Ebben a bejegyzésben a net-idzsiméről szeretnék írni. Már gyerekkoromban is volt olyan, hogy egy bizonyos embert bántottak az interneten keresztül, de akkor még nem volt okostelefon és LINE se, úgyhogy más volt a zaklatás formája. Az idzsime formája évről évre változik, és nekünk is muszáj megismerni a mostani helyzetet és gondolkodni, hogy hogyan lehet megoldani a problémákat a gyerekek érdekében.

Az első fontos dolog, hogy az interneten nem lehet látni a másik ember arcát, így igaz az, hogy nehéz megérteni, hogy hogyan érzi magát a másik ember a neki írt szöveg miatt. Nagyon fontos, hogy a szónak rengeteg hatása van jó értelemben, és rossz értelemben is. Ha mélyen megbántják a másik embert, talán nem veszik észre. Általában csak szöveggel nehéz kifejezni az érzéseket, és gyakran előfordul félreértés, vagy kellemetlenség. Például egy diák a hétköznapi társalgásban sokszor használt csak a viccként nagyon durva szavakat, például hogy „Dögölj meg!” vagy „Tűnj el!”. De a másik diák megbántódott ezek miatt a szavak miatt. Gyerekkoromban egy rossz, de divatos dolog volt, hogy voltak olyan internetes oldalak, amin egy iskoláról volt szó, és bizonyos diákokról rosszakat írtak név nélkül. Akkor nagy probléma volt az, hogy néhány diák megsértődött emiatt az oldal miatt, és a tanárok nem tudták kitalálni, hogy kik írták a szövegeket.

A másik legkomolyabb probléma, hogy a szülőknek vagy a tanároknak nehéz észrevenni, hogy mi történik az interneten keresztül. Régen internetes oldalakon történt az idzsime, úgyhogy a tanárok láthatták a helyzetet, de mostanában gyakori, hogy a LINE-on bántják az illető diákot, szóval nehezebb lett észrevenni.

Mit kell csinálni a szülőknek és a tanároknak, hogy felismerjék a problémát? Nagyon fontos észrevenni a gyerek változását: pl. gyakran késik, hiányzik, vagy korán megy haza, rosszul érzi magát stb. Az is fontos, hogy mindig beszélgessenek is a gyerekkel az iskoláról vagy a LINE-ról. Ezután is változni fog a zaklatás formája, de az a lényeg, hogy mindig gondosan vigyázni kell a gyerekekre.

Japánban sok ember azt gondolja, hogy az idegen nyelv elsősorban az angolt jelenti. És sokan azt mondják, hogy a japánok csak az angol nyelvtant és olvasni tudnak, de nem tudnak angolul beszélni. Ez a két dolog, különösen a második, nagy probléma. És mivel a japán kormány által elvárt nyelvtanulási módszer nem jó, én két dolgot javaslok: Az első, hogy a gyerekeknek hamarabb kell kezdeni az angoltanulást, és a gimnáziumban a diákoknak lehessen választani valami idegen nyelvet az angolon kívül is.  A második, hogy elsősorban az órán több időt kell beszélgetni párban vagy csoportban.

Ha több nyelvet tudsz, tájékozottabb ember leszel.  Persze az angol is fontos, mert sok helyen sokan beszélnek angolul, de más nyelveket is nagyon érdemes tanulni.  Például magyarul, kínaiul, koreaiul, franciául, spanyolul, németül stb.  És ha a diák korábban megtanulja az angolt mint most, sok idő lesz más nyelvet tanulni.  Amikor én általános iskolás voltam, nem voltak angolórák, de most már ötödik osztálytól kezdődnek az angolórák.  Ráadásul a kormány eldöntötte azt, hogy a gyerekeknek harmadik osztálytól fognak kezdődni az angolórák 2020-ig. Ez egy jó ötlet, de én azt gondolom, hogy még hamarabb, már az első osztályosoknak el kell kezdeni.  Ha 7 éves korban kezdik az angolt, már jobban értik az angolt, amikor alsó középiskolások lesznek.  És aztán más idegen nyelvet is lehet választani a gimnáziumban.  Ez az ötlet nem csak több fajta nyelvtanulásnak, hanem a kiejtésnek is jó, a fiatalok artikulációs bázisa miatt.

A következő probléma, hogy mivel Japánban a diákok mindig csak írva tanulnak, az auditív típusú diákok hátrányban vannak.  És szerintem a legfontosabb nyelvtanulási készség nem az olvasás, hanem a beszélgetés, mert még ha jól érti is valaki az írott szöveget, nem tud túlélni külföldön, ha nem érti sem a hallott szöveget se beszélni nem tud.  Így a japán diákoknak sokkal többet kell gyakorolni beszélgetést az órán.  És Japánban, az általános iskolától a gimnáziumig kb. 30 diák van egy osztályban, és a diákoknak nincs sok alkalmuk beszélni.  Így nem csak az angolórán, hanem más idegennyelv-órán is több pármunkát és csoportmunkát kell csinálni.  Ennek köszönhetően, sok diák megszokná a beszédet és nem félne a hibáktól.

Szóval én azt gondolom, hogy már az első osztályos általános iskolásoknak el kell kezdeni az angol tanulást, és a gimnazistáknak pedig el kell kezdeni egy másik nyelvet, és hogy az órán több páros és csoportos munkát kell csinálni beszélgetés gyakorlása miatt.

Én most magyar nyelvet és angol nyelvet tanulok, és tavaly német nyelvet és cseh nyelvet is tanultam. Nagyon szeretek idegen nyelvet tanulni, és ezért erre az egyetemre járok, de a japánok általában nem jól tudnak idegen nyelveket (általában angolt) tanulni.

A japán oktatási módszerekkel sok probléma van. Például a japán Oktatási Minisztérium nem gondolja azt, hogy az angol társalgás nagyon fontos. Japánban a középiskolában és a gimnáziumban a tanárok csak a felvételire tanítják az angol nyelvet. Például a nyelvtant, a szókincset, és szövegértést különösen hangsúlyosan tanítják a diákoknak. A beszélgetés nem annyira hangsúlyos, mint a nyelvtan, a szókincs, és  a szövegértés. Valójában a diákok akkor is át tudnak menni a felvételin, ha csak megértik a  nyelvtant, a szókincset, és a szövegértést. A társalgás, a kiejtés, és a hallásértés csak ez után jön.

Sok japán oktatási szakember azt mondja, hogy a japán diákok azért nem tudnak beszélni angolul, mert csak nyelvtant tanulnak. Először én is ugyanígy gondoltam. Angolul és magyarul először a nyelvtanról kezdtem tanulni, és azt gondoltam, hogy ha egy új idegen nyelvet tanulok, akkor meg fogok próbálni a kezdetektől beszélgetni. Tavaly tavasszal, amikor német nyelvet kezdtem tanulni az egyetemen, egy társalgási órát választottam, de nekem nagyon nehéz volt megérteni. Azt vettem észre, hogy a nyelvtan megértése nélkül meg nem tudom érteni a társalgást sem. Nem tudom, hogy azért van-e így, mert japán vagyok.  Talán megszoktam, hogy a nyelvtannal kezdem a tanulást.

A másik probléma a japánok természete. A japánok nagyon passzívak, és emiatt nehéz lesz nekik idegen nyelvet tanulni. A nyelvórán, senki sem beszél sokat és csak akkor válaszol halkan, amikor a tanár felszólítja. Szerintem ez nem jó. Tavaly nyáron, amikor Magyarországon nyári egyetemen tanultam magyarul, a csoportban mindenki aktívan beszélt, kérdezett, és elmondta a saját véleményét. Csak a japánok voltak azok, akik nem beszéltek, csak ha a tanár felszólította őket. Akkor csodálkoztam, hogy milyen aktív mindenki. A csodálkozás után egy kicsit én is aktívabb lettem és nekem könnyű volt az órákon beszélni. A külföldön tanulás révén azt hiszem, hogy ilyen jó tapasztalatot és hatást lehet szerezni. Aktív akarok lenni.

Szerintem én sem tudok jobban megtanulni egy idegen nyelvet, mint a külföldi diákok, de szorgalmasan fogok próbálni sok módszert és meg akarok tanulni különböző nyelveket. 

Mostanában a japán diákoknak nagy probléma az ösztöndíj visszafizetése az egyetem elvégezése után. Azt hiszem, hogy most sokan azt gondolják, hogy miért kell egy ösztöndíjat visszafizetni. De egy híres japán ösztöndíj (Jasso: Japan Student Service Organization) úgy működik, hogy a visszafizetésből lesz a következő diákok ösztöndíja, ezért vissza kell fizetni az ösztöndíjat.

A Jasso ösztöndíjrendszerét mutatom be. Először az ösztöndíjasokról szólok. Akinek nincs elég pénze egyetemre járni, és jó eredményei vannak, annak lehet igényelnie az ösztöndíjat. De inkább a gazdasági elem a fontosabb. Két fajta ösztöndíj van, az egyik a különösen jó eredményekkel rendelkező diákoknak van, de ilyenkor az ösztöndíj összege eldöntött, nem lehet választani. És annak nincs kamata, szóval amennyit kapnak, annyit fizetnek vissza. A másik fajtánál nem annyira szigorúan veszik figyelembe az eredményeket, és öt összeg közül lehet választani. De ennek a típusnak kamata van, szóval ha későn fizetik vissza, akkor többet kell fizetni. És ugyanaz az ember mind a kettő fajta ösztöndíjat is megkaphatja egy időben.

Most nézzük meg, hogy milyen problémák fordulnak elő. Az egyik, hogy ahhoz, hogy állást szerezzen valaki, egyetemre kell járni. Ha nem jár egyetemre, akkor nehéz lesz jó munkát találni, szóval nem lesz elég a fizetése. Ezért sok diák tovább is tanul. De ha az egyetemen nem tanul szorgalmasan, nem találja ki mit akar csinálni a jövőben, vagy nem sikerül állást találnia, akkor nem tud elég pénzt keresni. Ezért ha ösztöndíjasként járt az egyetemre, nem tudja visszafizetni a pénzt.

És a másik ok, hogy néha az ösztöndíjasok nem tudják, hogy az ösztöníjat vissza kell fizetni. A diákok általában a gimnáziumban igénylik az ösztöndíjat, és akkor meghallgatják a tájékoztatást arról, és aláírják a szerződést. De ha a tanárok nem jól magyaráznak, vagy a diákok nem jól figyelnek, néhány diák nem ismeri a kötelezettségeit, és az egyetem elvégzése után nem fizet (és nem is tud, mert általában az ilyen emberek nem keresnek sok pénzt).

Általában azt mondják, hogy e miatt a két ok miatt történik probléma. Az elsőt kicsit nehéz megoldani, mert az álláskereséssel is kapcsolatban van. De a másodikat meg lehet oldani, meg kell ismertetni a diákokkal az ösztöndíjasok kötelezettségeit. Én is kaptam ösztöndíjat a Jassotól, és annak köszönhetően tudtam az egyetemre járni és Magyarországon is tanulni. Ez az ösztöndíj biztos, hogy fontos a diákoknak. Ezért remélem, hogy továbbra is jól működik ez a rendszer azok számára, akik szorgalmasan akarnak tanulni, és még jobb lenne, ha egy új rendszer is indítanának, amelyben nem kell visszafizetni az ösztöndíjat.

Források

・独立行政法人　日本学生支援機構 JASSO

http://www.jasso.go.jp/index.html

・公益財団法人　生命保険文化センター

・http://www.jili.or.jp/lifeplan/lifeevent/education/10.html

・http://news.ameba.jp/20150605-585/

・http://blogos.com/article/112895/

2015. május 18-tól három hétig angol tanítási gyakorlaton voltam az alsó középiskolában, ahova 7 évvel ezelőtt jártam. Ez a három hét nekem nagyon fontos időszak lett. Az iskolában tanár voltam, de sokat tanultam is. Nagyon meglepődtem, hogy teljesen más az a tanár, akit a diákok elképzelnek és az igazi. A következőkben arról fogok írni, amit a tanárokról gondoltam a gyakorlat alatt.

Először is a tanárok nagyon sokat gondolnak a diákjaikra. Szerintem a diákok nem tudják ezt. Korábban én sem tudtam, de a gyakorlat alatt én is sokat gondoltam rájuk. Például a tanár sok időt tölt csak egy óra elkészítésével is. Általában, az alsó középiskolai óra 50 perces, de felkészüléshez több idő kell. Ki kell gondolni, hogy mikor mit csinálunk, mire kell figyelnem, mit kell írnom, és milyen kérdés merülhet fel. Nagyon nehéz volt kigondolnom, hogy hogyan lehet könnyen megmagyarázni a nehéz új nyelvtant. Amikor alsó középiskolai diák voltam, nem nagyon szerettem az órákat, és néha aludtam (de csak amikor nagyon álmos voltam) vagy azt éreztem, hogy ez nagyon unalmas. Most azt gondolom, hogy ez nagyon rossz dolog volt, és sajnálom.

A következő kérdés, hogy szerintem a tanároknak túl sok munkájuk van. Régebben azt gondoltam, hogy a tanári munka csak tanítás, de ez nem igaz. Valójában az alsó középiskola tanároknak egyáltalán nincs szünetük. A tanár reggel 8 órakor megérkezik az iskolába, elő kell készíteni az aznapi órákat, utána a tanterembe megy, és a diákokat tájékoztatni kell az aznapi menetrendről. Mindennap 2-5 órája van, és néha ezeknek ugyanaz a tartalma. Ha nincs órája, ügyeletet kell tartani az iskola körül, és ha baj van vagy egy diák rossz, meg kell oldani a problémát. Ebédszünetben is a tanteremben segít a diákoknak és figyel a rossz diákokra. Ha egy diák nincs ott, meg kell találni őt, és a tanárnak nincs ideje ebédelni. Óra után pedig majdnem mindennap vannak megbeszélések. Néhány tanárnak iskolai klubba is kell mennie. Elméletileg 17 óra után haza lehet menni, de senki nem tud. Van aki 21 óráig is az iskolában marad.

Szerintem a tanári munka nagyon nehéz munka, mert a tanár gyerekekkel érintkezik, akikben sok lehetőség van. Ez motiváció a tanár számára. A tanárok azt akarják, hogy a diákok okosak legyenek, érdeklődjenek valami iránt és jobb emberek legyenek. Persze nagyon nehéz is ez a munka, de nagyon megéri.

Azokról a problémákról szeretnék írni, amelyek a japán oktatási rendszerben vannak, és arról hogy mit gondolok ezekről. Először is szeretném elmondani, hogy milyen a japán oktatási rendszer. Általában a japán iskolában a diákok nem azt tanulják, hogy hogyan kell tanulni vagy gondolkodni, hanem hogy mit kell tanulni vagy gondolni. Szerintem ez nagyon rossz, mert a diákoknak nem kell sok dolgon gondolkodni, és csak megtanulják a szavakat, a matematikai képleteket stb. A diákoknak meg kell tanulni a helyes választ, és nem lehet hibázni. Így sok japánnak nem kell mélyen gondolkodni, és nem tudják, hogyan kell gondolni. És sok japán fél, hogy rossz vagy furcsa dolgot mond, így inkább nem mond véleményt más diákok előtt. Szeretnék írni a japán dzsukuról, azaz felvételi előkészítő iskoláról is, mert szerintem ez nagyon fontos dolog Japánban. Mostanában sok japán gimnáziumi diák jár dzsukuba. Én is jártam, amikor gimnáziumi diák voltam. Én azért jártam, mert nem tanultam szorgalmasan, amikor elsős és másodikos diák voltam, így utána sokat kellett tanulni, és hatékonyan kellett tanulni, mert nekem kevesebb időm volt. De szerintem nem olyan jól hely a dzsuku, mert ez a legkönnyebb módszer ahhoz, hogy valaki átmenjen a vizsgán. Ha van könnyebb módszer, a diákok nem gondolkodnak önállóan azon, hogy mit kell tenni a sikerért. Szerintem a diákoknak a saját módszerükön kellene gondolkodniuk.

A következő részben arról szeretnék írni, hogy milyen különbségek vannak a japán és a magyarországi oktatási rendszer között, mert én tanultam erről a magyar nyelv órán. Sok dolgot nem tudtam, így sokat tanultam. Szerintem ez a téma nagyon érdekes, mert sok különbség van. Néhány különbségen nagyon csodálkoztam. Például Magyarországon az egyházi iskola és a magániskola különbözik, és az egyházi iskolában nem kell fizetni. Japánban ez nagyon furcsa, mert általában ez a kettő ugyanaz, és fizetni kell. És szerintem Japánban kevesebb egyházi iskola van, mert Japánban sok ember van, aki nem vallásos. Én sem vagyok hívő. Ezen kívül azt sem tudtam, hogy Magyarországon csak egy iskola van az általános iskola és az egyetem között (Japánban van alsó középiskola és felső középiskola). Szerintem néhányszor nem azt mondtam valakinek, hogy felső középiskola, hanem hogy gimnázium, amikor erről a témáról akartam beszélni. Olykor nagyon nehéz elmagyarázni az oktatási rendszert, mert sok különbség van a két ország között.

A tanulás és a munka nagyon fontos az életben. Azt hiszem, hogy nem lehet külön-külön gondolkodni tanulásról és munkáról. Ez azt jelenti, hogy ha jó oktatást kapok és sokat tanulok, akkor jó munkát tudok szerezni. Persze minden embernek különböző gondolatai vannak arról, hogy mi a jó munka. De az az igazság, hogy megtanulni az alapvető ismereteket a gimnáziumban és az egyetemen nagyon fontos és hasznos lesz, amikor valaki munkába áll és dolgozni kezd. Ezért azt hiszem, hogy miután valaki beiratkozik a gimnáziumba, nagyon fontos, hogy hogyan és mit tanul.

Japánban a gimnáziumban általában 8:45-kor kezdődik az első óra. Naponta hat vagy hét óra van, és a diákok sokat tanulnak. Az órák után sok diák délutáni kiegészítő iskolába jár és ott is tanul. Japánban különböző órák vannak a kiegészítő iskolákban, pl. egyszemélyes óra, csoportos óra és videóelőadás az interneten. A gimnázium Japánban nem kötelező és sok diák a felvételi vizsgára készül. A tantárgyak, amiket a diákok a gimnáziumban és az előkészítő iskolában tanulnak, attól függnek, hogy az ember milyen egyetemre fog felvételizni. Aki állami egyetemre fog felvételizni, öt tantárgyat kell tanulnia, aki pedig magánegyetemre, nem kell olyan sok tantárgyat tanulnia. Persze nemcsak az egyetem, hanem a szakiskola is egy választás. Mindenki sokat gondolkozik azon, hogy mi iránt érdeklődik és mi szeretne lenni, és elhatározza, hogy milyen karon, mit tanul majd, miután végez a gimnáziumban.

Az egyetemen a negyedéves diákoknak el kell dönteniük, hogy állást keresnek vagy továbbtanulnak a mesterképzésen. Sok diák állást kezd keresni. Amikor állást keres és talál, az mindenkinek fordulópont az életében. A negyedéves diákok, mielőtt végeznek az egyetemen, általában állást keresnek. Ezt japánul súkacunak hívják. Én még csak harmadéves diák vagyok, és nem kell állást keresnem. De lassan gondolnom kell arra, hogy milyen állásra vagyok kíváncsi és mit kell csinálnom. Én még nem tudok sokat erről, de sok negyedéves diáktól, a tanároktól és a barátaimtól hallottam a munkakeresésről. Mindenki azt mondja, hogy nagyon megerőltető és nehéz időszak, és nagyon fontos sokat készülni az interjúkra. Az interjún nagyon fontos, hogy sokat tudjak mutatni magamból, ezért először magamat kell megismernem. Én most kíváncsi vagyok arra, hogy még jobban megismerjem magamat az egyetemista éveim alatt.

Y. A.

(Kép: Japán állásbörze egyetemistáknak)

A japán általános iskolában általában egy évfolyamon 2-3 osztály van, a gimnáziumban pedig 4-6 osztály. Két japán oktatási jogszabály is szól arról, hogy ezek a szabványos osztályszámok Japánban. Azonban manapság Japánban a gyerekszám csökken, különösen vidéken, ezzel együtt pedig az iskola is kevesebb lesz. Az okajamai szülővárosomban is nagy probléma az elnéptelenedés. A legtöbb iskolában csak egy osztály van egy évfolyamon, sőt néhány iskolában több évfolyam tanul együtt egy osztályban. Az ilyen osztályt fukusiki gakkjúnak, egyesített iskolának hívják. Ráadásul lassan be is zárnak iskolák. Az az általános iskola is fukusiki gakkjú, ahova jártam, sőt, a másik általános iskola ahol tanultam is be fog zárni jövőre. Az iskolák újraszervezése azt jelenti, hogy ilyen iskolabezárások és -egyesítések történnek. Manapság egyre gyakoribb az iskolák újraszervezése Japánban.

Persze egy kicsit hiányzik majd az általános iskolám, azonban én inkább egyetértek az iskolák újraszervezésével. A következőkben ennek két okát szeretném leírni.

Az egyik, hogy néhány kis iskolában nincsenek évfolyamok. A japán iskolákban általában minden évben változik az osztály összetétele. Én a gimnáziumban tapasztaltam először az osztály változását, mert a gimnáziumban 3 osztály van egy évfolyamaton. Addig az óvodától az általános iskoláig körülbelül 12 évet főleg ugyanazokkal a társakkal töltöttem el. Szerintem ez nem is lett volna rossz, ha mindenki jól érezte volna magát az osztályban. Azonban az osztályom nem volt annyira jó. Az emberi kapcsolatok túl szűkek, és ez nekem unalmas és nyomasztó volt. Amikor beiratkoztam a gimnáziumba, frissebbnek és szabadabbnak éreztem magam. Több diákkal találkoztam és barátkoztam meg, új nézeteket és értékrendeket tanultam tőlük. Szerintem a diákok növekedéséhez az a legjobb, ha több osztály van egy évfolyamon. Ráadásul, az osztály változásakor a diákok meg tudják tanulni, hogyan lehet megbarátkozni más diákokkal.

A második ok, ami miatt egyetértek az iskolák újraszervezésével, hogy a kis iskolákban korlátozott a klubok száma. A japán iskolákban általában sok klubtevékenység van, körülbelül 10-20. Viszont abban az általános iskolában, ahova én jártam, csak három klub van: baseball klub, röplabda klub és pingpong klub. Nekünk, akik nem akartunk, nekünk is muszáj volt belépni egy klubba. Én nagyon szerettem volna zene klubba menni, de nem volt. Ráadásul nem jól tudok sportolni, így kelletlenül töltöttem sok nehéz időt az iskolai pingpong klubban. Emiatt is irigyeltem a nagyobb iskolákba járó diákokat.

Ni. N.

A japán iskolarendszert szeretném bemutatni. Sok különbség van a japán iskola és a magyar iskola között.

Japánban 3 évestől 5 éves korig sok gyerek jár óvodába, de nem mindenkinek kell járni. Az óvodában a gyerekek énekelnek és rajzolnak. Ők a társadalmi rendszert is meg tudják tanulni. Japánban sok magánóvoda van. A gyerekeknek egyenruhát kell viselni, amikor az óvodába mennek, de amikor megérkeznek, ott az egyenruhából munkaruhába kell átöltözni, mert a ruhájuk napközben piszkos lesz.

6 évestől 12 éves korig a gyerekek általános iskolába járnak. Itt általános műveltséget (matematikát, nyelvtant, technikát, ének-zenét stb.) tanulnak. Magániskola és állami iskola is van Japánban. A magániskolában a diákoknak egyenruhát kell viselni és fekete iskolatáskát kell hordani. Az állami iskolában pedig a diákoknak nem kell egyenruhát viselni. Mindkét fajta általános iskolában a diákok együtt ebédelnek az iskolában. Az étlapot dietetikus állítja össze, ezért a szülőknek nem kell aggódniuk.

13 évestől 15 éves korig a gyerekek alsó középiskolába járnak. Japánban a gyerekeknek az alsó középiskoláig kell iskolába járni. Ezt iskolakötelezettségnek hívjak. Az alsó középiskola hasonlít a felső középiskolára. Kettő fajta van. A magániskolában van egyenruha, és sok diák jár az iskolába vonattal. Az állami iskolában is egyenruha van, de a gyerekek gyalog mennek, mert az iskola közel van az otthonukhoz. Néha a magániskolai diákoknak nem kell egyenruhát viselni.

16 évestől 18 éves korig a japán gyerekek felső középiskolába járnak. Itt is kettő iskola fajta (magán és állami iskola) van, de hasonlítanak egymásra. Sok diák a továbbtanulást választja, ezért sokat kell tanulni az egyetemi felvételi vizsgára.

19 évestől 22 éves korig a diákok egyetemre járnak. Az egyetemeken különböző egyetemi karok (orvostudományi, műszaki, bölcsészettudományi, közgazdaságtudományi kar stb.) vannak. Persze az egyetemből is kettő fajta van. Nagy különbség van a magán és állami egyetem tandíja között. Japánban a magánegyetemek tandíja kb. 1 millió jen, de az állami egyetemek tandíja csak kb. ötszázezer jen. A magánegyetemek tandíja nagyon drága, ezért aki nem ment át az állami egyetem felvételi vizsgáján, annak egy évig sokat tanulni és újra megpróbálhatja a vizsgát.

Nagy különbségek vannak a japán és a magyar iskola között. Szerintem ez nagyon érdekes.

K. M.

Japánban sok iskola és más oktatási intézmény van, például egyetemek, gimnáziumok, középiskolák, általános iskolák és óvodák.

A gyerekek először 3 évestől 6 éves korig óvodába járnak, vagy ha az anyjuk dolgozik és nagyon elfoglalt, bármilyen kortól 6 éves korig a gyerekek más típusú óvodába is járhatnak, ahol későig vigyáznak rájuk. Az óvodában a gyerekek tanulnak játszani a barátaikkal, írni, rajzolni, és először ismerkednek meg más gyerekekkel és tanárokkal.

Az általános iskolában 6 évestől 12 éves korig vannak a gyerekek. Az első évben a japán órán a hiraganákat, a katakanákat és könnyű kandzsikat, és a számtan órán az összeadást és a kivonást tanulják. A második évben kezdenek tanulni sok kandzsit és a szorzótáblát. Amikor harmadikosok lesznek, kezdenek tanulni tudományt és társadalmat. Az osztályt is meg kell ismerni, ez nehéz diákoknak. A tanulás egyre nehezebb lesz az egyre magasabb osztályokban. A hatodik osztályban néhány gyerek felvételi vizsgát tesz a következő középiskolába.

Néhány gyerek olyan középiskolába jár, ahol felvételi vizsgát kell tenni. Más gyerekek pedig a helyi középiskolába járnak. A középiskolás diákok nem számtant tanulnak, hanem matematikát, és angolul is kezdenek tanulni. A tanórán kívül majdnem minden diák végez valamilyen klubtevékenységet. A klubok között sport és kulturális klubok vannak, ahol a diákok találnak olyan dolgot, aminek az idejüket szentelhetik. Sok esetben a diákok között, akik középiskolába felvételi vizsgát tesznek, néhány diák a következő gimnáziumba felvételi vizsga nélkül kerül be. Más diákok pedig a következő gimnáziumba felvételiznek.

A gimnáziumban a tanulás nehezebb lesz, és mindent részletesebben tanulnak. Elsős gimnazista kor után néhány vizsgát tesznek, jegyet kapnak, és eldöntik, melyik egyetemre mennek. A gimnáziumban is sok klub van, és a diákoknak szabadon lehet választani. Harmadikos korban szorgalmasan tanulnak, hogy arra az egyetemre tudjanak menni, amire akarnak.

Ha megbuknak a felvételi vizsgán, lehet tanulni még egy évet. Lehet tanulni kiegészítő tanévben vagy előkészítő iskolában. Ha felveszik őket arra az egyetemre, amelyre tényleg akarnak menni, nagyon örülnek.

Az embereknek iskolába járni nagyon fontos tapasztalat. Nemcsak tanulnak, hanem meg lehet ismerni az emberi kapcsolatokat is. A tanáraik és a szüleik sok mindent tanítanak a gyerekeknek, akik ezután felnőttek lesznek és kilépnek a társadalomba.

I. S.