Mindenki tudja, hogy nagyon fontos, hogy rendszeresen végezzünk testmozgást, de ez nem könnyű. Különösen a mai japánok elfoglaltak, és mostanában nekem sincs időm, hogy sportoljak. A gazdagok között nagyon divatos az, hogy kondicionálóterembe járnak, de ez egy kicsit nehéz nekünk diákoknak és a hétköznapi embereknek. Akkor milyen fajta sport a legjobb az ilyen embereknek? Nekem van egy ötletem.

Amikor Kanadában voltam, nekem sok időm volt. Mindennap az óra után egy óráig sétáltam, kb. három kilométert. Nem volt nehéz sétálni, mert Kanadában nyáron később megy le a nap, mint Japánban. Azért kezdtem sétálni, mert le akartam fogyni. Kanadában minden étel nagyon finom és sokat ettem. Emiatt három kilót híztam mindössze két hónap alatt. Sokan sétáltak vagy futottak Kanadában. Sok ember sétál kutyával és azt gondoltam, hogy ez jobb, mint egyedül. Sajnos nekem nem volt kutyám, ezért zenét hallgattam és úgy sétáltam. Az is nagyon jó volt. Szerintem az nagyon unalmas, ha csak sétálunk. Az az igazság, hogy nem fáradtam el túl könnyen és nagyon jól éreztem magam. Néha énekeltem és sétáltam (mert senki nem értette a japán dalt és nem szégyelltem magam). Fel tudtam frissíteni magamat és szerintem e miatt a szokás miatt tudtam a tyúkokkal feküdni, és a tyúkokkal kelni Kanadában. Amikor Japánban is betartom ezt a szokásomat, minden reggel korán fel tudok kelni.

Azt hiszem, hogy a gyaloglás vagy a futás nagyon jó módja az alakformálásnak. Semmilyen sporteszköz nem szükséges hozzá, és bárki és bárhol tudja végezni. Csak egyedül is el lehet kezdeni. (Ez nagyon fontos dolog nekünk japánoknak, akiknek nincs sok időnk.) Ezért azt szeretném ajánlani az elfoglalt embereknek, hogy kezdjenek sétálni vagy futni.

A gimnáziumomban a diákokat olyan emberré akarták nevelni, akik a tanulásban és a sportban egyaránt igyekeznek és sikeresek lesznek. Nem volt könnyű a diákok élete.

Először is arról szeretnék írni, hogy milyen volt a tanulás. Mindennap fél 8-kor kezdődtek az órák, és kb. délután 6-ig tartottak, aztán klubfoglalkozásra mentem. 6-7 órakor mentem haza. Otthon sem lehetett pihenni, bár nagyon fáradt voltam. Minden este meg kellett csinálni a házi feladatokat, fel kellett készülni a következő nap óráira, és meg kellett jegyezni az angol szavakat és a régi japán szavakat, mert minden angolórán és régi japánnyelv-órán szódolgozat is volt. Így minden este csak a tanulással foglalkoztam. Alig tudtam aludni. A legjobb esetben is csak 5 órát tudtam aludni. Az iskolában a szünetekben is tanultam, mert e nélkül még kevesebb lett volna az alvásidő.

Másodikként a sportról szeretnék írni. A gimnáziumban a klub sem volt könnyű. A gimnáziumomban különböző sportklubok léteztek, és az összes diák több mint fele tartozott valamelyik klubhoz. Majdnem minden sportklub mindennap tartott edzést. Én az íjászatklub tagja voltam. Hétköznap óra után és hétvégén délelőtt is edzettünk. Az íjászat nem olyan aktív sport, mégis elfáradtam az edzés végére. Hétvégén sokszor szurkolni is mentünk a versenyekre, ahol a klub tagjai versenyeztek. Az edzésről és a szurkolásról nem lehetett hiányozni, ha nem voltunk betegek vagy nem volt speciális dolgunk. A versenyeken általában sok időt kellett várni, ezért sokan vittek magukkal házi feladatokat, és ha volt egy kis idő, akkor házit csináltunk.

Nem volt könnyű a sportot és a tanulást is ilyen komolyan csinálni. Most visszanézve azt gondolom, hogy ez nem hatékony. Olyan fáradtan nehéz megtanulni a dolgokat. Ha rengeteg tennivaló van, akkor a diákok nem tudnak elég időt szakítani egy-egy feladatra és tantárgyra. Nem lehet az olyan tantárgyat intenzívebben tanulni, ami nem megy elég jól. A klub egy kis felfrissítő tevékenység lesz, mert ott a diákok mozoghatnak és találkozhatnak a barátaikkal, de szerintem nem kell olyan szigorúnak lenni, mint az alsó középiskolai sportklubokban. A gimnáziumban a tanulás a legfontosabb.

Most azt ajánlanám a gimnáziumomnak, hogy ne adjanak ugyanannyi, ugyanolyan szintű feladatot minden diáknak, az osztályfőnök beszélje meg a diákokkal, hogy melyik tantárgyból mit kell csinálni, és kevesebb edzést tartsanak vagy ne legyen kötelező a mindennapi részvétel. Azt hiszem, hogy az a fontos, hogy a diák, az osztályfőnök, egy-egy tantárgy tanárai és a klub tanárai együttműködjenek. Így a diákok a saját maguk számára legjobb egyensúlyt tudják megtalálni a tanulásban és a sportban.

Emlékszem arra az időre, amikor megtanultam biciklizni. Kiskoromban tricikliztem a ház előtt, aztán pótkerekes biciklivel jártam. Mielőtt elkezdtem az általános iskolát, az apukámmal elmentem egy parkba és ott gyakoroltam a pótkerék nélkül. Amikor féltem, nem tudtam tovább menni, rögtön megálltam. Amikor először tudtam egyedüli biciklizni, nem féltem, mert azt hittem, hogy az apám fogja a biciklit. Ebből megtanultam, hogy ha nem félek, tovább tudok menni.

Legjobban a tavaszi napos időben szeretek biciklizni. Biciklizés közben érzem a meleg szelet és látom az új leveleket és virágokat. Nem szeretek a téli havas időben biciklizni. Amikor a középiskolába biciklivel jártam, télen gyakran volt hóvihar és felfagyott a betonút. Nem tudtam messzire ellátni és nagyon kellett figyelni, hogy ne csússzak el.

A leghosszabb biciklitúrám a Simanami kaidó volt. A Simanami kaidó Hirosima megyét és Ehime megyét köti össze Japánban. A két megye között tenger van és hét szigeten és nyolc hídon keresztül juthatunk el az egyik megyéből a másikba. Ez a bicikliút egy kb. 70 kilométeres út. Nem lehet eltévedni, mert az úton van egy kék vonal és mutatja, hogy merre kell mennünk, és fehérrel rá van írva az, hogy hány kilométert tettünk meg, és még hány kilométer van hátra.

Az egyetemi nyári szünetben egyszer biciklivel végigmentem a Simanami kaidón egy barátommal. Az első nap egy Hirosimai városból indultunk, este egy szigeten egy panzióban aludtunk, és másnap érkeztünk az ehimei Imabari városba. Amikor indultunk, esett az eső és mennydörgést hallottunk. A biciklikölcsönzős azt ajánlotta, hogy busszal menjünk, de biciklivel mentünk, esőkabátban, mert azért jöttünk, hogy biciklizzünk. A tenger melletti úton mentünk. Nemsokára elvonultak a felhők és elállt az eső. Feltűnt a szivárvány, és aztán végig szép napos idő volt, mintha nem is lett volna eső. Minden híd előtt van egy hosszú emelkedő. Ezek nagyon fárasztóak voltak, de miután felértünk, gyönyörű tengeri látvány tárult a szemünk elé. Akkor a fáradtság rögtön elment.

Úgy érzem, hogy a biciklizés olyan, mint az élet. Vannak emelkedők, lejtők, napos idő és havas idő, de mindennek vége van előbb vagy utóbb.                               

Az alábbi kétnyelvű kiadvány egy tipikus japán életút legfontosabb állomásait mutatja be. Minden fejezet egy-egy fontos eseményhez kapcsolódik: bemutatja az adott eseményhez kötődő szokásokat, kulturális tudnivalókat és társadalmi vonatkozásokat.

További érdekes kiadványokat találtok ISSUU-oldalunkon!

Tavaly az augusztus 20‐át Magyarországon töltöttem. Nagyon meglepődtem, hogy Magyarországon sokkal fontosabb az államalapítás napja, mint Japánban. Ott gyönyörű tűzjátékokat láttam, és az árusok is kipakoltak. Japánban az államalapítás napja nem annyira fontos. Japánban az államalapítás napja február 11‐e, de sem különleges, nagy fesztivál, sem államalapítás napi tűzjátékok nincsenek. Valójában én sem gondolok rá soha, hogy mikor van az államalapítás napja. Nálunk a három nappal későbbi Valentin‐nap sokkal népszerűbb. Tulajdonképpen nálunk nem is „államalapítás napja” van, hanem „államalapítási nap” (japánul kenkokukinen‐no-hi).

A nagymamám szerint a második világháború előtt február 11-ét az időszámítás kezdetének ünnepeként ünnepelték. Egy japán legenda szerint az első japán császár még időszámításunk előtt, február 11‐én lépett trónra, így a japán emberek azt gondolták, hogy Japánban az időszámítás február　11‐én kezdődött. Akkoriban a japán emberek istenként tisztelték a császárokat.

De a második világháború után eltűnt az „időszámítás kezdetének ünnepe”, mert az amerikaiak azt gondolták, hogy a japánok a háborúban a császár nevében harcoltak, így a béke érdekében a császár istenítését abba kell hagyni. Először az amerikaiak azt gondolták, hogy Japánnak nem kell császár, mert a császár miatt a japánok rossz dolgokat csináltak, de utána azt gondolták, hogy a nemzet összetartásához a császár nélkülözhetetlen. Így most is van császár Japánban, de most senki sem isteníti a császárokat. Most a császár csak a nemzeti összetartás szimbóluma, és neki nincs politikához való joga.

Az amerikai megszállás után február 11‐e az „államalapítási nap” lett. Nem tudjuk igaz-e, hogy az első japán császár február 11-én lépett trónra, mert csak a legenda alapján van így, ezért február 11-e nem az „államalapítás napja”, hanem „államalapítási nap”. Az „államalapítási nap” a törvény szerint annak az ünnepe, hogy szeretjük az országunkat és hogy megemlékezünk az államalapításról. Tehát nálunk az „államalapítási napnak” nem kellene február 11‐én lennie, hanem bármikor lehetne. Szerintem ezért Japánban nem annyira fontos az államalapítási nap.

Amikor Magyarországon töltöttem a magyarországi államalapítás napját, meglepődtem, és egyben  irigyeltem a magyarokat. A második világháború után sok japán ember nem ünnepli a japán államalapítást. Ha valaki nemzeti zászlóval vagy himnusszal ünnepel, akkor mindenki jobboldalinak tartja őt. De Magyarországon mindenki ünnepli az államalapítást. Persze a japán emberek is szeretik az országukat, de Japánban valami olyan hangulat van, hogy az államalapítást ünnepelni nem jó. Szerintem ez kicsit szomorú, így irigyeltem a Magyarországi államalapítás napját.

Japánban sok ünnep van. Most évente összesen 16 ünnep van, és ez a legnagyobb szám a fejlett országok között. Az 1960-as évek óta fokozatosan növekszik ez a szám. Ennek az oka az, hogy a munkaőrült Japánban szinte egyáltalán nem lehet fizetett szabadságot kapni. Sok ünnepet hoztak létre, hogy legálisan lehessen pihenni. Így Japánban azon kívül, hogy pihenni lehet, nincs fontos jelentése a legtöbb ünnepnek. Mondjuk, tavaly a Hegyek napját azért hozták létre, hogy az emberek elmehessenek a hegyekhez és köszönetet mondhassanak, de szerintem nem sokan mennek a hegyre, nem ünnepelnek semmit, inkább alszanak vagy csavarogni mennek. Nem csak a Hegyek napján, hanem a Zöld napon, a Gyerekek napján, a Tenger napján, sőt még a Sportnapon is alszanak, heverésznek és csajoznak. Sajnos az az igazság, hogy akik a szolgáltatóiparban dolgoznak, nem tudnak pihenni az ünnepeken, mert olyankor többen használják a szolgáltatásokat. Igazából én is dolgozom. Sőt, nincs más munkaszüneti nap az ünnepnapokon kívül. Úgyhogy szerintem az emberek nem is tudják, hogy mikor milyen ünnep van. Igazából nem tudom megmondani, hogy jól működnek-e a japán ünnepek.

Persze van olyan ünnep, amikor majdnem mindenki tud pihenni és amit mindenki ismer. Ez az újév, a legfontosabb ünnep Japánban. Olyankor a rokonok összegyűlnek, és a templomba mennek. Ott boldogságot, egészséget, gazdagságot, vagy bármi mást kívánnak. Én mindig azt kívánom, hogy az egész világról eltűnjön a háború, mindenki boldog legyen, és én legyek a legizmosabb az egész naprendszerben. Ennek köszönhetően minden évben egyre békésebb lett a világ. Ha békés lett a világ, az emberek hazamennek a templomból és buliznak. Különleges és egy kicsit fényűző ünnepi ételeket és italokat esznek és isznak. Ez az ünnepi étel csodálatosan nagy adag, hogy az év első három napján ne kelljen főzni a háziasszonyoknak, de általában a kisgyerekeknek nem ízlik és az öregeknek veszélyes, mert a rizstorta (mocsi) ragacsos. Igazából a gyerekeknek minden mindegy. Nekik a legfontosabb dolog az, hogy rokonoktól sok zsebpénzt kapnak. Hirtelen jó gazdagok lesznek, azután egy pillanat alatt leégnek. Én most már nem kapok egy forintot se. Ellenkezőleg mindjárt adnom kell. Erről eszembe jut, hogy már öreg vagyok.

A második legfontosabb ünnep a Sportnap, mert mostanában egyre inkább elterjed az a gondolat, hogy az izmokat karban kell tartani. Aznap mindenkinek muszáj konditerembe menni, nem szabad heverészni. Azok, akik konditeremben dolgoznak, nagyon gazdagok lesznek, így persze én is. A sörivók a gyúrás után a kocsmába mennek megmozgatni a rekeszizmokat, a heverészők pedig a túlvilágra kerülnek. Ha nincs fájdalom, nincs nyereség. Győzzük le önmagunkat!

Ha létrehozhatnék egy új ünnepet, a Zenenapot hoznám létre. Ez olyan jó nap lenne, amin a városban mindenhol zenélnek, minden koncertre ingyen lehet bemenni, ráadásul a hangszereket és a zenét nagy kedvezménnyel lehet vásárolni. Én egy dobot, egy zongorát, és egy gitárt vennék, és egész nap fesztiváloznék. Ha nincs zene, nincs élet. Robbantsuk fel a művészetet!

Sajnos az emberek annak ellenére nagyon elfoglaltak, hogy sok ünnep van. De jól akarjuk érezni magunkat. Legalább az ünnepeken éljünk boldogan!

Most több és nagyobb teljesítményű számítógépek vannak, mint régen. Szerintem különösen az okostelefon csodálatos találmány. Ez az emberhez legközelebbi számítógép: ha körül nézek itt egy diák nézi az okostelefonját, ott egy férfi is, amott egy öreg néni is... Az okostelefonnal sok dolgot lehet csinálni. Például telefonálni, internetezni, facebookozni, twitterezni, könyveket olvasni, zenét hallgatni stb. Tényleg sok-sok dolgot tudunk csinálni.

Amikor beiratkoztam az egyetemre, a szüleim vettek nekem egy okostelefont. A szüleim háza messze van az és egyedül kell laknom, Nekem (és talán minden egyedül lakónak) az okostelefon nagyon fontos. A szüleim szeretnek LINE-ozni velem mert könnyen és gyorsan tudunk üzenni egymásnak. A szüleim megkönnyebbülnek és én is megkönnyebbülök. Pusztán az okostelefonnal tudok fényképezni és el tudom  küldeni a fotót. Így gyakran küldök  fotót a szüleimnek. 

Útvonalat keresni is nagyon könnyű. Amikor nem volt okostelefonom, a nyomtatott menetrendet néztem. De ez nehéz, mert sok kicsi szám van benne, és néha a papírt is elvesztettem. Most pedig csak be kell vinni a célállomást. Nagyon könnyű. Oszakában a forgalom nagyon bonyolult, így talán okostelefon nélkül nem tudnék elindulni otthonról.

Ennyire kényelmes lett az életem, de az okostelefonnak nemcsak jó oldala, hanem rossz oldala is van, ha rosszul használjuk. Például sok ember mindig, még gyaloglás közben is az okostelefont nézi. Ez nagyon veszélyes. És mostanában a hírek szerint egy férfi vezetés közben az okostelefonját nézte és elgázolt egy kisfiút. Ez szörnyű és szomorú. 

És a kisgyerekeknek is néha van probléma az okostelefon miatt. Belefeledkeznek az online játékokba és nem tanulnak. Sokáig fent maradnak. A LINE-nal könnyen lehet zaklatni is egymást. Azt hiszem, hogy az iskolában a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy mit szabad és mit nem szabad. És az a fontos, hogy a felnőttek megértsék és betartsák az okostelefon használatának szabályait, mert a gyerekek utánozzák a felnőtteket. 

Valójában ezelőtt én is gyaloglás közben néztem okostelefonon a térképet, és kis híján  nekimentem egy öreg néninek. Nem tudtam észrevenni őt. Az öreg néni megszidott. Azt mondta, hogy mostanában mindenki csak az okostelefont nézi és ő nem tud sétálni, mert nagyon fél. Körülöttünk volt néhány ember, kisgyerekek is, és néztek minket. Nagyon szégyelltem magam és bocsánatot kértem. Most nem használom az okostelefont gyaloglás közben.

A jövőben még több és még nagyobb teljesítményű számítógépek lesznek. De azt hiszem, hogy nem a számítógép, hanem az ember a legfontosabb. A számítógép egy eszköz, ami segít az embernek. Ezt nem akarom elfelejteni és kényelmes életet akarok élni a csodálatos számítógéppel!

Az ünnepekről szóló órákon engem az ételek érdekeltek nagyon. Például a pezsgő, a lencse, a hal és a szárnyasok. Elsősorban azon lepődtem meg, hogy milyen sok és különböző élelmiszer szimbolizálja a pénzt a magyar újévi szokásokban. Ha sok lencsét eszünk, akkor sok pénzünk lesz? A halpikkelyek a pénzhez hasonlítanak? A pezsgő drága, és a gazdagságot jelenti? Hát milyen nagyon szeretik a magyarok a pénzt! Érdekes.

Szerintem a japán újévben nem annyira fontos a pénz. Például a bab az oszecsiben nem a pénzt, hanem a szorgalmat jelenti (ez a „szorgalmas” jelentésű mamena melléknévből származik.) Vagy a rákkal hosszú életet, a hal tojásával sok gyereket kívánunk. Talán az oszecsiben csak a nisiki tamago („kétszínű tojás”) kapcsolódik a pénzhez, mert ez az aranyat és az ezüstöt szimbolizálja.

Újévkor a szárnyas azért érdekes, mert Magyarországon ezt nem szabad enni, de Japánban viszont lehet enni. A Cookpad, azaz a japán Mindmegette, 26 kacsa receptet és 605 csirke receptet mutat, ha „kacsa oszecsi” vagy „csirke oszecsi” kulcsszóval keresünk. Mivel a honlap 6799 oszecsi receptet mutat, a szárnyas recept nem sok, de nem is kevés. Nekem a szárnyas tilalmának az oka („elrepül a szerencse”) is érdekes volt. Szerintem a magyarok kreatívak, de egyszerre egy kicsit pesszimisták is, mert nem azt gondolják, hogy a szerencse iderepül vagy messziről szerencsét hoz egy madár.

A szárnyasokkal kapcsolatban arra is kíváncsi vagyok, hogy a tojásról mit gondolnak a magyarok. Hiszen a tojásnak nincs szárnya, de nemsokára szárnyas lesz. Mivel újévkor Japánban a tojás nagyon fontos, (a honlap 1236 tojás receptet mutat 6799 oszecsi recept közül), lehet hogy nagy a különbség Magyarország és Japán között.

Tényleg érdekes a magyar újév!

Nekem nagyon tetszik az év utolsó napja és az újév ünnepe. Japánban december 31-e és január elseje nagyon csendes. Magyarországon szilveszterkor az emberek általában a barátaikkal buliba mennek és várják az újévet, a japán emberek pedig otthon a családjukkal töltik ezt a az estét. Általában tévét néznek. Például szilveszterkor a Kóhaku utagasszent nézik. Ez egy nagyon híres és kicsit hagyományos japán zenei műsor. Minden szilveszterkor nagyon népszerű énekesek és énekesnők egy piros és egy fehér csoportra oszlanak és versengenek, hogy melyik csoport zenéje jobb.

Újévkor pedig sok ember szentélybe megy és imádkozik. A szentélyben az emberek azért imádkoznak, hogy az újév jó legyen. Aztán az egész család összejön. Otthon együtt oszecsit esznek. Az oszecsi japán hagyományos ünnepi ételeket jelent, amelyek szerencsét és hosszú életet jelentenek. Az emberek amazakét is isznak. Az amazake japán hagyományos édes rizsbor. Néha a szentélyben is lehet amazakét kapni. Nagyon szeretem az amazakét. A gyerekek pedig otoszidamát kapnak. Az otoszidama régebben mocsi volt, de most pénz. A gyerekek nagyon örülnek ennek. Általában játékot vesznek belőle. Január harmadikán pedig az emberek a Hakone váltófutást nézik a tévében. Nagyon szeretem a Hakone váltófutást nézni. Ezen a versenyen a versenyzők Hakonétől Tokióig futnak. A csapatok különböző egyetemeket képviselnek.

Magyarországon az emberek a szilvesztert és az újévet a barátokkal töltik és ezek nagyon vidám ünnepek. Japánban pedig az év utolsó napja és az újév nagyon fontos ünnepek. Ha valaki messze lakik, ezt az ünnepet akkor is okvetlenül a családjával tölti. Ezek az ünnepek nagyon fontosak a japán családoknak.