Magyar szakosok Japánban

2017\04\21 oszakamagyarszak

A költészet napja Szabó T. Anna mentén...

Szabó T. Anna Jegygyűrű című verse és …

Szabó T. Anna: Jegygyűrű

legyek a foglalat legyél a lámpa 
legyek a gyertya legyél a lángja 
legyek az alvó legyél az álom 
legyek a láb és legyél a lábnyom

legyél a foglalat legyek a lámpa 
legyél a gyertya legyek a lángja 
legyél az alvó legyek az álom 
legyél a láb és legyek a lábnyom

... az oszakai magyar szakos diákok által költött változatok a költészet napja alkalmából: 

legyek a nagykés legyél a vágódeszka

legyek az edény legyél a merőkanál

legyek a tepsi legyél a sütő

legyek a finomság legyél a lakoma

(A.és N.)

 

legyek az ég és legyél a felhő

legyek a tenger legyél a homok

legyek a hullám legyél a szél

legyek a hajó legyél a vitorla

(Sz. és M.)

 

legyek az alma legyél a turmixgép

legyek a pogácsa legyél a sütő

legyek a tükörtojás legyél a serpenyő

legyek a villa legyél a kés

 

(Cs. és J.)

 

legyek a kés legyél a hús

legyek az edény legyek a fedél

legyek a víz legyél a jég

legyek a takojaki legyél a szósz

(T. és Ch.)

 

legyek a kanál legyél a villa

legyek a kés legyél a vágódeszka

legyek a só legyél a bors

legyek a tűzhely legyél a lángja

(K. és Cs.)

 

legyek a vágódeszka legyél a kés

legyek ketchup legyél a majonéz

legyek a hús legyél a gulyás

legyek a láng legyél a lábas

 

legyek a kés legyél a villa

legyek a korsó legyél a sör

legyek a bors legyél a só

legyek a saláta legyél az öntet

(M. és Sz.)

 

legyek a füzet legyél a toll

legyek a toll legyél a tinta

legyek a ceruza legyél a radír

legyek az írószer legyek a tolltartó

(K. és M.)

 

2017\03\31 oszakamagyarszak

A hely, ahol élek

Nem szeretem a mostani házamat. Én a családommal lakom Hjógóban, egy kétszintes, erkélyes, saját házban. Ez a ház nem nagy, nem is napos, és a környék sem szép. Az igaz, hogy jó a közlekedés, de a legközelebbi állomás környékén nincsenek érdekes helyek, és nincs szép könyvtár és kávéház sem. A szomszédunk pedig unalmas, és nem vagyunk jóban. Ennek ellenére nem akarok elköltözni ebből a házból.

Öt évvel ezelőtt költöztünk erre a helyre. Ez az első saját házunk, mert eddig egy céges szálláson éltünk Nagojában. Nekem nem annyira tetszett az a lakás sem, de legalább elégedett voltam. Ott a környéken volt néhány barátom, és az épület egy magas helyen volt, így onnan gyönyörű volt a kilátás (a harmadik emeleten laktunk).  A nappaliban nagy ablakok voltak, így nagyon szerettem a kilátást nézve tanulni. Hát, milyen a mostani házam? Igazán semmi sem tetszik nekem a mostani házunkban, de ha valaki ezt kérdezi, így fogok válaszolni: „Ebben az öt évben sok mindenen mentem keresztül itt, így nem szeretnék elköltözni innen.” Itt a házban egyszer nagyon veszekedtem az anyámmal vagy a nővéremmel, máskor vidáman beszélgettem az apámmal. Voltak olyan esték, amikor nem tudtam aludni.  Olyan reggelek is voltak, amikor sokáig boldogan zenét hallgattam az alvó nővérem mellett. Itt sokat sírtam, sokat nevettem. Ezek az élmények nagyon fontosak nekem.

Nem szeretem ezt a házat, de nagyon szeretem ezeket az élményeket. Így ezután is itt fogok lakni addig, ameddig meg nem házasodom. Szeretném megköszönni ennek a háznak a boldog napokat.

2017\03\28 oszakamagyarszak

A régi japán menyegző

Az órán beszélgettünk a szerelmi kapcsolatról és úgy éreztem, hogy sok különbség van a japánok és a magyarok gondolatai között. De azt is érzem, hogy a múlthoz képest sokat változtak a japán szerelmi kapcsolatok. Mostanában sokan keresztény stílusú esküvőt tartanak. Azt hiszem, hogy ennek a döntésnek nincs vallási összetevője, csak a külföldi filmek, sorozatok elterjedése miatt lett egyre népszerűbb. Ebben a bejegyzésben arról szeretnék írni, hogyan házasodtak régen Japánban.

Sokan azt hiszik, hogy a sintó esküvő a hagyományos japán esküvő, de igazából ez inkább új dolog. A sintó esküvő az 1900-as trónörökösi esküvőből származik. Azt mondják, hogy addig nem volt olyan esküvő, mint ahogyan most elképzeljük.

A népi esküvőt csak otthon tartották, és egy szertartása volt. Az első lépés a házasságközvetítés volt. Ekkor a szülők kiválasztották, hogy kivel házasodik a fiuk vagy lányuk. A fiatalok nem tudtak szabadon járni egymással, így a házasság előtti fokozat a házasságközvetítés volt. A találkozót a lányos házban tartották, és az volt a szokás, hogy eközben a fiú kinyilvánítja a szándékát. Amikor jött a fiú és a násznagy, a lány családja teát és süteményt hozott. Ha a fiúnak tetszett a lány, megitta a teát vagy hazavitte a süteményt. Vagy ott hagyta a legyezőjét és ezzel mutatta, hogy akarja a lányt.

sw.jpg

Ha nem volt ellenvetésük egymással szemben, következett az eljegyzés. A vőlegény családja ajándékot adott a menyasszony családjának. Egy szerencsés napon a vőlegény főnöke vagy rokona, vagy egy ismerős, aki jól ismeri az illemszabályokat, elment a menyasszony hazába, hogy ajándékot adjon, az ajándékok jegyzékével együtt. A menyasszony családja pedig a vendéget ételekkel kínálta és emléktárgyat adtak nekik.

És végül jött az esküvő. Az esküvőt is egy szerencsés nap estéjén rendezték. A vőlegényes házban tartották. Amikor a menyasszony elindult, a menyasszony a férfi testvérével, gyaloghintóval ment. Utána következtek a csomagok. A vőlegény családja pedig a kapu előtt tüzet égetve várta a menyasszonyt. Először a menyasszony ült le, azután a vőlegény, majd  ugyanabból a szakéból ittak. Először a vőlegény iszik háromszor, majd a menyasszony háromszor, végül megint a vőlegény háromszor. Régen a menyasszony ivott először. Aztán ettek, ittak, majd a menyasszony átöltözött fehér ruhából egy színes ruhába, amit a vőlegénytől kapott és végül megvacsoráztak.

2017\03\25 oszakamagyarszak

Milyen volt régen a házasság Japánban?

A házasság az egyik legnagyobb dolog az életben. Japánban mostanában gyakran egy pár találkozik valahol, randevúzik, és ha szeretik egymást, akkor sokáig együtt járnak. Végül ha hosszú ideig együtt járnak, összeházasodnak. De régen Japánban nem ez történt. Ebben a bejegyzésben arról szeretnék írni, hogy milyen volt régen a házasság Japánban és most milyen a japán család.

Először arról szeretnék írni, hogy milyen volt régen a házasság Japánban. Körülbelül 1000 évvel ezelőtt, ha egy férfi szeretett egy nőt és szeretett volna megnősülni, a férfi sokszor elment a nő házához. De a férfi nem láthatta a nő arcát, csak beszélni tudott vele. Ha a férfi körülbelül háromszor vagy többször elment a nőhöz, akkor a pár összeházasodott. Azonban a házasság után, ha a férfinek megtetszett egy másik nő, nem járt tovább a korábbi nőhöz, hanem talán a másik nőhöz kezdett járni. Ebben az esetben a házasság megszűnt és akkor a nő feleségül tudott menni egy másik férfihoz. Japánban régen a házasság tekintetében, a párok nem voltak felelősek.

Manapság amikor a pár el akar válni, bonyolult dolgokat kell csinálni. Például el kell menni a polgármester hivatalba és be kell adni a válási papírt. Ha a férfi vagy a nő nem akar elválni, talán bíróságra kell menni és a pár veszekedik. Mostanában a házasság erős és különleges kapcsolatot jelent. A házasság nehéz és fontos dolog. De régen a házasság nem volt nehéz. Ha a férfi szeretett volna feleségül venni egy nőt, csak el kellett járnia hozzá, és ha el szeretett volna válni, csak nem járt hozzá többet. A házasság nagyon könnyű dolog volt.

Manapság milyen a család Japánban? Alapjában véve egy családban egy apa, egy anya és gyerek van. Régen néhány család a nagyszülőkkel lakott. De most kevesebb lett az ilyen család. Azt hallottam, hogy mostanában több a szingli anya is. A szingli anya olyan anya, akinek van gyereke, de elvált, így egyedül gondoskodik a gyerekéről. Sok családforma van, de minden család jó, amíg mindenki boldogan és vidáman tud együtt lakni.

2017\03\24 oszakamagyarszak

Japán gyerekkori játékok

Ebben a szemeszterben a japán gyerekkori játékoknak néztem utána, és most erről szeretnék írni. Azért választottam ezt a témát, mert nem sokat tudtam a játékokról, amelyeket gyakran játszottam, amikor gyerek voltam.

A játékoknak két típusa van, tehát a gyerekek vagy kint vagy bent játszanak. A kinti játékok célja az, hogy játék közben mozgassák a testüket, és a kondíciójuk javuljon.

Először az Edo-korszak óta létező gyerekkori játékok történetéről írok. Az Edo-korszakban a játékok tették ki a gyerekek életének nagyobb részét. A lányok, akik  dajkálták a gyereket, nem csak dajkálták, hanem különböző játékokat játszottak velük, például fogócskát és fonaljátékot. Az Edo-korszak közepén sok gyereknek játékot és babát készítettek. Akkoriban kedvelt játékok voltak a fogócska, a bújócska, az otedama és a fonaljáték.

Tovább olvasom
2017\03\21 oszakamagyarszak

Okosan használjuk az internetet!!

Sokszor használtok számítógépet és használjátok az internetet? Manapság nagyon kellemesen tudjuk használni az internetet. Mindenki otthonról, az interneten vesz ruhát, zenét, játékot. És ha két ember messze lakik egymástól, tudnak csetelni és e-mailezni egymással, és a Twitteren kis naplót írni. A Facebookra fényképeket tesznek fel. De mostanában sokan kellemetlenül érzik magukat az internet miatt, mert sokszor rosszul használják az internetet, például csalásra, mocskolódásra, mások piszkálására stb. Néhány nappal ezelőtt egy gimnazista írt egy emberről a Twitteren, akivel a vonaton találkozott, és a hírek arról számoltak be, hogy a lányt a rendőrségre vitték, mert a Twitteren pejoratív megjegyzést írt a férfiról. A másik hír az volt, hogy egy focimeccsen egy szurkoló rossz dolgot írt az ellenfélről. Ő is gimnazista volt és a focicsapat bocsánatot kért, mert nem figyelt a szurkolójára.

Ezek a hírek körülbelül két hónappal ezelőtt történtek. Majdnem mindenki használja a Facebookot, a Twittert, a blogokat stb. Ezek egyrészt nagyon jól működnek, például könnyen meg tudjuk tudni, hogy mit csinálnak a barátok, könnyen meg tudjuk osztani a jó élményeinket, de másrészt rosszul is működnek. A Facebookon valaki a barátunknak adja ki magát, és a információkat szerez meg rólunk, például az ember nevét, születésnapját, iskoláját. A Twitterről megtudhatják hogy hol vagyunk vagy mit csináljunk és mit mondunk.

Most néhány tanácsot szeretnék adni, hogy hogy hogyan használjuk okosan az internetet. Az első tanács az, hogy ne írjatok rossz dolgot az interneten és jól gondoljátok meg, hogy mit írtok. Lehet, hogy valakinek csak egy vicc, de más embernek nem csak vicc, hanem piszkálás vagy sértés. A második tanács, hogy ne írjatok ki az internetre személyes adatokat. Már mondtam, hogy a személyes adatok nagyon értékesek és valakinek a telefonszáma vagy e-mail címe nagyon hasznos lehet rossz szándékú emberek számára. Valaki rosszra tudja használni a személyes információt, például csalást is el lehet követni velük. A harmadik tanács az, hogy ismeretlen embereknek ne mutassuk meg az internetes tevékenységünket. Ha csak a barátaink látják a honlapot, Facebookot, Twittert, akkor kevés problémánk történik az interneten. Ha okosan használjuk az internetet, akkor kellemesen tudunk információkat kapni, és szinte mindent csinálhatunk. A jövőben is sok dolgot csinálhatunk a számítógéppel, és persze ez a jövőben is az egyik fontos gép lesz.

2017\03\19 oszakamagyarszak

A net-idzsime, azaz az internetes zaklatás

Ebben a bejegyzésben a net-idzsiméről szeretnék írni. Már gyerekkoromban is volt olyan, hogy egy bizonyos embert bántottak az interneten keresztül, de akkor még nem volt okostelefon és LINE se, úgyhogy más volt a zaklatás formája. Az idzsime formája évről évre változik, és nekünk is muszáj megismerni a mostani helyzetet és gondolkodni, hogy hogyan lehet megoldani a problémákat a gyerekek érdekében.

Az első fontos dolog, hogy az interneten nem lehet látni a másik ember arcát, így igaz az, hogy nehéz megérteni, hogy hogyan érzi magát a másik ember a neki írt szöveg miatt. Nagyon fontos, hogy a szónak rengeteg hatása van jó értelemben, és rossz értelemben is. Ha mélyen megbántják a másik embert, talán nem veszik észre. Általában csak szöveggel nehéz kifejezni az érzéseket, és gyakran előfordul félreértés, vagy kellemetlenség. Például egy diák a hétköznapi társalgásban sokszor használt csak a viccként nagyon durva szavakat, például hogy „Dögölj meg!” vagy „Tűnj el!”. De a másik diák megbántódott ezek miatt a szavak miatt. Gyerekkoromban egy rossz, de divatos dolog volt, hogy voltak olyan internetes oldalak, amin egy iskoláról volt szó, és bizonyos diákokról rosszakat írtak név nélkül. Akkor nagy probléma volt az, hogy néhány diák megsértődött emiatt az oldal miatt, és a tanárok nem tudták kitalálni, hogy kik írták a szövegeket.

A másik legkomolyabb probléma, hogy a szülőknek vagy a tanároknak nehéz észrevenni, hogy mi történik az interneten keresztül. Régen internetes oldalakon történt az idzsime, úgyhogy a tanárok láthatták a helyzetet, de mostanában gyakori, hogy a LINE-on bántják az illető diákot, szóval nehezebb lett észrevenni.

Mit kell csinálni a szülőknek és a tanároknak, hogy felismerjék a problémát? Nagyon fontos észrevenni a gyerek változását: pl. gyakran késik, hiányzik, vagy korán megy haza, rosszul érzi magát stb. Az is fontos, hogy mindig beszélgessenek is a gyerekkel az iskoláról vagy a LINE-ról. Ezután is változni fog a zaklatás formája, de az a lényeg, hogy mindig gondosan vigyázni kell a gyerekekre.

2017\02\25 oszakamagyarszak

Milyen mozgást tudunk legkönnyebben elkezdeni?

Mindenki tudja, hogy nagyon fontos, hogy rendszeresen végezzünk testmozgást, de ez nem könnyű. Különösen a mai japánok elfoglaltak, és mostanában nekem sincs időm, hogy sportoljak. A gazdagok között nagyon divatos az, hogy kondicionálóterembe járnak, de ez egy kicsit nehéz nekünk diákoknak és a hétköznapi embereknek. Akkor milyen fajta sport a legjobb az ilyen embereknek? Nekem van egy ötletem.

Amikor Kanadában voltam, nekem sok időm volt. Mindennap az óra után egy óráig sétáltam, kb. három kilométert. Nem volt nehéz sétálni, mert Kanadában nyáron később megy le a nap, mint Japánban. Azért kezdtem sétálni, mert le akartam fogyni. Kanadában minden étel nagyon finom és sokat ettem. Emiatt három kilót híztam mindössze két hónap alatt. Sokan sétáltak vagy futottak Kanadában. Sok ember sétál kutyával és azt gondoltam, hogy ez jobb, mint egyedül. Sajnos nekem nem volt kutyám, ezért zenét hallgattam és úgy sétáltam. Az is nagyon jó volt. Szerintem az nagyon unalmas, ha csak sétálunk. Az az igazság, hogy nem fáradtam el túl könnyen és nagyon jól éreztem magam. Néha énekeltem és sétáltam (mert senki nem értette a japán dalt és nem szégyelltem magam). Fel tudtam frissíteni magamat és szerintem e miatt a szokás miatt tudtam a tyúkokkal feküdni, és a tyúkokkal kelni Kanadában. Amikor Japánban is betartom ezt a szokásomat, minden reggel korán fel tudok kelni.

Azt hiszem, hogy a gyaloglás vagy a futás nagyon jó módja az alakformálásnak. Semmilyen sporteszköz nem szükséges hozzá, és bárki és bárhol tudja végezni. Csak egyedül is el lehet kezdeni. (Ez nagyon fontos dolog nekünk japánoknak, akiknek nincs sok időnk.) Ezért azt szeretném ajánlani az elfoglalt embereknek, hogy kezdjenek sétálni vagy futni.

2017\02\24 oszakamagyarszak

Élen a tanulásban, élen a sportban?

A gimnáziumomban a diákokat olyan emberré akarták nevelni, akik a tanulásban és a sportban egyaránt igyekeznek és sikeresek lesznek. Nem volt könnyű a diákok élete.

Először is arról szeretnék írni, hogy milyen volt a tanulás. Mindennap fél 8-kor kezdődtek az órák, és kb. délután 6-ig tartottak, aztán klubfoglalkozásra mentem. 6-7 órakor mentem haza. Otthon sem lehetett pihenni, bár nagyon fáradt voltam. Minden este meg kellett csinálni a házi feladatokat, fel kellett készülni a következő nap óráira, és meg kellett jegyezni az angol szavakat és a régi japán szavakat, mert minden angolórán és régi japánnyelv-órán szódolgozat is volt. Így minden este csak a tanulással foglalkoztam. Alig tudtam aludni. A legjobb esetben is csak 5 órát tudtam aludni. Az iskolában a szünetekben is tanultam, mert e nélkül még kevesebb lett volna az alvásidő.

Másodikként a sportról szeretnék írni. A gimnáziumban a klub sem volt könnyű. A gimnáziumomban különböző sportklubok léteztek, és az összes diák több mint fele tartozott valamelyik klubhoz. Majdnem minden sportklub mindennap tartott edzést. Én az íjászatklub tagja voltam. Hétköznap óra után és hétvégén délelőtt is edzettünk. Az íjászat nem olyan aktív sport, mégis elfáradtam az edzés végére. Hétvégén sokszor szurkolni is mentünk a versenyekre, ahol a klub tagjai versenyeztek. Az edzésről és a szurkolásról nem lehetett hiányozni, ha nem voltunk betegek vagy nem volt speciális dolgunk. A versenyeken általában sok időt kellett várni, ezért sokan vittek magukkal házi feladatokat, és ha volt egy kis idő, akkor házit csináltunk.

ijaszat.jpg

Nem volt könnyű a sportot és a tanulást is ilyen komolyan csinálni. Most visszanézve azt gondolom, hogy ez nem hatékony. Olyan fáradtan nehéz megtanulni a dolgokat. Ha rengeteg tennivaló van, akkor a diákok nem tudnak elég időt szakítani egy-egy feladatra és tantárgyra. Nem lehet az olyan tantárgyat intenzívebben tanulni, ami nem megy elég jól. A klub egy kis felfrissítő tevékenység lesz, mert ott a diákok mozoghatnak és találkozhatnak a barátaikkal, de szerintem nem kell olyan szigorúnak lenni, mint az alsó középiskolai sportklubokban. A gimnáziumban a tanulás a legfontosabb.

Most azt ajánlanám a gimnáziumomnak, hogy ne adjanak ugyanannyi, ugyanolyan szintű feladatot minden diáknak, az osztályfőnök beszélje meg a diákokkal, hogy melyik tantárgyból mit kell csinálni, és kevesebb edzést tartsanak vagy ne legyen kötelező a mindennapi részvétel. Azt hiszem, hogy az a fontos, hogy a diák, az osztályfőnök, egy-egy tantárgy tanárai és a klub tanárai együttműködjenek. Így a diákok a saját maguk számára legjobb egyensúlyt tudják megtalálni a tanulásban és a sportban.

2017\02\20 oszakamagyarszak

A biciklizésről

Emlékszem arra az időre, amikor megtanultam biciklizni. Kiskoromban tricikliztem a ház előtt, aztán pótkerekes biciklivel jártam. Mielőtt elkezdtem az általános iskolát, az apukámmal elmentem egy parkba és ott gyakoroltam a pótkerék nélkül. Amikor féltem, nem tudtam tovább menni, rögtön megálltam. Amikor először tudtam egyedüli biciklizni, nem féltem, mert azt hittem, hogy az apám fogja a biciklit. Ebből megtanultam, hogy ha nem félek, tovább tudok menni.

Legjobban a tavaszi napos időben szeretek biciklizni. Biciklizés közben érzem a meleg szelet és látom az új leveleket és virágokat. Nem szeretek a téli havas időben biciklizni. Amikor a középiskolába biciklivel jártam, télen gyakran volt hóvihar és felfagyott a betonút. Nem tudtam messzire ellátni és nagyon kellett figyelni, hogy ne csússzak el.

A leghosszabb biciklitúrám a Simanami kaidó volt. A Simanami kaidó Hirosima megyét és Ehime megyét köti össze Japánban. A két megye között tenger van és hét szigeten és nyolc hídon keresztül juthatunk el az egyik megyéből a másikba. Ez a bicikliút egy kb. 70 kilométeres út. Nem lehet eltévedni, mert az úton van egy kék vonal és mutatja, hogy merre kell mennünk, és fehérrel rá van írva az, hogy hány kilométert tettünk meg, és még hány kilométer van hátra.

img_0377.jpg

Az egyetemi nyári szünetben egyszer biciklivel végigmentem a Simanami kaidón egy barátommal. Az első nap egy Hirosimai városból indultunk, este egy szigeten egy panzióban aludtunk, és másnap érkeztünk az ehimei Imabari városba. Amikor indultunk, esett az eső és mennydörgést hallottunk. A biciklikölcsönzős azt ajánlotta, hogy busszal menjünk, de biciklivel mentünk, esőkabátban, mert azért jöttünk, hogy biciklizzünk. A tenger melletti úton mentünk. Nemsokára elvonultak a felhők és elállt az eső. Feltűnt a szivárvány, és aztán végig szép napos idő volt, mintha nem is lett volna eső. Minden híd előtt van egy hosszú emelkedő. Ezek nagyon fárasztóak voltak, de miután felértünk, gyönyörű tengeri látvány tárult a szemünk elé. Akkor a fáradtság rögtön elment.

Úgy érzem, hogy a biciklizés olyan, mint az élet. Vannak emelkedők, lejtők, napos idő és havas idő, de mindennek vége van előbb vagy utóbb.