Magyar szakosok Japánban


Élen a tanulásban, élen a sportban?

A gimnáziumomban a diákokat olyan emberré akarták nevelni, akik a tanulásban és a sportban egyaránt igyekeznek és sikeresek lesznek. Nem volt könnyű a diákok élete.

Először is arról szeretnék írni, hogy milyen volt a tanulás. Mindennap fél 8-kor kezdődtek az órák, és kb. délután 6-ig tartottak, aztán klubfoglalkozásra mentem. 6-7 órakor mentem haza. Otthon sem lehetett pihenni, bár nagyon fáradt voltam. Minden este meg kellett csinálni a házi feladatokat, fel kellett készülni a következő nap óráira, és meg kellett jegyezni az angol szavakat és a régi japán szavakat, mert minden angolórán és régi japánnyelv-órán szódolgozat is volt. Így minden este csak a tanulással foglalkoztam. Alig tudtam aludni. A legjobb esetben is csak 5 órát tudtam aludni. Az iskolában a szünetekben is tanultam, mert e nélkül még kevesebb lett volna az alvásidő.

Másodikként a sportról szeretnék írni. A gimnáziumban a klub sem volt könnyű. A gimnáziumomban különböző sportklubok léteztek, és az összes diák több mint fele tartozott valamelyik klubhoz. Majdnem minden sportklub mindennap tartott edzést. Én az íjászatklub tagja voltam. Hétköznap óra után és hétvégén délelőtt is edzettünk. Az íjászat nem olyan aktív sport, mégis elfáradtam az edzés végére. Hétvégén sokszor szurkolni is mentünk a versenyekre, ahol a klub tagjai versenyeztek. Az edzésről és a szurkolásról nem lehetett hiányozni, ha nem voltunk betegek vagy nem volt speciális dolgunk. A versenyeken általában sok időt kellett várni, ezért sokan vittek magukkal házi feladatokat, és ha volt egy kis idő, akkor házit csináltunk.

ijaszat.jpg

Nem volt könnyű a sportot és a tanulást is ilyen komolyan csinálni. Most visszanézve azt gondolom, hogy ez nem hatékony. Olyan fáradtan nehéz megtanulni a dolgokat. Ha rengeteg tennivaló van, akkor a diákok nem tudnak elég időt szakítani egy-egy feladatra és tantárgyra. Nem lehet az olyan tantárgyat intenzívebben tanulni, ami nem megy elég jól. A klub egy kis felfrissítő tevékenység lesz, mert ott a diákok mozoghatnak és találkozhatnak a barátaikkal, de szerintem nem kell olyan szigorúnak lenni, mint az alsó középiskolai sportklubokban. A gimnáziumban a tanulás a legfontosabb.

Most azt ajánlanám a gimnáziumomnak, hogy ne adjanak ugyanannyi, ugyanolyan szintű feladatot minden diáknak, az osztályfőnök beszélje meg a diákokkal, hogy melyik tantárgyból mit kell csinálni, és kevesebb edzést tartsanak vagy ne legyen kötelező a mindennapi részvétel. Azt hiszem, hogy az a fontos, hogy a diák, az osztályfőnök, egy-egy tantárgy tanárai és a klub tanárai együttműködjenek. Így a diákok a saját maguk számára legjobb egyensúlyt tudják megtalálni a tanulásban és a sportban.

Amikor egy rossz élmény miatt rájövünk valami fontos dologra...

Mindenki tudja, hogy az egészség nagyon fontos. De az egészségügyi problémák nélküli élet túl természetes számunkra és ritkán vesszük észre azt, hogy a normális életünket élni nagy boldogság.

Kiskoromtól nagyon szerettem sportolni, úgyhogy amikor 10 éves voltam, elkezdtem röplabdázni. Majdnem mindennap reggel és este gyakoroltunk a barátaimmal. Én nem vagyok olyan magas, ez azt jelenti, hogy magasabbra kell ugranom, ha úgy akarok játszani, mint a többi, magas játékos. Lehet, hogy ez megerőltető volt, mert amikor 15 éves voltam, elszakítottam a térdszalagomat. Az orvos azt mondta, hogy a térdem nem tud magától meggyógyulni, és ha megint röplabdázni akarok, operációra van szükség. De féltem tőle, és azt hallottam, hogy két hétig a kórházban kell maradni. A középiskola harmadikos diákoknak nincs ilyen sok idejük, mert  szorgalmasan kell tanulniuk a felvételi vizsgára és nem akartam hiányozni az óráról. Úgyhogy azt választottam, hogy nem operáltatom meg a lábamat.

Mielőtt én elszakítottam a térdszalagomat, néha nem akartam röplabdázni, szinte utáltam a röplabdát, mert az edzőnk nagyon szigorú volt, és mindennap megszidott engem. És nem volt szabadidőm, mert minden nap volt edzés. De miután nem volt szabad röplabdáznom, észrevettem, hogy mennyire szeretek röplabdázni, és milyen nagyszerű a csapattársakkal együtt röplabdázni. Ha lehet, vissza akartam kapni ezt a lehetőséget. Én úgy döntöttem, hogy miután egyetemista leszek, meg fogom operáltatni a térdemet. Amikor gimnáziumba jártam, mindennap csak tanultam. Éreztem, hogy az élet sport nélkül nagyon unalmas, de türelmes voltam.

Miután átmentem az egyetemi felvételi vizsgán, az orvossal megbeszéltük és eldöntöttem, hogy az egyetem második évében, a tavaszi szünetben lesz a műtét. De nem tudtam várni és menedzserként beléptem az egyetemi röplabda klubba. Aggódottam amiatt, hogy kicsit unalmas csak összeszedni a labdákat, vagy vizet adni a játékosoknak, de ez nem volt probléma. Nagyon jól éreztem magam, amikor mindenki együtt gyakorolt és segíteni tudtam a játékosoknak. Legalább valami olyan dolgot csináltam, ami kapcsolatban volt a röplabdával, így boldog voltam. Egy évvel később megoperálták a térdemet, úgyhogy most tudok sportolni (persze óvatosan kell). De ez a tapasztalat emlékeztet engem arra, hogy mennyire szeretek röplabdázni. Még látszik a műtét nyoma a térdemen, de szerintem ez is az életem nyoma.

A japán munkahelyek helyzete

Ebben a prezentációban és ebben a posztban már szó volt róla, hogy Japánban nagyon fontos a diákmunka. De én azt gondolom, hogy a japán cégek túlságosan támaszkodnak a diákokra, és ez nem jó helyzet sem a főállású alkalmazottaknak, sem a diákoknak, sem a vendégeknek.

Először is a főállású alkalmazottaknak túl sokat kell dolgozni. Ha egy bolt vezetése túlságosan támaszkodik a diákokra, a diákmunkások befolyásolják azt, hogy mikor mennyi ember dolgozik. A diákok mindennap egyetemre vagy gimnáziumba járnak, vizsgáik vannak és néha külföldön is tanulnak a nyári szünetben vagy a tavaszi szünetben. Minden diáknak körülbelül ugyanakkor vannak a vizsgái és a hosszú tanítási szünetei, ezért nagyon eltérő a helyzet, amikor sok diák tud dolgozni és amikor kevesen tudnak dolgozni. Ha egy nap nagyon kevés diák tud dolgozni vagy egyetlen diák sem tud dolgozni, a főállású alkalmazottaknak kell dolgozniuk. Ráadásul a gimnazistáknak este 10 óra után nem szabad dolgozniuk. Az olyan egyetemista is nagyon kevés, aki késő estig akar dolgozni. Sőt, az üzletláncok, különösen az éttermek egyre több üzletet nyitnak, bár nincs elég dolgozójuk.

Tovább olvasom

A japán iskolák újraszervezése

A japán általános iskolában általában egy évfolyamon 2-3 osztály van, a gimnáziumban pedig 4-6 osztály. Két japán oktatási jogszabály is szól arról, hogy ezek a szabványos osztályszámok Japánban. Azonban manapság Japánban a gyerekszám csökken, különösen vidéken, ezzel együtt pedig az iskola is kevesebb lesz. Az okajamai szülővárosomban is nagy probléma az elnéptelenedés. A legtöbb iskolában csak egy osztály van egy évfolyamon, sőt néhány iskolában több évfolyam tanul együtt egy osztályban. Az ilyen osztályt fukusiki gakkjúnak, egyesített iskolának hívják. Ráadásul lassan be is zárnak iskolák. Az az általános iskola is fukusiki gakkjú, ahova jártam, sőt, a másik általános iskola ahol tanultam is be fog zárni jövőre. Az iskolák újraszervezése azt jelenti, hogy ilyen iskolabezárások és -egyesítések történnek. Manapság egyre gyakoribb az iskolák újraszervezése Japánban.

Persze egy kicsit hiányzik majd az általános iskolám, azonban én inkább egyetértek az iskolák újraszervezésével. A következőkben ennek két okát szeretném leírni.

Az egyik, hogy néhány kis iskolában nincsenek évfolyamok. A japán iskolákban általában minden évben változik az osztály összetétele. Én a gimnáziumban tapasztaltam először az osztály változását, mert a gimnáziumban 3 osztály van egy évfolyamaton. Addig az óvodától az általános iskoláig körülbelül 12 évet főleg ugyanazokkal a társakkal töltöttem el. Szerintem ez nem is lett volna rossz, ha mindenki jól érezte volna magát az osztályban. Azonban az osztályom nem volt annyira jó. Az emberi kapcsolatok túl szűkek, és ez nekem unalmas és nyomasztó volt. Amikor beiratkoztam a gimnáziumba, frissebbnek és szabadabbnak éreztem magam. Több diákkal találkoztam és barátkoztam meg, új nézeteket és értékrendeket tanultam tőlük. Szerintem a diákok növekedéséhez az a legjobb, ha több osztály van egy évfolyamon. Ráadásul, az osztály változásakor a diákok meg tudják tanulni, hogyan lehet megbarátkozni más diákokkal.

A második ok, ami miatt egyetértek az iskolák újraszervezésével, hogy a kis iskolákban korlátozott a klubok száma. A japán iskolákban általában sok klubtevékenység van, körülbelül 10-20. Viszont abban az általános iskolában, ahova én jártam, csak három klub van: baseball klub, röplabda klub és pingpong klub. Nekünk, akik nem akartunk, nekünk is muszáj volt belépni egy klubba. Én nagyon szerettem volna zene klubba menni, de nem volt. Ráadásul nem jól tudok sportolni, így kelletlenül töltöttem sok nehéz időt az iskolai pingpong klubban. Emiatt is irigyeltem a nagyobb iskolákba járó diákokat.

Ni. N.

Tanulás a japán iskolákban

Japánban sok iskola és más oktatási intézmény van, például egyetemek, gimnáziumok, középiskolák, általános iskolák és óvodák.

A gyerekek először 3 évestől 6 éves korig óvodába járnak, vagy ha az anyjuk dolgozik és nagyon elfoglalt, bármilyen kortól 6 éves korig a gyerekek más típusú óvodába is járhatnak, ahol későig vigyáznak rájuk. Az óvodában a gyerekek tanulnak játszani a barátaikkal, írni, rajzolni, és először ismerkednek meg más gyerekekkel és tanárokkal.

Az általános iskolában 6 évestől 12 éves korig vannak a gyerekek. Az első évben a japán órán a hiraganákat, a katakanákat és könnyű kandzsikat, és a számtan órán az összeadást és a kivonást tanulják. A második évben kezdenek tanulni sok kandzsit és a szorzótáblát. Amikor harmadikosok lesznek, kezdenek tanulni tudományt és társadalmat. Az osztályt is meg kell ismerni, ez nehéz diákoknak. A tanulás egyre nehezebb lesz az egyre magasabb osztályokban. A hatodik osztályban néhány gyerek felvételi vizsgát tesz a következő középiskolába.

heiwa_elementary_school_18.jpg

Néhány gyerek olyan középiskolába jár, ahol felvételi vizsgát kell tenni. Más gyerekek pedig a helyi középiskolába járnak. A középiskolás diákok nem számtant tanulnak, hanem matematikát, és angolul is kezdenek tanulni. A tanórán kívül majdnem minden diák végez valamilyen klubtevékenységet. A klubok között sport és kulturális klubok vannak, ahol a diákok találnak olyan dolgot, aminek az idejüket szentelhetik. Sok esetben a diákok között, akik középiskolába felvételi vizsgát tesznek, néhány diák a következő gimnáziumba felvételi vizsga nélkül kerül be. Más diákok pedig a következő gimnáziumba felvételiznek.

A gimnáziumban a tanulás nehezebb lesz, és mindent részletesebben tanulnak. Elsős gimnazista kor után néhány vizsgát tesznek, jegyet kapnak, és eldöntik, melyik egyetemre mennek. A gimnáziumban is sok klub van, és a diákoknak szabadon lehet választani. Harmadikos korban szorgalmasan tanulnak, hogy arra az egyetemre tudjanak menni, amire akarnak.

Ha megbuknak a felvételi vizsgán, lehet tanulni még egy évet. Lehet tanulni kiegészítő tanévben vagy előkészítő iskolában. Ha felveszik őket arra az egyetemre, amelyre tényleg akarnak menni, nagyon örülnek.

Az embereknek iskolába járni nagyon fontos tapasztalat. Nemcsak tanulnak, hanem meg lehet ismerni az emberi kapcsolatokat is. A tanáraik és a szüleik sok mindent tanítanak a gyerekeknek, akik ezután felnőttek lesznek és kilépnek a társadalomba.

I. S.

Mit nem csináltam a tavaszi szünetben...

A tavaszi szünetben nem tudtam elmenni a nagyszüleimhez, mert nagyon elfoglalt voltam. Például néhány napig egész nap íjászkodtam Sigában, vásároltam a családommal vagy a barátaimmal és sokat dolgoztam. Az anyukám szülei Kiotó északi részén laknak, az apukám szülei pedig Hokkaidón, tehát nagyon messze vannak innen, Oszakából. Ha sok szabad időm lett volna, szerintem el tudtam volna menni oda.

Amikor kisgyerek voltam, gyakran mentem oda a szüleimmel, és találkoztam a nagyszüleimmel, a nagybátyámmal, a nagynénémmel, és az unokatestvéremmel. Finomakat ettem, sokat beszélgettem, és valahova együtt kirándultunk. Amikor sok emberrel laktam együtt egy helyen, nagyon jól éreztem magam, mert nekem nincs testvérem. Ők mindannyian jó emberek, de különösen a nagyszüleim nagyon kedvesek.

65523111_2734903574_o.jpg

Másodéves gimnazista korom óta nem találkoztam a nagyszüleimmel, és sajnos most sem tudtam elmenni hozzájuk és nem tudtam segíteni nekik a tavaszi szünetben. Így a nyári szünetben akarok menni Kiotóba és Hokkaidóra a családommal, és találkozni a nagyszüleimmel, és sokat akarok segíteni nekik. Például takarítani, mosni, vásárolni, mosogatni, főzni stb. Ha ők örülnek, én is örülök. És ha sok időm van, az unokatestvéremmel is akarok találkozni, de sajnos szerintem ez kicsit nehéz, mert talán sokat kell íjászkodnom. Mindenesetre már mostantól nagyon várom a nyári szünetet.

Y. M.

Iskolai klubok Japánban

Japánban minden iskolában sok klub van, amelyekben a diákok szórakozhatnak. Sportklub, zeneklub, főzőklub, mindenféle klub van, és sokan tagjai ezeknek a kluboknak. Néha szórakozásként járnak oda, de néha nagyon komolyan is csinálják. A következőkben szeretném bemutatni a japán iskolai klubokat.

Általános iskolában, gimnáziumban, és egyetemen is vannak klubok, de mindegyik iskolában kicsit másmilyenek. Az általános iskolában, a klub néha egy óra része, szóval az óra alatt dolgoznak a diákok. Az általános iskolában sokfajta klub van: bármilyen sport, rajz, ének, kézimunka, főzés stb. Az iskolában, ahova én jártam, a diákoknak olyan új klubot is lehetett indítani, amit szerettek csinálni. Például volt, aki nagyon szeretett mangát olvasni, és mangaklubot indított. A klub tagjai a klub óra alatt csak mangákat olvastak! Lehet, hogy ez kicsit furcsán hangzik, de ott az volt a fontos, hogy a a diákok a barátaikkal szórakozzanak valamivel. Az általános iskolában másfajta klub is van, amelybe a diákok iskola után járnak. Ez komolyabb, mint az óra alatti klub. Általában iskola után hetente háromszor vagy négyszer két vagy három órát gyakorolnak. Az általános iskolában népszerű klubok a baseball, a futball, a kosárlabda, a röplabda, a nem sport klubok közül pedig a rézfúvós zenekar a legnépszerűbb.

Japánban az általános iskola és a gimnázium között alsó középiskolába járnak a diákok, ott pedig a klub nagyon fontos része lesz a diákok életének. Egy adat szerint az alsó középiskolai diákok kilencven százaléka tagja valamilyen klubnak. És hatvan százalékuk nagyon komolyan dolgozik a klubban. Például ők majdnem mindennap gyakorolnak óra után és néha óra előtt is, szóval már korán reggeltől gyakorolnak. Itt is népszerű a baseball, a futball vagy a többi már említett klub. A klubokban a diákok nem csak gyakorolnak, hanem a helyes magatartást is tanulják. Például nagyon fontos, hogy kimutassák a köszönetüket azoknak az embereknek, akik segítenek nekik, például a családjuknak, az edzőnek vagy a barátaiknak. Az ő segítségük nélkül nem könnyű sokat gyakorolni. Vagy ha jó hely vagy felszerelés van a gyakorláshoz, akkor az is nekik köszönhető. Amikor egy röplabda klubba jártam, az edző azt mondta, hogy azért tudunk edzeni, mert segítséget és felszerelést kapunk, szóval ha egyedül vagyunk nem tudunk csinálni semmit, ezért ne felejtsük el ezt.

koshien.jpg

A gimnáziumban és egyetemen egyre csökken a diákok száma, de a klubok komolyabbak is lesznek. Különösen a gimnáziumi baseballnak, futballnak és röplabdának van nagy bajnoksága. Ezekre nemcsak a diákok, hanem az egész ország nagyon figyel.

Más országban is lehet iskolai klubokba járni és ezen keresztül fontos dolgokat tanulni, de Japánban ez könnyebb, mert az iskolában sok klub van és könnyű részt venni a tevékenységekben. Én is az általános iskolától a gimnáziumig sokáig röplabdáztam, és nem csak ügyesebb lettem, hanem sok mást is tanultam. Szerintem az iskolai klub nagyon jó tapasztalat a gyerekeknek.

Forrás:

ベネッセ教育研究所「教育データクリップ!子どもと教育」http://berd.benesse.jp/berd/data/dataclip/clip0008/index2.html

Y. N.

süti beállítások módosítása