött a barátnője, nem hajolt meg, hanem nagyon barátságosan köszönt nekik. Miután a barátom barátnője hazament, a szülei nagyon mérgesek voltak. Ha a szülei tudták volna, hogy a lány amerikai és ott mások a szokások, természetesen akkor is azt érezték volna, hogy egy kicsit udvariatlan volt, mert a szülőknek egész életükben természetes volt, hogy mindenki meghajol. A másik dolog, hogy a párnak az a tagja, aki külföldön lakik, nem tud gyakran találkozni a saját családjával vagy rokonaival. Ha a családjában valaki beteg lesz vagy valami probléma történik, nem lehet gyorsan menni a családjához. Még a munkával kapcsolatban is lehet, hogy lesz néhány probléma. Például Japánban általában a külföldieknek elég nehéz munkát találni. Ha a pár mindkét tagja akar dolgozni, akkor az egyiknek kitartóan kell próbálni munkát találni, vagy fel kell adnia azt, hogy dolgozzon.

Ahogy eddig írtam, nagyon sok probléma van a vegyes házasságokban, de én valamiért gyerekkoromban azt reméltem, hogy a gyerekem félig japán és félig külföldi lesz. Mostanában nem annyira gondolok erre, mert nekem a másik ember személyisége fontosabb, mint az állampolgársága. Japánban elég kevés a vegyes házasság, de ha növekszik a száma, akkor lehet, hogy globálisabb lesz a világ. De ha valaki szenved egy vegyes házasságban, mindenképpen megpróbálnék segíteni neki.