Japánban február negyedike ünnepeljük a tavasz kezdetét. Bár az ünnep neve a tavasz kezdete, de ilyenkor még elég hideg van. A tipikus étel ezen az ünnepen az ehomaki, egy hosszú szushitekercs. Ezt csendben, beszélgetés nélkül, egy irányba nézve kell megenni. Ez az irány évente változik. Ha mindezt betartjuk, akkor áldás vár ránk. A tavasz kezdetén van egy szokás, szójabab szórás. Miközben a babot ördögre hajítjuk, azt mondjunk, hogy ”Oniwasoto, hukuwaucsi.". Boldogságot  kívánunk, és azt, hogy ne legyünk balszerencsések. A babszórás után annyi babszemet eszünk, ahány évesek vagyunk. Ezt a szokást az óvodában is eljátsszák. Az óvodában még az ördögök is megjelennek (persze nem igaziak). Ettől az óvodások nagyon megijednek. 

A tavasz kezdete tehát hagyományos japán családi ünnep. A ehoumaki evés és a babszórás nagyon fontos.

Ehomaki. (A kép forrása: www.japantimes.co.jp)

K. M.

Japánban is január elsején ünnepeljük az újévet, általában a családdal és a rokonokkal otthon. Ezen a napon oszecsit eszünk, ami sok étel együtt egy emeletes ételdobozban. Minden egyes ételnek jelentése van. Például a garnéla hosszú életet jelent, mert a garnéla háta görbe. A fekete szójabab jelentése pedig munka és haladás. Szójababot japánul mamének hívják. "Mame" szorgalmas hozzáállást jelent japánul. Oszecsit főzni nagyon macerás, mert sokféle étel van benne. Ezért a család általában együtt főzi.
Újévkor sok ember a szentélybe megy. A szentélyben imádkoznak és elmondanak egy újévi kívánságot. Jóslatot is húznak. És a szerencsét jósolnak az új évre.
A nagyszülők és rokonok pénzt adnak a gyerekeknek. Ezt a pénzt otoszidamának hívják Japánban. Sajnos, sok gyerek nem költheti el rögtön a pénzt, mert sok szülő azt akarja, hogy a gyerek félretegye. Amikor a gyerek felnőtt, az összegyűlt otoszidamát bármire elköltheti.

Y. W. 

Szerintem, az újév a legfontosabb japán családi ünnep. Újévkor a család és a rokonok összejönnek a nagyszülőknél és együtt ünnepel. Ilyenkor sokat beszélgetnek és együtt esznek, általában oszecsit, egy japán hagyományos ételt. Három dobozban különböző étel van és mindegyiknek van jelentése. Azt hiszem, hogy régen a nők főzték és készítették, de ma már kevesebben főznek, mert az sokáig tart. Így aztán sok ember a boltban veszi meg az oszecsit vagy nem inkább nem is eszik. Az én anyukám minden évben megfőzi az oszecsit. Nagyon szeretem és mindig sokat eszem. Az újévkor a gyerekek zsebpénzt kapnak a szüleiktől, a nagyszüleiktől és a nagybátyjuktól. Gyerekek kártyáznak, miközben a felnőttek beszélgetnek. Sok ember elmegy a sintó templomba. Ott az emberek ilyeneket kívánnak, hogy, az „idén is minden menjen jól”, „menjek át a felvételi vizsgán” vagy „legyek sikeres a munkámban”. Néhány ember szerencsecédulát is húz. A cédula megjósolja, hogy neked idén jó vagy rossz éved lesz.

Én nagyon szeretem az újévet. Akkor sok finomságot ehetek, találkozhatok a nagyszüleimmel és az unokatestvéreimmel, és pihenhetek. De sajnos téli szünet nagyon rövid és nem tudok sokat pihenni.

M.

Nem szeretem a mostani házamat. Én a családommal lakom Hjógóban, egy kétszintes, erkélyes, saját házban. Ez a ház nem nagy, nem is napos, és a környék sem szép. Az igaz, hogy jó a közlekedés, de a legközelebbi állomás környékén nincsenek érdekes helyek, és nincs szép könyvtár és kávéház sem. A szomszédunk pedig unalmas, és nem vagyunk jóban. Ennek ellenére nem akarok elköltözni ebből a házból.

Öt évvel ezelőtt költöztünk erre a helyre. Ez az első saját házunk, mert eddig egy céges szálláson éltünk Nagojában. Nekem nem annyira tetszett az a lakás sem, de legalább elégedett voltam. Ott a környéken volt néhány barátom, és az épület egy magas helyen volt, így onnan gyönyörű volt a kilátás (a harmadik emeleten laktunk).  A nappaliban nagy ablakok voltak, így nagyon szerettem a kilátást nézve tanulni. Hát, milyen a mostani házam? Igazán semmi sem tetszik nekem a mostani házunkban, de ha valaki ezt kérdezi, így fogok válaszolni: „Ebben az öt évben sok mindenen mentem keresztül itt, így nem szeretnék elköltözni innen.” Itt a házban egyszer nagyon veszekedtem az anyámmal vagy a nővéremmel, máskor vidáman beszélgettem az apámmal. Voltak olyan esték, amikor nem tudtam aludni.  Olyan reggelek is voltak, amikor sokáig boldogan zenét hallgattam az alvó nővérem mellett. Itt sokat sírtam, sokat nevettem. Ezek az élmények nagyon fontosak nekem.

Nem szeretem ezt a házat, de nagyon szeretem ezeket az élményeket. Így ezután is itt fogok lakni addig, ameddig meg nem házasodom. Szeretném megköszönni ennek a háznak a boldog napokat.

Az órán beszélgettünk a szerelmi kapcsolatról és úgy éreztem, hogy sok különbség van a japánok és a magyarok gondolatai között. De azt is érzem, hogy a múlthoz képest sokat változtak a japán szerelmi kapcsolatok. Mostanában sokan keresztény stílusú esküvőt tartanak. Azt hiszem, hogy ennek a döntésnek nincs vallási összetevője, csak a külföldi filmek, sorozatok elterjedése miatt lett egyre népszerűbb. Ebben a bejegyzésben arról szeretnék írni, hogyan házasodtak régen Japánban.

Sokan azt hiszik, hogy a sintó esküvő a hagyományos japán esküvő, de igazából ez inkább új dolog. A sintó esküvő az 1900-as trónörökösi esküvőből származik. Azt mondják, hogy addig nem volt olyan esküvő, mint ahogyan most elképzeljük.

A népi esküvőt csak otthon tartották, és egy szertartása volt. Az első lépés a házasságközvetítés volt. Ekkor a szülők kiválasztották, hogy kivel házasodik a fiuk vagy lányuk. A fiatalok nem tudtak szabadon járni egymással, így a házasság előtti fokozat a házasságközvetítés volt. A találkozót a lányos házban tartották, és az volt a szokás, hogy eközben a fiú kinyilvánítja a szándékát. Amikor jött a fiú és a násznagy, a lány családja teát és süteményt hozott. Ha a fiúnak tetszett a lány, megitta a teát vagy hazavitte a süteményt. Vagy ott hagyta a legyezőjét és ezzel mutatta, hogy akarja a lányt.

Ha nem volt ellenvetésük egymással szemben, következett az eljegyzés. A vőlegény családja ajándékot adott a menyasszony családjának. Egy szerencsés napon a vőlegény főnöke vagy rokona, vagy egy ismerős, aki jól ismeri az illemszabályokat, elment a menyasszony hazába, hogy ajándékot adjon, az ajándékok jegyzékével együtt. A menyasszony családja pedig a vendéget ételekkel kínálta és emléktárgyat adtak nekik.

És végül jött az esküvő. Az esküvőt is egy szerencsés nap estéjén rendezték. A vőlegényes házban tartották. Amikor a menyasszony elindult, a menyasszony a férfi testvérével, gyaloghintóval ment. Utána következtek a csomagok. A vőlegény családja pedig a kapu előtt tüzet égetve várta a menyasszonyt. Először a menyasszony ült le, azután a vőlegény, majd  ugyanabból a szakéból ittak. Először a vőlegény iszik háromszor, majd a menyasszony háromszor, végül megint a vőlegény háromszor. Régen a menyasszony ivott először. Aztán ettek, ittak, majd a menyasszony átöltözött fehér ruhából egy színes ruhába, amit a vőlegénytől kapott és végül megvacsoráztak.

A házasság az egyik legnagyobb dolog az életben. Japánban mostanában gyakran egy pár találkozik valahol, randevúzik, és ha szeretik egymást, akkor sokáig együtt járnak. Végül ha hosszú ideig együtt járnak, összeházasodnak. De régen Japánban nem ez történt. Ebben a bejegyzésben arról szeretnék írni, hogy milyen volt régen a házasság Japánban és most milyen a japán család.

Először arról szeretnék írni, hogy milyen volt régen a házasság Japánban. Körülbelül 1000 évvel ezelőtt, ha egy férfi szeretett egy nőt és szeretett volna megnősülni, a férfi sokszor elment a nő házához. De a férfi nem láthatta a nő arcát, csak beszélni tudott vele. Ha a férfi körülbelül háromszor vagy többször elment a nőhöz, akkor a pár összeházasodott. Azonban a házasság után, ha a férfinek megtetszett egy másik nő, nem járt tovább a korábbi nőhöz, hanem talán a másik nőhöz kezdett járni. Ebben az esetben a házasság megszűnt és akkor a nő feleségül tudott menni egy másik férfihoz. Japánban régen a házasság tekintetében, a párok nem voltak felelősek.

Manapság amikor a pár el akar válni, bonyolult dolgokat kell csinálni. Például el kell menni a polgármester hivatalba és be kell adni a válási papírt. Ha a férfi vagy a nő nem akar elválni, talán bíróságra kell menni és a pár veszekedik. Mostanában a házasság erős és különleges kapcsolatot jelent. A házasság nehéz és fontos dolog. De régen a házasság nem volt nehéz. Ha a férfi szeretett volna feleségül venni egy nőt, csak el kellett járnia hozzá, és ha el szeretett volna válni, csak nem járt hozzá többet. A házasság nagyon könnyű dolog volt.

Manapság milyen a család Japánban? Alapjában véve egy családban egy apa, egy anya és gyerek van. Régen néhány család a nagyszülőkkel lakott. De most kevesebb lett az ilyen család. Azt hallottam, hogy mostanában több a szingli anya is. A szingli anya olyan anya, akinek van gyereke, de elvált, így egyedül gondoskodik a gyerekéről. Sok családforma van, de minden család jó, amíg mindenki boldogan és vidáman tud együtt lakni.

Most több és nagyobb teljesítményű számítógépek vannak, mint régen. Szerintem különösen az okostelefon csodálatos találmány. Ez az emberhez legközelebbi számítógép: ha körül nézek itt egy diák nézi az okostelefonját, ott egy férfi is, amott egy öreg néni is... Az okostelefonnal sok dolgot lehet csinálni. Például telefonálni, internetezni, facebookozni, twitterezni, könyveket olvasni, zenét hallgatni stb. Tényleg sok-sok dolgot tudunk csinálni.

Amikor beiratkoztam az egyetemre, a szüleim vettek nekem egy okostelefont. A szüleim háza messze van az és egyedül kell laknom, Nekem (és talán minden egyedül lakónak) az okostelefon nagyon fontos. A szüleim szeretnek LINE-ozni velem mert könnyen és gyorsan tudunk üzenni egymásnak. A szüleim megkönnyebbülnek és én is megkönnyebbülök. Pusztán az okostelefonnal tudok fényképezni és el tudom  küldeni a fotót. Így gyakran küldök  fotót a szüleimnek. 

Útvonalat keresni is nagyon könnyű. Amikor nem volt okostelefonom, a nyomtatott menetrendet néztem. De ez nehéz, mert sok kicsi szám van benne, és néha a papírt is elvesztettem. Most pedig csak be kell vinni a célállomást. Nagyon könnyű. Oszakában a forgalom nagyon bonyolult, így talán okostelefon nélkül nem tudnék elindulni otthonról.

Ennyire kényelmes lett az életem, de az okostelefonnak nemcsak jó oldala, hanem rossz oldala is van, ha rosszul használjuk. Például sok ember mindig, még gyaloglás közben is az okostelefont nézi. Ez nagyon veszélyes. És mostanában a hírek szerint egy férfi vezetés közben az okostelefonját nézte és elgázolt egy kisfiút. Ez szörnyű és szomorú. 

És a kisgyerekeknek is néha van probléma az okostelefon miatt. Belefeledkeznek az online játékokba és nem tanulnak. Sokáig fent maradnak. A LINE-nal könnyen lehet zaklatni is egymást. Azt hiszem, hogy az iskolában a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy mit szabad és mit nem szabad. És az a fontos, hogy a felnőttek megértsék és betartsák az okostelefon használatának szabályait, mert a gyerekek utánozzák a felnőtteket. 

Valójában ezelőtt én is gyaloglás közben néztem okostelefonon a térképet, és kis híján  nekimentem egy öreg néninek. Nem tudtam észrevenni őt. Az öreg néni megszidott. Azt mondta, hogy mostanában mindenki csak az okostelefont nézi és ő nem tud sétálni, mert nagyon fél. Körülöttünk volt néhány ember, kisgyerekek is, és néztek minket. Nagyon szégyelltem magam és bocsánatot kértem. Most nem használom az okostelefont gyaloglás közben.

A jövőben még több és még nagyobb teljesítményű számítógépek lesznek. De azt hiszem, hogy nem a számítógép, hanem az ember a legfontosabb. A számítógép egy eszköz, ami segít az embernek. Ezt nem akarom elfelejteni és kényelmes életet akarok élni a csodálatos számítógéppel!

Nekem nagyon tetszik az év utolsó napja és az újév ünnepe. Japánban december 31-e és január elseje nagyon csendes. Magyarországon szilveszterkor az emberek általában a barátaikkal buliba mennek és várják az újévet, a japán emberek pedig otthon a családjukkal töltik ezt a az estét. Általában tévét néznek. Például szilveszterkor a Kóhaku utagasszent nézik. Ez egy nagyon híres és kicsit hagyományos japán zenei műsor. Minden szilveszterkor nagyon népszerű énekesek és énekesnők egy piros és egy fehér csoportra oszlanak és versengenek, hogy melyik csoport zenéje jobb.

Újévkor pedig sok ember szentélybe megy és imádkozik. A szentélyben az emberek azért imádkoznak, hogy az újév jó legyen. Aztán az egész család összejön. Otthon együtt oszecsit esznek. Az oszecsi japán hagyományos ünnepi ételeket jelent, amelyek szerencsét és hosszú életet jelentenek. Az emberek amazakét is isznak. Az amazake japán hagyományos édes rizsbor. Néha a szentélyben is lehet amazakét kapni. Nagyon szeretem az amazakét. A gyerekek pedig otoszidamát kapnak. Az otoszidama régebben mocsi volt, de most pénz. A gyerekek nagyon örülnek ennek. Általában játékot vesznek belőle. Január harmadikán pedig az emberek a Hakone váltófutást nézik a tévében. Nagyon szeretem a Hakone váltófutást nézni. Ezen a versenyen a versenyzők Hakonétől Tokióig futnak. A csapatok különböző egyetemeket képviselnek.

Magyarországon az emberek a szilvesztert és az újévet a barátokkal töltik és ezek nagyon vidám ünnepek. Japánban pedig az év utolsó napja és az újév nagyon fontos ünnepek. Ha valaki messze lakik, ezt az ünnepet akkor is okvetlenül a családjával tölti. Ezek az ünnepek nagyon fontosak a japán családoknak.

Japánban sok ünnep van, de most különösen a japán szilveszterről és újévről szeretnék írni. A japánok szilveszterkor kitakarítanak a házukban és a háziasszonyok oszecsit, ozónit és hajdinatésztát főznek. Az oszecsi hagyományos japán étel, amiben bab, gesztenye, tengeri moszat stb. van. Az ozóni hasonlít a miszo levesre, de az ozóniban mocsi is van. Az, hogy milyen ízű  az ozóni az adott vidéktől függ. Szilveszterkor mindenki otthon van és a családdal tölti a napot. Az új évet várva egy dalversenyt nézünk a tévében, amiben híres énekesek szerepelnek és a női csapat és a férfi csapat versengenek egymással. Ezután hajdinatésztát eszünk és éjfélkor visszaszámlálunk.

Újévkor oszecsit és ozónit eszünk. Újévkor sok mocsit eszünk, így nagyon kövérek leszünk. Felkeressük a rokonainkat és köszönetet mondunk nekik. A gyerekek pénzt kapnak a szüleiktől vagy a nagyszüleiktől. A családunkkal a templomba megyünk és azt kívánjuk, hogy jó év legyen nekünk az újév. A templomban omikudzsit is csinálunk. Egy dobozból választunk egy pálcát, amire egy szám van írva. Utána kapunk egy papírt, amire ugyanaz a szám van írva és megtudjuk, hogy milyen év lesz nekünk ez az év. Ha rossz év lesz, a papírt odakötözzük egy fához. Azután hazamegyünk és otthon tévét nézve pihenünk. Szerintem mindenki nagyon jól érzi magát újévkor.

Az  obon nevű japán ünnep nem nemzeti ünnep, de az egyik legfontosabb ünnep Japánban. Az obon ünnep minden évben augusztus 13-tól 16-ig van. Az obon hasonló mint Magyarországon a halottak napja. Azt mondjuk, hogy ilyenkor az elhunyt emberek lelke visszajön a világba.

Az obon az üzletembereknek az első hosszú szünet az aranyhét (egy olyan hét, ami május elején van és egymás után vannak az nemzeti ünnepek) után. A japán üzletemberek általában nem kaphatnak hosszú fizetett szabadságot, ezért ők obonkor kipihenik magukat és szórakoznak. Obonkor általában találkoznak egymással a rokonok. Akik más városokban dolgoznak vagy tanulnak, azok is visszamennek a szülővárosukba. Én egyedül lakom egy oszakai bérlakásban, de obonkor visszamegyek a vidéki szülővárosomba a családomhoz.     

Sok oboni szokás van. Nem tudom, hogy a nagyvárosokban is ápolják-e ezeket, de a családomban most is követünk néhányat. Augusztus 13-án, az obon előtti napon készülünk fel arra, hogy tisztelettel fogadjuk az elhunyt rokonok lelkét a lakásunkba. A ház eresze alá  lámpákat akasztunk és tüzet rakunk a ház előtt, és így mutatjuk, hogy örömmel várjuk a rokonok lelkét. Dangót (rizsből és babból készült gombóc alakú japán édesség) csinálunk és ezeket az oltár elé tesszük, ami otthon van és ahol a rokonokat gyászoljuk. A családommal együtt elmegyünk a temetőbe, és hazavisszük a rokon lelkét.

Obonkor bonodori, azaz bon néptánc fesztiválok is vannak. A bon néptánccal üdvözöljük és gyászoljuk a rokonok lelkét. A bonodori este kezdődik. A bon néptánc körtánc. A tér közepén egy tornyot építünk, a tornyon néhány férfi dobol és az emberek körülötte táncolnak. Sokan japán hagyományos könnyű nyári kimonót, jukatát viselnek. Étel, ital, és játékstandok is vannak. Régen minden közösség tartott bonodorit. Azonban mostanában egyre kevesebb bonodori van, mert a közösségi kapcsolatok gyengébbek lettek, sőt a fiatalok is kevesebben vannak. Kiskoromban a szülővárosomban is minden évben volt, de sajnos már nincs.

Az obon utolsó napján is tüzet rakunk a ház előtt, hogy visszakísérjük a rokonokat.

Szerintem nem az a fontos, hogy az elhunyt rokon igazán visszajön-e. Az fontosabb, hogy a családunkkal és a rokonokkal együtt töltjük az időt és visszaemlékszünk az elhunyt emberekre.