Az engawáról, vagyis a japán tornácról

Ma szeretném bemutatni az engawát, egy olyan helyiséget, ami a hagyományos japán házakban található. Pontosan micsoda az engawa? Az engawa hasonlít a tornáchoz, a ház eresze alatt van, nem egy szoba, inkább olyan mint egy folyosó. Mondhatom azt, hogy az engawa bent van a lakásban, de ugyanakkor azt is, hogy kint van. A kint és a bent közötti világ az engawa.

Mivel a japánok fontosnak tartják a határozatlanságot, az engawát is igénybe veszik és fontos szerepet játszik. Például nyáron szenvedünk a párás melegtől és a szobában nem bírjuk ki. Ilyenkor kimegyünk az engawára leülni és kiszellőztetjük a fejünket. Az engawára egyenesen ki tudunk menni a szobából és nem kell felvenni a cipőt, de mégis már kint vagyunk a szobából. A japán nyár egyik szimbóluma, hogy az engawán ülve görögdinnyét eszünk vagy csillagszórót gyújtunk. Nemcsak nyáron, hanem mind a négy évszakban az engawán ülve nézhetjük a szép japán kertet vagy tájat. Ott tudjuk érezni a természetet és az aktuális évszakot.

index.jpg

Azt is szeretném hozzátenni, hogy az engawán megjelenik a társadalom. Vidéken gyakran látható az, hogy az engawán idős nénik és bácsik ülnek és beszélgetnek. Úgy érzem, hogy Japánban az engawának olyan szerepe van, mint Magyarországon a pletykapadnak. Ha a szomszéd nénik hoznak rágcsálnivalót vagy édességet, illetve friss zöldségeket, akkor a vendéglátó néni kihoz zöld teát az engawára és teázva pletykálnak. A bácsik pedig kínai sakkot játszanak ott.

Manapság az olyan vidéken, amelyeket az elöregedés jellemez, még olyan vállalkozások is vannak, hogy az engawán kávézót nyitnak. Az elöregedés most komolyan érinti Japánt és sok vidéken többen vannak az idősek mint a fiatalok. Sőt az idős emberek többsége egyedül lakik, és mivel hamar nyugdíjba ment, nincsen mit csinálnia vagy nincs hobbija. Ennek az egyik megoldása az engawa-kávézó. Ott összefutnak az idősek és tudnak beszélgetni. Nem érezik egyedül magukat és lesz rendszeres programjuk is. Egy másik előny pedig az, hogy a társadalom szinte minden idős emberre tud figyelmet fordítani. Ezáltal meg tudjuk előzni az aktuális japán problémát, hogy egy öreg ember egyedül hal meg, és utána sokáig nem veszik észre a szomszédai és a rokonai.

Ez az egyedi japán helyiség nemcsak régen, hanem most is nagy szerepet játszik a japán életben.

U. A.