A karácsony az egyik világszerte ismert ünnep. Ez az ünnep régen csak a keresztény embereknek volt fontos, hogy megünnepeljék Jézus születésnapját, de most már a nem keresztény embereknek is fontos.

Japánban régen nem volt karácsony, de ma egyre híresebb lesz, és minden decemberben csaknem az egész országban minden város tele van díszkivilágítással. Az országban sok ember semmilyen vallást nem követ, de jóformán mindenki minden évben élőre örül, hogy ezt a napot vidáman töltheti a családjával vagy a szerelmével, a gyerekek pedig hogy szenteste  karácsonyi ajándékként játékokat kaphatnak. Szerintem ez az ünnep már nem csak vallási dolog lett, és talán valami más jelentése is van.

Persze minden gyerek azt hiszi, hogy szenteste a Mikulás jön hozzájuk az ajándékokkal. Másnap reggel megtalálják az ajándékot az ágynál, aztán nagyon-nagyon örülnek neki. Amikor gyerek voltam, én is minden télen írtam leveleket neki, hogy ajándékokat kérjek tőle. Hallottam, hogy Magyarországon kétszer kapnak ajándékot a gyerekek, először December 6-án, azaz Mikulás napján, és másodszor december 24-én. Most igazán irigylem őket.

Nekem nagyon érdekes, hogy a japán karácsony kicsit különbözik az európaitól, hiszen eredetileg a japánok nem voltak kapcsolatban a kereszténységgel. Például az európai országokban karácsonykor sok ember pulykát eszik, Japánban pedig általában senki sem. Nálunk pedig pulyka helyett csirkehúst és karácsonyi tortát eszünk, emellett általában otthon nincs karácsonyfa, mert itt a lakások nagyon szűkek. De szenteste az alvó gyerekekhez nem Hotei San (布袋さん) érkezik (mint az néhány külföldi oldalon olvasható), hanem az egész világon tipikus Mikulás jön Japánban is, akinek jól áll a piros ruha és a fehér szakáll.  

A magyaroknak nagyon fontos október 23-a. Tavaly aznap Magyarországon voltam. Először a 23-a előtti néhány napon a nyelviskolában sokat tanultam az 1956-os forradalomról. Hogy kezdődött a forradalom, hogy vonultak fel a diákok, milyen szimbólumai voltak a forradalomnak stb. 23-án sok olyan helyre ingyen lehetett bemenni, ami kapcsolódik a forradalomhoz. Én a Terror Házában voltam. Ott tankot, autót, akasztófát és sok más olyan tárgyat állítottak ki, amit akkoriban használtak. A börtönt is meg lehetett nézni. Kicsit el tudtam képzelni azt, hogy milyen volt Magyarország a forradalom idején.

Mielőtt a Terror Házába mentem, azt gondoltam, hogy inkább a külföldiek és a turisták mennek oda, hogy ingyen nézzenek meg egy látványosságot. Ennek ellenére sok magyar volt ott, és lelkesen nézte a kiállításokat. Ezért azt gondoltam, hogy október 23-át nagyon fontos napnak tartják a magyarok, és hogy minden évben ezen a napon felidézik az 56-os forradalmat és az akkori magyarok életét és gondolkoznak ezeken.

Szerintem a magyar október 23-a egy kicsit hasonlít a japán augusztus 6-ához és 9-éhez. Japánban 1945-ben ezeken a napokon dobták le az atombombát. 6-án Hirosimára és 9-én pedig Nagaszakira. Én Nagaszakiból származom, és amikor általános iskolába jártam, minden évben augusztus 9-én az iskolába kellett menni, annak ellenére, hogy augusztusban nyári szünet van. Videókat néztünk a 2. világháborúról és olyan idős emberek tartottak előadást, akik túlélték a háborút. A folyosón sok háborús képet is kiállítottak, de én soha nem bírtam megnézni azokat. Origamidarvakat csináltunk, ami a béke szimbóluma. Így tanultunk a háborúról és felidéztük az áldozatokat, akiket nem szabad elfelejteni.

Most egyre kevesebben tudnak a háborúról Japánban. A Hirosimán és Nagaszakin kívüli tartományokban nem nagyon tanulnak a világháborúról az iskolások. Magyarországon viszont október 23-án sok fiatal magyar is ellátogatott a Terror Házába. Persze nem ugyanazok ezek a napok, mert augusztus 6-a és 9-e nagyon szomorú nap volt, és nem ünnepnap. Azonban annyiban ugyanolyanok ezek a napok, hogy nagyon fontos események voltak az ország történelmében. Tavaly október 23-án azt gondoltam, hogy nekünk is még kíváncsibbnak kell lennünk a japán történelemre, sokat kell gondolkodni róla és tovább kell adni a gyerekeknek.  

Manapság gyorsan fejlődik a számítástechnika. Fiatalok és öregek is mindenhol használják az okostelefont. Azzal bármikor, bárhol lehet internetezni, e-mailezni, telefonálni stb. A munkában is fontos szerepet játszik, mert mostanában az a legfontosabb, hogy minél hamarabb intézkedjünk. Tehát bármikor, bárhol dolgozni kell. Az okostelefon nélkül már nem lehet élni. Egyrészt ez nagyon jó, hasznos dolog, de másrészt veszélyes, stresszes dolog is lehet. Ez alkalommal főleg a számítástechnika fejlődése által okozott problémákról szeretnék írni.

Régen az ember kézzel írt levelet és postán adta fel, vagy gyalog ment átadni. A posta felé útközben lehetett kávézni és pihenni. Ennek köszönhetően kevesebb volt a stressz, nem panaszkodtak az alkalmazottak. Mint említettem, most nagyon fontos a gyorsaság. Ha valaki kap egy e-mailt, rögtön kell válaszolni, ha nem, akkor az probléma. Ez nemcsak az e-mailre igaz, minden munkáról ugyanazt mondhatjuk. Minél jobb lesz a technika, annál jobb munkát kell végezni. Ez azt jelenti, hogy egyre nehezebb és több lesz egy ember munkája. Sőt a számítástechnika bevezetése miatt csökkent a foglalkoztatás és a fizetés. Most a számítógépek csinálnak olyan munkákat, amiket régen emberek csináltak. Sok fölösleges alkalmazottat elküldtek vagy csökkentették a fizetést. A számítástechnika fejlődésnek köszönhetően javult a szolgáltatások minősége, de egyszerre nehezebb lett a dolgozók helyzete.

A közösségi oldalak is okozhatnak problémákat, különösen a fiatalok között. Az interneten nem lehet látni a másik fél arcát, úgyhogy bűntudat nélkül könnyen írnak rosszakat egymásnak. A legrosszabb esetben közzé teszik a másik személyes adatait, az ő nevében tesznek valamit stb. Az interneten a zaklatás fokozódni szokott, mert nem lehet elmenekülni előle. Ha egyszer elkezdődik, más közösségbe is átterjedhet. Valójában a fent említett internetes zaklatás miatt öngyilkosságot követett el egy hjógoi gimnazista 2007-ben. Az osztálytársai feltöltöttek egy képet, amin meztelenül van az áldozat, és a lakcímét és a telefonszámát is felrakták az internetre.

Az én esetemben nincs nagy probléma, de néha zavarónak érzem az okostelefont. A főnökömtől bármikor kaphatok üzenetet, még vakáció közben is. És van, aki azt mondja, hogy meghaltam, ha valamilyen elfoglaltságom miatt nem tudok rögtön válaszolni. Nem lehet tudni, hogy miért nem tudok válaszolni, de ilyen az emberek nem gondolnak erre, mert mindig kapcsolatban akarnak lenni valakivel, és azt gondolják, hogy az lehetséges is. Szerintem a számítástechnika fejlődése szülte az ilyen embereket.

Eddig csak a problémákat említettem, de persze sok jó dolog is van. Én is mindig élvezem az internet áldásait. Most nekünk meg kell tanulni, hogy ne keveredjünk problémákba, és hogy megvédjük magunkat. Sok mindent tehetünk, pl. lehetőleg ne osszuk meg a személyes adatainkat, képeket az interneten, ahol mindenki láthatja. Lehetőleg ne használjunk nyilvános ingyenes wifi-t. A munkakörülményeket sajnos nehéz javítani, de biztos van jó megoldás erre is. Remélem, hogy a továbbiakban jobban tudjuk élvezni a számítástechnika előnyeit.

Japánban eredetileg 15 állami ünnep volt. 2016-ban a japán kormány létrehozta az augusztus 11-i hegyek napját és így 16 állami ünnep lett. Ez lett az első ünnep augusztusban. A hegyek napja azért jött létre, hogy az emberek köszönetet mondjanak a természetnek, különösen a hegyeknek. Japánban sok természethez kapcsolódó ünnepet találhatunk a naptárban. Például március 20. körül van a tavaszi napéjegyenlőség, május 3-a a zöld nap, július harmadik hétfője a tenger napja, szeptember 22. körül az őszi napéjegyenlőség. Ekkor is a természetnek mondunk köszönetet. A tenger napja 1995-ben jött létre. És aztán az emberek azt gondolták, hogy miért nincs hegyek napja is. Nagyon érdekes, hogy ez volt a fő ok. A tenger napjának létrejötte után néhány megye létrehozta a hegyek napját, de akkor még nem volt nemzeti ünnep.

Ki akarta létrehozni a hegyek napját? Egy “hegyek napját képviselő szövetség” nevű japán csoport hozta létre, mert a hegyek napját ünneppé akarta nyilváníttatni. Eredetileg augusztus 12-ét választották a hegyek napjává, de azon a napon régen egy nagy légijármű baleset történt és sok ember halt meg. A halottak száma majdnem a legmagasabb a japán történelemben. Ezt a napot sok ember ellenezte, és augusztus 11. lett a hegyek napja.

Azért augusztusban van a hegyek napja, mert Japánban augusztusban nyár van és az emberek sokat mennek a hegyekbe hobbiként. Például Japánban van a Fudzsi hegy. Erre a hegyre csak nyáron tudunk felmenni. Néhány évvel ezelőtt, a Fudzsi hegy a világörökség része lett, azóta több ember akar felmenni a Fudzsi hegyre és a külföldieknek is nagyon érdekes és érdemes elmenni a Fudzsi hegyre, amikor Japánba utaznak. Szerintem augusztus 11. a legjobb választás. A második ok az volt, hogy augusztus közepén van obon, és sok cégnél a dolgozók már eddig is pihenhettek. Így arra gondoltak, hogy ha a hegyek napja ünnep lesz, akkor nem annyira fogja zavarni a munkát.

A diákokra nincs nagy hatással a hegyek napjának a létrehozása, mert augusztusban már nyári szünet van, de a dolgozók könnyen tudnak pihenni ez alatt a rövid nyári szünet alatt.  

Japánban sok ünnep van, de most különösen a japán szilveszterről és újévről szeretnék írni. A japánok szilveszterkor kitakarítanak a házukban és a háziasszonyok oszecsit, ozónit és hajdinatésztát főznek. Az oszecsi hagyományos japán étel, amiben bab, gesztenye, tengeri moszat stb. van. Az ozóni hasonlít a miszo levesre, de az ozóniban mocsi is van. Az, hogy milyen ízű  az ozóni az adott vidéktől függ. Szilveszterkor mindenki otthon van és a családdal tölti a napot. Az új évet várva egy dalversenyt nézünk a tévében, amiben híres énekesek szerepelnek és a női csapat és a férfi csapat versengenek egymással. Ezután hajdinatésztát eszünk és éjfélkor visszaszámlálunk.

Újévkor oszecsit és ozónit eszünk. Újévkor sok mocsit eszünk, így nagyon kövérek leszünk. Felkeressük a rokonainkat és köszönetet mondunk nekik. A gyerekek pénzt kapnak a szüleiktől vagy a nagyszüleiktől. A családunkkal a templomba megyünk és azt kívánjuk, hogy jó év legyen nekünk az újév. A templomban omikudzsit is csinálunk. Egy dobozból választunk egy pálcát, amire egy szám van írva. Utána kapunk egy papírt, amire ugyanaz a szám van írva és megtudjuk, hogy milyen év lesz nekünk ez az év. Ha rossz év lesz, a papírt odakötözzük egy fához. Azután hazamegyünk és otthon tévét nézve pihenünk. Szerintem mindenki nagyon jól érzi magát újévkor.

Szerintem Japánban rossz a nyelvtanítás. Szerintem ennek két oka van. Az első, hogy a japán iskolában alig gyakorolhatjuk a beszélgetést. Amikor középiskolás voltam, angolórán sokat gyakoroltam a nyelvtant és a hallás utáni értést. Talán sok japán iskolában a diákok ilyesformán tanulnak angolul, mert ezek a készségek nagyon fontosak a felvételi vizsgán. Sok iskolában nincs szóbeli vizsga. Így az angolórán csak egy kicsit gyakoroltam a beszélgetést. Például felolvastuk a tankönyvet, rövid páros munkát csináltunk (de sok diák japánul beszélt), vagy gyakoroltuk az új szavak kiejtését. Még egy rossz dolog van Japánban. Ha valaki keményen próbál folyékonyan beszélni angolul, néhány diák hülyének nézi őt. Így a japán diákok készakarva úgy beszélnek angolul, mintha katakanát olvasnának.

Azt hiszem, hogy az idegen nyelvet nem a vizsga miatt kell tanulnunk, hanem a kommunikáció miatt. Ha egy nyelvet csak a vizsga miatt tanulunk, az nagyon unalmas. A japán diákoknak gyakorolni kell a beszélgetést és valójában használni a nyelvet. Szerintem a használat a legfontosabb, mert amikor tudtam beszélgetni külföldi diákokkal magyarul Szegeden, nagyon jól éreztem magam. Jó ötlet, hogy meghívunk néhány külföldi diákot az órára és beszélgetünk angolul vagy más idegen nyelven.

A következő probléma, hogy a japán emberek nagy része csak angolul tanul. Amikor külföldi diákokkal vitáztam, azt mondták, hogy gimnazista korukban már tanultak egy-kettő idegen nyelvet az angolon kívül. Például németül, franciául, kínaiul stb. És persze tudnak folyékonyan beszélni angolul is. Nagyon csodálkoztam, mert amikor gimnazista voltam, az iskolámban nem tudtam tanulni más idegen nyelvet az angolon kívül. Csak angolórák voltak. Szerintem sok más japán gimnáziumban is csak angolórák vannak és nincsenek más idegennyelv-órák.

Talán sok japán ember azt hiszi, hogy Japánnak csak az angolra van szüksége. Valójában most sok országban beszélnek angolul világszerte és a japánok azt hiszik, hogy talán nincs nagy baj a munkában, ha valaki tudja használni az angolt, mert sok japán vállalat kér jó pontszámot a TOEIC-en vagy a TOEFL-en.

Sok japán tanul idegen nyelvet csak a vizsga vagy a munka miatt! Így amikor valaki azt mondja, hogy tanul egy idegen nyelvet az angolon kívül, a másik azt kérdezi, hogy miért, mi lesz a jövőben. De szerintem még akkor is nagyon fontos nekem a nyelvtanulás, ha nem tudom használni az idegen nyelvet a vizsgán vagy a munkában. Ahogy tanulok magyarul, egyre többet megismerek a magyar kultúrából is. Ez nagy előnye a nyelvtanulásnak. A japánoknak meg kell érteni, milyen izgalmas az idegen nyelv és a kultúra.

Ha a jövőben nekem gyerekeim lesznek, szeretném megtanítani nekik, hogy milyen izgalmas a nyelvtanulás és nem a vizsga miatt, hanem a kommunikáció és a kultúra megismerése miatt taníttatom majd őket idegen nyelvekre.

Az  obon nevű japán ünnep nem nemzeti ünnep, de az egyik legfontosabb ünnep Japánban. Az obon ünnep minden évben augusztus 13-tól 16-ig van. Az obon hasonló mint Magyarországon a halottak napja. Azt mondjuk, hogy ilyenkor az elhunyt emberek lelke visszajön a világba.

Az obon az üzletembereknek az első hosszú szünet az aranyhét (egy olyan hét, ami május elején van és egymás után vannak az nemzeti ünnepek) után. A japán üzletemberek általában nem kaphatnak hosszú fizetett szabadságot, ezért ők obonkor kipihenik magukat és szórakoznak. Obonkor általában találkoznak egymással a rokonok. Akik más városokban dolgoznak vagy tanulnak, azok is visszamennek a szülővárosukba. Én egyedül lakom egy oszakai bérlakásban, de obonkor visszamegyek a vidéki szülővárosomba a családomhoz.     

Sok oboni szokás van. Nem tudom, hogy a nagyvárosokban is ápolják-e ezeket, de a családomban most is követünk néhányat. Augusztus 13-án, az obon előtti napon készülünk fel arra, hogy tisztelettel fogadjuk az elhunyt rokonok lelkét a lakásunkba. A ház eresze alá  lámpákat akasztunk és tüzet rakunk a ház előtt, és így mutatjuk, hogy örömmel várjuk a rokonok lelkét. Dangót (rizsből és babból készült gombóc alakú japán édesség) csinálunk és ezeket az oltár elé tesszük, ami otthon van és ahol a rokonokat gyászoljuk. A családommal együtt elmegyünk a temetőbe, és hazavisszük a rokon lelkét.

Obonkor bonodori, azaz bon néptánc fesztiválok is vannak. A bon néptánccal üdvözöljük és gyászoljuk a rokonok lelkét. A bonodori este kezdődik. A bon néptánc körtánc. A tér közepén egy tornyot építünk, a tornyon néhány férfi dobol és az emberek körülötte táncolnak. Sokan japán hagyományos könnyű nyári kimonót, jukatát viselnek. Étel, ital, és játékstandok is vannak. Régen minden közösség tartott bonodorit. Azonban mostanában egyre kevesebb bonodori van, mert a közösségi kapcsolatok gyengébbek lettek, sőt a fiatalok is kevesebben vannak. Kiskoromban a szülővárosomban is minden évben volt, de sajnos már nincs.

Az obon utolsó napján is tüzet rakunk a ház előtt, hogy visszakísérjük a rokonokat.

Szerintem nem az a fontos, hogy az elhunyt rokon igazán visszajön-e. Az fontosabb, hogy a családunkkal és a rokonokkal együtt töltjük az időt és visszaemlékszünk az elhunyt emberekre.

Ebben a bejegyzésben a színházba járásról szeretnék írni.

A nyári szünetben elmentem egy színházba, ami Umedában van. Valójában az anyukám ment volna, de ő beteg volt, így helyette én mentem. Őszintén szólva az előadás előtt nem voltam kíváncsi a musicalre. De kiskorom óta szoktam hallgatni musical CD-ket az anyukám mellett a kocsiban, mert az anyukám és a testvérem nagyon szeretik a musicalt. Például A nyomorultakat, Az operaház fantomját és az Elisabethet.

A színházban végül élveztem az Elisabethet. Ez volt az első darab, amit láttam, és nagyon meghatódtam. Ez egy Erzsébet császárné és királyné életén alapuló musical. Ezt a musicalt 1992-ben mutatták be a bécsi Theater an der Wienben és más országokban is nagy sikert ért el, például Svédországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában és persze Japánban. Japánban először 1996-ban mutatták be.

Ez a musical Elisabeth életéről szól, de a halálisten mindig kerülgeti Elisabethet. A halálisten beleszeretett a császárnéba és sokszor próbálta elvezetni őt a halálba. Először azt gondoltam, hogy ez a musical egy tragédia, mert Elisabeth halála a vége. De később azt kezdtem gondolni, hogy a vége szép volt, mert szerintem Elisabeth meg akart halni az egyedülléte és elkeseredése miatt. Nekem nagyon tetszett ez a történet, a tánc és a zene. Szeretném még egyszer megnézni, ha van rá alkalom.